Az első messiási prófécia

Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: ő a fejedre tapos, te pedig a sarkát mardosod. (I Mózes 3:15) 

A messiási próféciák már rögtön az I. Mózes 3. fejezeténél elkezdődnek. Ezt hívják ős-evangéliumnak is. Nem meglepő, hogy az első messiási prófécia a bukás kontextusában született. Ha nem jött volna be a bűn a világba, soha nem lett volna szükség a szabadító Messiásra. A bukás után Isten megátkozza a kígyót, aki a bukást okozta, és ellenségeskedést hirdet a kígyó és a női nem között. Ez az ellenségeskedés egészen az asszony magváig és a kígyó magváig terjed. Az asszony magva a Messiásra vonatkozik, a kígyó magva pedig az Antikrisztus lesz.

Az első messiási prófécia kijelenti, hogy a Messiás származását vagy családfáját egy asszony és nem egy férfi után jegyzik. Ez rögtön szembemegy a bibliai normával. Az Írásban sok családfa található, a legkorábbiaktól kezdve az I. Mózes 5 és 10-en keresztül az I. Krónika első kilenc fejezetén egészen Máté 1-ig és Lukács 3-ig, valójában mindegyikük férfi neveket sorol fel. A jog szerinti leszármazást, a nemzeti és törzsi identitást mindig az apától számították és soha nem az anyától (az egyetlen kivétel Ezsdrás 2:61-ben és Nehémiás 7:63-ban található). Nagyon ritka, hogy egyáltalán egy női név szerepeljen a családfában, hacsak az illető nem játszott kiemelt szerepet a zsidó történelemben, és még ebben az esetben is csak mint mellékes hivatkozás játszik szerepet.

Az a tény, hogy Mózes az asszony magván keresztül határozza meg a családfát, utal arra a Messiással kapcsolatos jelentős különbségre, amely szükségessé teszi a családfáját az anyán és nem az apán keresztül bemutatni. Mózes ezen a helyen nem ad magyarázatot erre, és évszázadokon keresztül nem is kapunk választ egészen Ézsaiás prófétáig, amikor azt a prófétálja, hogy a Messiás szűztől születik és nem lesz  földi apja.  

Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek. (Ézsaiás 7:14)

I. Mózes 3:15 szerint a Messiás a kígyó vagyis Sátán fejére tapos (Jelenések 12:9, 15, 20:2).

És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, a ki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre (Jelenések 20: 2)

A történetben Sátán képes megsebesíteni a Messiás sarkát, de képtelen megakadályozni önmaga pusztulását. A Messiás sarkának megsebesítése Jesua keresztre feszítésekor történt meg, mindez fájdalmas volt, de az örökkévalóság szempontjából nem végzetes. A kígyó fejének széttaposása Jesua halálával és feltámadásával vette kezdetét a Zsidókhoz írt levél 2:14-18 szerint:

Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életökben rabok valának.

A békességnek Istene megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar. (Róma 16:20)  

A Rómabelieknek írt vers Sátán fejének széttaposását még jövőbeni eseménynek mutatja, így a végső elpusztítása akkor jön el, amikor beledobják a tűznek tavába Jelenések 20:10 szerint:

És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké

Ahogy a vers utal a szeplőtelen fogantatásra, ugyanakkor hangsúlyozza a Messiás emberi mivoltát is. A Messiás, a szabadító nem angyali vagy kizárólag isteni személy, hanem ember. A prófécia tehát lefekteti az alapját az Isten-ember koncepciónak is a Messiást illetően.

Ezeket az igazságokat későbbi próféciák fejtik ki részletesen.

(A.G. Fruchtenbaum: Messiási próféciák a Héber Írásokban című műve alapján)