Az előző részben (A fizikai gyógyulás mennyibe része a megváltásunknak) megvizsgáltuk az Ézsaiás 53 üzenetét és az újszövetségi idézeteit. A következő tanulmányokban szeretnénk három témát megtárgyalni: 1. Isten valóban csak gyógyít? 2. A bűn természete a világban. 3. A kiegyensúlyozott bibliai szemlélet a fizikai gyógyulással kapcsolatban. A mostani tanulmányban az első pontot vesszük szemügyre.

1. Isten valóban csak gyógyít és minden betegség a Sátántól jön?

A fizikai gyógyulás témájával összefüggésben sokszor felmerül az állítás, hogy Istentől csak jó származik. Isten egészséget ad, a betegség az ördögtől jön. Való igaz, hogy mindaz, amit Istentől kapunk a javunkra van, és ő mindenből képes jót kihozni a javunkra. A hiedelmekkel és a minden alapot nélkülöző, sokat puffogtatott frázisokkal ellentétben az Írásokból az derül ki, hogy nem minden betegség származik Sátántól, és nem minden betegség van Isten akarata ellen. Isten közvetve vagy közvetlenül is megengedi a büntetést, és nem lehet leegyszerűsítenünk a kérdést az ördög rosszat ad - Isten jót ad képletre. Úgy látszik sokan nem ismerik vagy szeretik elfelejteni ezt a bibliai elvet a Zsidó levélből:

Zsidók 12:5-6: És elfeledkeztetek-é az intésről, a mely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged; Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.

Istennek a fenyítése, dorgálása és ostorozása nem gonosz, hanem a javunkat szolgálja a megszentelődés útján, szemben az ördöggel, aki el akar pusztítani. Isten közvetve megengedi, hogy az ördög támadjon, de ezt jóra használja a hívő életében és teljesen a kontrollja alatt tartja, ahogy Jóbnál is láttuk. Nem mindig látható, hogy ki mit végez, de Isten az Igében magára vállalja a számunkra negatívnak látszó tetteket is:

5. Mózes 32:39:  Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kivülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, a ki kezemből megszabadítson.

Isten képes megsebesíteni a fenyítés miatt bár nem feltétlenül ez a tökéletes akarata. Lukács evangéliumában az angyal örömhírt hozott Zakariásnak, aki ezt hitetlenséggel fogadta. Gábriel ezért megfenyítette, és a gyermek megszületése utáni nyolcadik napig, egészen a névadásig így maradt. Ezt a büntetést pl. a legnagyobb jóakarattal sem lehet az ördögre fogni. Anániás és Safira hazudtak a Szentléleknek. Péter gyakorolta az oldás és kötés apostoli hatalmát bírói értelemben, és a Jesua által neki adott hatalomnál fogva mindketten holtan estek össze. Ez sem az ördög műve volt. Dávid mondja a 119. Zsoltár 67. versében: 

Minekelőtte megaláztattam, tévelyegtem vala; most pedig vigyázok a te szódra.

Később a 75. versben így folytatja:

Tudom Uram, hogy a te ítéleteid igazak, és igazságosan aláztál meg (megsebesít, beteggé tesz) engem.

Dávid mindezt nem az írja a gonosz számlájára. Nyilvánvalóan az ördög is képes erre, de a hívő esetében Isten kontrollja alatt történik minden. Jesua rendelkezik a pokol és a halál kulcsaival és nem Sátán. Pál apostol igen komoly figyelmeztetést fűzött az úrvacsora vételéhez, és azt írja, hogy az Úr ítélete megjelenhet azoknál, akik méltatlanul élnek ezzel erőtlenségben, BETEGSÉGBEN és akár halálban is. Persze számos „körbe-magyarázatát” láttam már ennek az írásrésznek, hogy miért nem azt jelenti, amit elsőre gondolna vagy értene az egyszeri olvasó, de még a legjobb „megnyugtató” magyarázat, sem nyugtatott meg annyira, hogy a szöveg ne arról szólna, amit a természetes, szószerinti és nem elszellemiesített olvasatában jelent. Viszont tegyük hozzá, azért egy biztos ígéretet tartalmaz az Írás mindenki számára, aki vétkezett valamiben, és ezért érte valami betegség. Jakab 5:14-15 szerint ha a betegség megvallatlan bűn következménye, megvalljuk a bűnünket, és a gyülekezet vezetői imádkoznak értünk, meggyógyulunk. Erről írt már korábban Dávid is több zsoltárban is:

31:11:  Mert bánatban enyészik életem, és sóhajtásban múlnak éveim; bűnöm miatt roskadoz erőm, és kiasznak csontjaim.

32:5: Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak - és te elvetted rólam bűneimnek terhét. Szela.

Azt világosan láthatjuk, akár a héber, akár a görög Írásból, hogy a bűnök terhe lehet fizikai probléma és betegség is. 

Félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, hogy nem arról szól ez a írás, hogy hívők hosszú sora, aki hűségesen jár az Úrral, de mégis küzd valamilyen betegséggel, és netán nem győzedelmeskedett, kárhoztassa magát. Sajnálatos módon, pont azok, akik úgymond hisznek abban, hogy minden helyzetben és mindig az Úr biztosítja a gyógyulást, és mindenki számára csak „mustármagnyi hit” lenne szükséges, pont ők vádolják a betegségben szenvedő hívőket, hogy megvallatlan bűn van az életükben vagy nincs elég hitük. Pál világosan megfogalmazza, hogyan cselekedjünk ezekben a dolgokban:

Próbálja meg azért az ember MAGÁT… (1 Kor. 11:28) 

Nem a mi dolgunk, hogy kárhoztassuk és vádoljuk az atyafiakat. Persze ha valaki nyilvánosan, látható módon és folyamatosan vét az Írások világos erkölcsi törvényei ellen, abban a gyülekezetnek mindenképpen van feladata. 

Visszatérve tehát a központi témánkhoz, az előző fejezetben feltett kérdésre a válasz az, hogy van gyógyulás ugyan a megváltásban ebben a korban is, de nem mint egy természetes, „standard” velejárója a megtérésnek. Ezt mondani nemcsak írásellenes, hanem sok esetben egyenesen kegyetlen is, mert elhordozhatatlan terheket tehetünk egyesekre. Jób barátai többek között pont ebben voltak vétkesek. Jób példáján egyébként látható Isten szuverenitása. Jób, aki fedhetetlen és igaz volt, próbák hosszú sorának lett kitéve. Nem igaz az állítás, hogy aki megfelelően hisz vagy mindent jól csinál, sosem lesz beteg. Isten Jóbot egy idő után megszabadította, és természetesen mi is jó reménységgel vagyunk, hogy megszabadulunk a betegségeinktől. Isten a gyógyulási imakéréseket szuverén akarata szerint válaszolja meg. Nem lehet a Messiás földi szolgálatának mondatait kötelező érvényben ráhúzni Isten akaratára a mostani üdvtörténeti korszakban. Ha ez így lenne, akkor olyanok is meggyógyulnának, akik nem is kértek gyógyulást vagy nem is ismerik a Messiást. Hiszen ilyen példákat is látunk az evangéliumokban. A Messiás halála garantálja ugyan a fizikai helyreállást is, de a megváltásunknak több aspektusa is van. A megigazulás, megszentelődés és megdicsőülés minden hívő osztályrésze ugyan, de a megdicsőülés eszkatológiai tartalmát nem lehet kötelezően elvárni a megigazulás pillanatában vagy a megszentelődés folyamatában. Nincs olyan ígéret az Újszövetségben, hogy „aki hisz az meggyógyul”. Ha Isten meggyógyít minket, akkor az a könyörülete miatt történik, és nem azért, mert egy ígéretben erre kötelezte volna magát. 

Filippi 2.25-27-ben Epafróditus beteg volt, és Pál nem azt mondta, hogy használjon valamilyen igerészt megvallásra és úgy majd meggyógyul, hanem ennyit mondott: „Isten könyörült rajta… és rajtam is.” Bár Pál rendelkezett a gyógyítás ajándékával, de mindezt Isten akaratában tudta használni és nem a saját vágyai szerint. „Ki beteg, hogy én is ne volnék?” – mondja Pál. Nem azt mondta az Biblia egyik legnagyobb gyógyító apostola, hogy kevés a hitük vagy bűnösök, hanem együtt érzett velük és irgalomra, könyörületre indult. És ha tehette, meggyógyította őket. Ez egy jó elv lehetne a mai „apostolok” és „csodagyógyítók” számára is. Sajnos sokszor azonban inkább a biznisz rajzolódik ki, mintsem a ténylegesen bizonyítható és akár a világ számára is EGYÉRTELMŰEN látható gyógyulások tényszerű volta. Ezzel szemben a bibliai gyógyulások egyértelműek és letagadhatatlanok azok számára is, akik egyáltalán nem szerettek volna hinni a Messiásban. 

ApCsel 4:16:  Mit cselekedjünk ez emberekkel? Mert hogy NYILVÁNVALÓ csoda lőn általok, mindazoknak, kik Jeruzsálemben laknak, tudtokra van, és EL NEM TAGADHATJUK.

Látjuk, hogy a vezetőség, akinek kényelmetlen volt a csoda, amely megerősítette az üzenetet (ez gyakori, bár nem feltétlenül kizárólagos cél egyébként a csodáknál), nem kérdőjelezte meg a csoda tényét. Inkább azon mesterkedtek, hogy elrejtsék a nyilvánvaló igazságot mások elől a hatalmuk megőrzése érdekében. Az apostoloknak nem kellett bizonygatniuk a történteket. Nemhogy a hívők számára, de még a nem hívők és ellenfelek számára sem. 

2 Korintus 12:1-10-ben látjuk Pálnak a személyes küzdelmét. Biztos vagyok benne, hogy a hit mozgalom számtalan magyarázattal rendelkezik arról, hogy mi volt az amivel a Sátán angyala Pált gyötörte. Nem tudom miből látják, hogy ez nem betegség volt, a „gyötör” jelentése megütni ököllel és fizikai bántalmazást jelent, ezt tették pl. a rabszolgákkal. A tövis a klasszikus görögben olyan mint egy cölöp vagy léc (Vincent’s Word Studies). Sátán gyakran jelenik meg, mint a test fizikai bántalmazója az Újszövetségben. Ez a „valami” a testében volt, valamilyen fizikai probléma, imádkozott, hogy Isten vegye el, de Isten nemet mondott. Istennek célja volt a „nemmel”, Pál így még inkább tőle függött. Ez nagyon az ellenkezője annak, mit a „hitmozgalom” tanít: ha valaki egészséges és fizikailag erős, számukra az jelenti Isten erejét és jelenlétét. (Nincsenek messze Jesua korának farizeusaitól, akik számára a jólét egészség és gazdagság Isten tetszésének egyértelmű kifejezője volt, és garancia az örök életre.) Bármi is volt ez, Pál „erőtlenségről” beszél, és semmilyen mennyiségű hit nem mozdította el. Isten akarata volt és Pál elfogadta, bár előtte mást szeretett volna. Isten válasza a kegyelme volt, amely elégséges. 

2:12:10: „Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős.” 

Ez az erőtlenség nem illik bele a hitgyógyítók elképzeléseibe. Néha azok, akik mindezeket elszenvedik, sokkal inkább alávetik magukat Istennek, mint akik fizikailag egészségesek és erősek. 2. Kor. 1:4-5 szerint a nyomorúságnak és szenvedésnek is van helye és értéke: 

„Aki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vígasztalással, a mellyel Isten vígasztal minket. Mert amint bőséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vígasztalásunk is Krisztus által.” 

Többek között a szenvedéseink és megpróbáltatásaink tesznek irgalmassá mások szenvedései, betegségei és problémái felé, és képesek leszünk „bőséges vigasztalással” szolgálni feléjük.

 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu