Garantáltak-e a hívő jó cselekedetei?

Garantáltak-e a hívő jó cselekedetei?

Mielőtt nekivágnánk ennek az izgalmas kérdésnek, szeretnék a Máté evangéliumának 7. fejezetéből két írásrészt párhuzamba állítani. Az előző tanulmányban már foglalkoztunk röviden ennek a fejezetnek az egyik legizgalmasabb részével, amely számos kérdést vet fel a hívő üdvösségével kapcsolatosan. Most ebből a fejezetből két igét megvizsgálva szeretnénk bevezetni a témánkat. 

Ha azért ti GONOSZ létetekre tudtok a ti fiaitoknak JÓ ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, a kik kérnek tőle? (Máté 7:11)

Nem teremhet JÓ fa ROSSZ gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik. Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket. (Máté 7:18-20)

Azt már korábban láttuk, hogy az itt említett gyümölcsök a hamis próféták/tanítók felismerésében lesznek segítségünkre. Nyilván egy olyan ember, aki előttünk áll és tanít, nagyobb a felelőssége, súlyosabb az ítélete (Jak 3.1), és jól tesszük, ha az életének végére is odafigyelünk (Zsid 13:7). Utaltunk arra, hogy az utána megfogalmazott figyelmeztetést (Máté 7:21-23) nem célszerű a juhoknak úton útfélen egymás ellen fordítaniuk. Most a két egymás mellé tett idézettel szeretnénk tovább árnyalni a gyümölcsökről kialakított gondolkodásunkat. A 11. vers szerint valaki gonosz létére is képes jó cselekedetekre, viszont a 18. vers szerint, (és sok más igehely szerint is), jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt, vagyis a jó fa jó gyümölcsöt terem. Mintha ellentmondás lenne a két állítás között, vagy esetleg itt olyan általános elveket fogalmaztak meg, amelyek bár elvártak lehetnek, de nem jelentenek kizárólagosságot egyik irányban sem? Ki tagadná, hogy bármilyen rossz ember képes néha jót cselekedni, sőt kiváló embereket és cselekedeteket találhatunk számtalan nem hívő esetében, ugyanakkor a legtökéletesebb hívőnek is lesznek helytelen cselekedetei, bűnei, nem is beszélve arról, hogy a levelek számtalan intést és figyelmeztetést tartalmaznak a hívőknek cselekedeteiket  illetően? Ezekből nyilvánvaló a számunkra az, hogy bármennyire elvárt és kívánatos része a hívő életnek a gyümölcstermés, mindez nem garantált automatikusan az újjászületéssel. Isten nem helyezett belénk egy mindent felülíró automatikus gyümölcstermő programot, hanem sokkal inkább arra ösztönöz, hogy miután kivásárolt minket a bűn rabszolgapiacáról, saját döntésünk, szabad akaratunk, a Krisztusban nyert szabadságunk minden áldását felismerve, tanítványként kövessük és alkalmazzuk az Írásokat, járván a megszentelődés útját, és ne szabjuk magunkat a jelenvaló, gonosz, világhoz, a kívánságaihoz, vagyis a Sátán komplett befolyásoló hatalmi gépezetéhez, annak minden látszólagos vonzásával megszínesítve. Azt, hogy a gyümölcstermés a hívő életében mennyire nem egyértelmű, és a végkimenetel mennyire több esélyes, mutatják be számunkra a következő idézetek és rövid elemzésük.

Még mielőtt rátérnénk a konkrét példákra érdekességképpen figyeljük meg, hogyan gondolkodott a hitből való megváltás és a cselekedetek kapcsolatáról a reformáció két vezető személye Luther és Kálvin. Bár különbözött a nézetük a megváltás sorrendjét illetően, de egyetértettek a megigazulás tanának természetében és fontosságában. Rómával szemben mindketten úgy írták le, mint az ingyen kegyelem eredményét, amely azonban nem változtatja meg automatikusan az ember belső életét, hanem csak a jogi kapcsolatát Istenhez. Azok viszont, akik egyfajta automatizmust látnak a hívő gyümölcstermésében, amely „idővel” kötelező érvénnyel követi a megváltást, önkéntelenül is részévé teszik a hívő cselekedeteit a megváltásának. Ráadásul ez sokszor úgy történik, hogy a gyümölcstermés „megfelelő” cselekedetei a saját maguk által kialakított hitrendszer részét képezi. Mindaz, aki nem pont az elvárt cselekedeteket teszi, általában jó eséllyel számíthat arra, hogy az üdvösségét is elvitassák tőle. Ez persze még finoman fogalmazva is éretlenség, nem is beszélve a teljesen kiforratlan vagy sok esetben hibás bibliai megközelítésről. Most lássuk a példákat. Mivel a példák olyan mennyiségben állnak rendelkezésre, ezért minden levélből egyet választottunk ki a szemléltetésre. A példákon keresztül látni fogjuk, hogy nagyon is lehetséges a hívő életében olyan időszak, akár hosszabban is, amikor nem terem gyümölcsöt. Akik elutasítják ezt az álláspontot, azzal érvelnek, hogy "idővel" a hívő megint gyümölcstermő lesz, de ha igaz, hogy a hívő életének bizonyos szakaszában lehet gyümölcstelen, akkor miért ne lehetne ez igaz, némelyek egész életére is? Jó példa erre az, aki megváltása után hamarosan meghal, mint ahogy pl. a hitre jutott lator a kereszten.

Róma 6:1-14:  Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Távol legyen: a kik meghaltunk a bűnnek, mimódon élnénk még abban? Avagy nem tudjátok-é, hogy a kik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele egygyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: Mert a ki meghalt, felszabadult a bűn alól. Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hiszszük, hogy élünk is ő vele. Tudván, hogy Krisztus, a ki feltámadott a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik, Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer; hogy pedig él, az Istennek él. Ezenképen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban: Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint a kik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek. Mert a bűn ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt.

Nyilvánvaló a 6:1-ben Pál kérdéséből, hogy egyrészt ugyan abszurdnak tartja már magát a gondolatot is, hogy a hívő bűneiben maradjon, másrészt nem tartja mindezt automatikusan kizártnak. Érdekes, egyébként, hogy akik nehezen értik emberi logikával Isten számunkra ingyenes, (egyébként saját számára a legdrágább árat képviselő) kegyelmét, azok pont ezzel a téves érveléssel szoktak előállni. Ha ekkora a kegyelem, amit állítunk, akkor bármit megtehetek? Pálnak az a válasza, hogy nincsen annyi bűn a világon, amire ne lenne elég Isten kegyelme, de a hívő motívuma nyilvánvalóan nem ez. Elmagyarázza a jogi helyzetünket (megigazulás), és ennek alapján hív a szent életre. A hívő számára totális ellentmondás a bűn választása, de része a Krisztusban nyert szabadságnak. Az isteni fegyelmezés persze egy teljesen más kérdés. A 6:4-ben arra ösztönöz, hogy „járjunk az új életben”, ami arra utal, hogy nem mindenki jár ebben feltétlenül, aki hívő. A 6:6 szerint már nem vagyunk a bűn rabszolgái, ezért ne is szolgáljunk neki, ami azt mutatja, hogy még mindig van, aki ennek szolgál a gyakorlatban. A 6:11-ben tanít arról, hogy a gondolatainkat is eszerint kell megváltoztatni, ami arra enged következtetni, hogy egyesek hívőként helytelenül gondolkodnak minderről. Ne uralkodjon a bűn a halandó testünkben (6:12), vagyis nagyon is képes még ott uralkodni, és a mi döntésünk mindez. A tagjainkat is odaszánhatjuk még a hamisságnak és fegyverül a bűnnek (6:13), tehát ismét a szabad választást látjuk és a felelősséget és a motivációt. Nyilvánvaló, hogy nem termünk gyümölcsöt, amikor bűnöket követünk el. Végül azzal zárja ezt a részt, hogy a bűn nem uralkodik rajtunk (6:14), amennyiben a helyes úton járunk, amely megmutatja, hogy ez egy mindennapi küzdelem.

1 Kor. 1:2:  Az Isten gyülekezetének, a mely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken:

Pál „megszenteltetnek, elhívott szenteknek” nevezi a korinthusi gyülekezet tagjait. Ehhez képest az egész levél tele van intéssel és figyelmeztetéssel. „Testieknek” mondja őket (3:1), „irigykedés, versengés és visszavonás” van közöttük (3:3), szélsőséges „paráznaság” (5:1), „peres dolguk van” egymással (6:1), más paráznaság (6:18-19), téves elképzelések a házasságról (7), visszaélés a szabadsággal egymás ellen (8), nem fogadják el Pál szolgálatát (9:1-3), kísértik Krisztust (10:9), visszaélnek az úrvacsorával (11:17-34),  a lelki ajándékokkal 12:14-25), hogy csak a legfontosabbakat említsük. Vegyünk ezek közül egyet jobban szemügyre.

1 Kor. 3:1-3: Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Téjnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg: Mert még testiek vagytok; mert a mikor írigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajjon nem testiek vagytok-é és nem ember szerint jártok-é?

Pál „atyámfiainak”  nevezi azokat, akik „testiek” és „kisdedek” a Krisztusban. „ember szerint járnak” vagyis emberi módon viselkednek, amely jelentés szerint hívők képesek úgy élni, hogy semmi különbség nincs közöttük és a megváltatlanok között. Krisztus értelme lakik bennük és a Szentlélek által egy testté lettek megkeresztelve (12:13), de ez nem vezetett szükségszerűen az isteni bölcsesség megértéséhez és alkalmazásához. Természetese szinten a bölcsességben való növekedés nélkül a hívő folytatja azt az életet, amely olyan mint a nem hívő élete és életvitele. De ha egy hívő tud úgy élni mint egy nem hívő, akkor hogy nézhet bárki a hívők közül a másik hívőre, és ítélheti meg a megváltását illetően? Hogyan ítélhetünk a gyümölcsök alapján ha a hívők emberi azaz megváltatlan módon viselkednek? 

2 Kor. 5:9-11:  Azért igyekezünk is, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, néki kedvesek legyünk. Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt. Ismervén tehát az Úrnak félelmét, embereket térítünk, Isten előtt pedig nyilván vagyunk; reménylem azonban, hogy a ti lelkiesméretetek előtt is nyilván vagyunk.

Ebben az írásrészben Pál a hívő ítéletéről beszél a „Krisztus ítélőszéke előtt”. Megmutatja a hívő élet egyik fontos motivációját: a jutalmazást. Emellett egy másik motivációs tényezőt is kiemel: „az Úrnak félelmét”. Nyilvánvaló tehát, hogy lesznek következményei a „jó” illetve a „gonosz” cselekedeteknek. Ezek a cselekedetek a hívő élet „gyümölcsei” és ismét azt látjuk, hogy a jó fa mégis képes rossz gyümölcsöt is teremni, bár az teljességgel a természete ellen való. A következménye mindennek mégsem üdvösségi kérdés, mert előző levelében már világosan rámutatott, mi történik a jó és rossz gyümölcsökkel az ítéletkor (1 Kor. 3:12-15). Az is világosan látszik, hogy döntési felelőssége van a hívőnek mindebben. Nem kizárt, hogy a hívő nem „igyekszik” és ezért ez nem „kedves” Istennek. A következmény a jutalmak elvesztése.  

 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

Bibliatanítások