Talán már feltűnt a rendszeres olvasónak, általában vonakodunk napi (politikai és egyházi) aktualitással foglalkozni, legalábbis a biblikus témájú írásainkban. Persze azért időről időre előkerülnek olyan témák, amelyek nagyon is kötődnek a napi kérdésekhez, de ezeket is – amennyiben lehetséges – bibliai, valós eseményeken keresztül szeretnénk bemutatni. A történet üzenetének alkalmazása a jelenben legyen az olvasó feladata. Ilyen írás volt a nemrég közreadott Lázadó politikusok története is. Ez a mostani sem képes teljesen kerülni a napi aktualitást, sőt, szokásunkkal ellentétben egyértelműen látható lesz, hiszen kifejezetten az ihleti. Ennek ellenére nincs különösebb tényfeltáró szándéka, talán kevesebb dolgot nevez nevén mint azt sokan elvárnák, de azért bizonyos – legtöbbünket érintő jelenségeket – amennyire lehet, általános módon mindenképpen szeretne bemutatni. Nem mintha nem tudnánk az itt tárgyalt kérdéseket feketén és fehéren kiborítani, de a búza és a konkoly példázata mindig arra ösztönöz, hogy ne arról szóljon az elmélkedés, hogy személy szerint ki a búza és ki a konkoly, hiszen ez végső soron a Messiás hatásköre, (ráadásul az értelmes együttgondolkodás esélye a minimum alá csökken), hanem inkább arról, hogyan hatnak az általunk felismerhető folyamatok például a saját közösségünkre, az örömhír képviseletére, miben vegyünk részt hívőként mint az egyetemes egyház részei, és mitől óvakodjunk inkább, mert a nékünk adott bölcsesség szerint van, amiből jobb teljesen kimaradni. A most következő írás is a teljes távolmaradást hivatott támogatni.

Hívők tömegei imádkoznak a világ minden táján ébredésért. Maga az ébredés mint fogalom már önmagában egy felhívás sok hívő számára a közösségre, hiszen a Messiás beszélt a hívők egységéről. Nem véletlen, hogy nagy rendezvények sokszor hirdetik magukat ezzel a kifejezéssel. Ébredési összejövetelek szervezése közkedvelt formája a mai keresztény mozgalmaknak, akik nagy tömegeket szeretnének elérni. A világméretű ébredésről kifejtett gondolataink itt olvashatóak.  

Természetesen minden hívő, aki bizonyságot tesz a Messiásról, vágyik arra, hogy üzenete minél több emberhez eljusson. Miért lenne tehát azzal gond, ha egyre jobb és jobb eszközöket, profibb módszereket használunk arra, hogy elérjük a megtéretlen tömegeket? 

A házi csoportos rendszert már több évtizede használják különösen olyan megagyülekezetek, ahol hangsúlyt kívánnak tenni a személyességre viszont meg akarják őrizni a többnyire „egyfejű” működési rendszert. Legtöbb esetben ezeknek a közösségeknek egy vezetőjük van, akinek elhívása saját elmondásuk szerint természetfeletti volt, maga Jézus szólt, bízta meg és kente fel az illetőt személyesen, hogy kezdje el a munkát. 

Annak idején én is vezettem évekig ilyen mozgalomban működő házi csoportot. Természetesen megadta számunkra a kisközösség személyes élményét, ugyanakkor megmaradt a nagy egészhez való tartozás biztosnak vélt háttere, a „hácsé” vezetőket időről időre összerántották eligazításra. Ha valaki nagyon túlnőtte magát, azt általában elmozdították.  Az előnyei mellett ez a rendszer pont azt akadályozza meg, ami adott esetben egy biblikusabb folyamat lehetne: a helyi gyülekezetek sokféleségének a létrejöttét. Természetesen egy helyi közösség felépítésének megvannak a biblikus elvei (plurális vezetés, a bemerítés és úrvacsora szertartásának a gyakorlása stb), mindezek egy házi csoportban nem valósulhatnak meg, hiszen ez egy idő után függetlenséghez vezetne vagy maximum horizontális partneri kapcsolathoz. A megagyülekezetek házi csoport rendszere éppen ezt a folyamatot gátolta több szempontból is. 

