Az utolsó tanulmányunkra két pontunk maradt: 2. A bűn természete a világban. 3. A kiegyensúlyozott bibliai szemlélet a fizikai gyógyulással kapcsolatban.

2. A bűn természete a világban

A Biblia tökéletes állapotként írja le az ember eredeti állapotát, bűntelen és egészséges. Mivel ez egy olyan időszak volt, amikor Isten megpróbálta az embert, teológiailag ezt a meg nem erősített szentség időszakának szokták nevezni. Amikor az ember elbukott, akkor teljesen megváltozott a kapcsolata Istennel (és a Földdel is). Isten megátkozta a kígyót, a nő fájdalommal szül, a férje uralkodik rajta, a férfi miatt átkozott lesz a föld, a munka és a megélhetés pedig fáradságos lesz. Ádám, aki uralkodásra lett teremtve a Föld felett, most a Földdel együtt bukott állapotba került. Az ember egyrészt spirituálisan meghalt, mert megszakadt Istennel a kapcsolata, és az átok miatt a fizikai halál is osztályrésze lett, mert a bűn zsoldja a halál.

Ezt az átkot az ember nem képes visszafordítani. A golgotai áldozat legyőzte a halál minden formáját, de ez nem automatikus egyik területen sem. Önmagában az a tény, hogy a Messiás mindenkiért meghalt, nem ment meg senkit. Ahogy a zsidók alkalmazták a megölt páska bárány vérét Egyiptomban, és megkenték vele az ajtófélfákat és a felső gerendát, úgy kell nekünk is alkalmazni a Messiás vérét a szívünkre, hogy megszabaduljunk a bűn következményeitől. Amikor hitünket az igazi, egyszeri, és tökéletes pészáhi áldozatba vetjük, aki az Isten báránya, akkor azonnal megszabadulunk a spirituális haláltól. Ez egy jogi csere érzelmekkel járhat, de nem az a lényeg, hanem hitbéli döntés. Aki ezt megtette, az átment (spirituális) halálból az életbe, ha (fizikailag) meghal, akkor is él örökké. 

Témánk szempontjából lényeges azonban látni, hogy az ádámi átok bizonyos részei a hívőt elkísérik a földi pályafutása alatt. Minden embernek meg kell (fizikailag) halnia. A különböző irányzatok között ez nem képezi a vita tárgyát. (Vannak persze üdítő kivételek, de ez most nem témánk.) Ha a kereszt biztosítaná automatikusan a fizikai gyógyulást, vagyis „az ő sebeivel meggyógyultunk” automatikus fizikai gyógyulást is jelentene, (mint ahogy a keresztáldozat elfogadása automatikus spirituális gyógyulást jelent), akkor a megtérésünk pillanatában, amikor hitet gyakoroltunk, a fizikai gyógyulásnak is meg kellene történnie. Jesua világosan megfogalmazta, hogy ugyanolyan könnyű azt mondani, hogy meg vannak bocsátva bűneid, mint azt, hogy kelj fel és járj. Ő a nehezebbel (gyógyítás) bebizonyította azt, hogy a könnyebbet, amit csak Isten mondhatna (meg vannak bocsátva bűneid), ő is mondhatja. A mai hitgyógyítóknál más a helyzet. Ők nem képesek megtenni ez a típusú bizonyítást, és a ezért nagyobbrészt a beteg (vagy mások) kicsiny hitét okolják, és többször az Ézsaiás 53-at idézik mint a tökéletes fizikai gyógyulás ígéretét. De ha a megtérő hite elég arra, hogy valaki az örök életet elnyerje, akkor ugyanazzal a hittel az illető meg is kellene gyógyulnia ugyanabban a pillanatban. Ha szerintük a keresztáldozat a fizikai gyógyulást is tartalmazza, akkor nem lehet azt mondani, hogy nem volt elég hitük a megtérés pillanatában meggyógyulni csak megtérni. Ha igazuk lenne azoknak, akik az Ézsaiás 53-at, mint a fizikai gyógyulás garanciáját hirdetik, akkor mindazok, akik nem gyógyulnak meg automatikusan a megtéréskor, az üdvösségüket sem nyerték el. Ez persze nagyon rosszul hangzik, ezt még a legeltökéltebbek sem gondolják így, pedig ekkor lennének következetesek a saját téves teológiájukban. 

Az igazság azonban az, hogy hívőként együtt élünk az ádámi átok bizonyos következményeivel. Ezért van az öregedés, annak minden külső és belső jele, ezért írja Pál, hogy a külső emberünk napról napra megromol. Ezt az átkot Isten részben a messiási királyságban fordítja csak vissza, és véglegesen pedig az örökkévalóság kezdetekor, utolsóként törli el a halált. Róma 8:18-25 kiválón összefoglalja mindezt:

Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, aki az alá vetette. Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig. Nemcsak ez pedig, hanem magok a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk is fohászkodunk magunkban, várván a fiúságot, ami testünknek megváltását. Mert reménységben tartattunk meg; a reménység pedig, ha láttatik, nem reménység; mert amit lát valaki, miért reményli is azt? Ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, békességes tűréssel várjuk.

Pál szerint most szenvedünk, de akkor majd dicsőség jelenik meg számunkra. Ez visszautal Ádám állapotára. A világ is a hiábavalóság állapotában van. De megszabadul ebből az állapotából. A hívő, a lélek zsengéjének a birtokosa, elpecsételve a Szentlélektől, várja a TEST megváltását. Még nem látjuk mindezt, a mostani megtartatásunk a hit és a reménység ideje. Nem látjuk még mindezt, mert ha látnánk, már nem kellene hinnünk, reménykednünk benne. Ezért a hívő attitűdje, a békességes tűrés. Pál szerint ez az esemény még jövő, kitartásunknak alapja ahit. Az ő sebeiben a belső emberünk már meggyógyult. Ha a fizikai bajainkból is meggyógyultunk volna, akkor már meg sem halnánk. A kereszthez kötött fizikai gyógyulás ugyanis a megdicsőült testben jön majd el. Ez Krisztus eljövetelekor lesz a hívő osztályrésze. Addig viszont alá vagyunk vetve a bűn miatti átok következményeinek. Az élet gondjai, viharai között Isten garantálja ugyan számunkra a vigasztalást, a békességet, győzelmeket a nyomorúságok között, de nem garantálja minden esetben a fizikai gyógyulásokat, csodákat is. Ezen kívül a gyógyítás karizmatikus ajándéka okafogyott lenne, ha a fizikai gyógyulás a megfelelő hit és hívő életvitel esetén 100%-ban már most biztosított Isten részéről. (Miért lenne Istennek egy „B” megoldása valamire, ha valóban létezik a tökéletes „A” terv?) De az Újszövetség sehol nem tanít erről a garanciáról, viszont beszél betegekről. Sehol nem tanítja, hogy a betegeknek másképpen kellene hinniük, és akkor a betegség automatikusan megszűnne. Külön téma lehetne, hogy a jel ajándékok működése garantált-e az apostoli kor után, vagy csak az ő szolgálatukat erősítette-e mindez. De ez most itt nem vizsgáljuk, csak annyit, hogy az ajándék megléte és működése az Apostolok Cselekedeteinek könyvében mutatja, hogy az ajándékok használata mellett soha sem használták fizikai gyógyítás bibliai bizonyítékaként  az Ézsaiás 53 kijelentéseit, és nem is tanították, hogy bárkinek ezt kell tennie. Ez egy merőbenmodern gyakorlat, és azt sem látjuk, hogy mindez régen így működött, csak elveszett a helytelen teológia és egyéb (nem biblikus) hagyományok miatt.

A Márk 16 befejező része külön figyelmet érdemel, mert általában a hit mozgalomban mindent elsöprő érvként szokták „odavetni” ezt a részt, (és más részeket is pl. az Ézsaiás 53-at) anélkül, hogy ők maguk a legkisebb fáradtságot vennék, hogy az általuk használt igehelyeket komolyabb vizsgálatnak vetnék alá. A kérdéses versek így hangzanak:

A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik. Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. (Márk 16:16-18)

Nem mindent elsöprő érvként, de mindenképpen meg kell említeni, hogy ez a rész nincs benne Márk legjobb és legrégibb kézirataiban. Ezért az ilyen kicsit bizonytalanabbnak tartott forrásrészt érdemes lenne visszafogottabban használni az érvrendszerünkben. De tekintsünk most el ettől, és vegyük szemügyre ezt a részt mint teljes értékű bizonyítékot.

Az első dolog, amire fel szeretném hívni a figyelmet, hogy ezek az Igék kifejezetten arról tanúskodnak, hogy a gyógyulás nem automatikus velejárója a hívő életünknek. Ha igaz lenne „az ő sebeivel gyógyultunk meg” mindenki számára már a megtéréskor elérhető fizikai gyógyulás teológiája, akkor miért lenne egyáltalán arra szükség, hogy betegekre vessük kezeinket? Vagy ezzel a nem hívőket kell gyógyítani? A hívőt mi akadályozza a gyógyulásban? 

Az Apostolok Cselekedetei gyakorlata többet bemutat a Márk 16-ban található jelekből (a halálos méreg megivásán kívül). Ahogy a gyógyulás, úgy a többi jel sem automatikus, és nem mindig, mindenkor, mindenki osztályrésze. A kígyós esetre látunk Pálnál példát, de azért azt a legnagyobb jóindulattal sem mondhatjuk, hogy ez volt a napi gyakorlat. Az nyilvánvaló, hogy nem követ mindenkit minden jel. A hit (és bővölködés) mozgalma persze szelektív: leginkább a nekik szimpatikusakat – mint a gyógyulást vagy nyelveken szólást szeretnék kiterjeszteni mindenkire. A kígyót és a mérgeket csak némely, „nagy hittel rendelkező” próbálgatta mint életünk mindennapi kísérő jelét, egyelőre kevés sikerrel.

Ennek a résznek a zárásaként még érdemes azon elgondolkozni, hogy a hívő számára minden esetben kijáró egészség hívei hogyan kezelik a hívők között a vetéléseket, a halva születéseket, a csecsemőhalált és az ehhez hasonló fájdalmas, de hívők között is jelenlevő tragédiákat. Hogyan illeszkedik ez „a senkinek sem kéne betegnek lenni a hívők között” teológiájába? Mit tudtak a meg nem született csecsemők a rossz teológiai elvekről? A rossz tradíciókról és beidegződésekről vagy hitről és hitetlenségről? Vagy föltesszük mi is a tanítványok farizeusi kérdését: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei…? Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei…(János 9:2-3). Hogyan tudunk együtt sírni a sírókkal, megvigasztalni a rászorulókat, ha az motoszkál a gondolatainkban: valahol valaki valamit biztosan elrontott? Vagy azzal élni, hogy én a tanítvány szinte sosem csinálom jól, még nem volt elég a hitem, mert a látható „eredmények” és a teológiám között évtizedek óta minimális a kapcsolat? A hitben járunk nem látásban igazsága kontextus nélküli használata egyenes út a „Pomádé király új ruhája” típusú teológiához. Miért nem vesszük észre, hogy az ádámi átok sajnálatos következményei még nem szűntek meg ebben a korban? Egyébként a messiási királyság külön kiemeli ezt a témát, mint ami akkor lesz megoldva:

Ézsaiás 65:20: Nem lesz ott többé csupán néhány napot ért gyermek, sem vén ember, a ki napjait be nem töltötte volna, mert az ifjú száz esztendős korában hal meg és a bűnös száz esztendős korában átkoztatik meg.

Itt pontosan látható az ádámi átok részleges visszaszorulása, de az is, hogy még nem szűnik meg minden részletében a messiási királyságban sem.

3. A kiegyensúlyozott bibliai szemlélet a fizikai gyógyulással kapcsolatban

Pál arra intette Timóteust, hogy igyon egy kis bort a gyomrára és gyakori gyengélkedésére való tekintettel:

1 Tim. 5:23:  Ne légy tovább vízivó, hanem élj egy kevés borral, gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintetből.

Ez legalább két dologra figyelmeztet bennünket: Egyrészt Isten bátorít arra, hogy használjunk gyógyszert, ha erre van szükség. Emellett van helye a bölcs táplálkozásnak, tisztálkodásnak is. Bár Jesua minden ételt megtisztított, és nincs törvényi korlátozásunk a táplálkozás területén, manapság azért érdemes megvizsgálni, hogy amit étel címén árulnak, tényleg táplálék-e. Másrészt talán senki nem vitatja, ha már Pál nem vitatta, hogy Timóteus hitben és egyenesen járt az Úrral. Pál mégis azt írja, hogy GYAKRAN gyengélkedett. Pál két dolgot nem tett: nem ostorozta Timóteust, hogy legyen több hite vagy legalább egy mustármagnyi, és nem vizsgálta felül önmagát sem, hogy nem gyógyította meg Timóteust. Nem vitatta el Timóteus látható fizikai tapasztalatát a gyengélkedéssel kapcsolatban azzal, hogy ez tulajdonképpen nem is a valóság. 

A Szentlélek által ihletett Írásban Pál úgy köszöntötte Lukácsot mint a „szeretett orvost”. Sehol nem látjuk, hogy Lukács feladta volna a szakmáját vagy kézrátételes szolgálathoz kezdett volna Pál mellett. Ehelyett egy profi orvos tanúságtételét olvashatjuk a csodákkal kapcsolatban. (Ez ma sem lenne utolsó a gyógyító szolgálatok mellett. Talán több hitelt is kapnának bizonyos filmek.)

Ha a gyógyulás mindenkié, akkor mit kezdjünk azzal a jövőbeni ígérettel, amit a Jelenések könyve végén olvasunk: 

21:4: És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.

22:2-4:  Az ő utczájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók. És semmi elátkozott nem lesz többé; és az Istennek és a Báránynak királyiszéke benne lesz; és ő szolgái szolgálnak néki; És látják az ő orczáját; és az ő neve homlokukon lesz.

Amit itt olvasunk, az nem gyógyításra utal, hanem a meglévő egészség folyamatos fenntartása. A gyógyításra használt görög szó a kúraszerű (természetfeletti) megőrzésre utal. Ez az, amit sokan szeretnének már ma, azonban Isten időzítése mást mutat. De ma is keressük Istent imában a gyógyulásért, és hálásak vagyunk ha bekövetkezik, de nem omlunk össze ha nem. Ha fejfájás gyötör, imádkozom, ha elmúlik, hálát adok Istennek. Ha nem, beveszek egy fejfájás csillapítót, és hálát adok Istennek, hogy van fejfájás csillapító. Hála Istennek a jó és megbízható orvosokért, és hála Istennek a gyógyszerekért. Sokan már nem élnénk, ha bizonyos gyógyszereket nem találtak volna fel. 

Hívőként persze logikus lenne jobb egészségnek örvendeni, mint a nem hívők többsége. A hívő életmód megőrizhet a szexuális fertőzésektől. A stressznek kisebbnek kellene lennie, mert nem kellene annyit aggódnunk a holnap felől. Mindaz a gond és aggodalom, ami pszichésen károsítja az életet, zavarja az elmét, befolyásolja a keringést, vérnyomást, emésztést, alvást stb. az Úrra vethető 1 Péter 5:7 szerint:

Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.

Szükségünk van a pihenésre a Zsoltárok 37:1-11 szerint. Isten Igéjét hallgatva és engedelmeskedve neki egészséget adunk testünknek a Példabeszédek 4:20-22 szerint:

Fiam, az én szavaimra figyelmezz, az én beszédimre hajtsad füledet. Ne távozzanak el a te szemeidtől, tartsd meg ezeket a te elmédben. Mert életök ezek azoknak, a kik megnyerik, és egész testöknek egészség. 

A Zsoltárok 107:20 szerint az Isten Igéjével ellenkező élet a bűn gyümölcsét termi, de Isten Igéje menekülést és gyógyulást jelent ezekből: 

Kibocsátá az ő szavát és meggyógyítá őket, és kimenté őket az ő vermeikből.

A bűntől való elfordulás és a bibliai elvek szerinti életvitel számos betegség csökkenéséhez vagy gyógyulásához vezethet. A Millennium idején a királyság törvényei is szerepet játszanak abban, hogy az akkor fizikai testben élők osztályrésze a hosszú élet és egészség lesz. A „királyság most” teológia minden erőfeszítése ellenére sem vagyunk azonban képesek elhozni a messiási királyságot a Messiás visszatérése nélkül.

Filippi 4:12: Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is. 

  A bármilyen állapotban való állhatatosság érettséget mutat. Kárhoztatni bárki, aki nem gyógyult meg, (vagy magunkat, hogy nem gyógyítottuk meg) megkérdőjelezi Isten szuverén akaratát az életünkben. 

Van gyógyulás a keresztáldozatban? Igen, de nem mint egy automatikus ígéret mindenki számára, jelen időben. Isten nem kötelezte el magát arra, hogy mindenkit meggyógyítson, mint ahogy elkötelezte magát arra, hogy mindenkit megváltson. A fizikai gyógyulás nem garantált Krisztus halálával, de a megváltásnak már most része Isten kegyelmi gondoskodása, gondviselése. Ha Isten ma meggyógyít minket, az az irgalma miatt történik, és nem azért, mert erre kötelezte el volna magát. Ha pedig abban hiszel, hogy mindenkinek meg kell gyógyulnia, miért nem gyakorlod a hited abban, hogy soha ne láss fizikai halált? Hiszen Jézus mondta: 

Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké. (János 8:51).

A halál a végső betegség, a bűn végső következménye. Nem győzte le Jézus a bűnt a kereszten? „A bűn zsoldja a halál”. A gyógyulás ugyanannyira NEM garantált, mint a feltámadásunk és győzelmünk a halál fölött hit által minden szent feltámadása előtt. Viszont a Messiás garantálja nekünk, hogy ő a feltámadás és az élet és 

AKI HISZ  BENNE, HA MEGHAL IS, ÉL.

A másik megszívlelendő gondolat befejezésül a Dániel könyvében található híres mondata a három ifjúnak, akiket a király a tüzes kemencébe vetett. Az életük forgott kockán, bíztak Isten szabadításában, ismerték Isten gondviselését, de alázatban kezelték mindezt, mert tudták, hogy Isten szuverén. Bár tegnap ma és mindörökké ugyanaz az Isten, ez nem garancia arra, hogy mindig, mindent ugyanúgy tegyen. Ezért a következőt mondták a királynak:

Ímé, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemenczéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, a melyet felállíttatál, nem imádjuk. (Dániel 3:17-18)

Ezzel mélységesen egyet tudok érteni. Isten a halálból és a halálos betegségből is képes megszabadítani. Ezért imádkozunk. De ha nem tenné is, akkor is a gondviselésében vagyunk 

 

 

 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu