Kié az új szövetség?

Kié az új szövetség?

Elöljáróban cikk megértéséhez vegyük észre, hogy az Újszövetség a Biblia görög nyelvű részére vonatkozik, viszont az új szövetség Isten feltétel nélküli örök szövetsége.

Isten kinyilatkoztatását a héber (és néhány fejezet erejéig arám) nyelvű Ószövetség és a görög nyelvű Újszövetség foglalja össze. A vallásos zsidók természetesen csak a héber Bibliát tekintik Isten beszédének, szemben a kereszténységgel, akik számára a héber és görög Írások együttesen  jelentik a Bibliát. Az Ó- és Újszövetség elnevezés két különböző Isten és ember közötti szövetségnek az elnevezése. Az Ószövetség a mózesi szövetségre utal, az Újszövetség nevet viselő rész a görög írásokat, az evangéliumokat, az Apostolok Cselekedeteit és a leveleket tartalmazza. Az elnevezésben rejlik némi probléma, mert azt a látszatot kelti, mintha Istennek lenne egy régi, idejétmúlt szövetsége a zsidó néppel, és egy új és jobb szövetsége az egyházzal. Ez a kép azonban hamis, és sokak fejében észrevétlenül elülteti az (teológiai) antiszemitizmus magvait. 

Sokak számára talán már az is megdöbbentő felfedezés, amikor először szembesülnek azzal a ténnyel, hogy az új szövetség leírása is először a héber írásokban (Ószövetség) található, és Isten (csakúgy mint a mózesi szövetséget) ezt is Izraellel köti:

Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem. (Jeremiás 31:31-34)

A szövetség szavaiból világosan látszik a két szövetség közötti különbség. A mózesi szövetség feltételes és időleges volt, amíg el nem jő a Mag. A Messiás életében tökéletesen betöltötte a mózesi törvényt, amire egyetlen zsidó sem volt képes. Halálával véget ért a mózesi feltételes szövetség. Vérével jobb szövetséget szerzett Izrael számára, mert ez a szövetség nem kőtáblákra, hanem a szívükbe íródik. Az utolsó pészahi széder estén Jeusa ezekkel a szavakkal utalt az új szövetségre:

És vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan; Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára. Máté (26:27-28)

Jesua tehát itt a tizenegy tanítványának utal először az új szövetségre. Azoknak a tanítványoknak, akik ítélni fogják Izrael 12 nemzetségét a messiási királyságban, és akiknek neve fel lesz írva az Új Jeruzsálem kapuira. 

Hol jelenik meg az egyház az új szövetséggel kapcsolatban? Az utolsó vacsoránál még nem beszélhetünk egyházról, az egyház létrejötte Apcsel 2-ben történik meg. Mivel egészen Apcsel 8-ig az egyházat kizárólag zsidók alkották, Izrael hívő maradéka és a szövetség hívő hordozói (a szelíd olajfa ágak) a gyülekezeten belül találhatóak. Egy napon, amikor a teljes Izrael megtartatik, akkor teljesül be az új szövetség, és akkor valósul meg mindaz, amit a Jeremiás 31 megfogalmaz. 

Apcsel 10-től a nem zsidók is helyet kapnak a gyülekezetben. Számuk rövid időn belül messze túlhaladja a zsidó hívőkét. Ebből mindaddig nem származik különösebb gond, ameddig értik a felelősségüket a szelíd olajfaágak felé, és nem kevélykednek ellenük. Ez azonban igen rövid időn belül megtörténik, és a - minden szempontból elpogányosodott - egyház két évszázad múlva már úgy tekint magára,  mint  az új szövetség hordozójára, amit Krisztus velük kötött meg szemben a zsidó ó (mózesi) szövetséggel. Ez a gondolkodás lett a zsidók elvetésének az egyik máig ható alapja. Ebből fakadnak azok a teljesen hamis elképzelések, hogy az Ószövetség Istene egy szigorú és ítélő Isten, szemben az Újszövetség irgalmas és kegyelmes Istenével, vagy az a szinte kivétel nélkül minden közösségben többé kevésbé megjelenő gyakorlat, hogy vesszük a héber Írások nekünk (vagy országuknak) tetsző részeit, és magunkra (vagy országunkra) vonatkoztatjuk azokat. Közben észre sem vesszük, és a teológiai antiszemitizmus gyakorló útját járjuk, és mindezt sokszor jó szándékkal kikövezve. Még nem is beszéltünk a helyettesítési teológia pusztító hatásairól, amely az elmúlt két évezredet keresztül kasul megfertőzte, az allegorikus írásmagyarázat számtalan csapdájáról és így tovább.

Feltehetjük a kérdést: Hogyan kapcsolódnak a nem zsidó hívők az Izraellel kötött új szövetséghez? Pálnak az olajfáról adott képe több mindent elárul ezzel kapcsolatban. Az olajfa az áldás helye. Szelíd és vad ágai (zsidó és nem zsidó hívők) egyaránt részesülnek az áldásából. Ebben a tekintetben nincs különbség zsidó és nem zsidó (férfi és nő, szolga és szabad) között. Az ábrahámi szövetségben megfogalmazott mag áldása, amely a Messiásban jelent meg és elhatott minden népre, az üdvösség spirituális áldása egyformán, különbség nélkül mindenkié. De az olajfa továbbra is Izrael tulajdona, az áldások forrásai az Izraellel kötött feltétel nélküli szövetségek, és ami a nem zsidó hívőket illeti, ők így részesülnek az ábrahámi szövetség rájuk vonatkozó ígéretéből, amely az új szövetségben teljesedik ki a Messiás vére által. A nem zsidó hívők tehát élvezői ugyan a spirituális áldásnak, a megváltásnak, de nem elvevői más, - Izraelre vonatkozó – áldásoknak, mint az ábrahámi szövetség másik kiteljesedésének, a föld szövetségének. 

Fontos felismernünk, hogy a szövetségek megkötésének pillanatában nem teljesedik be a szövetség összes ígérete. Bizonyos ígéretei egyből érvénybe lépnek bizonyosak pár év múlva, és más részeik a profetikus jövő eseményeinek a részei. Ez az állítás akkor is megállja a helyét, ha a szövetség feltétel nélküli. A feltétel nélküli szövetség annyit jelent, hogy Isten egyedül az, aki garantálja, hogy a szövetség minden pontja a történelem során megvalósuljon. Ez nem jelenti azt, hogy a szövetségen belül nem találunk bizonyos feltételeket. Az új szövetség végső beteljesedése Izrael nemzeti megváltása pillanatában jön el. Ekkor írja ugyanis minden zsidó ember szívébe Isten a törvényeit olyan csodálatos módon, hogy senki nem tanítja már őket az Úr útjaira, mert kicsitől nagyig az új szövetséggel a szívükben képesek lesznek igazságban és szentségben járni. (Ez a jelenben a gyülekezetben legfeljebb helyzeti igazságként valósul meg, mintegy megelőlegezve ezt a kort, mert minden hívőt elpecsételt a Szentlélek és a zálogát adta. 2 Kor 1:22, 5:5) 

Van a feltétel nélküli szövetségben mindennek bármilyen feltétele? Ha van, nem ellentmondás az, hogy egy feltétel nélküli szövetségben is látunk feltételeket? Igen, léteznek bizonyos feltételek, de ez mégsem vezet ellentmondáshoz. A feltétel, hogy legyen egy olyan nemzedék Izrael történetében, szemben Jesua korának gonosz és parázna nemzedékével, amely egységesen, a vezetőivel fogadja el a Messiást, bűnbánatot tart, hitre jut és így hívja vissza. Vagyis ezek feltételek ugyan a feltétel nélküli szövetségben, de Isten magára esküszik a próféciákon keresztül, hogy ez minden kétséget kizáróan megtörténik. Ő hozza el ezt a nemzedéket a megfelelő időben, ő mozgatja úgy a történelem színpadát, hogy egyszer mindez megvalósuljon. Ez tehát nem egy kétesélyes feltételes szövetség, amelynek bizonyos ígéretei  vagy megtörténnek vagy nem - ha engedelmeskedsz, áldást nyersz, ha engedetlen vagy ítéletet aratsz, és lehet, hogy bizonyos ígéretek véglegesen elvesztek számodra -, hanem a biztos beteljesülés szempontjából feltétel nélküli. Mindenképpen meglesz. Jó példa erre az ábrahámi szövetség, ahol az "egyszülött utód" Izsák Isten tervei szerint jött el Ábrahám minden "kitérője" ellenére. Jó példa a feltételesre Mózes, aki egyetlen bűne miatt nem mehetett be az ígéret földjére. A humanista nem hívő (és hívő) egyből megkérdőjelezi Isten igazságát, mert nem érti a szövetségek működését, és történelemre gyakorolt hatását. 

A bibliai szövetségekről részletesen itt olvashattok.

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

Bibliatanítások