Földi szolgálata során Jesua többször is utalt rá, hogy a héber Írások róla tesznek bizonyságot. Bár mindig hangsúlyozzuk, hogy az Újszövetség könyveinek információit nem lehet visszaolvasni a Tórába, és elvárni a korabeli olvasótól, hogy rendelkezzék a mi megértésünkkel, de ez nem jelenti azt, hogy a héber Írások olvasójának vagy hallgatójának ne lett volna várakozása a Messiással kapcsolatosan. Maguk az evangéliumok is bizonyságot tesznek erről, hogy Jesua érkezése előtt a római elnyomás alatt a zsidók várakozása a Messiásra igen erős volt:
És ímé vala Jeruzsálemben egy ember, a kinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, a ki várta az Izráel vigasztalását, és a Szent Lélek vala ő rajta. És kijelentetett néki a Szent Lélek által, hogy addig halált nem lát, a míg meg nem látja az Úrnak Krisztusát. És ő a Lélek indításából a templomba méne, és mikor a gyermek Jézust bevivék szülői, hogy ő érette a törvény szokása szerint cselekedjenek, Akkor ő karjaiba vevé őt, és áldá az Istent, és monda: Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben: Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet. (Lukács 2:25-30)
Simeon kijelentést kapott a Szentlélektől, hogy mielőtt meghal, látni fogja a Messiást, aki üdvösséget hoz a zsidó népnek. A várakozás azonban nem korlátozódott egyes emberekre akik speciális kijelentést kaptak, hanem általános volt a hívő maradék körében:
És vala egy prófétaasszony, Anna, a Fánuel leánya, az Áser nemzetségéből (ez sok időt élt, miután az ő szűzességétől fogva hét esztendeig élt férjével, És ez mintegy nyolczvannégy esztendős özvegy vala), a ki nem távozék el a templomból, hanem bőjtölésekkel és imádkozásokkal szolgál vala éjjel és nappal. Ez is ugyanazon órában oda állván, hálát adott az Úrnak, és szóla ő felőle mindeneknek, a kik Jeruzsálemben a váltságot várták. (Lukács 2:36-38)
Látjuk, tehát, hogy a várakozás nem egyedi és elszigetelt volt. A törvény megértést adott a hívőnek, hogy a Messiás jön:
Találkozék Filep Nátánaellel, és monda néki: A ki felől írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát. (János 1:46)
A szamaritánus asszony is tudott a Messiás érkezéséről:
Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő (a ki Krisztusnak mondatik); mikor az eljő, megjelent nékünk mindent. (János 4:25)
Jesua érkezésénél mind a Messiás hírnöke János mind a Messiás maga számos előképet használt a héber Írásokból, amelyek segítették a Messiás személyének azonosítását. János úgy mutatta be a Messiást mint az Isten bárányát, amely egyértelmű utalás volt a páska bárányra. Ézsaiás 53 próféciája a szenvedő Messiást a báránnyal azonosította, így János azonosítása teljesen egyértelmű volt.
Jesua azt mondta magáról, hogy ő az élet kenyere, Betlehemben született, és Dávid nevezte Betlehemet a kenyér házának Betlehemnek. A kovásztalan kenyér, az afikomen lett a pészahi széder vacsora egyik legfontosabb szimbóluma, és mielőtt az ünnep véget ért mindenki evett egy kis darabot a kovásztalan kenyérből. Ezt a kenyeret törte meg Jesua az utolsó vacsorán és tett a saját magára való emlékezés központi elemévé.
A számos szimbólum mellett a Biblia a héber Írások szentjeinek életét is különféle módokon használja Izrael eljövendő Messiásának az azonosítására. Az egyik ilyen Ábrahám és Izsák története.
Ábrahámnak mindazok után, hogy milyen nehéz és csodás körülmények között született meg az ígéret fia, Izsák, Isten azt mondta, hogy áldozza fel az „egyszülöttjét” egy különleges helyen, ami három nap járásra volt lakhelyüktől. Oltárt kellett építenie a Mória hegyén, hogy azon áldozza fel a fiát. Amikor a fia rákérdezett,
Atyám! … Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány?
Ábrahám prófétaként így válaszolt:
Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam. (1 Mózes 22:7-8)
Izsák, az engedelmes fiú, maga vitte a fát fel a hegyre az áldozathoz, és engedte magát megközözni az oltáron. Ebben az előképben Ábrahám viszi a fiát a hegyre, aki viszi a fát az áldozati oltárra, hogy maga legyen az áldozat. Jesua mint az engedelmes fiú, szintén vitte a fát a hegyre, és önként adta magát át áldozatként ugyanezen a helyen, a Mória hegyén, a Sion hegyen, a Templom hegyen.
Amíg Isten Ábrahámot visszatartja a fia feláldozásától, Ábrahám próféciájának a beteljesedéseként „Isten gondoskodik” és a fiát adja bárányként, aki mint Izsák felmegy a hegyre a fával és életét adja az áldozati oltáron. Akik héberül olvassák a történetet, azt mondják, hogy a teljes jelentés szerint Isten ÖNMAGÁT adja gondoskodásként mint bárány. Isten ugyanazon a hegyen kétezer évvel később odaadta „egyszülött fiát” betöltve ezzel az Ábrahámnak adott ígéretet, hogy Isten gondoskodik:
És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés. (1 Mózes 22:14)
Jesua egy a zsidókkal folytatott vitában utal arra, hogy Ábrahám látta a napját és örült:
Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült. Mondának azért néki a zsidók: Még ötven esztendős nem vagy, és Ábrahámot láttad? Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok. (János 8:56-58)
Mikor látta mindezt Ábrahám? A válasz I Mózes 22-ben rejlik, amikor Ábrahám feláldozta volna az egyszülött fiát, de Isten végül megakadályozta ebben és Ábrahám próféciája szerint Isten maga gondoskodott az áldozati bárányról. Gondoskodott Ábrahám fia esetében is egy kosról, és gondoskodott mindarról az áldásról, amit Ábrahámnak ígért meg, hogy az ő magjában áldja meg az emberiséget. Ábrahám megértette mindennek a jelentését és „örült”. Az előkép tehát a Messiást mutatja be, aki egyszer maga lesz az áldozati bárány, és azt a megértést és betekintést, amit Ábrahám kapott minderről.
(Elhangzott a Keren Jesuah Messiási közözösség alkalmán 2017. február 11-én).
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges