A cím természetesen több szempontból erős túlzás. Hiszen, – amint a végén látni fogjuk –, Antipász pályája végén mindent mondhatott volna, csak azt nem, hogy sikeres. De volt egy időszak, amikor jól futott a szekér, és volt idő, amikor a vallásos tömegek, legalábbis egy része, azt gondolhatta, hogy „tökös fiú” ez az Antipász, még Pilátus bajszát is megcibálta egy kicsit, és vállalta a politikai konfliktust vallásos meggyőződése miatt. Valójában mi sem állt ettől távolabb. Antipász annyira volt vallásos, amennyire a vallás az általa helyesnek ítélt politikájához a hatalmi ranglétrán fölfelé szükségesnek mutatkozott. Prototípusa a nominálisan hívő politikusnak. Lássuk a történetét.

Antipász a politikai életben nem nulláról indult, hiszen apja Nagy Heródes sokat tett a szó minden értelmében a vallásos politikusról kialakult kép formálásában. Tulajdonképpen kettejük közül ő a nagyobb kaliber, legalábbis a szó politikai és hatalmi értelmében. De ahhoz, hogy jobban el tudjuk képzelni Antipász világát, ejtsünk bemelegítésül pár szót nálánál még fontosabb apjáról is.

Külsőre az uralkodók között talán a legtöbbet tette a zsidó vallási hagyományok gördülékeny ápolásáért. Elképesztő, grandiózus tervekkel alakítatta át a templom területét és rajzolta át a templomhegy akkori formáját. A siratófal hatalmas alapkövei, amelyek a siratófalnál található alagutakban tekinthetők meg, adnak némi képet arról, hogy mit tett ez az ember mindazok szemében, akikre a külső, látható benyomás és a megalomániában megjelenő vallásos buzgóság fontos hatással bírt. Nem véletlenül látjuk később az Evangéliumokban a Heródes pártiakkat, mint a politikai paletta meghatározó tényezőit. Ők voltak, azok akik a római hatalommal leginkább szót értettek, képesek voltak megtalálni a helyes egyensúlyt. Nagy Heródes egyébként Edomita volt, tehát csak prozelitaként gyakorolta a zsidó vallást, és ez mindig is kölcsönzött számára egy erőteljes kisebbségi komplexust, szemben Ábrahám, Izsák és Jákob leszármazottaival. Nemcsak a látható vallás külső jeleit ragadta meg elképesztő buzgalommal, hogy ily módon is bizonyítson, hanem a politikai hatalmat is mindenek fölött szerette. Ezért sok családtagját el is tette láb alól, nehogy veszélyt jelentsenek rá. Megölte többek között három fiát és kedvenc feleségét is. Augusztus császár emiatt mondta róla, hogy biztonságosabb volt Heródes disznajának lenni, mint valamelyik fiának. A disznó volt talán az egyetlen élőlény a környezetében, amely aránylag nyugodtan élhetett (a zsidó vallás szerint tilós disznót enni). 

Ő volt az a Heródes, aki tudakozódott a vallási fejedelmektől, bölcsektől, vénektől, amikor a napkeleti bölcsek serege megérkezett Babilonból Jeruzsálembe, és a Messiást, a zsidók királyát keresték, hogy elsőként imádják őt a pogányok között. Mit tett ő erre? Színleg ő is érdeklődést mutatott, – vallási szakértő bőven volt körülötte, valódi próféta aligha –, de csak azért, hogy megtudja, most éppen kiket és hol kell megöletnie hatalmának további zavartalan gyakorlása érdekében. Így lett belőle csecsemőgyilkos is. 

Nagy Heródes halála előtt (megmaradt) fiára Antipászra hagyta a trónt. Augusztus császár döntése alapján azonban csak negyedes fejedelem lehetett Galileában és Pereában. Lehet, hogy Augusztusznak elege lett a Heródesekből? Valószínű, hogy Antipász sem volt komplexusoktól mentes. Talán kevésbé volt kegyetlen, mert Máté följegyzi, hogy József az ő uralkodása alatt mert visszatérni Egyiptomból Galileába. Mindenesetre folytatta az apai hagyományt és ügyesen lavírozott az összefonódott vallási és politikai hatalom útvesztőiben. Legalábbis külsőleg mindenképpen. Feltételezhetően hallhatott Keresztelő Jánostól a valódi hitről is, (Márk 6:20) és ez nyilván legalábbis némi istenfélelemmel eltöltötte, és bár bebörtönözte Jánost felesége Heródiás nyomására, de megöletni nem akarta. János fő üzenete a vallásos politikai vezető felé leginkább a tripla házasságtörése és a vérfertőzése ellen szólt, és Heródiás talált rá módot, hogy a vallásos, de azért annyira mégsem meggyőződéses férjét rávegye a (legnagyobb) próféta lefejezésére. Nincs annál ijesztőbb veszély, amikor egy hívő mindenki előtt leleplezi a névleges vallásgyakorló, de ugyanakkor valós hatalommal rendelkező politikus saját, látszólagos hitével szemben elkövetett erkölcsi bűneit. Egy nem hívő politikus esetén ez kevésbé lenne veszélyes. Ezen tragikus esemény után egyébként Jesua, ha lehetett elkerülte Antipász uralkodási területét, ez világos a Márk 7:31-ből, ahogy Tirusból a Galileai tengerhez ment Tízváros határain keresztül. Tudta, hogy ami a hírnökkel megtörtént, az vár rá is.

Később a szolgálata során látjuk megint Pereában, ami Antipász uralkodási területe, de ez már az az időszak, amikor a nagytanács (Szanhedrin) halálra ítélte. Lukács 13:31-ben még a farizeusok is arra figyelmeztetik Jesuát, hogy kerülje el ezt a területet, mert Heródes meg akarja öletni. Mielőtt még valaki azt hinné, hogy a farizeusokat megszállta egy időre a jótét lélek a Messiás személyével kapcsolatban, szó sincsen erről. Ők is vallási politikát folytattak, nagyban játszottak, és megpróbálták Jézust visszaterelni a Jordán nyugati partjára, ahol a nagytanács bírta a hatalmat, és még több esély nyílt volna elfogni őt. Jesua válasza két szempontból is érdekes számunkra:

És monda nékik: Elmenvén mondjátok meg annak a rókának: Ímé ördögöket űzök ki és gyógyítok ma és holnap, és harmadnapon elvégeztetem. Hanem nékem ma és holnap és azután úton kell lennem; mert nem lehetséges, hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el. (Luk. 13:32-33)

Egyrészt az adott országrész vezető politikusát, Heródes Antipászt negatív jelzővel illeti. Nem valószínű, hogy azért teszi, mert még nem olvasta még Pál írását, miszerint imádkoznia kellene a vezetőkért, hogy jobban menjenek a dolgai. Pedig akkor talán még a keresztet is elkerülhette volna. Azonban, ha már az imádkozásnál tartunk, említsük meg, hogy nem imádkozik később azokért a vallási, politikai vezetőkért sem, akik tudatosan adták át a halálra:

Jézus pedig monda: Atyám! bocsásd meg nékik; mert NEM TUDJÁK mit cselekesznek. (Luk.23:34)

Ez az ima nem foglalta magába Annást, Kajafást, Pilátust, vagy Heródes Antipászt, akik tudták mit tesznek. Magába foglalta viszont a római katonákat vagy más zsidó vezetőket is.

Másrészt olyan választ ad a taktikázó farizeusoknak, amelyet nem érthetnek meg. Arra utal, hogy most még nem megy vissza, „úton kell lennem”, de „nem lehetséges, hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el”. Vagyis a megfelelő időben visszatér. 

Most lássuk, miért neveztük Antipászt sikeres vallásos politikusnak, bár azért reméljük, kezdettől fogva hallható az irónia a címben. 

A Messiás tárgyalásának második szakaszában Pilátus elé kerül. Ez a polgári tárgyalás, a vallási tárgyalás már kudarccal végződött. Pilátus legalább ötször nevezi Jesuát ártatlannak, egyszer a bírói székéből, és politikusként szinte mindent megpróbál, hogy szabadon engedje. De csak szinte mindent. (Pilátus még csak nem is „vallásos” politikus, neki kizárólag politikai érdekei diktálnak, amint majd látni fogjuk, bár az ő felelőssége az igazsággal való személyes találkozása miatt menthetetlen.) Miután Pilátus tájékozódik és először kijelenti Jesua ártatlanságát (Luk. 23:4), a papi fejedelmek újabb vádakat fogalmaznak meg. A vádak között elhangzik a zendülés vádja Galileától kezdve Júdeáig (Luk. 23:5). Ebből Pilátus számára kiderül, hogy Jesua Galileából származik, és ez ürügyet ad neki, hogy kibújjon a döntés felelőssége alól. Szamária és Júdea ugyan az ő fennhatósága alatt állt, de Galilea mint említettük Antipász uralma alá tartozott. A pészáhi ünnep során ő is Jeruzsálemben tartózkodott, és így Pilátus kihasználván ezt, elküldte hozzá Jesuát, hogy döntsön ő felőle. Antipász már amúgy is szerette volna látni Jesuát, mint hírességet (Luk. 9:9), mert értetlenül állt a csodák híre felett, sőt aggódott, hogy nem János támadt-e fel a halálból (Márk 6:14). A vallásos politikusnak a vallás mozgatta ugyan az érdeklődését, még a természetfelettiben is hitt a maga furcsa módján, de vallásának belülről fakadó pozitív megnyilvánulásaival a most következő találkozásnál is maximálisan adósunk marad. Jesua természetesen nem hajlandó csodákkal szórakoztatni a „rókát”, sőt egyetlen kérdésére sem válaszol, így el kell szenvednie Antipász gúnyolódását. 

A Lukács 23:12 szerint Pilátus és Heródes ekkor lettek barátok:

És az napon lőnek barátok egymással Pilátus és Héródes; mert az előtt ellenségeskedésben valának egymással. 

Miért volt ez a két politikai vezető egymás ellensége? Ahogy láttuk korábban, a Heródesek kiválóan lavíroztak a római hatalom rögös útjain, és sosem kérdőjelezték meg Róma hatalmát, hanem inkább szolgálták azt. Zsidó vallás ide, mózesi törvények oda, a hatalom Róma kezében volt, így a vallásra csak annyiban volt szükségük, amennyiben ezzel a zsidó nép fölötti uralmat könnyebben gyakorolhatták. Az ellenségeskedés egy korábbi eseményhez kapcsolódik, amelyről Biblián kívüli források tudósítanak. Amikor Pilátus helytartó lett, légiókat hozott Jeruzsálembe, és a római pajzsokat a templomhegy külső falaira függesztette. A vallásos zsidóknak ez rendkívül komoly problémát jelentett, mert a pajzsokon istenek és istennők voltak láthatóak, akiket a rómaiak imádtak. Ez sértette a zsidók érzékenységét a bálványimádással szemben. Lázadás tört ki és római katonák is meghaltak. De Pilátus megtagadta a pajzsok levételét. Antipász, a névlegesen vallásos uralkodó tudta, hogy amíg a pajzsok ott függenek, addig nem lesz béke Jeruzsálemben. Ezért megkérte Pilátust, hogy távolíttassa el a pajzsokat a templomhegy falairól. De Pilátus megtagadta a kérést. Így Antipász, a gyakorlott és taktikus politikus megkerülvén Pilátust levelet írt a római szenátusnak. A szenátus elfogadta Antipász érveit és felszólította Pilátust a pajzsok eltávolítására. Így nem maradt más választása, megtette,  de ettől kezdve ellenségeskedés támadt közöttük, mert mind a két vezető úgy érezte, hogy a másik nem tiszteli a hatalmát. 

Most azonban Pilátus egy galileait küldött Antipászhoz, aki ott fejedelem volt, és ezzel elismerte a hatalmát. Így békültek ki Jesua kárára. 

Biztosak lehetünk benne, hogy legalábbis a Heródes pártiak és valószínű a szadduceusok is szimpatizáltak Antipász politikai manőverével, ahogy sikerült megoldania a vallási feszültséget és helyre állítani a rendet Jeruzsálemben. Külsőre nézve ez a vezető ügyesen lavírozott a politika és a vallás összefonódásában a számára adódó lehetőségek között. De mivel itt a Biblia számunkra egy teljesen világos képet ad Antipász valódi szándékairól és gondolkodásáról, könnyű tisztán látnunk, hogy ki is ő valójában. És három fontos dolgot is látunk, ahogy Jesua viszonyult hozzá. 

1. Rókának nevezte. Vagyis nem tisztelte annyira, hogy ne mondja ki, amit gondol róla. Ismét a páli igére gondolva, hányan megintették volna ezért. (Természetesen nincsen problémánk annak az Igének a megfelelő alkalmazásával, de az nem azt jelenti, hogy bármilyen politikus esetében, mindig a sikeréért kell imádkoznunk. Bizonyos esetekben, ahogy már korábban is írtuk egyszer, valaki számára a legnagyobb áldás az, ha megszabadul a hatalomtól és a vele járó tehertől.)

2. Nem állt szóba vele és semmibe vette, a polgári tárgyalás második szakaszában, pedig Antipász felmenthette volna vagy támogathatta volna Pilátust a felmentésben. Persze Jesua szándéka más volt, de ez nem menti fel őket.

3. Nem imádkozott érte, mert Antipász minden volt, csak nem tudatlan. Elegendő információ állt rendelkezésére a helyes döntések meghozásához, (akárcsak később Pilátusnak), de ezt a legfontosabb pillanatban teljesen elvétette. (János mellett még a gondviselőjének Khúzának a felesége révén akár Jézusról is lehettek pozitív információi, mert Johanna Khúza felesége Jesua támogatója volt Luk. 8:3.) 

Antipász azonban súlyosan bűnhődött élete vége felé politikailag is. Kilenc év múlva, amikor felesége unszolására – aki most éppen királyné akart lenni – Rómába utazott, hogy megszerezze magának a királyi címet, ugyanazt, amelyet a szenátus korábban apjának adott. Azonban a római császár Kaligula, aki teljesen őrült volt, száműzte a mai Franciaország területére, ahol szegénységben halt meg. Már életében is megfizetett azért, amiért lefejezte Jánost és kigúnyolta és megátkozta Jesuát. A fizikai fizetségnél azonban nagyobb lesz a fizetsége, amit majd a végső ítéletnél kell elszenvednie. Pedig előtte is ott állt személyesen az „igazság”, mint Pilátus előtt. 

A vallásos, magát hívőnek tartó politikus, vezető hatalmas felelőséggel bír. Olyannak tartja magát, aki lát, aki ismeri és képviseli az igazságot. Fontos megértenünk, hogy a bibliai igazság képviselete nem egyenlő bizonyos – önkényesen kiválasztott – morális igazságok törvényre emelésével, és a nem hívő többségre való kényszerítésével. Jesua korának vallási vezetői, akik közül sokan politikai hatalommal is rendelkeztek, élen jártak a vallási törvények megalkotásában és azt ráerőltették a népre, ugyanakkor maguk kizárólag a külsőségekkel voltak elfoglalva. Ezért is nevezte Jesua „meszelt síroknak” őket (Máté 23:27.) Ráadásul a Messiás megjelenése azok számára, akik az igazság letéteményesinek gondolták magukat mint hatalommal rendelkező vezetők, a Messiás eljövetele nem a szabadulást hanem az ítéletet jelentette:

És monda Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy a kik nem látnak, lássanak; és a kik látnak, vakok legyenek. És hallák ezeket némely farizeusok, a kik vele valának, és mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-é? Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad. (Ján. 9:39-41)

Ezek a vezetők ha beismerték volna, hogy vakok, és a világosságot keresték volna, kaptak volna kijelentést a világosságról. De nem így történt. Ők a vakoknak vak vezetői maradtak. (Máté 15:14)

Álljon itt befejezésül a 2. zsoltár figyelmeztetése, különösen azoknak, akik tudatosan, politikusként hívőnek gondolják magukat. Ők nem mondhatják azt, hogy nem tudják mit cselekszenek, ők azt állítják látnak és nem vakok, az ő felelősségük messze a legnagyobb, nagyobb, mint a nem hívő politikusoké, akik tudatlanok és vakok Jesua szemében. Ha már az első eljövetel is ítéletet jelentett a vallási és politikai hatalommal rendelkező vezetők számára, akkor mennyivel inkább így lesz ez a második eljövetelkor.

Azért, királyok, [politikusok] legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái! 
Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel. Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne vesszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, a kik ő benne bíznak! (10-12)