Napjainkban Magyarországon újabb szintet lépett a keresztény színezetű mozgalmi építkezés. Néhány évvel ezelőtt három fiatal kapott saját bevallása szerint közvetlen utasítást Istentől, hogy indítsa el a Felház nevezetű, mára már több ezres követőtábort számláló mozgalmat. Akkoriban – és nyilván jelenleg is –, kommunikációjukat úton-útfélen áthatotta az ilyen típusú megfogalmazás: 

„Isten szólt nekünk fél évvel ezelőtt, hogy kezdjük ezt megszervezni”

„Hétfőn azt kérte, hogy a jövő héten a felházat vigyük el a körcsarnokba”

Az „Isten azt mondta” kezdetű nyilatkozatok már a kezdet kezdetén láttatni engedték a mozgalom spirituális irányát, (bár ez visszafogottabb közösségekben sem ritka belső szleng), és mindent kétséget kizáróan érzékeltették, hogy a küldetés és felhatalmazás mennyei szintről érkezett. (Az Isten vezetéséről álláspontunkat ittitt és itt lehet olvasni.)

Természetesen ahhoz, hogy egy új mozgalom ilyen sebességgel átlépje a tömegek ingerküszöbét, megfelelő helyszínekre és ehhez jelentős anyagi támogatásra van szüksége. A mozgalmat is támogató alapítványról itt található információ. A támogatók kiléte rendkívül elgondolkoztató, hogy ezek a cégek miért is támogatnak egy még éppen gyerekcipőben lévő, jobbára fiatal egyetemistákból álló, erősen karizmatikus és új hullámos hangvételű keresztény mozgalmat, de a választ most is rábízzuk mindenkinek a saját ítélőképességére. 

Azonban a Felház szemben egy megagyülekezet köré épülő mozgalmakkal bizonyos szempontból sokkal profibban szervezi magát a jövőre nézve, mert egyrészt nem látszik (még) egyfejű mozgalomnak, amely egy jól felismerhető és beazonosítható központból szervezi magát, és szinte semmilyen autonómiát nem ad a leányszervezeteinek, másrészt viszont már most tudatosan használ fel a céljaihoz professzionális szervezetépítő technikákat külföldi szakemberek bevonásával is. Ez a látszólagos nyitottság minden felekezettel szemben és az, hogy nincs különösebb szisztematikusan lefektetett biblikusan deklarált hitelvi rendszer, sokkal inkább az isteni megtapasztalás, gyógyulás, jelek és csodák, zenében rejlő spirituális élmények képezik az alkalmak jelentős részét, könnyedén vonzza felekezeti határok nélkül a kíváncsi fiatalokat. A „tűz” megszerzése a felház alkalmain és visszavitele a saját közösségbe később, újabb és újabb érdeklődők számára jelenthet vonzerőt. Beavatottak lesznek egy élménybe, amely információt, kiválasztottság érzést és akár küldetéstudatot is képes nyújtani. 

Az újak tanítványozása természetesen elvileg biblikusan is elvárt feladat egy közösség életében, de itt úgy tűnik nem kifejezetten erről van szó, sőt sokkal inkább másról (is). A jelek szerint az egyes afrikai karizmatikus mozgalmakban (és a világ más részein is), már jól működő csoportképzési rendszert vagy valami ahhoz hasonlót kívánnak a vezetők itthon is megvalósítani. Ennek szigorú szabályai vannak. Ahhoz, hogy valaki részévé váljon a „látásnak” szükséges az elköteleződés. Látogatni kell hetente egy helyi csoportot, járni a rendezvényekre, kimenni evangelizálni, egyéb speciális rendezvényeken találkozni a vezetők vezetőivel és így tovább. Az egyik ilyen rendszerben pl. egy 12 hetes vezetőképző kurzuson, ha több mint három kurzust kihagy valaki, akkor elölről kell kezdenie, a képzés végén viszont hozzáfoghat az illető a saját csoportjának a felépítéséhez. Mindenkiből lehet vezető, és mindenki potenciálisan egy vezető. Ha három embert megtérítettek, akkor azok vezetője lesz és új csoportot indíthat. Természetesen nem állítom, hogy a felház esetében ez pont így zajlik, nem is kívánom túl mélyen kutatni a részleteket, de amennyi látható és hallható a nyilatkozatokból, a gondolkodásmód teljesen megegyezik a példában leírtakkal.

Nyilvánvaló, hogy bárki tanítványozhat másokat egy modellel vagy akár anélkül. A probléma az ilyen jellegű multiplikációs modellekkel az, hogy az illető nem bibliai értelemben válik vezetővé, hanem a mozgalomban. Ezáltal könnyedén rábíznak „újszülötteket”. A képzés általában alapvetően nem is, vagy csak kis részben szól a bibliai tanokról. Sokkal inkább szól minden a metódusról, amiről természetesen azt állítják, hogy biblikus. A cél, hogy minél több hívő vezetővé váljon. De ez sokkal inkább emlékeztet egy direktmarketing professzionális üzleti céljaira, mint a bibliai kereszténységre. 

Annak idején egy nemzetközi tekintetben is eredményes direktmarketing vezető a következőket fogalmazta meg: „A jó üzletben a lényeg a rendszer amit felépítesz. A termék teljesen másodlagos. Egy jól működő üzleti modellel bármit el tudsz adni.” Hiszek neki, értett a szakmájához. De biblikus szempontból ez elég elborzasztó, hiszen ha látjuk a párhuzamot, akkor felismerjük, hogy mennyire háttérbe szorulhat a biblikus üzenet egy mozgalomban, és mennyire képes előtérbe kerülni a rendszer. Ahogy már máskor is írtuk: mindig a rendszer a nyertes. Ráadásul a gyümölcsök, a siker, a növekedés mind arról győznek meg minket, hogy Isten megáldotta, amire kezeinket helyeztük és együttműködik velünk. 

Meggyőződésünk szerint hívőknek nem szükséges túllépni a bibliailag látható közösségi és szervezeti kereteken. A helyi gyülekezet mint a Szentlélek temploma jelenti a hívők közösségi életét ebben a korszakban. A gyülekezetek plurális vezetéssel rendelkeznek, és lehetőség szerint horizontális kapcsolatot ápolnak más hívőkkel illetve közösségekkel. A piramis jellegű rendszerépítés általában látványos eredményekre képes, de hosszú távon rendszereket stabilizál és tart életben. Ez nem jelenti azt, hogy Isten nem használja a hívőket ezekben is, hiszen végső soron minden az Ő javára munkálkodik. De a rendszerekben sokkal inkább rejlik az a veszély, hogy rendezvényeik nem is annyira a hívők közösségéről, hanem sokkal inkább új tagok megnyeréséről szólnak. Hitre lehet így is jutni? Ha elhangzik az evangélium, mindig és mindenkor hitre lehet jutni. De nagy kérdés, hogy egy mozgalomban kihez, sőt mihez térnek meg a tömegek, és hosszú távon minek válnak a részévé. Hiszen a rendszer igényli az újabb és újabb elkötelezett önkénteseket programjának a működtetésében. És a rendszer működtetése sajnos sok esetben köszönő viszonyban sincs a bibliai tanítványsággal. 

A hívő számára a cél sohasem szentesítheti az eszközt. Isten tisztában van vele, hogy nincs sok erőnk, és értékesebb számára, ha megtartjuk a beszédét és nem tagadjuk meg a nevét. Ez viszont csak az elme megújításával lehetséges (Róm. 12:1-2) az elkötelezett tanítványság útján.

Tudom a te dolgaidat […], hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet. (Jel. 3:8)