MEGTARTÓ HIT ÉS MEGTARTÓ CSELEKEDETEK? – I.
Az elmúlt két évezred egyik legizgalmasabb kérdése a teológiában, ahogy a hit és cselekedetek kapcsolata egymásnak feszül. Persze több ez mint pusztán teológiai „gimnasztika”, mert kihat a hívő mindennapi életére, vallásgyakorlatára, és Istenhez fűződő bizalmi viszonyára is. Jakab apostol levelének a következő igéje, (és az egész rész 2:14-től 2:26-ig) rengeteg kérdést vet fel számunkra:
Jak 2,14. Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit?
Jakab kérdésére a válasz egyértelműen nem, természetesen, ha tovább olvassuk a szakaszt maga is megadja a nemleges választ: „a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.”
Különösen, akkor válik a téma még érdekesebbé, ha mellé tesszük Jesua többször használt kijelentését: „a te hited megtartott téged”. Ez az állítás egyébként legtöbbször gyógyuláshoz kapcsolódva hangzik el, és természetesen érdemes megvizsgálni a kérdést, hogy a megtartás jelentése fizikai vagy spirituális. A következő két példában, (és egyébként az összes többiben is) a jelentés mindenképpen spirituális tartalmú, és így, az adott személy üdvösségével foglalkozik:
Monda pedig az asszonynak: A te hited megtartott téged. Eredj el békességgel! (Lukács 7:50)
Itt ugyanis nincs közvetlen gyógyulás, és a bűnök bocsánatát is említi, amely egyértelműen utal a megtartás spirituális jelentésére.
A következő példa is teljesen egyértelmű, mert a 10 leprásból csak annak az egynek mondja ezt Jesua, aki visszajött hozzá. Bár a másik kilenc is átélte a fizikai gyógyulást, vagyis fizikailag „megtartatott”, de Jesua mondatából világossá válik, hogy spirituális értelemben csak ez az egy személy rendelkezett „megtartó” vagyis megváltást eredményező hittel:
Kelj föl, és menj el: a te hited TÉGED megtartott. (Lukács 17:19)
Hogyan lehet harmonizálni a Jakab levélben olvasható tanítást a hit és a cselekedetek kapcsolatáról Jesua állításával, és természetesen az Újszövetség kristálytiszta világos tanításával, mely szerint az üdvösségünket kegyelemből hit által és nem cselekedetekből nyerjük el? Milyen értelemben beszél arról Jakab, hogy a hit önmagában nem tart meg, hanem cselekedetek is szükségesek? Róma 11:6 a napnál világosabban utal az északi királyság maradék zsidó hívőjére, akik kegyelemből tartattak meg és nem a cselekedeteik miatt:
Hogyha pedig kegyelemből, akkor nem cselekedetekből: különben a kegyelem nem volna többé kegyelem. Hogyha pedig cselekedetekből, akkor nem kegyelemből: különben a cselekedet nem volna többé cselekedet. (Róma 11:6)
Az egyháztörténelemben a feltett kérdésünkre, és ennek a (látszólagos) ellentmondásnak a feloldására három, egymástól nagyon eltérő és egymásnak ellentmondó választ kapunk.
1. A római katolikus álláspont szerint cselekedeteink szerves részét képezik az üdvösségnek, az örök élet elnyerésének. A reformáció idején kialakult vitában a hit általi üdvösségre a válaszuk az volt, hogy senki sem lehet biztos a megváltásában egyedül a hit alapján. Szerintük hit ÉS (plusz) engedelmesség Krisztusnak, ez a megváltás feltétele.
A római katolikus álláspontot a tridenti zsinaton foglalták össze, melynek lényege (írásunk szempontjából) az volt, hogy megerősítették a cselekedetek üdvözítő fontosságát a kizárólag hit által, kegyelemből hirdetett üdvösséggel szemben.
2. A reformátorok nem hagyták válasz nélkül a római katolikus zsinat vádjait. A katolicizmus egyik legfontosabb vádja szerint a kizárólag hit általi üdvösség annyit jelent, hogy nincsen helye a cselekedeteknek Isten megváltási tervében. Erre a komoly támadásra írta meg Kálvin a híres mondatát, amely első olvasatra frappáns válasznak tűnik a felhozott vádakra, és nem könnyű észrevennünk, hogy a mondat magában hordozza az azonnali visszalépést, és közeledik ahhoz a katolikus teológiához, amitől annyira szabadulni szeretett volna. A híressé vált mondat így hangzik:
„Egyedül a hit igazít meg, de a megigazító hit nem képes egyedül maradni.”
