Bibliatanítások – üdvözlet a webhelyen!

Még nem lett létrehozva címlapra kerülő tartalom.
Számtalan keresztény szervezet használja ezt az igét az örömhír hirdetése közben. Úgy gondolják ez bizonyíték a vízkeresztség és a Lélekkeresztség együttes szerepére az újjászületésnél. Valóban erről lenne itt szó?
Kovácsoljátok szántóvasaitokat kardokká, kaszáitokat dárdákká; mondja a beteg is: Hős vagyok!  Jóel 3:10 Ez buzdítás, ahogy sokan idézik vagy éppen az ellenkezője?
Ki ne hallotta volna ezt a verset egy alkalom elején? De Isten tényleg csak akkor van velünk, ha ketten, hárman, vagy többen összegyűlünk? Miről szól ez a mondat valójában?
Nincs olyan hívő, aki életében előbb vagy utóbb ne találkozna ennek az igehelynek a kontextusból kiszakított magyarázatával. De vajon ez egy olyan bűn, amit ma is bárki, bármikor elkövethet?
Jesua sokféleképpen gyógyított. Néha azonnal, máskor több lépésben tette. Megtudhatjuk, ennek okát, ha megértjük Jesua egyéb motivációit a törvényre épülő farizeusi gyakorlattal kapcsolatosan.
Nagy V. Rita Teológia és antiszemitizmus - Krisztus megfeszítésétől a 20. századig című könyve az antiszemitizmus genezisét vizsgálja Jézus megfeszítésétől a középkoron át, a magyarországi 19., 20. századi parlamenti megnyilatkozásokig. A kötetben nyomon kísérhető az egyházak szerepe a zsidóellenesség kialakulásában, az előítéletesség, a túláltalánosítás, s legendakeltés születésében, elterjedésében, s maradandónak bizonyulásában.