Jelen írásunkban a hit és a cselekedetek kapcsolatával foglalkozunk. Az eddigi részekben láttuk a hagyományos megközelítést, és az abból fakadó ellentmondásokat. Kálvin ismert állítása miszerint egyedül a hit igazít meg, de a megigazító hit nem képes egyedül maradni, első látásra ugyan megválaszolja a Jakab levél problematikáját, a megigazulás kérdését hit által és cselekedetekből, de mivel a mondat logikailag, és ahogy írásunkban körbe járjuk egzegetikailag is téves, a hit és cselekedetek kapcsolatát másképpen szükséges megközelítenünk. Nem kis meglepetés tulajdonképpen, hogy az oly komplikáltnak tűnő és sokszorosan félreértett Jakab levél az az írásrész, amely számunkra képes kielégítően megválaszolni ezt a kérdést. Láttuk, hogy a „megtartani” kifejezés a levélben fizikai és időszakos megtartásról beszél szemben az üdvösségi megtartással.
Jakab végig hívőkhöz beszél a levelében. Kizárt dolog ezért, ha olyan hit tesztjéről beszélne az általunk vizsgált ominózus szakaszban (2:14-26), amely sosem volt valódi. Az igeszakasz kontextusa nem a megváltó hitnek a megléte vagy hiánya, hanem a megszentelő és az érett hit kérdése. A 2:12-ben említett szabadság törvénye a hívőt ítéli meg és nem a hitetlent. A nem hívő ebből a szempontból a bűn rabszolgája. A nem hívő számára Jakab tanácsai fölöslegessé válnak, mert őket nem a viselkedésük megváltoztatására, hanem a Messiás áldozatának elfogadására szükséges felszólítani. Jakab azonban ezt sosem teszi a levélben, és egyértelmű, hogy úgy szól hallgatóihoz, mint akik át mentek a halálból az életbe, és szükségük van arra, hogy ne csak az Ige hallgatói, de megtartói és cselekvői legyenek (1:23).
Lássuk akkor a 2:14-26 verseket:
2:14:16: Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit? Ha pedig az atyafiak, férfiak vagy nők, mezítelenek, és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül, És azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, a mikre szüksége van a testnek; mi annak a haszna?
Jakab a haszonról illetve annak hiányáról beszél. Hiába valljuk meg a Megváltóba vetett hitünket, ha nem cselekszünk, akkor a hitnek önmagában nem lesz élete, „meghal”. A megfogalmazott példa nyilvánvalóan testvérekről szól, hiszen úgy beszél róluk mint atyafiakról. Mivel a hangsúly azon van, hogy cselekedjenek a hitük mellett, téves azt feltételezni, hogy hamis hittel rendelkeznek, hiszen a Biblia sehol nem buzdít arra, hogy a hamis vagy nem valóságos hitét valaki cselekedetekkel kendőzze el. Sokkal inkább arról beszél, amit Jesua tanított a mustármagnyi hitről. Ha cselekszünk vele, hegyeket leszünk képesek elmozdítani. A hit nem önmagában növekszik, hanem akkor, ha Isten munkáját végezzük. Amikor az Úr munkáját végezzük, látni fogjuk őt cselekedni, és ez természetszerűen növeli a hitet.
Amint korábban láttuk, a „megtart” kifejezést Jakab a levélben nem megváltói értelemben használja, a felhozott gyakorlati példák, amelyek akár egy valós közösség mindennapjaiból is származhattak, a mindennapi praktikus hívő élet helyes gyakorlatát kérik számon. Ahogy a puszta „áldjon az Úr”, „jól vagy testvérem” és hasonlók üres frázisokká válhatnak, és semmi haszna sincs a megkérdezettnek belőlük, ha éppen „mezítelen” vagy éhezik, ugyanúgy szárad el és válik Krisztusba vetett hitünk és képtelen „megtartani” a mindennapi élet kézenfekvő cselekedetei nélkül.
2:17: Azonképen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.
Megmenthet-e valakit a „megholt” hit? A válasz „nem” és Jakab a Példabeszédek igazságának bölcsességét fogalmazza meg a gyülekezet hívőinek:
A ki őszinte az igazságban, az életére -, a ki pedig a gonoszt követi, az vesztére míveli azt. (Példabeszédek 11:19)
A kérdés a fizikai élet és halál kérdése. A „megholt” hit nem menti mag a hívőt fizikai értelmemben. Hiába menekült meg az örök életre, valós cselekedetek nélkül ebben az életben nem profitál belőle. A hit cselekedetek nélkül tehát értéktelen, fordítva viszont az is igaz, hogy a cselekedetek hit nélkül halottak és ez sem jelenti azt, hogy nem léteznek, de azt mindenképpen, hogy Isten előtt a megváltás szempontjából értéktelenek.
A következő részben már az is nagy kérdés, hogy ki az aki éppen beszél. Vitathatatlanul az Újszövetség egyik legkomplikáltabb igerésze. Jakab ugyanis beiktatott egy ellenkező személyt is. Nem térek ki a különböző felosztásokra, csak az általam helyesnek gondoltat adom meg, de lényeges észrevenni, hogy az ellenkező személy állítása szerint ő maga az aki cselekedetekkel rendelkezik. Vagyis a szöveget lehetetlen úgy felosztani, hogy értelmesen bizonyítsuk vele a reformáció kliséjét: „Egyedül a hit igazít meg, de a megigazító hit nem képes egyedül maradni”, hiszen akkor pont az ellenkező személy szeretné a bizonyítékot szolgáltatni erre a cselekedeteivel (18c), akit Jakab a 20. versben „hiábavalónak” titulál. Jakab vitapartnere azonban sokkal inkább egy olyan személy, aki tisztában van az „ingyen kegyelemből hit által” megváltás páli tanításával, de túl messzire megy. Azt állítja ugyanis, hogy semmilyen összefüggés nincs a hit és a cselekedetek között. Semmilyen kimutatható vagy felismerhető kölcsönhatás.
2:18-19: JAKAB: De mondhatja valaki: ELLENKEZŐ: “Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből, és én meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet. 19. Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek.”
Az ellenkező személy nem ért egyet Jakabbal, hogy a hit halott önmagában. Olyan kéréseket fogalmaz meg ezért Jakabbal szemben, amelyeket szerinte lehetetlen teljesíteni. A hit és a cselekedetek számára két külön létező valóság. Ezt szeretné bizonyítani a 19. versben az azonos hit különböző végeredményeivel. Ez a rész nyilván nem a megváltásról szól, mert a démonok nem megválthatóak. Őszerinte, ha a hit és a cselekedetek között bármilyen kapcsolat lenne, akkor ugyanaz a hit ugyanazokat a cselekedeteket váltaná ki. Ezzel érzi bizonyítottnak, hogy nincs ilyen kapcsolat.
2:20: : Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt?
Ismét Jakab folytatja a gondolatmenetet. Rossznak tartja az ellenkező fél gondolatmenetét, és újra leszögezi, hogy a hit cselekedet nélkül „megholt” vagyis haszontalan. Vegyük észre, hogy Jakab hányszor kiemeli a hit haszontalanságát cselekedetek nélkül, de nem azt, hogy a hit nem létezik (1:26, 2:14, 16, 20).
Ha úgy gondoljuk, hogy Jakab itt bizonyítékot kíván szolgáltatni Ábrahám hitére és ezzel igazolja a reformáció kliséjét, akkor vegyük észre, hogy Ábrahám hitre jutása és Izsák feláldozása között minimum 20, de inkább 30 év telt el. Jakab azonban sokkal inkább arról beszél, hogy a hit és cselekedet „együtt munkálkodnak”. Önmagában egyik sem képes erre, a hit csak cselekedeteken keresztül juthat érettségre. Ez a megszentelődés útja, így válhatunk Isten „barátaivá”. Ábrahám élete egyébként nyilvánvaló példa arra, hogy a hit atyja, aki bírta Isten szövetségét és ígéreteit többször is rendelkezett hitetlen döntésekkel (feleségét kétszer is testvérének állította, és „besegített” Istennek az utód kérdésében). Vagyis volt ugyan hite, de ez néha a jakabi értelemben „halott volt”. Senki nem állítaná azonban, hogy Ábrahámnak ekkor már nem volt „üdvössége” vagy egy időre elvesztette volna azt, hogy később ismét visszanyerje.
2:24: Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.
A katolikusok ennél a mondatnál érzik úgy, hogy győztek, a reformátusok a megváltó hitből kötelezően fakadó cselekedetekkel magyarázzák ezt a „megigazulást”. A „megigazulás” jelentése azonban széles skálán mozog, és nyilvánvalóan Jakab ebben a korai levélben nem használja a szót ugyanolyan szakkifejezésként mint Pál később, aki részletesen tanítja a hit általi megigazulást. Itt a szó jelentése inkább: mások előtt megigazul” szemben a Róma levélben található „igaznak nyilvánít” jelentéssel.
2:25: Hasonlatosképen pedig a tisztátalan Ráháb is, avagy nem cselekedetekből igazíttatott é meg, a mikor a követeket házába fogadta, és más úton bocsátotta ki?
Ráháb példája kiváló ellentétpárja Ábrahámnak. Neki a cselekvésre minimális idő állt rendelkezésre, és a szó szoros értelemben fizikai élet és halál kérdése volt, nemcsak a saját, hanem családtagjai számára is. A 2:14-ben feltett kérdés itt teljesen egyértelmű: a hite semmiképpen nem tartotta volna meg Ráhábot cselekedetek nélkül, ugyanis elveszett volna fizikailag Jerikó lakosaival együtt. Ábrahám és Ráháb, a férfi és a nő, a szövetségben levő és a szövetség nélküli, a hit atyja és a parázna nő, mindenkit felölelő példájával foglalja össze Jakab, azt az állítását, hogy háttértől és származástól függetlenül mindenkinek szüksége van a „hittel együtt munkálkodó” cselekedetekre.
A gondolatsor egy igen érdekes párhuzammal zárul. A párhuzam fő érdekessége az, hogy mit mivel hasonlít össze Jakab. Ez igazából sokakat a tradicionális protestáns megközelítésből annyira meglep, hogy könnyedén fordítva értik a hasonlatot. De Jakab pont nem azt mondja, amit ők hallani vélnek vagy szeretnének.
2:26: Mert a miképen holt a test lélek nélkül, akképen holt a hit is cselekedetek nélkül.
Figyeljük meg, hogy a test és hit állnak párhuzamban az egyik oldalon szemben a lélek és cselekedetek oldallal a másik oldalon. Fontos látni azt, hogy a halott test is létező, egyszer működőképes is volt, de most már haszontalan. A reformerek persze arra a következtetésre jutottak, hogy ez a hit egyáltalán nem létező. Viszont a párhuzamot követve látjuk, hogy Jakab logikája szerint a cselekedetek adnak életet a hitnek és nem fordítva. A klisét követők ezt fordítva szeretnék látni (ha hit akkor cselekedetek), és pont azt hagyják figyelmen kívül, amit Jakab állít.
Összefoglalva az írásrész tehát nem a lelki megváltás témájával foglalkozik, hanem a hívő spirituális növekedésével. Azok, akik nem cselekszenek a hitük alapján, hitük haszontalanná válik és végső esetben elhal. Akik viszont cselekedeteket kapcsolnak a hitükhöz, a cselekedeteik együtt munkálkodnak a hitükkel és növekedni fognak és érettségre jutnak. Nemcsak hallgatói hanem megtartói is lesznek az Igének (1:22).
Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu