A mózesi törvényben foglalt ünnepek sorozatában a hetedik és egyben utolsó ünnep a sátoros ünnep. Ahogy a négy tavaszi ünnep a Messiás első eljövetelével teljesedett be, ugyanúgy kötődnek az őszi ünnepek, a Messiás második eljöveteléhez. A bibliai gyakorlatban ez egy hét napos ünnep, amelyen pálmaágakból épített lombsátorok készítésével emlékezett meg a zsidó nép a negyven éves pusztai vándorlás időszakáról. Az ünnep az engesztelés ünnepét követi, és a lélek sanyargatása után ez az ünnep öröm időszakát jelenti. Idén október 4 és 11 között ünnepeljük a szukkótot (szükesz) az 5778. évben. 

Írásunkban két témával szeretnénk tisztelegni az ünnep előtt: először megfigyeljük két téves alkalmazását az evangéliumokban, és másodszor összefoglaljuk a beteljesülését.

Az ünnep első téves alkalmazása a Messiás átváltozása során történt. Jesua három tanítványával együtt felment a Hermon hegyére, és megmutatta a tanítványainak a dicsőségét. A hegyen megjelent Mózes és Illés, és a Messiás közelgő haláláról beszéltek.

Péter becsatlakozott a beszélgetésbe, és ezt mondta Máté 17:4-ben:

Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk itt három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.

Itt Péter megszakította a három férfi beszélgetését és javasolta három sátor felépítését: egyet Jesuának, egyet Mózesnek, és egyet Illésnek. Nagyon sok prédikációban Pétert bírálják szigorúan, azért a bűnéért, hogy Jesuát Mózessel és Illéssel hozta egy szintre. Mivel három sátrat akart építeni nemcsak egyet, azt mondják, hogy Péter Mózest és Illést Jesua szintjére emelte, vagy Jesuát ezzel lefokozta erre a szintre. Azonban ez nem a helyes magyarázata ennek a szakasznak.

Közvetlenül a színeváltozás előtt Péter volt az, aki azt mondta: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia (Máté 16:16). Péter világosan tudta, ki volt Jézus, és tudta, hogy a Messiás Mózes és Illés fölött áll. Nem próbálta velük egy szintre hozni, vagy fordítva. Ez valójában egy helyes válasz, csak Péter időzítése volt rossz.

Emlékezzünk arra, amit Péter látott. Látta azt a dicsőséget, amivel az ember fia a királyságában rendelkezni fog. Tudta Zakariás 14-ből, hogy a sátoros ünnep a messiási királyságban teljesedik be. Ezért lesz kötelező a messiási királyságban megünnepelni a sátoros ünnepet. Nyilvánvaló, hogy ezt az élményt megelőzően Péter még nem értette a halál és feltámadás programját. Most látta dicsőséget, amivel Jesua a királyságban rendelkezik, és azt feltételezte, hogy eljött az idő a királyság megalapítására. Azt gondolta, ekkor teljesedett be a sátoros ünnep, és ezért akart három sátrat építeni. De ekkor még nem értette a halál és feltámadás programját, nem értette, hogy a pászka (pészah) ünnepének be kell teljesülnie, mielőtt a sátoros ünnep beteljesülhet. Tehát nem volt rossz a válasza, hanem helyes válasz volt az igazság akkori ismerete szerint, ahogy ő értette. De teljesen rossz volt az időzítés. Emiatt nem kapott engedélyt a három sátor felépítésére, mert Jesua azért jött, hogy a pészah ünnepét töltse be és nem a sátoros ünnepet. Ezért Jesua ígéretét figyelembe véve Péter látta dicsőséget, amivel a Messiás a királyságában rendelkezni fog.

A második téves alkalmazás a Messiás diadalmas jeruzsálemi bevonulása alatt történt. Ahogy lovagolt a szamárcsikón Jeruzsálembe, futótűzként terjedt el a hír, hogy Jesua közeledik, és úgy lovagol be, mint a zsidók messiási királya. A zsidó emberek válaszoltak és válaszuk nagy jelentőségű volt. János 12:12-13 írja:

Másnap a nagy sokaság, amely az ünnepre jött vala, hallván, hogy Jézus Jeruzsálembe jő, Pálmaágakat vőn, és kiméne elébe, és kiált vala: Hozsánna: Áldott, a ki jő az Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya!

Márk 11:8-10: Sokan pedig felső ruháikat az útra teríték, mások pedig ágakat szeg- delnek vala a fákról és az útra hányják vala. A kik pedig előtte menének, és a kik követék, kiáltának, mondván: Hozsánna! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében! 10. Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak országa, a mely jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!

Máté 21:8-10: A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról galyakat vagdalnak és hintenek vala az útra. Az előtte és utána menő sokaság pedig kiált vala, mondván: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban! És a mikor bemegy vala Jeruzsálembe, felháborodék az egész város, mondván: Kicsoda ez?

Lukács 19:37-38: Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fenszóval mindazokért a csodákért, a melyeket láttak; Mondván: Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!

A négy evangélium együttesen leírja a tömeg összes reakcióját. Különböző módon reagáltak. Először, pálmaágakat vágtak le (amiket az ünnep során a sátorkészítéshez használtak), és a szamár lábai elé tették, amelyen Jesua lovagolt. Másodszor, hozsannát kiáltottak, héberül hoshanah. Harmadszor, azt mondták, áldott, a ki jő az Úrnak nevében. Rendszerint ezek nem olyan dolgok, amiket pészah alatt tesznek, hanem sokkal inkább a sátoros ünnep alatt.

Azonban még nem értették meg, hogy Jesua nem a sátoros ünnepet tölti be, hanem azért jött, hogy a pészahot betöltse. A pészahot nem a királyság megalapítása töltötte be, hanem a Messiás halála. A tömegek félreértelmezték a Jeruzsálembe való belovagolás eseményét.

Továbbá az egyik köszöntés, amit Jesuához intéztek a következő volt: „áldott, a ki jő az Úrnak nevében”, amely a messiási  118-as zsoltár 26. verséből idézik. A zsidó kontextusban ez a hivatalos messiási üdvözlés. A rabbik tanították, ha jön a Messiás ezekkel a szavakkal kell köszönteni. Amikor az emberek Jesuának intézték ezeket a szavakat, akkor ezrek és ezrek hirdették ki, hogy ő Izrael Messiása.

Lukács 19:39-40 hozzáteszi: És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának néki: Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat! És ő felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.

A farizeusok ellenvetéseire Jesua válasza az volt, hogy szükséges a bizonyság a Messiás eljöveteléről. Ha a tömeg csöndben maradt volna, a kövek kiáltották volna ugyanazokat a sorokat. Az, hogy Jesua nem azért lovagolt be Jeruzsálembe, hogy királynak nyilvánítsa magát és fölajánlja a királyságot, világos abból, ami ezután történik. A sok hozsanna és áldott, a ki jő az Úrnak nevében köszöntések közepette, messiási voltának elismerése közben Jesua az ítélet szavait mondta.

Lukács 19: 41-44: És mikor közeledett, látván a várost, síra azon. Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók! De most elrejtettek a te szemeid elől. Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelől megszorítanak téged. És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned; és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.

Ha Jesua egyszerűen a királyságot ajánlotta volna föl, ahogy belovagolt Jeruzsálembe a diadalmas bevonulás napján, akkor a tömegek elfogadták volna mint Messiást ott helyben! A zsidók ezrei és ezrei hirdették ki Messiásnak. Lehetetlen azt állítani, hogy ez volt a kisebbség, mert Máté 21:8 kijelenti, hogy ez igaz volt a tömeg nagy részére. Az ellenkezők a vezetők voltak, de a tömegek hirdették messiási voltát. Ha Jesua újra királynak nyilvánította volna magát és újra fölajánlotta volna a királyságot, akkor elfogadták volna. De nem ez volt a célja a diadalmas bevonulásnak, bármennyi hozsanna és „áldott, aki jő az Úrnak nevében” sem tudta megváltoztatni azt, ami másfél évvel ezelőtt történt. Ez a nemzedék már elkövette a megbocsáthatatlan bűnt. Már elutasították Jesua messiási voltát a démoni megszállottság vádjával, és mivel az a bűn pontosan az volt, megbocsáthatatlan, semmilyen körülmény nem tudta elmozdítani az ítéletet. Különben a megbocsáthatatlan megbocsátható lett volna tagadva Jesua saját szavait. Tehát mindezek ellenére Jesua szavai az ítélet szavai voltak.

Jesua megismételte, hogy Jeruzsálem sorsa a pusztulás. A templomot lerombolják és kő kövön nem marad. Ennek az oka a 44. versben olvasható, mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét. Mivel Jeruzsálem nem ismerte föl a megfelelő időben a Messiás eljövetelét, az ítélet beteljesedése felé közeledett. A meglátogatásnak ideje, amit nem ismertek meg, a Máté 12-ben volt. Miután többszörösen igazolta messiási voltát, miután sok csodán, jeleken keresztül bizonyította igazolta önmagát, miután hallották tanítani és prédikálni, elutasították. Nem ismerték meg a meglátogatásuk idejét. Emiatt már ítélet alatt voltak.

Tehát a diadalmas bevonulás célja nem a királyság felajánlása, hanem Isten bárányának félre tétele volt a pészah áldozatra való felkészülésben. Márk 11:11 írja, hogy bement Jeruzsálembe. Részletesebben Máté foglalkozik az ottani eseményekkel a 21:10-11-ben:

És a mikor bemegy vala Jeruzsálembe, felháborodék az egész város, mondván: Kicsoda ez? A sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta.

Az egész város megértette az események fontosságát. De ismétlem, a főpapok, a sadduceusok, az írástudók, és a farizeusok tiltakoztak Máté 21:15-16-ban:

A főpapok és írástudók pedig, látván a csodákat, a melyeket cselekedett vala, és a gyermekeket, a kik kiáltottak vala a templomban, és ezt mondták vala: Ho- zsánna a Dávid fiának; haragra gerjedének, És mondának néki: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig monda nékik: Hallom. Sohasem olvastátok-é: A gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicsőséget?

Amikor a farizeusok tiltakoztak a dicséret ellen, amit Jesua kapott, válaszában tudatta velük, hogy a Messiás engedte őket magához jönni. A dicséret és imádat elfogadása Jesua részéről megmutatta, hogy elfogadta az állításukat messiási voltával kapcsolatban. Ezek után elhagyta Jeruzsálemet és visszatért Bethániába (v.17). Azon a napon Nisán tizedikén Isten bárányát elválasztották. Tizedikétől tizennegyedikéig a bárányt megvizsgálták annak a bizonyítékaként, hogy valóban hibátlan és szeplőtlen volt.

Végül utolsó témánk a sátoros ünnep beteljesüléséről szól. Erről Zakariás 14:16-19-ben olvashatunk:

És lészen, hogy a kik megmaradnak mindama népek közül, a melyek Jeruzsálem ellen jőnek: esztendőről esztendőre mind felmennek, hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának, és megünnepeljék a sátorok ünnepét. És lészen, hogy a ki nem megy fel e föld nemzetségei közül Jeruzsálembe, hogy hódoljon a királynak, a Seregek Urának: nem lészen azokra eső. És ha nem megy fel, vagy nem jön fel az égyiptomi nemzetség, ő rájok sem lészen; de lészen az a csapás, a melylyel megcsapkodja az Úr a népeket, a kik nem mennek fel a sátorok ünnepét megünnepelni. Ez lészen Égyiptomnak büntetése, és mindama népek büntetése, a kik nem mennek fel a sátorok ünnepét megünnepelni.

Mivel a messiási királyság, a millennium lesz az ünnep beteljesülése a 16. vers szerint ez az ünnep minden nemzetnek kötelező lesz, akik Jeruzsálem ellen jöttek. Hódolniuk kell a Seregek Urának, és küldöttséget kell Jeruzsálembe küldeniük. A mózesi törvény alatt csak zsidóknak volt az ünnep kötelező, de millenniumi törvények szerint minden nemzetnek kötelező lesz. A 17-19. versek szerint aki nem engedelmeskedik a törvénynek, arra ítélet jön.

Ahogy a sátoros ünnep követte az engesztelés ünnepét a mózesi törvények sorában, úgy követi a nagy nyomorúságot a messiási királyság örömteli és boldog ezer éve az emberiség történelmének csúcspontján.

(A tanulmány Arnold Fruchtenbaum „190 Messianic Bible Studies” felhasználásával készült.)