Vagyis a protestantizmus szállóigévé és doktrínává csontosodott kliséje nem kevesebbet állít, minthogy az igaz hit automatikusan megtermi a jó cselekedeteket. Ha nem így lenne, akkor a hit nem volt igaz hit. Mielőtt tovább mennénk, vegyük észre, hogy a két álláspont, amely első látásra ég és föld volt, ezzel a trükkös mondattal tulajdonképpen milyen közel került egymáshoz. Ez a gyakorlatban mindmáig tetten érhető, lényegében a protestáns teológusok legtöbbször egyet értenek a római katolikus állásponttal, mert az képviselik, hogy a végső megváltást mindenképpen kísérik cselekedetek.
A diszpenzácionalista teológia a törvény és a kegyelem elválasztásával minimálisra csökkentette ugyan a klisé második felét, de igazán nem oldotta fel a klisében található belső ellentmondást. A mai uralkodó trend protestáns körökben azonban továbbra is az, hogy az igaz hit mindig garantálja a cselekedeteket. Tehát a katolikus és a protestáns álláspont közötti különbség egyrészt teológiailag jelentős, gyakorlati végeredményét tekintve mindkét nézet a cselekedeteket valamilyen formában összekapcsolja a megváltással. Ez pedig protestáns részről egyértelműen az evangélium katolikus felfogásához való visszatérés. Valóban a hit, amely üdvözít automatikusan garantálja-e a cselekedeteket és a gyümölcstermést? Ez a Biblia egyöntetű tanítása? Erről beszélne Jakab? A következő írás(ok)ban erre keressük a választ, amely a korábban említett két nézőpont mellett egy harmadik és meggyőződésem szerint a biblikus válasz lesz.
MEGTARTÓ HIT ÉS MEGTARTÓ CSELEKEDETEK? – II.
Mit jelent az, hogy üdvözítő, vagy megtartó hit? A Jakab levél elemzésénél találkozunk azzal a megfogalmazással, hogy a hit meghalt, ha nincsenek cselekedetei. A protestáns hagyományban a halott hittel szemben áll az úgynevezett üdvözítő hit, amely a klisé szerint nem képes egyedül maradni. Mielőtt tovább mennénk, hogy megvizsgáljuk a hit és cselekedetek kapcsolatát, és szemügyre vennénk a Jakab 2:14-26 mondanivalóját, néhány szót szeretnénk általánosan is megfogalmazni. Az üdvözítő hit kifejezés önmagában is hordoz ugyanis némi ellentmondást. Gondoljunk csak bele: kinek van szüksége üdvözítő hitre? Egy olyan személynek, akinek még nincs üdvössége. Tehát egy nem hívő, akinek a Szentlélek bizonyságot tesz a szívében, hogy az evangélium, amit hall az igaz, elhiszi az evangélium igazságát, és hit által újjászületik. Az újjászületés pillanatában üdvözítő hitet gyakorolt. De lehet-e az üdvözítő hit olyan hit, amelyet folyamatosan gyakorolnunk kellene, hogy el ne veszítsük az üdvösségünket? A szó nyelvtanilag legalábbis erre utal, bár ezt így senki nem gondolja. Hiszen még a legkiválóbb bibliai személyeknél is látunk elbizonytalanodást, akár hitetlenséget, de azt mégsem állítják velük kapcsolatban, hogy ez az üdvösségüket érintette. Keresztelő János a legnagyobb volt az ószövetségi próféták között, a Szentlélek az anyja méhétől betöltötte, ő mutatta be a Messiást, mégis a börtönben volt egy időszak, amikor elbizonytalanodott a Messiás kilétét illetően. Az Ige azonban nyilván mondja, hogy Isten a mi hitetlenségünk ellenére is hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg (2Tim 2:13). Tehát inkább azt mondhatnánk, hogy az újjászületésünk pillanatában rendelkeztünk azzal a hittel, amelyre Isten válaszul örök életet adott. Jézus a tanítványainak úgy beszél a hitről, amire szükségük van, mint a „mustármagnyi” hit. Vagyis egy igen apró maghoz hasonlítja a tanítvány hitét, amivel ha rendelkezik, hegyeket képes elmozdítani.
A következő kérdés az, hogy a halott hit olyan hitre vonatkozik-e, ami egyszer élő volt, és megváltást eredményezett, vagy olyanra, ami nem eredményezett megváltást, és ezért cselekedetei sincsenek. A protestáns (református) hagyomány egyértelműen az utóbbi mellett teszi le a voksát, és a klisét látja igazolni a Jakab 2:18 utolsó részében:
…és én meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet.
A megváltó hit szerintük tehát kétséget kizáróan megmutatható a cselekedeteinkből, és ezt tanítja Jakab is. (Egyes fordítások ezt a verset Jakab szájába adják, de ezzel – ahogy azt később látni fogjuk - Jakab saját gondolatmenetét teszik értelmetlenné.)
A protestáns (református) hagyomány legnagyobb küzdelme a 2:24-es verssel van,
Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.
Az ellentmondás feloldását abban látja, hogy hit által Isten előtt igazultunk meg, a cselekedeteink, amelyek törvényszerű következményei az igaz hitnek, ennek lesz a bizonyítéka. A cselekedetek nélküli hit számukra halott hit és nem megváltó hit, vagyis azt bizonyítja, hogy nem történt meg az újjászületés. Összefoglalva, a hagyományos református látásmód a Jakab 2:14-26 verseit úgy kezeli, mint amelyek az üdvösségről vagy annak hiányáról, megváltó hitről vagy halott hitről, bizonyító erejű cselekedetekről vagy annak hiányáról és így az üdvösség hiányáról szólnának.
Vizsgáljuk meg azt, hogy a Jakab levél témája és üzenete, a címzettek kiléte, a kulcsszavak jelentése mennyiben támasztja alá, hogy a kérdéses rész (2:14-26). Valóban az üdvösséget érintő szempontból vizsgálja-e a hit és a cselekedetek kapcsolatát?
A protestáns és katolikus megközelítés is egyet értenek abban a kérdésben, hogy a vizsgált rész az üdvösséggel foglalkozik. A római katolikus álláspont szerint a cselekedetek segítenek a megváltásban. A protestáns (evangélikus) hagyomány szerint a cselekedetek tartják meg a megváltást. A református hagyomány szerint a cselekedetek bizonyítják a megváltást. A „free grace” (ingyenes kegyelem) álláspont szerint, amelyet én is tartok és emellett kívánok érvelni, a cselekedetek kizárólag a megszentelődés folyamatában játszanak szerepet.
1.Mit jelent a 2:14-ben használt „megtart” kifejezés?
Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit?
Abban mindenki egyetért, hogy a válasz Jakab kérdésére „nem”. De milyen értelemben nem tart meg az itt vizsgált hit? A görög szó magában foglalja a szabadulás, megőrzés és fizikai/lelki megváltás jelentéseket is. Jakab a 2:14 kivételével ötször használja ugyanezt a szót a levelében. Vegyük szemügyre ezeket az Igéket.
Elvetvén azért minden undokságot és a gonoszságnak sokaságát, szelídséggel fogadjátok a beoltott ígét, a mely MEGTARTHATJA a ti lelkeiteket. (1:21)
A levél (a megszólítás alapján) a diaszpórában élő zsidó hívőkhöz beszél. Az 1:18-ban tisztázza az újjászületés kérdését és hallgatóit az egész levélben úgy tekinti, mint akik atyafiak (1:2, 9, 16, 19 stb.) és hívők. A téma végig a hitben való kitartás és a szent élet. Furcsa lenne, ha nem hívőket buzdítana megszentelődésre, ugyanis nekik az üzenet a megtérés. Az 1:21-ben említett megtartás ennek megfelelően arra utal, hogy a hívő életében az Ige jelenti az időszakos megszabadulást bármilyen körülmények között.
Egy a törvényhozó, a ki hatalmas MEGTARTANI és elveszíteni: kicsoda vagy te, hogy kárhoztatod a másikat? (4:12)
A 11-es vers mondanivalója, hogy az atyafiak vagyis a hívők ne szóljanak gonoszt egymás ellen. Világos, hogy ez a már megváltottakhoz szóló üzenet. Az ezt követő szövegösszefüggés (4:15) a fizikai életről beszél, amelyet az Úr képes megtartani vagy elveszíteni. A szóhasználat itt sem megváltói értelemben használja a kifejezést.
És a hitből való imádság MEGTARTJA a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. (5:15)
A vers kétséget kizáróan fizikai és átmeneti szabadulásról beszél, mert a betegek felépülése a téma. Itt sem lehetséges a „megtart” kifejezést megváltás értelemben magyarázni.
Atyámfiai, hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki, Tudja meg, hogy a ki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez. (5:19-20)
Itt olyan atyafiról (testvérről) beszél Jakab, aki már ismerte az igazságot és eltévedt (tévelygő). Világos, hogy hívő, akit egy másik hívő ismét jó útra térít, és ezzel „sok bűnt elfedez,” mert egy nem hívőt nem lehetne visszatéríteni a tévelygő útjáról. A megmentés/megtartás tehát itt is fizikai. Lelkileg, megváltói értelemben amúgy is kizárólag Isten képes megmenteni.
Láthatjuk tehát, hogy a „sozo – megtart” görög kifejezés mind az öt megvizsgált használata a levélben időszakos, fizikai szabadulást jelent. Ezért teljes mértékben jogosan feltételezhetjük, hogy a 2:14 sem lesz ez alól kivétel, hiszen a kontextus, ami a ruházkodás és étkezés a következő versben egyértelműen ezt támasztja alá.
Mivel a katolikus és a protestáns megközelítés viszont megváltói értelemben tekint a 2:14 jelentésére, ez a döntés diktálja a további versek magyarázatát is.
Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu