Tanítások

Tanítások admin 2016. 08. 30. 00:51

Garantáltak-e a hívő jó cselekedetei?

Garantáltak-e a hívő jó cselekedetei? Bibliatanítások 2016. 07. 17. 16:18

Mielőtt nekivágnánk ennek az izgalmas kérdésnek, szeretnék a Máté evangéliumának 7. fejezetéből két írásrészt párhuzamba állítani. Az előző tanulmányban már foglalkoztunk röviden ennek a fejezetnek az egyik legizgalmasabb részével, amely számos kérdést vet fel a hívő üdvösségével kapcsolatosan. Most ebből a fejezetből két igét megvizsgálva szeretnénk bevezetni a témánkat. 

Ha azért ti GONOSZ létetekre tudtok a ti fiaitoknak JÓ ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, a kik kérnek tőle? (Máté 7:11)

Nem teremhet JÓ fa ROSSZ gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik. Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket. (Máté 7:18-20)

Azt már korábban láttuk, hogy az itt említett gyümölcsök a hamis próféták/tanítók felismerésében lesznek segítségünkre. Nyilván egy olyan ember, aki előttünk áll és tanít, nagyobb a felelőssége, súlyosabb az ítélete (Jak 3.1), és jól tesszük, ha az életének végére is odafigyelünk (Zsid 13:7). Utaltunk arra, hogy az utána megfogalmazott figyelmeztetést (Máté 7:21-23) nem célszerű a juhoknak úton útfélen egymás ellen fordítaniuk. Most a két egymás mellé tett idézettel szeretnénk tovább árnyalni a gyümölcsökről kialakított gondolkodásunkat. A 11. vers szerint valaki gonosz létére is képes jó cselekedetekre, viszont a 18. vers szerint, (és sok más igehely szerint is), jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt, vagyis a jó fa jó gyümölcsöt terem. Mintha ellentmondás lenne a két állítás között, vagy esetleg itt olyan általános elveket fogalmaztak meg, amelyek bár elvártak lehetnek, de nem jelentenek kizárólagosságot egyik irányban sem? Ki tagadná, hogy bármilyen rossz ember képes néha jót cselekedni, sőt kiváló embereket és cselekedeteket találhatunk számtalan nem hívő esetében, ugyanakkor a legtökéletesebb hívőnek is lesznek helytelen cselekedetei, bűnei, nem is beszélve arról, hogy a levelek számtalan intést és figyelmeztetést tartalmaznak a hívőknek cselekedeteiket  illetően? Ezekből nyilvánvaló a számunkra az, hogy bármennyire elvárt és kívánatos része a hívő életnek a gyümölcstermés, mindez nem garantált automatikusan az újjászületéssel. Isten nem helyezett belénk egy mindent felülíró automatikus gyümölcstermő programot, hanem sokkal inkább arra ösztönöz, hogy miután kivásárolt minket a bűn rabszolgapiacáról, saját döntésünk, szabad akaratunk, a Krisztusban nyert szabadságunk minden áldását felismerve, tanítványként kövessük és alkalmazzuk az Írásokat, járván a megszentelődés útját, és ne szabjuk magunkat a jelenvaló, gonosz, világhoz, a kívánságaihoz, vagyis a Sátán komplett befolyásoló hatalmi gépezetéhez, annak minden látszólagos vonzásával megszínesítve. Azt, hogy a gyümölcstermés a hívő életében mennyire nem egyértelmű, és a végkimenetel mennyire több esélyes, mutatják be számunkra a következő idézetek és rövid elemzésük.

Még mielőtt rátérnénk a konkrét példákra érdekességképpen figyeljük meg, hogyan gondolkodott a hitből való megváltás és a cselekedetek kapcsolatáról a reformáció két vezető személye Luther és Kálvin. Bár különbözött a nézetük a megváltás sorrendjét illetően, de egyetértettek a megigazulás tanának természetében és fontosságában. Rómával szemben mindketten úgy írták le, mint az ingyen kegyelem eredményét, amely azonban nem változtatja meg automatikusan az ember belső életét, hanem csak a jogi kapcsolatát Istenhez. Azok viszont, akik egyfajta automatizmust látnak a hívő gyümölcstermésében, amely „idővel” kötelező érvénnyel követi a megváltást, önkéntelenül is részévé teszik a hívő cselekedeteit a megváltásának. Ráadásul ez sokszor úgy történik, hogy a gyümölcstermés „megfelelő” cselekedetei a saját maguk által kialakított hitrendszer részét képezi. Mindaz, aki nem pont az elvárt cselekedeteket teszi, általában jó eséllyel számíthat arra, hogy az üdvösségét is elvitassák tőle. Ez persze még finoman fogalmazva is éretlenség, nem is beszélve a teljesen kiforratlan vagy sok esetben hibás bibliai megközelítésről. Most lássuk a példákat. Mivel a példák olyan mennyiségben állnak rendelkezésre, ezért minden levélből egyet választottunk ki a szemléltetésre. A példákon keresztül látni fogjuk, hogy nagyon is lehetséges a hívő életében olyan időszak, akár hosszabban is, amikor nem terem gyümölcsöt. Akik elutasítják ezt az álláspontot, azzal érvelnek, hogy "idővel" a hívő megint gyümölcstermő lesz, de ha igaz, hogy a hívő életének bizonyos szakaszában lehet gyümölcstelen, akkor miért ne lehetne ez igaz, némelyek egész életére is? Jó példa erre az, aki megváltása után hamarosan meghal, mint ahogy pl. a hitre jutott lator a kereszten.

Róma 6:1-14:  Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Távol legyen: a kik meghaltunk a bűnnek, mimódon élnénk még abban? Avagy nem tudjátok-é, hogy a kik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele egygyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: Mert a ki meghalt, felszabadult a bűn alól. Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hiszszük, hogy élünk is ő vele. Tudván, hogy Krisztus, a ki feltámadott a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik, Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer; hogy pedig él, az Istennek él. Ezenképen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban: Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint a kik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek. Mert a bűn ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt.

Nyilvánvaló a 6:1-ben Pál kérdéséből, hogy egyrészt ugyan abszurdnak tartja már magát a gondolatot is, hogy a hívő bűneiben maradjon, másrészt nem tartja mindezt automatikusan kizártnak. Érdekes, egyébként, hogy akik nehezen értik emberi logikával Isten számunkra ingyenes, (egyébként saját számára a legdrágább árat képviselő) kegyelmét, azok pont ezzel a téves érveléssel szoktak előállni. Ha ekkora a kegyelem, amit állítunk, akkor bármit megtehetek? Pálnak az a válasza, hogy nincsen annyi bűn a világon, amire ne lenne elég Isten kegyelme, de a hívő motívuma nyilvánvalóan nem ez. Elmagyarázza a jogi helyzetünket (megigazulás), és ennek alapján hív a szent életre. A hívő számára totális ellentmondás a bűn választása, de része a Krisztusban nyert szabadságnak. Az isteni fegyelmezés persze egy teljesen más kérdés. A 6:4-ben arra ösztönöz, hogy „járjunk az új életben”, ami arra utal, hogy nem mindenki jár ebben feltétlenül, aki hívő. A 6:6 szerint már nem vagyunk a bűn rabszolgái, ezért ne is szolgáljunk neki, ami azt mutatja, hogy még mindig van, aki ennek szolgál a gyakorlatban. A 6:11-ben tanít arról, hogy a gondolatainkat is eszerint kell megváltoztatni, ami arra enged következtetni, hogy egyesek hívőként helytelenül gondolkodnak minderről. Ne uralkodjon a bűn a halandó testünkben (6:12), vagyis nagyon is képes még ott uralkodni, és a mi döntésünk mindez. A tagjainkat is odaszánhatjuk még a hamisságnak és fegyverül a bűnnek (6:13), tehát ismét a szabad választást látjuk és a felelősséget és a motivációt. Nyilvánvaló, hogy nem termünk gyümölcsöt, amikor bűnöket követünk el. Végül azzal zárja ezt a részt, hogy a bűn nem uralkodik rajtunk (6:14), amennyiben a helyes úton járunk, amely megmutatja, hogy ez egy mindennapi küzdelem.

1 Kor. 1:2:  Az Isten gyülekezetének, a mely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken:

Pál „megszenteltetnek, elhívott szenteknek” nevezi a korinthusi gyülekezet tagjait. Ehhez képest az egész levél tele van intéssel és figyelmeztetéssel. „Testieknek” mondja őket (3:1), „irigykedés, versengés és visszavonás” van közöttük (3:3), szélsőséges „paráznaság” (5:1), „peres dolguk van” egymással (6:1), más paráznaság (6:18-19), téves elképzelések a házasságról (7), visszaélés a szabadsággal egymás ellen (8), nem fogadják el Pál szolgálatát (9:1-3), kísértik Krisztust (10:9), visszaélnek az úrvacsorával (11:17-34),  a lelki ajándékokkal 12:14-25), hogy csak a legfontosabbakat említsük. Vegyünk ezek közül egyet jobban szemügyre.

1 Kor. 3:1-3: Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Téjnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg: Mert még testiek vagytok; mert a mikor írigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajjon nem testiek vagytok-é és nem ember szerint jártok-é?

Pál „atyámfiainak”  nevezi azokat, akik „testiek” és „kisdedek” a Krisztusban. „ember szerint járnak” vagyis emberi módon viselkednek, amely jelentés szerint hívők képesek úgy élni, hogy semmi különbség nincs közöttük és a megváltatlanok között. Krisztus értelme lakik bennük és a Szentlélek által egy testté lettek megkeresztelve (12:13), de ez nem vezetett szükségszerűen az isteni bölcsesség megértéséhez és alkalmazásához. Természetese szinten a bölcsességben való növekedés nélkül a hívő folytatja azt az életet, amely olyan mint a nem hívő élete és életvitele. De ha egy hívő tud úgy élni mint egy nem hívő, akkor hogy nézhet bárki a hívők közül a másik hívőre, és ítélheti meg a megváltását illetően? Hogyan ítélhetünk a gyümölcsök alapján ha a hívők emberi azaz megváltatlan módon viselkednek? 

2 Kor. 5:9-11:  Azért igyekezünk is, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, néki kedvesek legyünk. Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt. Ismervén tehát az Úrnak félelmét, embereket térítünk, Isten előtt pedig nyilván vagyunk; reménylem azonban, hogy a ti lelkiesméretetek előtt is nyilván vagyunk.

Ebben az írásrészben Pál a hívő ítéletéről beszél a „Krisztus ítélőszéke előtt”. Megmutatja a hívő élet egyik fontos motivációját: a jutalmazást. Emellett egy másik motivációs tényezőt is kiemel: „az Úrnak félelmét”. Nyilvánvaló tehát, hogy lesznek következményei a „jó” illetve a „gonosz” cselekedeteknek. Ezek a cselekedetek a hívő élet „gyümölcsei” és ismét azt látjuk, hogy a jó fa mégis képes rossz gyümölcsöt is teremni, bár az teljességgel a természete ellen való. A következménye mindennek mégsem üdvösségi kérdés, mert előző levelében már világosan rámutatott, mi történik a jó és rossz gyümölcsökkel az ítéletkor (1 Kor. 3:12-15). Az is világosan látszik, hogy döntési felelőssége van a hívőnek mindebben. Nem kizárt, hogy a hívő nem „igyekszik” és ezért ez nem „kedves” Istennek. A következmény a jutalmak elvesztése.  

 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

Kié az új szövetség?

Kié az új szövetség? Bibliatanítások 2016. 07. 07. 15:37

Elöljáróban cikk megértéséhez vegyük észre, hogy az Újszövetség a Biblia görög nyelvű részére vonatkozik, viszont az új szövetség Isten feltétel nélküli örök szövetsége.

Isten kinyilatkoztatását a héber (és néhány fejezet erejéig arám) nyelvű Ószövetség és a görög nyelvű Újszövetség foglalja össze. A vallásos zsidók természetesen csak a héber Bibliát tekintik Isten beszédének, szemben a kereszténységgel, akik számára a héber és görög Írások együttesen  jelentik a Bibliát. Az Ó- és Újszövetség elnevezés két különböző Isten és ember közötti szövetségnek az elnevezése. Az Ószövetség a mózesi szövetségre utal, az Újszövetség nevet viselő rész a görög írásokat, az evangéliumokat, az Apostolok Cselekedeteit és a leveleket tartalmazza. Az elnevezésben rejlik némi probléma, mert azt a látszatot kelti, mintha Istennek lenne egy régi, idejétmúlt szövetsége a zsidó néppel, és egy új és jobb szövetsége az egyházzal. Ez a kép azonban hamis, és sokak fejében észrevétlenül elülteti az (teológiai) antiszemitizmus magvait. 

Sokak számára talán már az is megdöbbentő felfedezés, amikor először szembesülnek azzal a ténnyel, hogy az új szövetség leírása is először a héber írásokban (Ószövetség) található, és Isten (csakúgy mint a mózesi szövetséget) ezt is Izraellel köti:

Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem. (Jeremiás 31:31-34)

A szövetség szavaiból világosan látszik a két szövetség közötti különbség. A mózesi szövetség feltételes és időleges volt, amíg el nem jő a Mag. A Messiás életében tökéletesen betöltötte a mózesi törvényt, amire egyetlen zsidó sem volt képes. Halálával véget ért a mózesi feltételes szövetség. Vérével jobb szövetséget szerzett Izrael számára, mert ez a szövetség nem kőtáblákra, hanem a szívükbe íródik. Az utolsó pészahi széder estén Jeusa ezekkel a szavakkal utalt az új szövetségre:

És vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan; Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára. Máté (26:27-28)

Jesua tehát itt a tizenegy tanítványának utal először az új szövetségre. Azoknak a tanítványoknak, akik ítélni fogják Izrael 12 nemzetségét a messiási királyságban, és akiknek neve fel lesz írva az Új Jeruzsálem kapuira. 

Hol jelenik meg az egyház az új szövetséggel kapcsolatban? Az utolsó vacsoránál még nem beszélhetünk egyházról, az egyház létrejötte Apcsel 2-ben történik meg. Mivel egészen Apcsel 8-ig az egyházat kizárólag zsidók alkották, Izrael hívő maradéka és a szövetség hívő hordozói (a szelíd olajfa ágak) a gyülekezeten belül találhatóak. Egy napon, amikor a teljes Izrael megtartatik, akkor teljesül be az új szövetség, és akkor valósul meg mindaz, amit a Jeremiás 31 megfogalmaz. 

Apcsel 10-től a nem zsidók is helyet kapnak a gyülekezetben. Számuk rövid időn belül messze túlhaladja a zsidó hívőkét. Ebből mindaddig nem származik különösebb gond, ameddig értik a felelősségüket a szelíd olajfaágak felé, és nem kevélykednek ellenük. Ez azonban igen rövid időn belül megtörténik, és a - minden szempontból elpogányosodott - egyház két évszázad múlva már úgy tekint magára,  mint  az új szövetség hordozójára, amit Krisztus velük kötött meg szemben a zsidó ó (mózesi) szövetséggel. Ez a gondolkodás lett a zsidók elvetésének az egyik máig ható alapja. Ebből fakadnak azok a teljesen hamis elképzelések, hogy az Ószövetség Istene egy szigorú és ítélő Isten, szemben az Újszövetség irgalmas és kegyelmes Istenével, vagy az a szinte kivétel nélkül minden közösségben többé kevésbé megjelenő gyakorlat, hogy vesszük a héber Írások nekünk (vagy országuknak) tetsző részeit, és magunkra (vagy országunkra) vonatkoztatjuk azokat. Közben észre sem vesszük, és a teológiai antiszemitizmus gyakorló útját járjuk, és mindezt sokszor jó szándékkal kikövezve. Még nem is beszéltünk a helyettesítési teológia pusztító hatásairól, amely az elmúlt két évezredet keresztül kasul megfertőzte, az allegorikus írásmagyarázat számtalan csapdájáról és így tovább.

Feltehetjük a kérdést: Hogyan kapcsolódnak a nem zsidó hívők az Izraellel kötött új szövetséghez? Pálnak az olajfáról adott képe több mindent elárul ezzel kapcsolatban. Az olajfa az áldás helye. Szelíd és vad ágai (zsidó és nem zsidó hívők) egyaránt részesülnek az áldásából. Ebben a tekintetben nincs különbség zsidó és nem zsidó (férfi és nő, szolga és szabad) között. Az ábrahámi szövetségben megfogalmazott mag áldása, amely a Messiásban jelent meg és elhatott minden népre, az üdvösség spirituális áldása egyformán, különbség nélkül mindenkié. De az olajfa továbbra is Izrael tulajdona, az áldások forrásai az Izraellel kötött feltétel nélküli szövetségek, és ami a nem zsidó hívőket illeti, ők így részesülnek az ábrahámi szövetség rájuk vonatkozó ígéretéből, amely az új szövetségben teljesedik ki a Messiás vére által. A nem zsidó hívők tehát élvezői ugyan a spirituális áldásnak, a megváltásnak, de nem elvevői más, - Izraelre vonatkozó – áldásoknak, mint az ábrahámi szövetség másik kiteljesedésének, a föld szövetségének. 

Fontos felismernünk, hogy a szövetségek megkötésének pillanatában nem teljesedik be a szövetség összes ígérete. Bizonyos ígéretei egyből érvénybe lépnek bizonyosak pár év múlva, és más részeik a profetikus jövő eseményeinek a részei. Ez az állítás akkor is megállja a helyét, ha a szövetség feltétel nélküli. A feltétel nélküli szövetség annyit jelent, hogy Isten egyedül az, aki garantálja, hogy a szövetség minden pontja a történelem során megvalósuljon. Ez nem jelenti azt, hogy a szövetségen belül nem találunk bizonyos feltételeket. Az új szövetség végső beteljesedése Izrael nemzeti megváltása pillanatában jön el. Ekkor írja ugyanis minden zsidó ember szívébe Isten a törvényeit olyan csodálatos módon, hogy senki nem tanítja már őket az Úr útjaira, mert kicsitől nagyig az új szövetséggel a szívükben képesek lesznek igazságban és szentségben járni. (Ez a jelenben a gyülekezetben legfeljebb helyzeti igazságként valósul meg, mintegy megelőlegezve ezt a kort, mert minden hívőt elpecsételt a Szentlélek és a zálogát adta. 2 Kor 1:22, 5:5) 

Van a feltétel nélküli szövetségben mindennek bármilyen feltétele? Ha van, nem ellentmondás az, hogy egy feltétel nélküli szövetségben is látunk feltételeket? Igen, léteznek bizonyos feltételek, de ez mégsem vezet ellentmondáshoz. A feltétel, hogy legyen egy olyan nemzedék Izrael történetében, szemben Jesua korának gonosz és parázna nemzedékével, amely egységesen, a vezetőivel fogadja el a Messiást, bűnbánatot tart, hitre jut és így hívja vissza. Vagyis ezek feltételek ugyan a feltétel nélküli szövetségben, de Isten magára esküszik a próféciákon keresztül, hogy ez minden kétséget kizáróan megtörténik. Ő hozza el ezt a nemzedéket a megfelelő időben, ő mozgatja úgy a történelem színpadát, hogy egyszer mindez megvalósuljon. Ez tehát nem egy kétesélyes feltételes szövetség, amelynek bizonyos ígéretei  vagy megtörténnek vagy nem - ha engedelmeskedsz, áldást nyersz, ha engedetlen vagy ítéletet aratsz, és lehet, hogy bizonyos ígéretek véglegesen elvesztek számodra -, hanem a biztos beteljesülés szempontjából feltétel nélküli. Mindenképpen meglesz. Jó példa erre az ábrahámi szövetség, ahol az "egyszülött utód" Izsák Isten tervei szerint jött el Ábrahám minden "kitérője" ellenére. Jó példa a feltételesre Mózes, aki egyetlen bűne miatt nem mehetett be az ígéret földjére. A humanista nem hívő (és hívő) egyből megkérdőjelezi Isten igazságát, mert nem érti a szövetségek működését, és történelemre gyakorolt hatását. 

A bibliai szövetségekről részletesen itt olvashattok.

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

Más szemében a szálkát magáéban a gerendát

Más szemében a szálkát magáéban a gerendát Bibliatanítások 2016. 06. 03. 14:36

Hívő életünk során, ahogyan a megszentelődés útján járva haladunk előre, (ha haladunk), igazságérzetünk és ismeretünk is növekszik. Az évek során az isteni igazság „szakértőivé” válunk. Felismerjük a bűnt mindabban, ami korábban fel sem tűnt volna. Helyesen döntünk nem morális kérdésekben, nem botránkoztatjuk meg a gyengéket, jól élünk a Krisztusban nyert szabadságunkkal. Üdvbizonyosságunk van, stabil hittel és meggyőződéssel tesszük, amit teszünk, nem kárhoztatjuk magunkat semmiben, amit cselekszünk. Valószínű, hogy ezzel a pár sorral már az olvasók nagy része nem tud azonosulni, persze tisztelet a kivételnek, de az ő kedvükért sem folytatom az egyre tökéletesebb, (és néha az egyre önigazultabb) hívő leírását.

Ezen az úton azonban porszemek is kerülnek a fogaskerekek közé. Kezdünk felismerni dolgokat, sérülünk, és előbb vagy utóbb a megtérés és újjászületés idilli mézeshetei, hónapjai, évei véget érnek. Kezdünk felnőni, és a hívő élet „kamaszkorába” kerülünk. Azt gondoljuk már sokat tudunk, és közösségünk dinamikáját követve modernül avagy klasszikusan, tüzesen vagy szelíden dicsérjük az Urat, hirdetjük az evangéliumot, hangosan vagy halkan imádkozunk és így tovább. Van ahol a Bibliát versről versre tanítják, ügyelnek az eredeti mondanivalóra, vagy éppen nagy hangsúlyt helyeznek a folyamatos alkalmazásra és emészthetőségre. Részesülünk a közösség programjaiból, bennfentesek leszünk, ismernek minket, foglalják a helyünket, ott is átengednek már, ahol a többséget nem, egyre közelebb ülünk a színpadhoz, sőt lehet, hogy már néha onnan nézünk lefelé, és kémleljük a nyájat, észrevesszük, hogy ki nem jön egy ideje, és ki a stabil csapattag. Észrevétlenül is szelektálni kezdünk a hívők között, és lehet, hogy hajszálpontosan és biblikusan felismerjük (másokban) a problémát, vagy éppen ha a közösség úgy tanítja, azt is elfedezzük, amit nem biztos, hogy el kellene fedezni. 

Lassan átlátjuk a közösség által megélt bibliai megközelítést, magunkévá tesszük, és ha minden jól megy, akkor még ha lenne is kérdésünk, az akkor sem érinti magát a RENDSZERT. Mert az (most még) szent és sérthetetlen. A közösség olyanná válik mint Noé bárkája, és az köztudott, hogy csak ott van a túlélés. 

Sokak úgy élnek, hogy Noé bárkájaként szemlélik közösségüket és saját biztonságuk érdekében is mindent megtesznek azért, hogy bizonyos kérdéseket soha ne kelljen feltenniük. Ezért más közösségek szinte automatikusan súlyosabb ítélet alá esnek. Természetesen a helyi gyülekezet a Szentlélek temploma, az Írások így tekintenek rá, és minden tiszteletet, óvást, segítést, féltést megérdemel. De egy napon, - és lehet, hogy már évtizedek teltek el és lassan olvassuk az Igét és még nem jutottunk a végére – elérünk a Jelenések könyve harmadik fejezetéhez és a laodíceabeli gyülekezet leírásához, és észrevesszük, hogy létezik olyan közösség is, ahol Isten kívül van. Természetesen ez nem lehet a mi közösségünk, és számtalan kiváló bibliai érvet tudunk felhozni ennek a védelmében. De azért lehet, hogy egy nagyon apró gondolat elkezd motoszkálni bennünk: hol van ez a típusú közösség? Kik lehetnek azok az elvetemültek, akiknél talán senki nem hisz, és Jézus csak kívülről zörget, és ők nem engedik be? 

Kutatni kezdünk, olvassuk az egyház történetét, a harcait, a szakadásait, a győzelmeit, a kudarcait, felismerjük, hogy egymással kibékíthetetlen harcban álló teológiai irányzatok működnek, sokszor példaértékű hívők egymást hitetlennek, eretneknek bélyegezve. Némelyek az egyház egyre tökéletesebb állapotát igyekeznek megvalósítani, és a földi győzelem lebeg a szemük előtt minden területen. Mások a szentségre teszik a növekvő hangsúlyt, aposztáziáról beszélnek, és lassan senkivel sem (még magukkal is alig) vállalnak közösséget. Némely közösségek nyitottak az ökumenéra, és örömmel üdvözölnek szinte minden közösségi megmozdulást, mások gyanakodva szemlélnek mindent, ami az egyház égisze alatt történik. 

Kezdeti és régóta megélt magabiztosságunk fogyni kezd. Már nem vagyunk mindenben olyan biztosak. Megértjük, hogy a közösségünk szerint az üdvösség nem elveszíthető, de egy másikban igen (vagy éppen fordítva). Egészen mást tanítanak a „szomszédban” a szabad akaratról, kiválasztásról, gyógyulásról. Itt szólnak nyelveken, ott nem. Ott hit által mindenki átveszi a gyógyulását, itt meg azt mondják: ne az én akaratom legyen meg, hanem az Istené. Nekünk a nyelveken szólók eleve szellemibbek, de lehet, hogy éppen azt gondoljuk, hogy mindez a modernkori blabla a Sátán munkája. 

Egy idő után sokan, minden akaratunk ellenére is, eljutunk egy olyan helyzetbe, amibe egy komoly beteg kerül, amikor döntést kell hoznia a kezelést illetően. Meg is kérdezzük környezetünk legjobb teológusát azaz orvosát, aki megadja a szükséges útmutatást. Biztos ami biztos, utána olvasunk a neten annak amit az orvos mondott, és hatalmas megdöbbenésünkre egy csomó ponton homlokegyenest ellenkező állításokkal találkozunk. A barátaink a legkülönbözőbb tanácsokat adják. Beszélünk egy másik orvossal aztán egy harmadikkal… végül eljutunk abba a helyzetbe, hogy a nehéz kérdésben, amihez mások valószínű amúgy sokkal jobban értenek, mégis nekünk kell döntést hoznunk. Döntést kell hoznunk, és a felelősség is a miénk lesz. Bízunk és hiszünk és reménykedünk abban, hogy jó a döntés, de nem látjuk a 100%-os garanciát. 

A legtöbb hívő élete során eljut erre a pontra, amit ebben a (talán egy kicsit sántító) párhuzamban megfogalmaztam. Úgy tűnik, Isten valahogy nem enged meg egy életre szólóan sikert sikerre halmozó, és kizárólag győzelmekkel teli, minden tekintetében „győztes” földi életet. És annak ellenére, hogy mindannyian juhok vagyunk, néha szinte teljesen egyedül, és a felelősségünk teljes tudatában kell bizonyos döntéseket meghoznunk. Lehet ez egy közösséghez való csatlakozás, vagy éppen egy közösség elhagyása, vagy akár egy közösségben való maradás, akár jó vagy kevésbé jó érvek ellenére, amelyek a közösség ellen vagy mellette szólnak. Jobb esetben kiderül számunkra ebben a speciálisan nehéz helyzetben, hogy a döntésünkben az imáink, a belső bizonyosságunk mellett, rengeteg szubjektív érzés befolyásol bennünket, és az egyetlen fix pont a Biblia lesz. Persze nem könnyíti meg a döntésünket, hogy mostanra világosan látjuk: sokan, akik nálunk jobban ismerik az Írásokat, egymásétól mégis nagyon eltérő végkövetkeztetésekre jutottak. Ennek ellenére döntenünk kell…

Most el is jutottunk a címben megfogalmazott témánkhoz, mert látszólag eddig nem sok köze volt a leírtaknak címünkhöz. De most eljött végre a pillanat. A témánk nem igazán az, hogy melyek a döntés kritériumai ebben a pillanatban, bár nyilván beszélünk erről is, hanem az, hogy a lelkünket mindez hogyan érinti, és képesek vagyunk-e megőrizni sérüléseink közepette is az irgalmasságot. Képesek vagyunk-e a gerendákat húzkodni magunkból, vagy elkezdjük filézni a környezetünket. 

Túl vagyunk tehát az egyik legnehezebb döntésünkön. Valószínű, közben akár a poklot, a siralom völgyét is megjártuk, olyan mintha elölről kezdenénk mindent. De Isten irgalma és hűsége segítségünkre lesz. Hiszen az első szeretet nem a miénk, hanem az övé. 

Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást. (1 János 4:10)

Ezzel már fel is ismertünk remélhetőleg egy fontos pontot a mélyben, a döntés völgyében. Az első szeretet, amit elhagyhatunk, az ugyanis nem a mi szubjektív Isten élményünk, testi/lelki gyógyulásunk és átélésünk Istennel személyesen, hanem az a tény, amit Isten személyesen megtett értünk. Ennek az igazságához válhatunk hűtlenné, de ez nem a mi első szeretetünk, hanem az övé. Ha esetleg mi hűtlenkedünk is, ő sosem tesz ilyet:

 Ha hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát meg nem tagadhatja. (2. Timóteus 2:13)

Ha a siralom völgyében a saját első szeretetünket kezdjük felépíteni, az önigazság tévútján indulunk el. Kifelé szellemiek leszünk, magányos harcossá válunk, és bizonygatjuk, hogy nem kell nekünk senki, (legalábbis a régiek közül), mert ott van nekünk Isten, a vele való közösség, a megtapasztalások. Úgy gondoljuk a sok éretlen, gyenge, bűnös, gyarló, aki nem azt látja, vagy nem ugyanúgy mint mi, csak visszahúz. Bizonygatjuk, hogy mindennél jobban szeretjük Istent, de ő erre azt mondja:

Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert a ki nem szereti a maga atyjafiát, a kit lát, hogyan szeretheti az Istent, a kit nem lát? (1. János 4:20)

Persze megtaláljuk azon keveseket, akik mostani küzdelmes útkeresésünk során éppen egyet is értenek velünk. Szelektívvé válunk, még a facebook lájkokban is, mert „újdonsült barátainknál” sokkal több mindent elnézünk, mint azoknál, akikre valamiért már haragszunk. Képtelenek leszünk biblikus mércével mérni. Bizonyos helyzetekben és bizonyos embereknél a szálkát is felismerjük. Másoknál (és magunknál is) a gerendát is benézzük sokszor. Ugyanis hajlamosak vagyunk az igazság megismerése közben megfeledkezni arról a kegyelemről, amit mi is kaptunk, amikor felismertük az igazságot. Azt, hogy semmit nem tehetünk, csak bűnösként igent mondhatunk a golgotai keresztáldozatra a számunkra ingyenes, de Istennek a legmagasabb árat jelentő áldozatára miértünk. Akkor, ott tudtuk, hogy nincs saját igazságunk, de később, ahogy megismertük Isten igazságát, kezdjük úgy érezni, hogy nekünk is van már némi a saját magunk jogán. Ekkor kezdjük hirtelen a teológiánkat is ehhez az igazsághoz módosítani. Olyanokká válunk, mint az a szolga, akinek minden adósságát elengedte az Ura, pedig megfizethetetlen összeggel tartozott, és elkezdünk másokat olyan dolgokért fojtogatni, amelyeknek a jelentősége legalábbis erősen kérdéses. Nem morális kérdésekben kezdünk morálisan is ítéletet mondani. Elvitatjuk még az üdvösséget is azoktól, akik nem a mi megvilágosodott utunkat követik. Ezen a ponton válik sokszor üdvösségi kérdéssé a gyümölcstermés, (persze nem feltétlenül magunknál, de mindenképpen másoknál). Itt idézzük egyre többet a Máté 7:21-23-at mindazoknak, akikkel valamiért már nem értünk egyet. Természetesen a Máté 7:21-23  mindenki számára megszívlelendő figyelmeztetés, de amikor hívők egymás között ezzel fénykardoznak, azért nem árt megnézni a verseket a maguk szövegkörnyezetében, és felismerni a címzetteket. 

Máté 7:21-23:  Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.

Ez az egyébként nagyon fontos üzenet a hegyi beszéd része. A teljes tanítás Jesua értelmezése a törvény valódi jelentésével és betöltésével kapcsolatosan. Az üzenet első számú címzettjei a farizeusok, akik hamis prófétai küldetéssel vezetik Izraelt a mózesi írott törvény valódi tartalmától az atyai hagyományok (szóbeli Misna) gúzskötelékébe. Isten (Jehova) nevében bitorolják a hatalmat és uralkodnak a lelkeken, csakúgy mint jelenkori utódaik, a hamis tanítók, akik ténylegesen is használják már Jehova a szabadító, azaz Jesua nevét. Három természetfeletti cselekedetet emel ki az Írás mint nagy dolgot, amit tesznek: prófétálnak, ami beteljesedik, démont űznek, hatalmas dolgokat tesznek, mint gyógyító csodák. Az ítéletkor azonban Jesua azt mondja nekik, hogy sosem ismerte őket. Vagyis nem azt mondja nekik, hogy egyszer üdvösségük volt, de elvesztették, hanem azt, hogy sosem ismerte őket. Az Írásban a külső jelek és csodák megléte soha nem igazolja az isteni igazságosságot.  Kizárólag az írott Igével való összhang lehet az, ami hitelesíti a személyt. Ez az írásrész azonban elsősorban nem a juhokkal, hanem a hamis tanítókkal foglalkozik, akik nem születtek újjá. Hamis tanaikat a jelek és csodák sem igazolják. 

Előtte a szöveg világossá teszi, hogy ezeket a hamis prófétákat és tanítókat is a gyümölcseikről ismerhetjük fel (és nem az őket körbevevő esetleges csodákról): 

Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? (Máté 7:15)

Ahogy a gyümölcsfát a gyümölcseiről fel lehet ismerni, ugyanúgy a (hamis) prófétát vagy tanítót a tanítása alapján lehet megvizsgálni, felismerni a hamisságot és nem követni. 

Természetesen nagy különbség van aközött, hogy felismerünk egy hamis tanítót vagy prófétát a cselekedetei/gyümölcsei alapján, és aközött, hogy felismerjük valakinek a megváltását a gyümölcsei alapján (vagy nem).* Egy másik szintén sokat idézett igehely, amely arra szolgálna hivatkozásul, hogy valaki nem termett gyümölcsöt és ezért nincs üdvössége a  Máté 3:7-12. A rész azonban egy világos intés a hamis tanítóknak, akik jelen esetben a farizeusok és a szadduceusok képében jelennek meg. A rész – sok más hamis tanítókhoz szóló hasonló résszel együtt – arra figyelmeztet, hogy óvakodjunk azoktól a képmutatóktól, akik tanítanak egy bizonyos üzenetet, de valami egész mást élnek. Az intés csúcspontját egyébként a Máté 23:13-31-ben találjuk. 

A következő írásunkban megvizsgáljuk, hogy a  jó cselekedetek garantáltak-e egy hívő életében, és van-e egyértelmű bizonyító erejük az üdvösség tekintetében. A biblikus ítélethozatalról a „Ne ítélj hamis filozófiája” bejegyzésben olvashatnak részletesen.**

 

*A hit és cselekedetek kérdéséről lásd: Megtartó hit és cselekedetek és  ugyanezen címmel 3. rész

**Ne ítélj hamis filozófiája 

 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

Isten vezetése (3)

Isten vezetése (3) Bibliatanítások 2016. 05. 21. 14:17

Az előző tanulmányok folytatásaként most beszéljünk arról, hogy mi Isten személyes vezetésének a módja ebben az üdvtörténeti korban. Két nézetet szeretnék tárgyalni. Először a hagyományos többségi nézőpontot és utána a bibliait. 

A hagyományos szemléletmód

Általában a legtöbben hívőként ebben a gyakorlatban növünk fel, mert szinte felekezettől függetlenül így gondolkodunk erről a témáról. Vessük alá az Írásnak a hagyományos szemléletmód elképzelését és az általa használt egyes igehelyeket. 

Isten háromféle akarata

A hagyományos szemléletmódban Isten háromféle akaratát különböztetik meg. Ide tartozik Isten teljhatalmú akarata, amely mindent meghatároz, ami történik a világmindenségben és minden halad a terv szerint. Emellett Isten rendelkezik morális akarattal. Ezek a Írásban kijelentett parancsolatai. Számunkra a kérdéses téma a harmadik akarat. Eszerint Isten rendelkezik mindenki számára egy ideális, részletes életre szóló tervvel, amelyet fel kell fedeznünk, és eszerint meghozni a döntéseinket. 

A hagyományos álláspont szerint létezik egy tökéletes terv, amit mindenkinek fel kell fedeznie. Ha döntést hozunk az életünkben, szükséges kikutatnunk Isten tökéletes és személyre szabott akaratát, és eszerint meghozni a döntést. Ennek az a következménye, hogy el is téveszthetjük ezt az akaratot vagy nem engedelmeskedünk neki. Isten képes ugyan leleplezni azt mindenkinek személyesen, de mégsem sikerül mindenkinek felfedezni. Az álláspont szerint Isten belső benyomásokat, érzéseket, (álmokat, látomásokat) használ fel akaratának leleplezésére. Ideális terve természetesen összhangban van az Igével, és mindig a legjobb döntés, legyen az munkahely, házasság vagy az élet bármely komoly kérdése. A hívő így szerez dicsőséget Istennek.

Felmerül ezek után az a logikus kérdés, hogyan fedezzük fel biztonsággal ezt a tökéletes tervet, ha gyakorlatilag minden ezen múlik? Mivel lehet garantálni a helyes döntést? Mivel a Biblia sehol sem tanítja, hogy Isten rendelkezne egyetlen tökéletes tervvel minden hívő számára, ennek megfelelően a kérdésre adott válaszok is meglehetősen eltérőek. A válaszok között szerepel a helyes döntés megtalálásával kapcsolatosan a Biblia, belső bizonyosság, személyes vágy, körülmények, érett tanács, józan ész, speciális vezetés, eredmények, ima, békesség stb.  De miután mindezeket alkalmazzuk, még mindig belső bizonytalanságban maradhatunk, hogy tényleg felfedeztük-e Isten tökéletes akaratát a saját életünkre vonatkoztatva.

A bibliai példákkal a hagyományos szemléletmódban legtöbbször az a probléma, hogy azok nem belső vezetést tanítanak, hanem valamilyen természetfölötti kijelentésről szólnak. Lehet hinnünk abban, hogy Isten ma is ad természetfölötti kijelentést, de helytelen dolog ilyen bibliai példákat használni Isten vezetési elveinek a meghatározásához. Igazából a természetfeletti példák inkább jelentik a kivételeket, mintsem egyfajta követendő szabályrendszert. Emellett ezek a példák nem rendelkeznek átfogó, részletes vezetéssel. Sokkal inkább látunk isteni természetfeletti beavatkozásokat olyan pontokon, ahol Isten kritikus időkben (mint pl. az egyház kialakulása) gondoskodik arról, hogy minden az akarata szerint történjen. 

A hagyományos gondolkodásmód problémái 

Az Írás valójában hallgat arról, hogy Istennek lenne egy személyre szabott akarata, amelyet fel kellene derítenünk. A módszert képviselői legtöbbször nagy döntésekre alkalmazzák, de rendszeres és szokásos döntések esetén nem töltenek időt a titkos isteni akarat felkutatására. De hol a határ „kis és nagy” döntések között? Problémát jelentenek az azonosan jó lehetőségek is. Ahelyett, hogy hálásak lennénk a sok jó lehetőségért, sokan azon gyötrődnek, hogy elvétik a tökéletes akaratot. Ez a gondolkodás így éretlenséget eredményez, és nincs lehetőség igazán a fejlődésre. Emellett objektív forrás híján, a benyomásainkat vetítjük ki Istenre, és döntéseink szubjektív érzelmi megfontolásokat követnek, néha teljesen nélkülözve bárminemű bölcsességet és érettséget. 

Hogyan vezet a Szentlélek?

Tanítja a Biblia, hogy a Szentlélek vezet Isten személyre szabott akaratának felismerésében? A hagyományos érvelés három Igét használ:

Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. (Róma 8:14)

A probléma az adott írásrésszel az, hogy semmit nem mond a személyes vezetésről, hanem különbséget tesz hívő és nem hívő között. A hívőt a Szentlélek regenerálja, lakozást vesz benne, bemeríti Krisztus testébe, elpecsételi az örök válság napjára, és felkeni. Ezek történnek többek között egy személy újjászületésekor. Akikkel ez történik, Isten fiai lesznek, és a Szentlélek vezérli őket. Egy másik királyság polgárai lettek, és mindezt Isten munkálja bennük. Ez az igerész semmiképpen nem arról szól, hogy vannak hívők, akiket vezet a Lélek, de vannak akiket nem. Az idézet szövegösszefüggése egyébként isten erkölcsi akaratáról beszél, ami az Igében ki lett jelentve. Ehhez semmiféle hosszú imaharc nem szükséges. Engedelmeskedni kell Isten beszédének. Nem kell hosszan imádkozni, hogy megnézz-e bizonyos internetoldalakat szexuális tartalommal vagy sem. Amikor ezen töprengesz már elbuktál (Máté 5:28). Ez ilyen egyszerű. 

Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt. (Gal. 5:18)

A szövegrész és a környezet a test és a lélek konfliktusával foglalkozik, de valójában semmit sem tanít a személyre szabott vezetésről. Ez így minden hívőre ugyanis általánosan igaz.

Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek. (Ján.16:12-14)

A szövegrész nem foglalkozik az egyéni, személyre szabott vezetéssel, hanem spirituális igazságokkal. Nincs arra utalás, hogy a döntéshozatal bármilyen benyomás formájában történik.

Négy hibát szeretnénk megemlíteni a hagyományos gondolkodásmódban használt példákkal kapcsolatban.

1. Általában a szabály alóli kivételeket szokták használni bibliai példaként a személyes vezetésre.

2. A speciális vezetés legtöbb élvezője az Írásban különleges helyet foglalt el Isten tervének a végrehajtásában, mint például az apostolok. Nem lenne helyes ezt minden hívőre abszolút mintaként alkalmazni.

3. A felhozott példák nem átfogóak, a közvetlen vezetésről Isten csak kritikus időkben gondoskodott pl. az egyház alakuló éveiben.

4. A kommunikáció módja ezekben mindig speciális vagy természetfölötti kijelentés volt, nem egy misztikus "belső hang", "érzés", "belső békesség" stb.

Az Írás hallgat a személyre szabott akarat létéről. Beszél Isten teljhatalmú és morális akaratáról, de nem beszél egy személyre szabott akaratról. A hagyományos szemlélet gyengesége, hogy különbséget tesz fontos és kevésbé fontos döntések között. Ez egy olyan kettősség, amire követői mindig rá lesznek kényszerítve. Gond lesz az azonos lehetőségekkel is. Az egyetlen megfelelő döntéshez  való ragaszkodás félelmet kelt: lehet, hogy elvétjük Isten tökéletes akaratát? Rendkívül szubjektív ez a módszer: "Érzem az Úr akaratát" "Olyan békességem van benne".  De akkor hogyan vezet Isten? 

ISTEN VEZETÉSÉNEK BIBLIKUS SZEMLÉLETE

Elöljáróban szögezzünk le néhány általános alapelvet.

1. Isten azokat vezeti, akik elkötelezik magukat az engedelmességre. Isten nem fogja azokat vezetni, akik ezt nem is akarják. 

2. A vezetés mindig az Írással összhangban történik és soha nem szegi meg azt.

3. Nincs felállított szabályrendszer, amely alapján minden egyes döntéssel kapcsolatban képesek lehetnénk meghatározni Isten tökéletes akaratát. Nincsenek követendő lépéssorozatok, formulák, amellyel bizton állíthatnánk: ez Isten konkrét és személyre szabott akarata ebben a kérdésben számunkra. A döntésekben mindig lesz helye a személyes felelősségnek és bölcsességnek.

4. Figyelembe kell vennünk Isten vezetésének általánosan meglévő alkotórészeit. A vezetés hívőknek adatik. Isten gondviselése kíséri a hívő életét, és ez része a vezetésének. Isten Igéjének ismerete és betartása szintén része a vezetésének. A bennünk lakozó Szentlélek eleveníti meg az Igét és tesz képessé, hogy betöltött (Lélek által ellenőrzött) hívő életet éljünk. A Lélekkel betöltekezés nem az egyre nagyobb „tigrisbukfencben” és kontrollálatlan viselkedésben nyilvánul meg, amit a hívő betöltött állapotban képes ugorni, elkövetni, hanem abban, hogy életének egyre több terültét (döntéshozatalok nem erkölcsi kérdésekben, házasság, imaélet, szolgálat, anyagiak, szabadidő, stb.) képes a Lélek ellenőrzése alá bevinni. 

Az egyik fő alapelvre már több írásban utaltunk: ami meg van írva afelett nem kell bölcselkedni, hanem engedelmeskedni. Erkölcsi területen az Írás egyértelmű. Nem hagy kiskapukat, rámutat a bűn kiindulási pontjára és nevén nevezi. Nem kell azon sem hosszan elmélkedni, hogy mi az adakozás újszövetségi módja** (szemben a tizedfizetés jól bejáratott törvény alatti módszerével, ami egyébként kb. 22-23% volt). Ennek az elvei is világosak az Újszövetségből. 

Nem erkölcsi téren, ahol a Biblia nem ad világos útmutatást a hívő szabad a döntéseiben. Semleges területeken hatalmas mozgásterünk és szabadságunk, van viszont ezzel járó felelőségünk is. A döntésünk alapja a bölcsesség lesz. Ezt a mintát látjuk több helyen is: ApCsel 6:2: Nem helyes... Róma 14:5: Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve, I. Kor. 16:4: Ha pedig méltó lesz, hogy én is elmenjek, velem együtt jönnek Filippi 2:25: De szükségesnek tartám I. Tessz. 3:1: jónak ítélénk... Titusz 3:12: elhatároztam. Ezekben a példákban nem látunk hosszas agonizáló imaharcot, hanem a nékik adott bölcsesség szerint meghozták a döntésüket.

A bölcsesség megszerzésének biblikus útja

A bölcsesség megszerzésének hosszú bibliai útja van, és nem tömegrendezvényeken osztják kézrátételes ellökés segítségével. Két kulcs írásrész foglalkozik a kérdéssel:

Efézus 5:15-16:  Meglássátok annakokáért, hogy mimódon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek: Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.

Kolossé 4:5:  Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván.

A bölcsességet kereshetjük a Példabeszédek 2:4-5 szerint és kérhetjük Istentől, aki rendelkezik vele. A bölcsesség kutatásához helyes hozzáállás szükséges (Péld. 9:10), alázatosság (Péld.11:2, 15:33) és taníthatóság (Péld. 9:9, 15:31, 19:20). Szükséges a kitartás (Péld. 8:17), fontos az egyenesség, (Péld. 2:7), gyakorolni kell a keresésben a hitünket és kérni kell a bölcsességet (Jakab 1:5-8).

A bölcsesség működésével kapcsolatban öt dolgot említünk meg. Kérnünk kell és ha hittel kérünk, akkor kapni fogunk. A bölcsességet az Írásban kell keresnünk a 119. Zsoltár 97-100 szerint:

Mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom! Az én ellenségeimnél bölcsebbé teszel engem a te parancsolataiddal, mert mindenkor velem vannak azok. Minden tanítómnál értelmesebb lettem, mert a te bizonyságaid az én gondolataim. Előrelátóbb vagyok, mint az öreg emberek, mert vigyázok a te határozataidra.

Kutatást is szükséges végeznünk azon a területen, amelyen a döntést hozzuk (Józsué 2:1-14, Nehémiás 2:11-15). Vegyünk igénybe bölcs tanácsadókat, akik rendelkeznek ismerettel az adott területen (Péld. 11:14, 13:20, 15:22). Tanuljunk az életből önmagából, és használjuk az élettapasztalatunkat a bölcsesség fejlesztésére (Péld. 30:24-28, Zsidókhoz írt levél: 5:12-14).

Minden döntésünknek része Isten teljhatalmú akarata. Ez az akarat bizonyosan beteljesedik, titkos és nem tudjuk előre, mindent magába foglal, és végezetül tökéletes, mert Isten tud mindent a legjobban. Szükséges, hogy alárendeljük magunkat az akaratának, de ez nem zárja ki a tervezést. Az úgynevezett "nyitott ajtók" lehetőségek, és nem személyre szabott vezetés, nekünk kell dönteni, hogy bemegyünk-e vagy sem. Pál sem élt minden lehetőséggel. 2 Kor. 2:12-13-ban volt számára egy „nyitott ajtó,” de nem ment be. A körülményeink meghatározzák ugyan a döntés kereteit, de ezeket bölcsen mérlegelni kell, és nem tekinthetjük Isten személyre szabott akarata útjelzőinek.

A legjobb bibliai példa ezekre a vezetési elvekre Róma 1:8-13-ban található:

Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy a ti hiteteknek az egész világon híre van; Mert bizonyságom nékem az Isten, kinek lelkem szerint szolgálok az ő Fiának evangyéliomában, hogy szüntelen emlékezem felőletek, Imádkozásaimban mindenkor könyörögvén, vajha egyszer már jó szerencsés út adódnék nékem Istennek akaratából, hogy hozzátok mehessek; Mert kívánlak titeket látni, hogy valami lelki ajándékot közölhessek veletek a ti megerősítésetekre, Azaz, hogy együtt felbuzduljunk ti nálatok egymás hite által, a tiétek meg az enyém által. Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok atyámfiai, hogy én gyakran elvégeztem magamban, hogy elmegyek hozzátok (de mindez ideig megakadályoztattam), hogy köztetek is nyerjek valami lelki gyümölcsöt, mint a többi pogányok közt is.

Öt dolgot tanulhatunk mindebből: először Pál tervezett (v.13), másodszor imádkozott a tervei felől (v.8-10), harmadszor terveit alárendelte Isten teljhatalmú akaratának (v.10-13), negyedszer a tervei alapjául lelki célok szolgáltak, mint szolgálni a hívőket Rómában (v.11) és nem hívőket megnyerni a Messiásnak (v. 13-15), és ötödször tervei prioritásokon alapultak (Róma 15:20-29). Pál először Görögországba kívánt menni, másodszor Jeruzsálembe, harmadszor Spanyolországba, és negyedszer Rómába. Görögországban be akarta fejezni az evangélium hirdetését, Jeruzsálembe el akarta vinni a támogatást, és Spanyolországban még nem hirdették az evangéliumot.

Tehát összefoglalva: általános döntésekben meg kell tanulnunk helyesen ítélni és nem vesztegetni az időt. Több lehetőség esetén hálát adhatunk a bőségért és a személyes előnyök szerint döntünk. Tegyünk különbséget a szükségek és a vágyak között. (A mai kultúrában ez nem is olyan könnyű.) Itt most egyáltalán nem tárgyaltuk a bibliai etika, a mértékletesség, érett-éretlen hívő kérdéseit, amelyek mind befolyásolják természetesen az egyes döntéseket. Korábban már utaltunk ezekkel kapcsolatban bizonyos elvekre. Amit Isten kijelentett az Igében, azt követjük. Amit Isten nem jelentett ki, ott meghozzuk a saját bölcs és biblikus döntésünket. És természetesen vállaljuk a felelőséget érte.

Befejezésül egy rövid személyes gondolatot szeretnék megosztani. Amióta több mint tizennyolc év után találkoztam Isten vezetésének a bibliai módjával,  megszabadultam egy bizonytalanságtól (tényleg ez Isten akarata? - sosem lehetett semmi egészen biztos), sokkal nagyobb felelőség alakult ki Isten Igéjével szemben, és meglepő módon Isten sokkal személyesebb lett. Természetesen mindannyiunk szívébe képes égő vágyat és elhívást tenni a vele való közösségben. Nem véletlenül jutottak el misszionáriusok a világ legelképesztőbb helyeire, amire ha csak gondolok, összeugrik a gyomrom félelmemben. Régen attól rettegtem, hogy Isten esetleg "szólít" és mennem kell az "emberevők" közé. Ma viszont a lehető legtöbb időmben szolgálom Őt feleségemmel abban, amire elhívott, és amiben vágyat helyezett a szívünkbe. Isten sok mindent felhasznál a vezetéséhez, de ezeket nem kell összekeverni a "tökéletes és személyre szabott akarattal". És garantálom, ha Isten valahol látni szeretne és te feléje közeledsz az Igén keresztül, oda fog vezetni. Ezt hívják tanítványságnak.

 

*Felhasznált irodalom: Dr. Arnold Fruchtenbaum: A lelki élet és Isten vezetése  

Az adakozás bibliai elvei

 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

Isten vezetése (2)

Isten vezetése (2) Bibliatanítások 2016. 05. 08. 14:11

A belső hangjaink, gondolataink, álmaink Istentől származnak? A kegyelmi ajándékok részei a vezetésnek?

Ez a hívő élet egyik rendkívül titokzatos területe manapság. No persze nem azért, mert a Biblia annyira titokzatos lenne mindezzel kapcsolatosan, hanem azért, mert a tradícióink összekeverednek a Biblia valóságával. Igazán nem azt a sokat vitatott kérdést szeretnénk feszegetni, hogy szól-e Isten ma is hallhatóan. Sőt, szeretnénk kijelenteni – ahogy a gyógyulás kapcsán is –, Isten szuverenitásába bele tartozik, hogy minden hívővel másképpen bánik, és Istennek sokféle módja van arra, ha természetfölötti módon (akár álmok, látomások, próféciák, hallható hang stb.) be akar avatkozni valakinek az életébe. Inkább azt beszéljük meg, hogy amit annak állítunk, hogy "Isten szólt" az tényleg Isten szava-e vagy csak mi vetítjük ki Istenre.

Elöljáróban szögezzünk le néhány tényt. Az Írások lezárultak és Isten nem ad közvetlen kijelentést új bibliai könyvek megírására. Mindaz a kísérlet, ami az elmúlt kétezer évben történt, miszerint új könyveket akartak csatolni a Biblia 66 könyve mellé, eretnekség.

Viszont a mindennapi hívő életünkben rendkívül gyakran halljuk illetve használjuk az ilyen és ehhez hasonló fordulatokat: "Isten azt mondta nekem". Szinte föl kell zárkózni egy trendhez, mert aki lemarad, az "száraz  csont"  talán nincs is kapcsolata Istennel. Így aztán idősebb hívők vagy akár vezetők is a szóhasználatukkal sokszor megtéveszthetik az újdonsült híveket, azt sugallván, hogy ők szinte folyamatosan "hallanak" valami extrát. Sok helyen pedig ez lett a spiritualitás mércéje. Néhányan ezért kárhoztatást éreznek, hogy nem "hallanak" semmit és el is bátortalanodnak, hozzájuk miért nem "szól" Isten ilyen módon? 

Az Írás számos példával rendelkezik, hogy Isten valamilyen természetfeletti módon vagy akár hallhatóan kapcsolatba lép emberekkel, hívőkkel és nem hívőkkel egyaránt.  ApCsel 10:3-4:

Ez látá látásban világosan, a napnak mintegy kilencedik órája körül, hogy az Istennek angyala beméne őhozzá, és monda néki: Kornélius! Ő pedig szemeit reá függesztve és megrémülve monda: Mi az, Uram? Az pedig monda néki: A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért.

A fenti példa világosan mutatja, hogy Kornélius számára nem volt kérdés ami történt. Halotta és  meg is rémült. ApCsel 10:13-14: 

És szózat lőn ő hozzá: Kelj fel Péter, öljed és egyél! Péter pedig monda: Semmiképpen sem, Uram; mert sohasem ettem semmi közönségest, vagy tisztátalant.

Itt is azt látjuk, hogy olyan párbeszéd zajlott, ahol egyrészt Péter nem keresett semmiféle "hangokat", mégis világosan hallotta Istent, válaszolt rá.

Az első példában egy (még) nem hívő, a másodikban egy hívő folytatott természetfeletti kommunikációt. Isten speciális helyzetekben használ ilyet, de ez a kivételes és nem a megszokott. Nem azok keresték, akik részesültek benne, (bár ez sem kizárólagos törvény), viszont nem volt kétséges számukra, ami történt. Ebből számunkra a tanulság, hogy az Írásokban keressük Istent, ott már gazdagon szólt mindannyiunkhoz, ne állítsuk be a fejünkben levő zajt Istennek, mert ezzel magunkon kívül másokat is elbizonytalanítunk. Ne használjuk úton útfélen az „Isten azt mondta nekem" jellegű fordulatokat. Ha Isten meg akar szólítani úgy, hogy az fizikailag is hallató legyen, azt biztosan nem úgy teszi meg, hogy utána azon tanakodjunk: hallottunk-e valamit vagy sem. Gondoljunk a gyermek Sámuel példájára, aki először azt hitte, hogy Éli a főpap szólt neki, és csak többszöri megszólítás után derült ki, hogy Isten szólította meg a gyermeket. (Ez is egy elég speciális eset volt, Éli házának az ítélete és Sámuel prófétai elhívása.) 

Végül pedig minden természetfelettit alá kell vetni a Biblia tekintélyének, mert az Írások jelentik Isten abszolút és tökéletes mércéjét. Sokféle "hallható" hang és "jelenség" van ma a világban, amihez Istennek nincsen sok köze. Legfeljebb annyi, hogy megengedte a megtévesztést, mert sokaknak  "viszket a fülük.” Mindez azonban az utolsó idők jele, a hittől való elszakadásé, ami más néven aposztázia. 

A kegyelmi ajándékok (karizmák) kérdése Isten természetfeletti vezetését illetően 

Néhány megjegyzés erejéig kitérünk a kegyelmi ajándékokra is, mert bizonyos ajándékokhoz közvetlenül kapcsolódik Isten természetfölötti megnyilvánulása. Az Írások 19 különböző ajándékot említenek. Mindenképpen szükséges leszögeznünk, hogy kizárólag biblikus szempontból nincs olyan, hogy nem karizmatikus hívő. Sajnálatos a megosztottság ezen a területen (is) a Messiás testében.

Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai; (1 Péter 4:10)

Minden hívőnek minimum egy kegyelmi ajándéka van a Szentlélektől, tehát biblikusan minden hívő karizmatikus. Az más kérdés, hogyan sáfárkodik mindezzel. A következő kérdés, amely szintén megosztja a válaszadókat, hányféle kegyelmi ajándék működik a jelenkorban. Három fő csoportra oszthatjuk a sokféle választ:

1. Minden ajándék ugyanúgy működik mint az Apostolok Cselekedetei idején.

2. A jelajándékok (természetfeletti csodákkal járó ajándékok) megszűntek a kánon lezárásával.

3. Az apostoli és a (biblikus értelemben vett) prófétai ajándékra az alapok lerakásához és a Újszövetség kánonjához volt szükség. Ezek kivételével az összes többi ajándék működhet ma is, (bár a mai gyakorlat ezen a téren sokszor köszönő viszonyban sincs azzal, amit az Újszövetségben olvasunk).

Még ha az első számú álláspontot is tartja valaki a magáénak, akkor is szükséges felismernünk, hogy a jelajándékok működése az ApCselben nem jelentette Isten közvetlen és természetfeletti vezetését minden esetben, még az ajándékkal rendelkezők számára sem. Vagyis Isten vezetése a hívő mindennapjaiban nem a karizmatikus ajándékokon keresztül történik. Emellett említsük még meg, hogy két ajándékot (apostol és próféta) maga az Ige is speciálisan kezel, mert a gyülekezet alapjainak lerakásával hozza őket kapcsolatba:

Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus. (Efézus 2:20)

Apostolságomnak jelei megbizonyosodtak közöttetek sok tűrésben, jelekben, csodákban és erőkben is. (2. Kor. 12:12)

Öt pontban foglaljuk össze röviden a természetfeletti jelenségeket és a jelajándékokat Isten vezetéshez kapcsolódóan:

1. Ahogy Pál írja, az apostolságnak voltak speciális jelei, vagyis a speciális ajándékot kísérték speciális jelek. Tehát e két ajándék mai működése mindenképpen külön figyelmet érdemel és fontos szem előtt tartani, hogy a jelek és csodák az utolsó időkben a hitetéshez kapcsolódnak az Írásokban: 

Mert hamis Krisztusok (felkentek) és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy ELHITESSÉK, HA LEHET, A VÁLASZTOTTAKAT IS. (Máté 24:24)

2. Nem lehet és nem is szükséges választ adni minden jelenségre és emiatt fontos, hogy soha ne menjünk túl az Írások keretein:

A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké mind örökké, hogy e törvénynek minden ígéjét beteljesítsük. (5. Mózes 29:29)

3. Az Írás elégséges önmagában és igazából nincs szükségünk látomásokra, álmokra és semmi másra, ami túlmegy az Igén:

A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített. (2 Tim. 3:16)

4. Az Íráson túl nem érdemes azon spekulálni, amit nem vagyunk képesek megmondani:

…ANNAKFELETTE A MI ÍRVA VAN, NEM KELL BÖLCSELKEDNI; (1. Kor. 4:6)

5. Isten ma a bennünk lakozó Szentlélek által vezet minket az Írásokkal egységben és bölcsességre tanítva, a kánon le van zárva, tehát Isten nem szól tekintéllyel, tévedhetetlen és kinyilatkoztató módon túl az Írásokon:

Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, a ki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra; És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, a mik e könyvben megírattak. (Jel. 22:18-19)

Tehát mindezek fényében azt tanácsoljuk, hogy az imánk inkább az legyen, hogy az Úr szabadítson meg minket olyan „élményektől”, amelyek kétes körbe tartoznak. Mivel az élmények keresése miatt abban a hamis várakozásban leszünk, hogy a kijelentett bibliai igazság mellett Isten szükségszerűen más extra kijelentésekkel is szolgálhat felénk. (Sajnos lehet látni a negatív következményeit mindennek a gondolkodásnak evangéliumi körökben is.) Az, hogy Isten bizonyos helyeken, ahol valaki keresi őt, de minden kijelentés elzárt tőle, és Isten speciálisan beavatkozik természetfeletti módon, legyen Isten gondja és az illető személyes bizonysága, de nem az általánosan elvárt standard.  Hiszen Jesua a nagy parancsolatban azt hagyta ránk, hogy mi visszük el az üzenetét mindenhová, és nem véletlen, hogy misszionáriusok sokaságának a szívébe helyez elhívást és vágyat, hogy eljussanak a világ legveszélyesebb pontjaira, amire más csak félelemmel és rettegéssel gondol. Nyugodtak lehetünk, ha Isten el akar hívni minket valahová, neki az eszközök is rendelkezésre állnak hozzá. Mi viszont semmiképpen nem vagyunk elegendő kijelentés híján, hogy tegyük a dolgunkat akár éppen ott, ahol most vagyunk.  

Ennek a résznek befejezéseként annyit szeretnénk még nyomatékosan kiemelni, hogy amikor Isten netán tényleg hallhatóan szól egy hívőhöz speciális esetekben, (legyen ez akár bibliai példa vagy akár mai bizonyság), ez önmagában nem ad választ Isten folyamatos és személyes vezetésének a kérdésére minden hívő életében. 

 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

Isten vezetése (1)

Isten vezetése (1) Bibliatanítások 2016. 04. 30. 14:08

Mielőtt részletesen beszélnénk a témánkról, Isten vezetéséről, bevezetőként szeretnénk megmutatni néhány, nem feltétlenül helyes, de szinte közhellyé vált igeértelmezést, amellyel gyakran találkozunk hívő életünk során.

“…a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.”

Ez az Ige sokszor előkerül a címben megfogalmazott témával összefüggésben, egy meglehetősen érdekes magyarázattal fűszerezve. Az allegorikus megközelítés szerint Isten Igéje, a Biblia a holt betű, ezzel önmagában akár ölni is lehet, de a Lélek/Szellem az, ami a kulcs, tőle kapjuk ugyanis Isten friss és élettel teli kijelentéseit. Ez úgy történik, hogy a Lélek a (halott) Bibliából elevenít meg egy-egy Igét, sokszor ezt nevezik „rémának”, ami élő és ható, szemben a „logosszal”, ami csak a (holt) betű. Emellett a Lélek ad még álmokat, próféciákat, látomásokat, személyesen vezetve minket hívő életünk folyamán. Ezeket az extra kijelentéseket, jobb esetben, alávetik az írott Ige tekintélyének, de általában az empirikus megtapasztalások, élmények sokszor önmagukban is bizonyító erejű részeivé válnak a hívő életnek, mint amelyek automatikusan Istentől származnak, és a vele való élő kapcsolatot kísérik. 

A későbbiekben látni fogjuk mit jelent a Lélek vezetése. Pál azonban a szövegösszefüggés szerint egy más témáról beszél. Érdemes elolvasni a korábbi és későbbi mondatokat:

2. Korinthus 3:6-8: Aki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít. Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orczájára arczának elmúló dicsősége miatt: Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata?

Pál különbséget tesz a kőbe vésett mózesi szövetség és a Lélek által szívünkbe írt új szövetség között. A törvény abban az értelemben hozott halált, hogy senki sem volt képes megigazulni általa. Senki nem volt képes tökéletesen megtartani annak 613 parancsát Jesuán kívül. Rámutatott a bűnökre a maga tökéletes igazságával. Az Lélek viszont a jelen üdvtörténeti korszakban az új szövetség szolgálatára tesz alkalmassá és megszabadítja a hívőt, (kifejezetten a zsidókat, hiszen ők voltak a mózesi törvény alatt), a törvény kárhoztató erejétől. Isten Lelke lakozást vett bennünk az újjászületéskor és mindig velünk marad. Tehát az adott igerész nem arról szól, hogy az írott Ige (Logosz) önmagában csak halott beszéd, és ezért akár ölni is lehet vele, hanem arról, hogy a mózesi törvény senkit sem üdvözít. 

Pál máshol valóban beszél arról, hogy az érzéki (nem hívő) ember számára az Ige bolondság, mert nem fogadja el a Lélek szolgálatát, amely bizonyságot tesz az írott Ige mellett, hogy az igaz. Ellenáll neki, megkeményíti a szívét, emberi okoskodásokkal és bölcsességgel kimagyarázza Isten egyszerű üzenetét a megváltással kapcsolatban, de ez nem jelenti azt, hogy az Írás halott volna. (Gondoljunk bele, hogy a Szentlélek a nem hívőnek tesz bizonyságot a szívében az Ige igazságáról, és aki hittel fogadja, az megértésre jut a legfontosabb igazsággal kapcsolatban. Vagyis az Ige mint a „halott betű,” még egy nem hívő esetén sem merül fel mint akadályozó tényező.)

A logosz jelentése Isten írott Igéje. A réma a kimondott Ige. A szembeállítása a kettőnek, miszerint a logosz csak halott tudás és a réma az, ami Istentől származó eleven friss és „új” üzenet, egy furcsa dichotómiát (kettőséget) teremt az Ige megközelítésében. Úgy tűnik, mintha Isten belső vagy külső hangok alapján személyes vezetéssel beszélne hozzánk, kiemelve mindazt, amire éppen most szükségünk van az Igéből (ez még a jobbik eset) vagy friss, új kijelentéseket (rémákat) adva tanít minket a gondolatainkon, érzelmeinken álmainkon keresztül Isten mélyebb megismerésére. Ez a gondolkodás és hitvilág sokkal közelebb áll a gnoszticizmushoz, amely újra és újra megjelenik a keresztény közgondolkodásban. Exkluzív istenismeretet feltételez a magáénak Istenről és ezt a Biblia mellett a Lélektől nyeri próféciák, látomások, és Isten valamilyen formában hallható kommunikációja során. Így fölötte áll egy „átlag” kereszténynek, aki nem részesül mindebből, mert „nem elég szellemi” vagy éppen nem hisz benne, és „megelégszik” az Igével, amely a minden ember számára rendelkezésre álló speciális kinyilatkoztatása Istennek. (Nem az a kérdés, hogy léteznek-e különleges esetek. Az a kérdés és a vita tárgya, hogy mi a bibliai gyakorlat.)

Az Újszövetség számos helyen kritizálja a gnosztikus tanításokat. A levelekben több helyen foglalkoznak ezzel az ősi eretnekséggel, amelynek napjainkban is számos formájával találkozhatunk. Pál olyan bölcsességet tanított, amely Istentől származik, és az Írások teljesen kielégítőek számunkra, hogy ezt megismerjük.

A korai keresztény gnosztikusok számára a megváltás tapasztalaton alapult, nem az Isten Igéjén. A Lélektől kapott közvetlen kijelentésben hittek, amely sokkal fontosabb volt számukra mint az Ige. Ezzel szemben a valódi bibliai spiritualitás nem bölcselkedik azon túl, amit Isten kijelentett, és így az alázatot hangsúlyozza a büszkeséggel szemben.

Tud szólni Isten ma is hallhatóan? Ad álmokat és közvetlen kijelentéseket, sőt próféciákat? Nyilván megteheti mindezt, de az erősen kérdéses, hogy ez lenne számunkra a mindennapi gyakorlat Isten vezetésével kapcsolatban.

Hibás hivatkozások és hibás egzegézis

Az álmok látomások és próféciák mindennapos hívő gyakorlatának bizonyítékaként a leggyakrabban Péter első prédikációját szokták idézni az Apostolok Cselekedetei 2:17-21-ből:

Hanem ez az, a mi megmondatott Jóel prófétától: És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak. És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését. A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelőtte eljő az Úrnak ama nagy és fényes napja. És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.

A felületes olvasó számára úgy tűnik, hogy Joel próféciája beteljesedik pünkösdkor a gyülekezet megszületésekor. A prófécia többek között álmokról, látomásokról, és próféciákról jövendöl, melyek úgy tűnik mindenki számára elérhető valósággá válnak. Vagyis az Írás alapján bizonyítva látják Isten vezetésének a napi szinten megjelenő természetfeletti módját, amiről Joel prófétál a héber Írásokban. 

Péter annyit mond, hogy ez az amiről Joel beszélt, de valójában nem mondja, hogy mindez itt beteljesedett. Furcsa is lenne, ha beteljesedésről beszélne, mert SEMMI olyan jel nem történik meg az egyház születésekor, amiket Joel említ, viszont történnek MÁS, jól észrevehető jelek. Mire vonatkozik akkor az „ez az”? Az első századi rabbinikus irodalomban a héber Írások idézésének már megvolt a jól kialakult és bevett gyakorlata. Négy különböző fajtáját használták az idézésnek. Idézték a próféciákat (ill. az Írásokat), és mind a négy típust megtaláljuk Máté Evangéliumának 2. fejezetében:

1.Szó szerinti prófécia plusz szó szerinti beteljesedés: Máté 2:5-6 – Mikeás 5:2 

2.Szó szerinti prófécia plusz tipologikus beteljesedés: Máté 2:15 – Hóseás 11:1 

3.Szó szerinti plusz alkalmazás: Máté 2:17-18 - Jeremiás 31:15 

4.Összegzés: Máté 2:23 – több prófécia együttes összefoglalása.

Bár ez egy rendkívül izgalmas téma, írásunk szempontjából most csak a harmadik idézési technika érdekel minket, mert a Joel prófécia és az idézete az Apostolok Cselekedeteiben ebbe a kategóriába tartozik.

A Joel 2:28-32-ben a szöveg a Szentlélek kiöntéséről beszél Izrael egész nemzetére természetfölötti jelenségek közepette, és ennek eredményeképpen az egész nemzet megtér és fölkészül a messiási királyságra, ami Joel következő fejezetében ír le. Semmi ezekből nem történik meg Csel. 2-ben. Ami itt történik az egy alkalmazás, a Joel 2 és az Csel. 2 rész egyetlen hasonlósága a Szentlélek kiöntése és ezt követő valamilyen szokatlan manifesztáció. Tehát a hasonlóság egy pontja – a Szentlélek kiöntése – miatt az Újszövetség idézi a héber Írásokat, mint alkalmazást. 

A Joel írásrészben említett szokatlan jelek beteljesülése a leírtaknak megfelelően Izrael nemzeti megváltásához, a messiási királysághoz és a Messiás második eljöveteléhez kapcsolódik. Ezzel az írásrésszel nem bizonyítható meggyőzően az álmok, látomások, próféciák mindennapos működése a gyülekezet üdvtörténeti korszakában. 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

A megváltás és a fizikai gyógyulás kapcsolata

A megváltás és a fizikai gyógyulás kapcsolata Bibliatanítások 2016. 04. 17. 23:56

Az utolsó tanulmányunkra két pontunk maradt: 2. A bűn természete a világban. 3. A kiegyensúlyozott bibliai szemlélet a fizikai gyógyulással kapcsolatban.

2. A bűn természete a világban

A Biblia tökéletes állapotként írja le az ember eredeti állapotát, bűntelen és egészséges. Mivel ez egy olyan időszak volt, amikor Isten megpróbálta az embert, teológiailag ezt a meg nem erősített szentség időszakának szokták nevezni. Amikor az ember elbukott, akkor teljesen megváltozott a kapcsolata Istennel (és a Földdel is). Isten megátkozta a kígyót, a nő fájdalommal szül, a férje uralkodik rajta, a férfi miatt átkozott lesz a föld, a munka és a megélhetés pedig fáradságos lesz. Ádám, aki uralkodásra lett teremtve a Föld felett, most a Földdel együtt bukott állapotba került. Az ember egyrészt spirituálisan meghalt, mert megszakadt Istennel a kapcsolata, és az átok miatt a fizikai halál is osztályrésze lett, mert a bűn zsoldja a halál.

Ezt az átkot az ember nem képes visszafordítani. A golgotai áldozat legyőzte a halál minden formáját, de ez nem automatikus egyik területen sem. Önmagában az a tény, hogy a Messiás mindenkiért meghalt, nem ment meg senkit. Ahogy a zsidók alkalmazták a megölt páska bárány vérét Egyiptomban, és megkenték vele az ajtófélfákat és a felső gerendát, úgy kell nekünk is alkalmazni a Messiás vérét a szívünkre, hogy megszabaduljunk a bűn következményeitől. Amikor hitünket az igazi, egyszeri, és tökéletes pészáhi áldozatba vetjük, aki az Isten báránya, akkor azonnal megszabadulunk a spirituális haláltól. Ez egy jogi csere érzelmekkel járhat, de nem az a lényeg, hanem hitbéli döntés. Aki ezt megtette, az átment (spirituális) halálból az életbe, ha (fizikailag) meghal, akkor is él örökké. 

Témánk szempontjából lényeges azonban látni, hogy az ádámi átok bizonyos részei a hívőt elkísérik a földi pályafutása alatt. Minden embernek meg kell (fizikailag) halnia. A különböző irányzatok között ez nem képezi a vita tárgyát. (Vannak persze üdítő kivételek, de ez most nem témánk.) Ha a kereszt biztosítaná automatikusan a fizikai gyógyulást, vagyis „az ő sebeivel meggyógyultunk” automatikus fizikai gyógyulást is jelentene, (mint ahogy a keresztáldozat elfogadása automatikus spirituális gyógyulást jelent), akkor a megtérésünk pillanatában, amikor hitet gyakoroltunk, a fizikai gyógyulásnak is meg kellene történnie. Jesua világosan megfogalmazta, hogy ugyanolyan könnyű azt mondani, hogy meg vannak bocsátva bűneid, mint azt, hogy kelj fel és járj. Ő a nehezebbel (gyógyítás) bebizonyította azt, hogy a könnyebbet, amit csak Isten mondhatna (meg vannak bocsátva bűneid), ő is mondhatja. A mai hitgyógyítóknál más a helyzet. Ők nem képesek megtenni ez a típusú bizonyítást, és a ezért nagyobbrészt a beteg (vagy mások) kicsiny hitét okolják, és többször az Ézsaiás 53-at idézik mint a tökéletes fizikai gyógyulás ígéretét. De ha a megtérő hite elég arra, hogy valaki az örök életet elnyerje, akkor ugyanazzal a hittel az illető meg is kellene gyógyulnia ugyanabban a pillanatban. Ha szerintük a keresztáldozat a fizikai gyógyulást is tartalmazza, akkor nem lehet azt mondani, hogy nem volt elég hitük a megtérés pillanatában meggyógyulni csak megtérni. Ha igazuk lenne azoknak, akik az Ézsaiás 53-at, mint a fizikai gyógyulás garanciáját hirdetik, akkor mindazok, akik nem gyógyulnak meg automatikusan a megtéréskor, az üdvösségüket sem nyerték el. Ez persze nagyon rosszul hangzik, ezt még a legeltökéltebbek sem gondolják így, pedig ekkor lennének következetesek a saját téves teológiájukban. 

Az igazság azonban az, hogy hívőként együtt élünk az ádámi átok bizonyos következményeivel. Ezért van az öregedés, annak minden külső és belső jele, ezért írja Pál, hogy a külső emberünk napról napra megromol. Ezt az átkot Isten részben a messiási királyságban fordítja csak vissza, és véglegesen pedig az örökkévalóság kezdetekor, utolsóként törli el a halált. Róma 8:18-25 kiválón összefoglalja mindezt:

Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, aki az alá vetette. Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig. Nemcsak ez pedig, hanem magok a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk is fohászkodunk magunkban, várván a fiúságot, ami testünknek megváltását. Mert reménységben tartattunk meg; a reménység pedig, ha láttatik, nem reménység; mert amit lát valaki, miért reményli is azt? Ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, békességes tűréssel várjuk.

Pál szerint most szenvedünk, de akkor majd dicsőség jelenik meg számunkra. Ez visszautal Ádám állapotára. A világ is a hiábavalóság állapotában van. De megszabadul ebből az állapotából. A hívő, a lélek zsengéjének a birtokosa, elpecsételve a Szentlélektől, várja a TEST megváltását. Még nem látjuk mindezt, a mostani megtartatásunk a hit és a reménység ideje. Nem látjuk még mindezt, mert ha látnánk, már nem kellene hinnünk, reménykednünk benne. Ezért a hívő attitűdje, a békességes tűrés. Pál szerint ez az esemény még jövő, kitartásunknak alapja ahit. Az ő sebeiben a belső emberünk már meggyógyult. Ha a fizikai bajainkból is meggyógyultunk volna, akkor már meg sem halnánk. A kereszthez kötött fizikai gyógyulás ugyanis a megdicsőült testben jön majd el. Ez Krisztus eljövetelekor lesz a hívő osztályrésze. Addig viszont alá vagyunk vetve a bűn miatti átok következményeinek. Az élet gondjai, viharai között Isten garantálja ugyan számunkra a vigasztalást, a békességet, győzelmeket a nyomorúságok között, de nem garantálja minden esetben a fizikai gyógyulásokat, csodákat is. Ezen kívül a gyógyítás karizmatikus ajándéka okafogyott lenne, ha a fizikai gyógyulás a megfelelő hit és hívő életvitel esetén 100%-ban már most biztosított Isten részéről. (Miért lenne Istennek egy „B” megoldása valamire, ha valóban létezik a tökéletes „A” terv?) De az Újszövetség sehol nem tanít erről a garanciáról, viszont beszél betegekről. Sehol nem tanítja, hogy a betegeknek másképpen kellene hinniük, és akkor a betegség automatikusan megszűnne. Külön téma lehetne, hogy a jel ajándékok működése garantált-e az apostoli kor után, vagy csak az ő szolgálatukat erősítette-e mindez. De ez most itt nem vizsgáljuk, csak annyit, hogy az ajándék megléte és működése az Apostolok Cselekedeteinek könyvében mutatja, hogy az ajándékok használata mellett soha sem használták fizikai gyógyítás bibliai bizonyítékaként  az Ézsaiás 53 kijelentéseit, és nem is tanították, hogy bárkinek ezt kell tennie. Ez egy merőbenmodern gyakorlat, és azt sem látjuk, hogy mindez régen így működött, csak elveszett a helytelen teológia és egyéb (nem biblikus) hagyományok miatt.

A Márk 16 befejező része külön figyelmet érdemel, mert általában a hit mozgalomban mindent elsöprő érvként szokták „odavetni” ezt a részt, (és más részeket is pl. az Ézsaiás 53-at) anélkül, hogy ők maguk a legkisebb fáradtságot vennék, hogy az általuk használt igehelyeket komolyabb vizsgálatnak vetnék alá. A kérdéses versek így hangzanak:

A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik. Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. (Márk 16:16-18)

Nem mindent elsöprő érvként, de mindenképpen meg kell említeni, hogy ez a rész nincs benne Márk legjobb és legrégibb kézirataiban. Ezért az ilyen kicsit bizonytalanabbnak tartott forrásrészt érdemes lenne visszafogottabban használni az érvrendszerünkben. De tekintsünk most el ettől, és vegyük szemügyre ezt a részt mint teljes értékű bizonyítékot.

Az első dolog, amire fel szeretném hívni a figyelmet, hogy ezek az Igék kifejezetten arról tanúskodnak, hogy a gyógyulás nem automatikus velejárója a hívő életünknek. Ha igaz lenne „az ő sebeivel gyógyultunk meg” mindenki számára már a megtéréskor elérhető fizikai gyógyulás teológiája, akkor miért lenne egyáltalán arra szükség, hogy betegekre vessük kezeinket? Vagy ezzel a nem hívőket kell gyógyítani? A hívőt mi akadályozza a gyógyulásban? 

Az Apostolok Cselekedetei gyakorlata többet bemutat a Márk 16-ban található jelekből (a halálos méreg megivásán kívül). Ahogy a gyógyulás, úgy a többi jel sem automatikus, és nem mindig, mindenkor, mindenki osztályrésze. A kígyós esetre látunk Pálnál példát, de azért azt a legnagyobb jóindulattal sem mondhatjuk, hogy ez volt a napi gyakorlat. Az nyilvánvaló, hogy nem követ mindenkit minden jel. A hit (és bővölködés) mozgalma persze szelektív: leginkább a nekik szimpatikusakat – mint a gyógyulást vagy nyelveken szólást szeretnék kiterjeszteni mindenkire. A kígyót és a mérgeket csak némely, „nagy hittel rendelkező” próbálgatta mint életünk mindennapi kísérő jelét, egyelőre kevés sikerrel.

Ennek a résznek a zárásaként még érdemes azon elgondolkozni, hogy a hívő számára minden esetben kijáró egészség hívei hogyan kezelik a hívők között a vetéléseket, a halva születéseket, a csecsemőhalált és az ehhez hasonló fájdalmas, de hívők között is jelenlevő tragédiákat. Hogyan illeszkedik ez „a senkinek sem kéne betegnek lenni a hívők között” teológiájába? Mit tudtak a meg nem született csecsemők a rossz teológiai elvekről? A rossz tradíciókról és beidegződésekről vagy hitről és hitetlenségről? Vagy föltesszük mi is a tanítványok farizeusi kérdését: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei…? Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei…(János 9:2-3). Hogyan tudunk együtt sírni a sírókkal, megvigasztalni a rászorulókat, ha az motoszkál a gondolatainkban: valahol valaki valamit biztosan elrontott? Vagy azzal élni, hogy én a tanítvány szinte sosem csinálom jól, még nem volt elég a hitem, mert a látható „eredmények” és a teológiám között évtizedek óta minimális a kapcsolat? A hitben járunk nem látásban igazsága kontextus nélküli használata egyenes út a „Pomádé király új ruhája” típusú teológiához. Miért nem vesszük észre, hogy az ádámi átok sajnálatos következményei még nem szűntek meg ebben a korban? Egyébként a messiási királyság külön kiemeli ezt a témát, mint ami akkor lesz megoldva:

Ézsaiás 65:20: Nem lesz ott többé csupán néhány napot ért gyermek, sem vén ember, a ki napjait be nem töltötte volna, mert az ifjú száz esztendős korában hal meg és a bűnös száz esztendős korában átkoztatik meg.

Itt pontosan látható az ádámi átok részleges visszaszorulása, de az is, hogy még nem szűnik meg minden részletében a messiási királyságban sem.

3. A kiegyensúlyozott bibliai szemlélet a fizikai gyógyulással kapcsolatban

Pál arra intette Timóteust, hogy igyon egy kis bort a gyomrára és gyakori gyengélkedésére való tekintettel:

1 Tim. 5:23:  Ne légy tovább vízivó, hanem élj egy kevés borral, gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintetből.

Ez legalább két dologra figyelmeztet bennünket: Egyrészt Isten bátorít arra, hogy használjunk gyógyszert, ha erre van szükség. Emellett van helye a bölcs táplálkozásnak, tisztálkodásnak is. Bár Jesua minden ételt megtisztított, és nincs törvényi korlátozásunk a táplálkozás területén, manapság azért érdemes megvizsgálni, hogy amit étel címén árulnak, tényleg táplálék-e. Másrészt talán senki nem vitatja, ha már Pál nem vitatta, hogy Timóteus hitben és egyenesen járt az Úrral. Pál mégis azt írja, hogy GYAKRAN gyengélkedett. Pál két dolgot nem tett: nem ostorozta Timóteust, hogy legyen több hite vagy legalább egy mustármagnyi, és nem vizsgálta felül önmagát sem, hogy nem gyógyította meg Timóteust. Nem vitatta el Timóteus látható fizikai tapasztalatát a gyengélkedéssel kapcsolatban azzal, hogy ez tulajdonképpen nem is a valóság. 

A Szentlélek által ihletett Írásban Pál úgy köszöntötte Lukácsot mint a „szeretett orvost”. Sehol nem látjuk, hogy Lukács feladta volna a szakmáját vagy kézrátételes szolgálathoz kezdett volna Pál mellett. Ehelyett egy profi orvos tanúságtételét olvashatjuk a csodákkal kapcsolatban. (Ez ma sem lenne utolsó a gyógyító szolgálatok mellett. Talán több hitelt is kapnának bizonyos filmek.)

Ha a gyógyulás mindenkié, akkor mit kezdjünk azzal a jövőbeni ígérettel, amit a Jelenések könyve végén olvasunk: 

21:4: És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.

22:2-4:  Az ő utczájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók. És semmi elátkozott nem lesz többé; és az Istennek és a Báránynak királyiszéke benne lesz; és ő szolgái szolgálnak néki; És látják az ő orczáját; és az ő neve homlokukon lesz.

Amit itt olvasunk, az nem gyógyításra utal, hanem a meglévő egészség folyamatos fenntartása. A gyógyításra használt görög szó a kúraszerű (természetfeletti) megőrzésre utal. Ez az, amit sokan szeretnének már ma, azonban Isten időzítése mást mutat. De ma is keressük Istent imában a gyógyulásért, és hálásak vagyunk ha bekövetkezik, de nem omlunk össze ha nem. Ha fejfájás gyötör, imádkozom, ha elmúlik, hálát adok Istennek. Ha nem, beveszek egy fejfájás csillapítót, és hálát adok Istennek, hogy van fejfájás csillapító. Hála Istennek a jó és megbízható orvosokért, és hála Istennek a gyógyszerekért. Sokan már nem élnénk, ha bizonyos gyógyszereket nem találtak volna fel. 

Hívőként persze logikus lenne jobb egészségnek örvendeni, mint a nem hívők többsége. A hívő életmód megőrizhet a szexuális fertőzésektől. A stressznek kisebbnek kellene lennie, mert nem kellene annyit aggódnunk a holnap felől. Mindaz a gond és aggodalom, ami pszichésen károsítja az életet, zavarja az elmét, befolyásolja a keringést, vérnyomást, emésztést, alvást stb. az Úrra vethető 1 Péter 5:7 szerint:

Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.

Szükségünk van a pihenésre a Zsoltárok 37:1-11 szerint. Isten Igéjét hallgatva és engedelmeskedve neki egészséget adunk testünknek a Példabeszédek 4:20-22 szerint:

Fiam, az én szavaimra figyelmezz, az én beszédimre hajtsad füledet. Ne távozzanak el a te szemeidtől, tartsd meg ezeket a te elmédben. Mert életök ezek azoknak, a kik megnyerik, és egész testöknek egészség. 

A Zsoltárok 107:20 szerint az Isten Igéjével ellenkező élet a bűn gyümölcsét termi, de Isten Igéje menekülést és gyógyulást jelent ezekből: 

Kibocsátá az ő szavát és meggyógyítá őket, és kimenté őket az ő vermeikből.

A bűntől való elfordulás és a bibliai elvek szerinti életvitel számos betegség csökkenéséhez vagy gyógyulásához vezethet. A Millennium idején a királyság törvényei is szerepet játszanak abban, hogy az akkor fizikai testben élők osztályrésze a hosszú élet és egészség lesz. A „királyság most” teológia minden erőfeszítése ellenére sem vagyunk azonban képesek elhozni a messiási királyságot a Messiás visszatérése nélkül.

Filippi 4:12: Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is. 

  A bármilyen állapotban való állhatatosság érettséget mutat. Kárhoztatni bárki, aki nem gyógyult meg, (vagy magunkat, hogy nem gyógyítottuk meg) megkérdőjelezi Isten szuverén akaratát az életünkben. 

Van gyógyulás a keresztáldozatban? Igen, de nem mint egy automatikus ígéret mindenki számára, jelen időben. Isten nem kötelezte el magát arra, hogy mindenkit meggyógyítson, mint ahogy elkötelezte magát arra, hogy mindenkit megváltson. A fizikai gyógyulás nem garantált Krisztus halálával, de a megváltásnak már most része Isten kegyelmi gondoskodása, gondviselése. Ha Isten ma meggyógyít minket, az az irgalma miatt történik, és nem azért, mert erre kötelezte el volna magát. Ha pedig abban hiszel, hogy mindenkinek meg kell gyógyulnia, miért nem gyakorlod a hited abban, hogy soha ne láss fizikai halált? Hiszen Jézus mondta: 

Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké. (János 8:51).

A halál a végső betegség, a bűn végső következménye. Nem győzte le Jézus a bűnt a kereszten? „A bűn zsoldja a halál”. A gyógyulás ugyanannyira NEM garantált, mint a feltámadásunk és győzelmünk a halál fölött hit által minden szent feltámadása előtt. Viszont a Messiás garantálja nekünk, hogy ő a feltámadás és az élet és 

AKI HISZ  BENNE, HA MEGHAL IS, ÉL.

A másik megszívlelendő gondolat befejezésül a Dániel könyvében található híres mondata a három ifjúnak, akiket a király a tüzes kemencébe vetett. Az életük forgott kockán, bíztak Isten szabadításában, ismerték Isten gondviselését, de alázatban kezelték mindezt, mert tudták, hogy Isten szuverén. Bár tegnap ma és mindörökké ugyanaz az Isten, ez nem garancia arra, hogy mindig, mindent ugyanúgy tegyen. Ezért a következőt mondták a királynak:

Ímé, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemenczéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, a melyet felállíttatál, nem imádjuk. (Dániel 3:17-18)

Ezzel mélységesen egyet tudok érteni. Isten a halálból és a halálos betegségből is képes megszabadítani. Ezért imádkozunk. De ha nem tenné is, akkor is a gondviselésében vagyunk 

 

 

 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

 

Isten valóban csak gyógyít?

Isten valóban csak gyógyít? Bibliatanítások 2016. 04. 09. 00:45

Az előző részben (A fizikai gyógyulás mennyibe része a megváltásunknak) megvizsgáltuk az Ézsaiás 53 üzenetét és az újszövetségi idézeteit. A következő tanulmányokban szeretnénk három témát megtárgyalni: 1. Isten valóban csak gyógyít? 2. A bűn természete a világban. 3. A kiegyensúlyozott bibliai szemlélet a fizikai gyógyulással kapcsolatban. A mostani tanulmányban az első pontot vesszük szemügyre.

1. Isten valóban csak gyógyít és minden betegség a Sátántól jön?

A fizikai gyógyulás témájával összefüggésben sokszor felmerül az állítás, hogy Istentől csak jó származik. Isten egészséget ad, a betegség az ördögtől jön. Való igaz, hogy mindaz, amit Istentől kapunk a javunkra van, és ő mindenből képes jót kihozni a javunkra. A hiedelmekkel és a minden alapot nélkülöző, sokat puffogtatott frázisokkal ellentétben az Írásokból az derül ki, hogy nem minden betegség származik Sátántól, és nem minden betegség van Isten akarata ellen. Isten közvetve vagy közvetlenül is megengedi a büntetést, és nem lehet leegyszerűsítenünk a kérdést az ördög rosszat ad - Isten jót ad képletre. Úgy látszik sokan nem ismerik vagy szeretik elfelejteni ezt a bibliai elvet a Zsidó levélből:

Zsidók 12:5-6: És elfeledkeztetek-é az intésről, a mely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged; Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.

Istennek a fenyítése, dorgálása és ostorozása nem gonosz, hanem a javunkat szolgálja a megszentelődés útján, szemben az ördöggel, aki el akar pusztítani. Isten közvetve megengedi, hogy az ördög támadjon, de ezt jóra használja a hívő életében és teljesen a kontrollja alatt tartja, ahogy Jóbnál is láttuk. Nem mindig látható, hogy ki mit végez, de Isten az Igében magára vállalja a számunkra negatívnak látszó tetteket is:

5. Mózes 32:39:  Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kivülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, a ki kezemből megszabadítson.

Isten képes megsebesíteni a fenyítés miatt bár nem feltétlenül ez a tökéletes akarata. Lukács evangéliumában az angyal örömhírt hozott Zakariásnak, aki ezt hitetlenséggel fogadta. Gábriel ezért megfenyítette, és a gyermek megszületése utáni nyolcadik napig, egészen a névadásig így maradt. Ezt a büntetést pl. a legnagyobb jóakarattal sem lehet az ördögre fogni. Anániás és Safira hazudtak a Szentléleknek. Péter gyakorolta az oldás és kötés apostoli hatalmát bírói értelemben, és a Jesua által neki adott hatalomnál fogva mindketten holtan estek össze. Ez sem az ördög műve volt. Dávid mondja a 119. Zsoltár 67. versében: 

Minekelőtte megaláztattam, tévelyegtem vala; most pedig vigyázok a te szódra.

Később a 75. versben így folytatja:

Tudom Uram, hogy a te ítéleteid igazak, és igazságosan aláztál meg (megsebesít, beteggé tesz) engem.

Dávid mindezt nem az írja a gonosz számlájára. Nyilvánvalóan az ördög is képes erre, de a hívő esetében Isten kontrollja alatt történik minden. Jesua rendelkezik a pokol és a halál kulcsaival és nem Sátán. Pál apostol igen komoly figyelmeztetést fűzött az úrvacsora vételéhez, és azt írja, hogy az Úr ítélete megjelenhet azoknál, akik méltatlanul élnek ezzel erőtlenségben, BETEGSÉGBEN és akár halálban is. Persze számos „körbe-magyarázatát” láttam már ennek az írásrésznek, hogy miért nem azt jelenti, amit elsőre gondolna vagy értene az egyszeri olvasó, de még a legjobb „megnyugtató” magyarázat, sem nyugtatott meg annyira, hogy a szöveg ne arról szólna, amit a természetes, szószerinti és nem elszellemiesített olvasatában jelent. Viszont tegyük hozzá, azért egy biztos ígéretet tartalmaz az Írás mindenki számára, aki vétkezett valamiben, és ezért érte valami betegség. Jakab 5:14-15 szerint ha a betegség megvallatlan bűn következménye, megvalljuk a bűnünket, és a gyülekezet vezetői imádkoznak értünk, meggyógyulunk. Erről írt már korábban Dávid is több zsoltárban is:

31:11:  Mert bánatban enyészik életem, és sóhajtásban múlnak éveim; bűnöm miatt roskadoz erőm, és kiasznak csontjaim.

32:5: Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak - és te elvetted rólam bűneimnek terhét. Szela.

Azt világosan láthatjuk, akár a héber, akár a görög Írásból, hogy a bűnök terhe lehet fizikai probléma és betegség is. 

Félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, hogy nem arról szól ez a írás, hogy hívők hosszú sora, aki hűségesen jár az Úrral, de mégis küzd valamilyen betegséggel, és netán nem győzedelmeskedett, kárhoztassa magát. Sajnálatos módon, pont azok, akik úgymond hisznek abban, hogy minden helyzetben és mindig az Úr biztosítja a gyógyulást, és mindenki számára csak „mustármagnyi hit” lenne szükséges, pont ők vádolják a betegségben szenvedő hívőket, hogy megvallatlan bűn van az életükben vagy nincs elég hitük. Pál világosan megfogalmazza, hogyan cselekedjünk ezekben a dolgokban:

Próbálja meg azért az ember MAGÁT… (1 Kor. 11:28) 

Nem a mi dolgunk, hogy kárhoztassuk és vádoljuk az atyafiakat. Persze ha valaki nyilvánosan, látható módon és folyamatosan vét az Írások világos erkölcsi törvényei ellen, abban a gyülekezetnek mindenképpen van feladata. 

Visszatérve tehát a központi témánkhoz, az előző fejezetben feltett kérdésre a válasz az, hogy van gyógyulás ugyan a megváltásban ebben a korban is, de nem mint egy természetes, „standard” velejárója a megtérésnek. Ezt mondani nemcsak írásellenes, hanem sok esetben egyenesen kegyetlen is, mert elhordozhatatlan terheket tehetünk egyesekre. Jób barátai többek között pont ebben voltak vétkesek. Jób példáján egyébként látható Isten szuverenitása. Jób, aki fedhetetlen és igaz volt, próbák hosszú sorának lett kitéve. Nem igaz az állítás, hogy aki megfelelően hisz vagy mindent jól csinál, sosem lesz beteg. Isten Jóbot egy idő után megszabadította, és természetesen mi is jó reménységgel vagyunk, hogy megszabadulunk a betegségeinktől. Isten a gyógyulási imakéréseket szuverén akarata szerint válaszolja meg. Nem lehet a Messiás földi szolgálatának mondatait kötelező érvényben ráhúzni Isten akaratára a mostani üdvtörténeti korszakban. Ha ez így lenne, akkor olyanok is meggyógyulnának, akik nem is kértek gyógyulást vagy nem is ismerik a Messiást. Hiszen ilyen példákat is látunk az evangéliumokban. A Messiás halála garantálja ugyan a fizikai helyreállást is, de a megváltásunknak több aspektusa is van. A megigazulás, megszentelődés és megdicsőülés minden hívő osztályrésze ugyan, de a megdicsőülés eszkatológiai tartalmát nem lehet kötelezően elvárni a megigazulás pillanatában vagy a megszentelődés folyamatában. Nincs olyan ígéret az Újszövetségben, hogy „aki hisz az meggyógyul”. Ha Isten meggyógyít minket, akkor az a könyörülete miatt történik, és nem azért, mert egy ígéretben erre kötelezte volna magát. 

Filippi 2.25-27-ben Epafróditus beteg volt, és Pál nem azt mondta, hogy használjon valamilyen igerészt megvallásra és úgy majd meggyógyul, hanem ennyit mondott: „Isten könyörült rajta… és rajtam is.” Bár Pál rendelkezett a gyógyítás ajándékával, de mindezt Isten akaratában tudta használni és nem a saját vágyai szerint. „Ki beteg, hogy én is ne volnék?” – mondja Pál. Nem azt mondta az Biblia egyik legnagyobb gyógyító apostola, hogy kevés a hitük vagy bűnösök, hanem együtt érzett velük és irgalomra, könyörületre indult. És ha tehette, meggyógyította őket. Ez egy jó elv lehetne a mai „apostolok” és „csodagyógyítók” számára is. Sajnos sokszor azonban inkább a biznisz rajzolódik ki, mintsem a ténylegesen bizonyítható és akár a világ számára is EGYÉRTELMŰEN látható gyógyulások tényszerű volta. Ezzel szemben a bibliai gyógyulások egyértelműek és letagadhatatlanok azok számára is, akik egyáltalán nem szerettek volna hinni a Messiásban. 

ApCsel 4:16:  Mit cselekedjünk ez emberekkel? Mert hogy NYILVÁNVALÓ csoda lőn általok, mindazoknak, kik Jeruzsálemben laknak, tudtokra van, és EL NEM TAGADHATJUK.

Látjuk, hogy a vezetőség, akinek kényelmetlen volt a csoda, amely megerősítette az üzenetet (ez gyakori, bár nem feltétlenül kizárólagos cél egyébként a csodáknál), nem kérdőjelezte meg a csoda tényét. Inkább azon mesterkedtek, hogy elrejtsék a nyilvánvaló igazságot mások elől a hatalmuk megőrzése érdekében. Az apostoloknak nem kellett bizonygatniuk a történteket. Nemhogy a hívők számára, de még a nem hívők és ellenfelek számára sem. 

2 Korintus 12:1-10-ben látjuk Pálnak a személyes küzdelmét. Biztos vagyok benne, hogy a hit mozgalom számtalan magyarázattal rendelkezik arról, hogy mi volt az amivel a Sátán angyala Pált gyötörte. Nem tudom miből látják, hogy ez nem betegség volt, a „gyötör” jelentése megütni ököllel és fizikai bántalmazást jelent, ezt tették pl. a rabszolgákkal. A tövis a klasszikus görögben olyan mint egy cölöp vagy léc (Vincent’s Word Studies). Sátán gyakran jelenik meg, mint a test fizikai bántalmazója az Újszövetségben. Ez a „valami” a testében volt, valamilyen fizikai probléma, imádkozott, hogy Isten vegye el, de Isten nemet mondott. Istennek célja volt a „nemmel”, Pál így még inkább tőle függött. Ez nagyon az ellenkezője annak, mit a „hitmozgalom” tanít: ha valaki egészséges és fizikailag erős, számukra az jelenti Isten erejét és jelenlétét. (Nincsenek messze Jesua korának farizeusaitól, akik számára a jólét egészség és gazdagság Isten tetszésének egyértelmű kifejezője volt, és garancia az örök életre.) Bármi is volt ez, Pál „erőtlenségről” beszél, és semmilyen mennyiségű hit nem mozdította el. Isten akarata volt és Pál elfogadta, bár előtte mást szeretett volna. Isten válasza a kegyelme volt, amely elégséges. 

2:12:10: „Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős.” 

Ez az erőtlenség nem illik bele a hitgyógyítók elképzeléseibe. Néha azok, akik mindezeket elszenvedik, sokkal inkább alávetik magukat Istennek, mint akik fizikailag egészségesek és erősek. 2. Kor. 1:4-5 szerint a nyomorúságnak és szenvedésnek is van helye és értéke: 

„Aki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vígasztalással, a mellyel Isten vígasztal minket. Mert amint bőséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vígasztalásunk is Krisztus által.” 

Többek között a szenvedéseink és megpróbáltatásaink tesznek irgalmassá mások szenvedései, betegségei és problémái felé, és képesek leszünk „bőséges vigasztalással” szolgálni feléjük.

 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

 

A fizikai gyógyulás mennyiben része a megváltásunknak?

A fizikai gyógyulás mennyiben része a megváltásunknak? Bibliatanítások 2016. 04. 02. 00:39

„Az egészség és (jólét) evangéliuma avagy health and wealth”

Lenne bárki a hívők között, akit nem érintene a címben megfogalmazott kérdés? Hiszen szinte kivétel nélkül mindenki küzd ilyen-olyan kisebb betegséggel, de sokan nagyobbal is. A makkegészséges emberek tartoznak inkább a kivételek közé, és ahogy haladunk előre a korban, még az egészségesek között is elindul az öregedési folyamat, és annak minden velejárója. A hívőként különböző frontokon „harcolunk” ez ellen a jelenség ellen, egyrészt bízunk Istenben, hogy ő mindent kézben tart, és bár ezen világon nyomorúságunk lesz, számunkra az élet Krisztus, a meghalás nyereség, és még halálunkkal is megdicsőíthetjük az Istent. Másrészt természetes szinten is (többnyire) egészségesen élünk, (bár egyre inkább úgy látom, hogy ehhez külön érettség és bölcsesség kell) tudván, hogy a testünk a Szentlélek temploma, és jobb esetben senki nem ellensége a saját testének. 

Létezik azonban egy olyan irányzata a kereszténységnek, ahol a harc egyik része egy sajátos teológiai, hitbeli, verbális, „megvallós” hadviselés, amely nem kevesebbet állít, minthogy a gyógyulás és a csoda Isten országában természetes dolog – legalábbis annak kéne lennie – „az ő sebeivel gyógyultunk meg”, „betegségeinket ő viselte”, minden rendelkezésünkre áll, a betegség az ördög műve, és nekünk nem kell azonosulni vele, meg kell tagadni, parancsolni kell neki, és eltávozik a Jézus nevében. Nem szabad a szimptómákra sem figyelni, hanem kételkedés nélkül megvallani, hogy „meggyógyultam”. Sátán az, aki Isten pozitív ígéretei ellen dolgozik, ő az aki többek között az egészségünket is elrabolja. 

Úgy tűnik persze, ennek a teológiának nagyszámú hívője közül is olyan kevesen hiszik el ezt valójában, - mármint, ha ez tényleg biblikusan így is van –, hogy még nekik sem működik túl látványosan. Hiszen nekik is akadnak rossz fogaik, őszülnek, néha fáj ez az vagy éppen szemüveget kell hordani, (és a problémán még a sok százezres szemműtét sem segítene), és – amennyire én látom –, ők is alá vannak vetve a halandóságnak, mert ha esetlegesen „makkegészségesen” is, de előbb vagy utóbb távoznak a földi élet korlátai közül. A bűn zsoldja a halál, és ennek fizikai valósága tagadhatatlanul működik, mindenki láthatja, a spirituális valósága persze más kérdés, mert Jesua kijelentette, hogy aki benne hisz, ha meghal is él. Ne legyünk azonban igazságtalanok, nyilván az irányzat „csak” annyit állít, hogy a halálig uralkodhatunk és győzedelmeskedhetünk a betegségek felett. Azért ez nem kevés, nyilván sokkal szimpatikusabb üzenet mint az, hogy „ezen a világon nyomorúságunk lesz”, és sokkal jobb – legalábbis egy ideig – ezekkel a pozitív üzenetekkel gyógyítgatni elgyötört lelkünket, mintsem valami negatív üzenettel. 

Bár az internet tele van mindenféle „csodálatos” gyógyulással, valahogy ezek nem olyanok, mint a bibliai időkben voltak. Akkor ugyanis nem az volt a kérdés, hogy ténylegesen történt-e csoda, hiszen a kételkedők és az elutasítók is nyilvánvalóan látták mi történt, ezért is voltak kénytelenek a Messiás esetében a csodákat Belzebub számlájára írni. A mostani csodák azonban  többnyire - sajnálatos módon -, amolyan „Pomádé király új ruhája” típusú csodák, mert még azt se lehet mondani, „hiszem, ha látom”. Hiszen nagyrészt látni sem lehet őket, és sokszor a felfokozott állapotban vélt pozitív változások nem is tartósak vagy legalábbis nem haladják meg egy rendes kórház gyógyulási statisztikáját. A csoportnyomás és az elvárás viszont akkora, hogy sokszor ellenőrizhetetlen és furcsa bizonyságok tömkelege lát napvilágot, nem kis kárhoztatást jelentve olyan hívőknek, akik hisznek is, az Úrral járnak, még az azonnali gyógyulás reményt keltő üzenetében is szeretnének hinni, de olyan komoly betegségtől szenvednek, aminek elmúlásához valóban bibliai csodára volna szükség, de ilyet sajnálatos módon minden ígéret és állítás és ima ellenére sohasem tapasztaltak. Ezért egy idő után egyre inkább azt gondolják, hogy velük van a hiba, és be sem vallják maguknak, hogy amúgy amit ténylegesen látnak maguk körül az egyházban a gyógyulások kapcsán, az egyáltalán nem különbözik a saját „külvilági” tapasztalatuktól. Bár mindig érkeznek hírek nagy csodákról, de ezek valahogy elérhetetlennek tűnnek számukra. (Persze félreértés ne essék, nyitottan várom a valóságos bibliai gyógyulásokat, igazán szükségünk van rá, és nincs az a betegség, amit ne vinnénk Isten elé imában is.)

A címben megfogalmazott kérdés nemcsak a hívőket érinti, mert a látható keresztény világ egy  bizonyos része teológiájának (és az igehirdető egészségi állapotának) megfelelően úgy közvetíti az evangéliumot, hogy a megváltás egyértelmű, velejáró és garantált részeként beszélnek a fizikai gyógyulásról (és az anyagi áldásokról is), amely természetesen ahhoz kötött, hogy a hívő megfelelő módon gyakorolja-e a Megváltóba vetett hitét. Szerintük ezt az igazságot az ördög ravaszul elrejti, és keresztények csak azért nem képesek átvenni gyógyulásukat, mert nem a valódi és teljes üzenetet kapják, vagy ha mégis, akkor nem a megfelelő módon hisznek. Még „mustármagnyi” hittel sem rendelkeznek, ezért nem képesek elmozdítani a „hegyet”. 

Tényleg természetes velejárója a hívő életnek a csodálatos gyógyulás? Jézus kihirdette, hogy a királyság a küszöbön áll, és nekünk hit által csak át kell vennünk a királyság áldásait? Valóban kicsiny hitűek azok, akik hisznek, de betegek maradnak? Tartalmazza-e a fizikai gyógyulást már a jelen korunkban garantáltan a megváltás? Mit jelent az, hogy az ő sebeivel gyógyultunk meg? A továbbiakban mindezekre és az ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ. 

A bevezetőben kicsit viccesen utaltam arra, hogy a fizikai gyógyulás hívei is alá vannak vetve a halandóságnak. Az ádámi átok mindnyájunkra vonatkozik, a bűn zsoldja a halál, és elvégzett dolog, hogy mindenkinek meg kell halnia. Az ádámi átok még a messiási királyságban is érezteti a hatását, mert utolsónak töröltetik el a halál, és a még ott is lesz némi halandóság, bár rendkívül korlátozott módon, hiszen a gonosz is csak 100 éves korában hal meg. 

A királyság jelenléte azonban ebben az üdvtörténeti korszakban a garantált gyógyulással kapcsolatban nem igazán helytálló érv. Már többször foglalkoztunk a királyság különböző formáival, és most vessünk erre egy pillantást a témánk szempontjából. 

A KIRÁLYSÁG öt formája:

1. Egyetemes vagy örök királyság – mindent magába foglal és Isten teljhatalmát fejezi ki.

2. A lelki vagy spirituális királyság – minden hívő bele tartozik Ádámtól a messiási királyság végéig.

3. A teokratikus királyság – Izrael bibliai korszaka, amikor Isten közbenjárókon majd királyokon keresztül volt jelen a nép életében. A babiloni fogsággal ért véget.

4. A messiási királyság vagy más néven 1000 éves királyság – amikor a Messiás mint király jelen lesz a földön és „vasvesszővel” uralkodik mint Dávid fia a dávidi trónról. A messiási királyság tulajdonképpen a teokratikus királyság visszatérése és csúcspontja lesz.

5. A titkos királyság – miután a Messiás első eljövetelének zsidó nemzedéke elutasította a messiási királyt, és ezzel a királyság ezen formája sem jöhetett el, Jesua bejelentette a titkos királyság eljövetelét. Ezt a királysági formát az ószövetség nem ismerte, ezért az újszövetség több helyen is titokként utal rá. A királysági formát részletesen a Máté 13-ban szereplő példázatok jellemzik. 

A Messiás a zsidóknak valóban először a messiási királyságot hirdette, a királyság fizikai és látható közelségét. Nem kért hitet, amikor gyógyított, nyilvánvalóan beszélt, nem példázatokban, mindenki számára, csodáival bizonyítani akarta messiási igényét, és felajánlotta Izrael népének mindazt, amit a próféták megjövendöltek. Amikor azonban Izrael vezetői elutasították szolgálatát azon az alapon, hogy démonizált, még aznap elkezdte hirdetni a királyság egy új formáját, a titkos királyságot. Ettől kezdve nyilvánosan a tömeg számára már csak példázatokban tanított, és kizárólag a tanítványainak magyarázta el a példázatok értelmét. Hangsúlyozta, hogy attól a nemzedéktől elvétetik a (messiási ) királyság, és egy olyan nemzedék kapja meg, akik majd azt mondják a vezetőikkel az élen, hogy áldott, aki jön az Úr nevében. Már nem gyógyított a messiási címe alapján, mint Dávid fia, hanem az egyénnel törődött, aki hittel fordult hozzá. A (messiási) királyság eljövetelével kapcsolatban pedig így válaszolt:

Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa,(királysága) felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. 21. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van. (Lukács 17:20-21)

Ezek az Igék világosan leírják Isten királyságának ma is működő  titkos és láthatatlan formáját. Amíg az egészség a messiási királyság természetes velejárója lesz, és még a halál ereje is minimálisra lesz korlátozva, bár még nem szűnik meg teljesen, addig ennek a kornak mindez nem része „természetes” módon a hívő számára. Bár a Messiás, amikor jelen volt még a földön, személyes hit alapján továbbra is tett csodákat, és a halála és feltámadása után az új üdvtörténeti korszak kezdetén az egyház kialakulását jelekkel és csodákkal is megerősítette az apostolokon és prófétákon (és személyes kiküldötteiken) keresztül, a kérdés az, hogy ez ma is ugyanígy működik-e. Túl a „hitgyógyítók” kérdésén, amely egy másik izgalmas téma, a keresztáldozat biztosítja a gyógyulást folyamatosan számunkra, ha hittel megvalljuk: „az ő sebeivel gyógyultunk meg”? 

ÉZSAIÁS 53 és a fizikai gyógyulás

Vizsgáljuk meg a kérdéses részeket Ézsaiás 53-ban, illetve az újszövetségi alkalmazásokat. Ézsaiás 53:4:

Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!

Ezt az igét Máté 8.16-17 idézi és Jesua földi gyógyító szolgálatára alkalmazza:

Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst, és egy szóval kiűzé a tisztátalan lelkeket, és meggyógyít vala minden beteget; Hogy beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket.

Vegyük észre, hogy ez nem a kereszthalálról és nem a megváltói munkáról szól, és ami itt beteljesedik, az nem a kereszten történik, hanem a földi szolgálata alatt, ráadásul abban a szakaszban, amikor nyilvánosan hirdette a messiási királyság eljövetelét, és bizonyítani akarta messiási igényét. A szöveg nem azt mondja, hogy meghalt az erőtlenségekért és betegségekért, hanem azt, hogy elvette őket. A Messiás földi szolgálata alatt megszánta a betegeket, együtt érzett az emberekkel, és kifejezetten szolgálata első felében, mint a messiási király gyógyított. (Az elutasítás után változott a gyógyítás gyakorlata is, mint már említettük). Máté kétséget kizáróan azt írja, hogy mindez azért történt, hogy beteljesedjen az Írás. Mikor? Még a golgotai kereszt előtt. 

 

Ézsaiás 53:5: És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk (gyógyultunk) meg.

Tehát bűneinket és vétkeinket vitte a keresztre. A Biblia egyértelmű tanítása szerint vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (3. Mózes 17:11). Ézsaiás 53 mondanivalója nem a test fizikai gyógyulása, hanem a bűn következményének és hatásának végleges megoldása. Mózes 3. Könyve, és a Zsidókhoz írt levél, amely gyakorlatilag Mózes könyvének a magyarázata, bemutatják az áldozat célját, ami a bűnről szól elsősorban. Nem látjuk a későbbiekben, hogy az apostolok használnák Ézsaiás 53-at a fizikai gyógyulással kapcsolatosan. Amikor az etióp komornyik Ézsaiás 53-at olvasta, Filep ezen az Íráson keresztül üdvösségre vezette őt. Róma 4:25 szövegösszefüggése, amely Ézsaiás 53-ból idéz, Jesua szenvedése bűneink miatt. 

1 Péter 2:24:  A ki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel gyógyultatok meg.

Az összefüggés itt ismét a bűnből való gyógyulás. Péter semmit nem mond a halandó testünk fizikai gyógyulásáról. Az igék múlt időben beszélnek erről a gyógyulásról, ez ugyanis tényleg megtörtént az üdvösség pillanatában, a megigazulásunk befejezett tény, ez lelki gyógyulás, és nem a fizikai egészségünkhöz kapcsolódik. Még tovább bizonyítja Péter mondanivalóját az, hogy Ézsaiás 53:6 az eltévedt juhokról beszél, ugyanígy Péter az 2:25-ben a tévelygő juhok megtérését említi a lelkünk pásztorához. Az „ő sebeivel gyógyultunk meg” jelentése arra vonatkozik, hogy amikor Istennel lelkileg egyesülünk, abból gyógyulás származik. Most közösségünk van vele, és a bűn nem választ el tőle. Természetesen ez nem zárja ki a fizikai gyógyulást, de úgy tanítani ezt, mint egy minden kétséget kizáró ígéretet a fizikai helyreállásra, legalább annyira téves, mint ennek az ellenkezője. 

A hit mozgalomban szocializálódott hívők, amikor a „gyógyul” szóval találkoznak az Írásokban,  kontextustól függetlenül fizikai test csodás gyógyulására gondolnak. Jesua, amikor a vére kiontásáról beszél, akkor ezt a bűnök bocsánatával hozza kapcsolatba. A golgotai áldozat ígérete mindig a bűnökből való gyógyulás és nem a garantálja a fizikai gyógyulásunkat. 

 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

 

Megtartó hit és megtartó cselekedetek? - III.

Megtartó hit és megtartó cselekedetek? - III. Bibliatanítások 2016. 03. 25. 00:33

Jelen írásunkban a hit és a cselekedetek kapcsolatával foglalkozunk. Az eddigi részekben láttuk a hagyományos megközelítést, és az abból fakadó ellentmondásokat. Kálvin ismert állítása miszerint egyedül a hit igazít meg, de a megigazító hit nem képes egyedül maradni, első látásra ugyan megválaszolja a Jakab levél problematikáját, a megigazulás kérdését hit által és cselekedetekből, de mivel a mondat logikailag, és ahogy írásunkban körbe járjuk egzegetikailag is téves, a hit és cselekedetek kapcsolatát másképpen szükséges megközelítenünk. Nem kis meglepetés tulajdonképpen, hogy az oly komplikáltnak tűnő és sokszorosan félreértett Jakab levél az az írásrész, amely számunkra képes kielégítően megválaszolni ezt a kérdést. Láttuk, hogy a „megtartani” kifejezés a levélben fizikai és időszakos megtartásról beszél szemben az üdvösségi megtartással. 

Jakab végig hívőkhöz beszél a levelében. Kizárt dolog ezért, ha olyan hit tesztjéről beszélne az általunk vizsgált ominózus szakaszban (2:14-26), amely sosem volt valódi. Az igeszakasz kontextusa nem a megváltó hitnek a megléte vagy hiánya, hanem a megszentelő és az érett hit kérdése. A 2:12-ben említett szabadság törvénye a hívőt ítéli meg és nem a hitetlent. A nem hívő ebből a szempontból a bűn rabszolgája. A nem hívő számára Jakab tanácsai fölöslegessé válnak, mert őket nem a viselkedésük megváltoztatására, hanem a Messiás áldozatának elfogadására szükséges felszólítani. Jakab azonban ezt sosem teszi a levélben, és egyértelmű, hogy úgy szól hallgatóihoz, mint akik át mentek a halálból az életbe, és szükségük van arra, hogy ne csak az Ige hallgatói, de megtartói és cselekvői legyenek (1:23).

Lássuk akkor a 2:14-26 verseket:

2:14:16: Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit? Ha pedig az atyafiak, férfiak vagy nők, mezítelenek, és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül, És azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, a mikre szüksége van a testnek; mi annak a haszna?

Jakab a haszonról illetve annak hiányáról beszél. Hiába valljuk meg a Megváltóba vetett hitünket, ha nem cselekszünk, akkor a hitnek önmagában nem lesz élete, „meghal”. A megfogalmazott példa nyilvánvalóan testvérekről szól, hiszen úgy beszél róluk mint atyafiakról. Mivel a hangsúly azon van, hogy cselekedjenek a hitük mellett, téves azt feltételezni, hogy hamis hittel rendelkeznek, hiszen a Biblia sehol nem buzdít arra, hogy a hamis vagy nem valóságos hitét valaki cselekedetekkel kendőzze el. Sokkal inkább arról beszél, amit Jesua tanított a mustármagnyi hitről. Ha cselekszünk vele, hegyeket leszünk képesek elmozdítani. A hit nem önmagában növekszik, hanem akkor, ha Isten munkáját végezzük. Amikor az Úr munkáját végezzük, látni fogjuk őt cselekedni, és ez természetszerűen növeli a hitet.

Amint korábban láttuk, a „megtart” kifejezést Jakab a levélben nem megváltói értelemben használja, a felhozott gyakorlati példák, amelyek akár egy valós közösség mindennapjaiból is származhattak, a mindennapi praktikus hívő élet helyes gyakorlatát kérik számon. Ahogy a puszta „áldjon az Úr”, „jól vagy testvérem” és hasonlók üres frázisokká válhatnak, és semmi haszna sincs a megkérdezettnek belőlük, ha éppen „mezítelen” vagy éhezik, ugyanúgy szárad el és válik Krisztusba vetett hitünk és képtelen „megtartani” a mindennapi élet kézenfekvő cselekedetei nélkül. 

2:17: Azonképen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.

Megmenthet-e valakit a „megholt” hit? A válasz „nem” és Jakab a Példabeszédek igazságának bölcsességét fogalmazza meg a gyülekezet hívőinek:

A ki őszinte az igazságban, az életére -, a ki pedig a gonoszt követi, az vesztére míveli azt. (Példabeszédek 11:19)

A kérdés a fizikai élet és halál kérdése. A „megholt” hit nem menti mag a hívőt fizikai értelmemben. Hiába menekült meg az örök életre, valós cselekedetek nélkül ebben az életben nem profitál belőle. A hit cselekedetek nélkül tehát értéktelen, fordítva viszont az is igaz, hogy a cselekedetek hit nélkül halottak és  ez sem jelenti azt, hogy nem léteznek, de azt mindenképpen, hogy Isten előtt a megváltás szempontjából értéktelenek. 

A következő részben már az is nagy kérdés, hogy ki az aki éppen beszél. Vitathatatlanul az Újszövetség egyik legkomplikáltabb igerésze. Jakab ugyanis beiktatott egy ellenkező személyt is. Nem térek ki a különböző felosztásokra, csak az általam helyesnek gondoltat adom meg, de lényeges észrevenni, hogy az ellenkező személy állítása szerint ő maga az aki cselekedetekkel rendelkezik. Vagyis a szöveget lehetetlen úgy felosztani, hogy értelmesen bizonyítsuk vele a reformáció kliséjét: „Egyedül a hit igazít meg, de a megigazító hit nem képes egyedül maradni”, hiszen akkor pont az ellenkező személy szeretné a bizonyítékot szolgáltatni erre a cselekedeteivel (18c), akit Jakab a 20. versben „hiábavalónak” titulál. Jakab vitapartnere azonban sokkal inkább egy olyan személy, aki tisztában van az „ingyen  kegyelemből hit által” megváltás páli tanításával, de túl messzire megy. Azt állítja ugyanis, hogy semmilyen összefüggés nincs a hit és a cselekedetek között. Semmilyen kimutatható vagy felismerhető kölcsönhatás. 

2:18-19: JAKAB: De mondhatja valaki: ELLENKEZŐ: “Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből, és én meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet. 19. Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek.”

Az ellenkező személy nem ért egyet Jakabbal, hogy a hit halott önmagában. Olyan kéréseket fogalmaz meg ezért Jakabbal szemben, amelyeket szerinte lehetetlen teljesíteni. A hit és a cselekedetek számára két külön létező valóság. Ezt szeretné bizonyítani a 19. versben az azonos hit különböző végeredményeivel. Ez a rész nyilván nem a megváltásról szól, mert a démonok nem megválthatóak. Őszerinte, ha a hit és a cselekedetek között bármilyen kapcsolat lenne, akkor ugyanaz a hit ugyanazokat a cselekedeteket váltaná ki. Ezzel érzi bizonyítottnak, hogy nincs ilyen kapcsolat.

2:20: : Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt?

Ismét Jakab folytatja a gondolatmenetet. Rossznak tartja az ellenkező fél gondolatmenetét, és újra leszögezi, hogy a hit cselekedet nélkül „megholt” vagyis haszontalan. Vegyük észre, hogy Jakab hányszor kiemeli a hit haszontalanságát cselekedetek nélkül, de nem azt, hogy a hit nem létezik (1:26, 2:14, 16, 20).

Ha úgy gondoljuk, hogy Jakab itt bizonyítékot kíván szolgáltatni Ábrahám hitére és ezzel igazolja a reformáció kliséjét, akkor vegyük észre, hogy Ábrahám hitre jutása és Izsák feláldozása között minimum 20, de inkább 30 év telt el. Jakab azonban sokkal inkább arról beszél, hogy a hit és cselekedet „együtt munkálkodnak”. Önmagában egyik sem képes erre, a hit csak cselekedeteken keresztül juthat érettségre. Ez a megszentelődés útja, így válhatunk Isten „barátaivá”. Ábrahám élete egyébként nyilvánvaló példa arra, hogy a hit atyja, aki bírta Isten szövetségét és ígéreteit többször is rendelkezett hitetlen döntésekkel (feleségét kétszer is testvérének állította, és „besegített” Istennek az utód kérdésében). Vagyis volt ugyan hite, de ez néha a jakabi értelemben „halott volt”. Senki nem állítaná azonban, hogy Ábrahámnak ekkor már nem volt „üdvössége” vagy egy időre elvesztette volna azt, hogy később ismét visszanyerje. 

2:24: Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.

A katolikusok ennél a mondatnál érzik úgy, hogy győztek, a reformátusok a megváltó hitből kötelezően fakadó cselekedetekkel magyarázzák ezt a „megigazulást”. A „megigazulás” jelentése azonban széles skálán mozog, és nyilvánvalóan Jakab ebben a korai levélben nem használja a szót ugyanolyan szakkifejezésként mint Pál később, aki részletesen tanítja a hit általi megigazulást. Itt a szó jelentése inkább: mások előtt megigazul” szemben a Róma levélben található „igaznak nyilvánít” jelentéssel. 

2:25: Hasonlatosképen pedig a tisztátalan Ráháb is, avagy nem cselekedetekből igazíttatott é meg, a mikor a követeket házába fogadta, és más úton bocsátotta ki?

Ráháb példája kiváló ellentétpárja Ábrahámnak. Neki a cselekvésre minimális idő állt rendelkezésre, és a szó szoros értelemben fizikai élet és halál kérdése volt, nemcsak a saját, hanem családtagjai számára is. A 2:14-ben feltett kérdés itt teljesen egyértelmű: a hite semmiképpen nem tartotta volna meg Ráhábot cselekedetek nélkül, ugyanis elveszett volna fizikailag Jerikó lakosaival együtt. Ábrahám és Ráháb, a férfi és a nő, a szövetségben levő és a szövetség nélküli, a hit atyja és a parázna nő, mindenkit felölelő példájával foglalja össze Jakab, azt az állítását, hogy háttértől és származástól függetlenül mindenkinek szüksége van a „hittel együtt munkálkodó” cselekedetekre.  

A gondolatsor egy igen érdekes párhuzammal zárul. A párhuzam fő érdekessége az, hogy mit mivel hasonlít össze Jakab. Ez igazából sokakat a tradicionális protestáns megközelítésből annyira meglep, hogy könnyedén fordítva értik a hasonlatot. De Jakab pont nem azt mondja, amit ők hallani vélnek vagy szeretnének. 

2:26: Mert a miképen holt a test lélek nélkül, akképen holt a hit is cselekedetek nélkül.

Figyeljük meg, hogy a test és hit állnak párhuzamban az egyik oldalon szemben a lélek és cselekedetek oldallal a másik oldalon. Fontos látni azt, hogy a halott test is létező, egyszer működőképes is volt, de most már haszontalan. A reformerek persze arra a következtetésre jutottak, hogy ez a hit egyáltalán nem létező. Viszont a párhuzamot követve látjuk, hogy Jakab logikája szerint a cselekedetek adnak életet a hitnek és nem fordítva. A klisét követők ezt fordítva szeretnék látni (ha hit akkor cselekedetek), és pont azt hagyják figyelmen kívül, amit Jakab állít. 

Összefoglalva az írásrész tehát nem a lelki megváltás témájával foglalkozik, hanem a hívő spirituális növekedésével. Azok, akik nem cselekszenek a hitük alapján, hitük haszontalanná válik és végső esetben elhal. Akik viszont cselekedeteket kapcsolnak a hitükhöz, a cselekedeteik együtt munkálkodnak a hitükkel és növekedni fognak és érettségre jutnak. Nemcsak hallgatói hanem megtartói is lesznek az Igének (1:22).

 

 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

 

Megtartó hit és megtartó cselekedetek? I-II

Megtartó hit és megtartó cselekedetek? I-II Bibliatanítások 2016. 03. 19. 00:24

MEGTARTÓ HIT ÉS MEGTARTÓ CSELEKEDETEK? – I. 

Az elmúlt két évezred egyik legizgalmasabb kérdése a teológiában, ahogy a hit és cselekedetek kapcsolata egymásnak feszül. Persze több ez mint pusztán teológiai „gimnasztika”, mert kihat a hívő mindennapi életére, vallásgyakorlatára, és Istenhez fűződő bizalmi viszonyára is. Jakab apostol levelének a következő igéje, (és az egész rész 2:14-től 2:26-ig) rengeteg kérdést vet fel számunkra:

Jak 2,14. Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit?

Jakab kérdésére a válasz egyértelműen nem, természetesen, ha tovább olvassuk a szakaszt maga is megadja a nemleges választ: „a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.”

Különösen, akkor válik a téma még érdekesebbé, ha mellé tesszük Jesua többször használt kijelentését: „a te hited megtartott téged”. Ez az állítás egyébként legtöbbször gyógyuláshoz kapcsolódva hangzik el, és természetesen érdemes megvizsgálni a kérdést, hogy a megtartás jelentése fizikai vagy spirituális. A következő két példában,  (és egyébként az összes többiben is) a jelentés mindenképpen spirituális tartalmú, és így, az adott személy üdvösségével foglalkozik:

Monda pedig az asszonynak: A te hited megtartott téged. Eredj el békességgel! (Lukács 7:50)

Itt ugyanis nincs közvetlen gyógyulás, és a bűnök bocsánatát is említi, amely egyértelműen utal a megtartás spirituális jelentésére.

A következő példa is teljesen egyértelmű, mert a 10 leprásból csak annak az egynek mondja ezt Jesua, aki visszajött hozzá. Bár a másik kilenc is átélte a fizikai gyógyulást, vagyis fizikailag „megtartatott”, de Jesua mondatából világossá válik, hogy spirituális értelemben csak ez az egy személy rendelkezett „megtartó” vagyis megváltást eredményező hittel:

Kelj föl, és menj el: a te hited TÉGED megtartott. (Lukács 17:19)

Hogyan lehet harmonizálni a Jakab levélben olvasható tanítást a hit és a cselekedetek kapcsolatáról Jesua állításával, és természetesen az Újszövetség kristálytiszta világos tanításával, mely szerint az üdvösségünket kegyelemből hit által és nem cselekedetekből nyerjük el? Milyen értelemben beszél arról Jakab, hogy a hit önmagában nem tart meg, hanem cselekedetek is szükségesek? Róma 11:6 a napnál világosabban utal az északi királyság maradék zsidó hívőjére, akik kegyelemből tartattak meg és nem a cselekedeteik miatt:

Hogyha pedig kegyelemből, akkor nem cselekedetekből: különben a kegyelem nem volna többé kegyelem. Hogyha pedig cselekedetekből, akkor nem kegyelemből: különben a cselekedet nem volna többé cselekedet. (Róma 11:6)

Az egyháztörténelemben a feltett kérdésünkre, és ennek a (látszólagos) ellentmondásnak a feloldására három, egymástól nagyon eltérő és egymásnak ellentmondó választ kapunk.

1. A római katolikus álláspont szerint cselekedeteink szerves részét képezik az üdvösségnek, az örök élet elnyerésének. A reformáció idején kialakult vitában a hit általi üdvösségre a válaszuk az volt, hogy senki sem lehet biztos a megváltásában egyedül a hit alapján. Szerintük hit ÉS (plusz) engedelmesség Krisztusnak, ez a megváltás feltétele.

A római katolikus álláspontot a tridenti zsinaton foglalták össze, melynek lényege (írásunk szempontjából) az volt, hogy megerősítették a cselekedetek üdvözítő fontosságát a kizárólag hit által, kegyelemből hirdetett üdvösséggel szemben.

2. A reformátorok nem hagyták válasz nélkül a római katolikus zsinat vádjait. A katolicizmus egyik legfontosabb vádja szerint a kizárólag hit általi üdvösség annyit jelent, hogy nincsen helye a cselekedeteknek Isten megváltási tervében. Erre a komoly támadásra írta meg Kálvin a híres mondatát, amely első olvasatra frappáns válasznak tűnik a felhozott vádakra, és nem könnyű észrevennünk, hogy a mondat magában hordozza az azonnali visszalépést, és közeledik ahhoz a katolikus teológiához, amitől annyira szabadulni szeretett volna. A híressé vált mondat így hangzik: 

„Egyedül a hit igazít meg, de a megigazító hit nem képes egyedül maradni.”

Vagyis a protestantizmus szállóigévé és doktrínává csontosodott kliséje nem kevesebbet állít, minthogy az igaz hit automatikusan megtermi a jó cselekedeteket. Ha nem így lenne, akkor a hit nem volt igaz hit. Mielőtt tovább mennénk, vegyük észre, hogy a két álláspont, amely első látásra ég és föld volt, ezzel a trükkös mondattal tulajdonképpen milyen közel került egymáshoz. Ez a gyakorlatban mindmáig tetten érhető, lényegében a protestáns teológusok legtöbbször egyet értenek a római katolikus állásponttal, mert az képviselik, hogy a végső megváltást mindenképpen kísérik cselekedetek. 

A diszpenzácionalista teológia a törvény és a kegyelem elválasztásával minimálisra csökkentette ugyan a klisé második felét, de igazán nem oldotta fel a klisében található belső ellentmondást. A mai uralkodó trend protestáns körökben azonban továbbra is az, hogy az igaz hit mindig garantálja a cselekedeteket. Tehát a katolikus és a protestáns álláspont közötti különbség egyrészt teológiailag jelentős, gyakorlati végeredményét tekintve mindkét nézet a cselekedeteket valamilyen formában összekapcsolja a megváltással. Ez pedig protestáns részről egyértelműen az evangélium katolikus felfogásához való visszatérés. Valóban a hit, amely üdvözít automatikusan garantálja-e a cselekedeteket és a gyümölcstermést? Ez a Biblia egyöntetű tanítása? Erről beszélne Jakab? A következő írás(ok)ban erre keressük a választ, amely a korábban említett két nézőpont mellett egy harmadik és meggyőződésem szerint a biblikus válasz lesz. 

 

MEGTARTÓ HIT ÉS MEGTARTÓ CSELEKEDETEK? – II.  

Mit jelent az, hogy üdvözítő, vagy megtartó hit? A Jakab levél elemzésénél találkozunk azzal a megfogalmazással, hogy a hit meghalt, ha nincsenek cselekedetei. A protestáns hagyományban a halott hittel szemben áll az úgynevezett üdvözítő hit, amely a klisé szerint nem képes egyedül maradni. Mielőtt tovább mennénk, hogy megvizsgáljuk a hit és cselekedetek kapcsolatát, és szemügyre vennénk a Jakab 2:14-26 mondanivalóját, néhány szót szeretnénk általánosan is megfogalmazni. Az üdvözítő hit kifejezés önmagában is hordoz ugyanis némi ellentmondást. Gondoljunk csak bele: kinek van szüksége üdvözítő hitre? Egy olyan személynek, akinek még nincs üdvössége. Tehát egy nem hívő, akinek a Szentlélek bizonyságot tesz a szívében, hogy az evangélium, amit hall az igaz, elhiszi az evangélium igazságát, és hit által újjászületik. Az újjászületés pillanatában üdvözítő hitet gyakorolt. De lehet-e az üdvözítő hit olyan hit, amelyet folyamatosan gyakorolnunk kellene, hogy el ne veszítsük az üdvösségünket? A szó nyelvtanilag legalábbis erre utal, bár ezt így senki nem gondolja. Hiszen még a legkiválóbb bibliai személyeknél is látunk elbizonytalanodást, akár hitetlenséget, de azt mégsem állítják velük kapcsolatban, hogy ez az üdvösségüket érintette. Keresztelő János a legnagyobb volt az ószövetségi próféták között, a Szentlélek az anyja méhétől betöltötte, ő mutatta be a Messiást, mégis a börtönben volt egy időszak, amikor elbizonytalanodott a Messiás kilétét illetően. Az Ige azonban nyilván mondja, hogy Isten a mi hitetlenségünk ellenére is hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg (2Tim 2:13). Tehát inkább azt mondhatnánk, hogy az újjászületésünk pillanatában rendelkeztünk azzal a hittel, amelyre Isten válaszul örök életet adott. Jézus a tanítványainak úgy beszél a hitről, amire szükségük van, mint a „mustármagnyi” hit. Vagyis egy igen apró maghoz hasonlítja a tanítvány hitét, amivel ha rendelkezik, hegyeket képes elmozdítani. 

A következő kérdés az, hogy a halott hit olyan hitre vonatkozik-e, ami egyszer élő volt, és megváltást eredményezett, vagy olyanra, ami nem eredményezett megváltást, és ezért cselekedetei sincsenek. A protestáns (református) hagyomány egyértelműen az utóbbi mellett teszi le a voksát, és a klisét látja igazolni a Jakab 2:18 utolsó részében:  

…és én meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet.

A megváltó hit szerintük tehát kétséget kizáróan megmutatható a cselekedeteinkből, és ezt tanítja Jakab is. (Egyes fordítások ezt a verset Jakab szájába adják, de ezzel – ahogy azt később látni fogjuk - Jakab saját gondolatmenetét teszik értelmetlenné.)

A protestáns (református) hagyomány legnagyobb küzdelme a 2:24-es verssel van, 

Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből. 

Az ellentmondás feloldását abban látja, hogy hit által Isten előtt igazultunk meg, a cselekedeteink, amelyek törvényszerű következményei az igaz hitnek, ennek lesz a bizonyítéka. A cselekedetek nélküli hit számukra halott hit és nem megváltó hit, vagyis azt bizonyítja, hogy nem történt meg az újjászületés. Összefoglalva, a hagyományos református látásmód a Jakab 2:14-26 verseit úgy kezeli, mint amelyek az üdvösségről vagy annak hiányáról, megváltó hitről vagy halott hitről, bizonyító erejű cselekedetekről vagy annak hiányáról és így az üdvösség hiányáról szólnának. 

Vizsgáljuk meg azt, hogy a Jakab levél témája és üzenete, a címzettek kiléte, a kulcsszavak jelentése mennyiben támasztja alá, hogy  a kérdéses rész (2:14-26). Valóban az üdvösséget érintő szempontból vizsgálja-e a hit és a cselekedetek kapcsolatát?

A protestáns és katolikus megközelítés is egyet értenek abban a kérdésben, hogy a vizsgált rész az üdvösséggel foglalkozik. A római katolikus álláspont szerint a cselekedetek segítenek a megváltásban. A protestáns (evangélikus) hagyomány szerint a cselekedetek tartják meg a megváltást. A református hagyomány szerint a cselekedetek bizonyítják a megváltást. A „free grace” (ingyenes kegyelem) álláspont szerint, amelyet én is tartok és emellett kívánok érvelni, a cselekedetek kizárólag a megszentelődés folyamatában játszanak szerepet. 

1.Mit jelent a 2:14-ben használt „megtart” kifejezés? 

Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit?

Abban mindenki egyetért, hogy a válasz Jakab kérdésére „nem”. De milyen értelemben nem tart meg az itt vizsgált hit? A görög szó magában foglalja a szabadulás, megőrzés és fizikai/lelki megváltás jelentéseket is. Jakab a 2:14 kivételével ötször használja ugyanezt a szót a levelében. Vegyük szemügyre ezeket az Igéket. 

Elvetvén azért minden undokságot és a gonoszságnak sokaságát, szelídséggel fogadjátok a beoltott ígét, a mely MEGTARTHATJA a ti lelkeiteket. (1:21)

A levél (a megszólítás alapján) a diaszpórában élő zsidó hívőkhöz beszél. Az 1:18-ban tisztázza az újjászületés kérdését és hallgatóit az egész levélben úgy tekinti, mint akik atyafiak (1:2, 9, 16, 19 stb.) és hívők. A téma végig a hitben való kitartás és a szent élet. Furcsa lenne, ha nem hívőket buzdítana megszentelődésre, ugyanis nekik az üzenet a megtérés. Az 1:21-ben említett megtartás ennek megfelelően arra utal, hogy a hívő életében az Ige jelenti az időszakos megszabadulást bármilyen körülmények között.

Egy a törvényhozó, a ki hatalmas MEGTARTANI és elveszíteni: kicsoda vagy te, hogy kárhoztatod a másikat? (4:12)

A 11-es vers mondanivalója, hogy az atyafiak vagyis a hívők ne szóljanak gonoszt egymás ellen. Világos, hogy ez a már megváltottakhoz szóló üzenet. Az ezt követő szövegösszefüggés (4:15) a fizikai életről beszél, amelyet az Úr képes megtartani vagy elveszíteni. A szóhasználat itt sem megváltói értelemben használja a kifejezést.

És a hitből való imádság MEGTARTJA a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. (5:15)

A vers kétséget kizáróan fizikai és átmeneti szabadulásról beszél, mert a betegek felépülése a téma. Itt sem lehetséges a „megtart” kifejezést megváltás értelemben magyarázni.

Atyámfiai, hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki, Tudja meg, hogy a ki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez. (5:19-20)

Itt olyan atyafiról (testvérről) beszél Jakab, aki már ismerte az igazságot és eltévedt (tévelygő). Világos, hogy hívő, akit egy másik hívő ismét jó útra térít, és ezzel „sok bűnt elfedez,” mert egy nem hívőt nem lehetne visszatéríteni a tévelygő útjáról.  A megmentés/megtartás tehát itt is fizikai. Lelkileg, megváltói értelemben amúgy is kizárólag Isten képes megmenteni. 

Láthatjuk tehát, hogy a „sozo – megtart” görög kifejezés mind az öt megvizsgált használata a levélben időszakos, fizikai szabadulást jelent. Ezért teljes mértékben jogosan feltételezhetjük, hogy a 2:14 sem lesz ez alól kivétel, hiszen a kontextus, ami a ruházkodás és étkezés a következő versben egyértelműen ezt támasztja alá. 

Mivel a katolikus és a protestáns megközelítés viszont megváltói értelemben tekint a 2:14 jelentésére, ez a döntés diktálja a további versek magyarázatát is. 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

 

A "Ne ítélj" hamis filozófiája

A "Ne ítélj" hamis filozófiája Bibliatanítások 2016. 03. 06. 00:11

A „NE ÍTÉLJ” HAMIS FILOZÓFIÁJA, A BIBLIAI SZERETET, A TÖRVÉNYKEZÉS ÉS A HELYES BIBLIAI ÍTÉLETHOZATAL KÜLÖNBSÉGEI, A HITTŐL VALÓ ELSZAKADÁS

A “ne ítélj” filozófiája  mindenhol terjed. Segít kialakítani a világot uraló szuperegyházat az utolsó időkben, mert megakadályozza, hogy a hívők gondolkozzanak, és Isten Igéje alapján elutasítsák azt, ami szembe megy az Igével. A végidők hitehagyása lelki védelem nélkül sokkal könnyebben terjed. Persze, ha valamit mégis gyorsan meg szoktak ítélni, szinte háttértől függetlenül az általában a helyes bibliai ítélethozatal és a bibliai elkülönülés az aposztáziától. 

Az egyik általános, mítoszszerű elképzelés a mai kereszténységben, hogy a Biblia mindennemű ítéletet megtilt. A következő igékre szoktak hivatkozni:

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek. Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre? Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van? Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből! (Máté 7:1-5)

 

Az első dolog, amit észre kell vennünk, hogy Jesua nem minden ítéletet kritizál, hanem a képmutató ítéletet (7:5).

Ha egy szülő megtiltja a gyerekének bizonyos zenék hallgatását és ő hasonló zenéket hallgat, az képmutatás. Ha egy (hívő) feleség engedelmességre neveli a gyerekét, de a gyerek nem látja, hogy engedelmeskedik a férjének, az képmutatás. Ha egy (hívő) férj a nők tiszteletére és védelmére neveli a fiát, de a feleségét nem tiszteli és oltalmazza, és nem úgy szereti, ahogy Krisztus szerette az egyházat, hogy életét adta érte, az képmutatás. 

Ugyanebben a részben Jesua éppen a hamis próféták felismeréséről tanít a 7:15-17-ben: 

Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Ekképen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem. És a 20:Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.

Ahogy megnézünk egy gyümölcsöt, és meg tudjuk állapítani, hogy egészséges-e vagy rohadt, - néha a belsejébe is bele kell néznünk, tehát kénytelenek vagyunk jobban megvizsgálni -, ugyanígy ismerhetjük fel a hamis tanítókat és prófétákat is. Van akit első hallásra, van olyan, akit jobban meg kell vizsgálni. Lehetetlen lenne felismerni a hamis prófétákat, ha az Ige alapján nem ítélnénk meg folyamatosan a gyakorlatukat. Hogy tudnám meg kicsoda a hamis próféta, ha nem mérnék mindent Isten Igéjéhez?

Egy másik igehely, amivel számos alkalommal visszaélnek a Róma 14:4:

Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon.

Ezt sokszor arra  használják, hogy a vers tiltja a bűn és a hiba leleplezését. 

Ez egy valóban fontos igerész, de semmit nem mond a fenti állításokkal kapcsolatosan. A szövegkörnyezet a húsevésről és az ünnepnapok megtartásáról beszél. Ezekről nem ítél az Ige, tehát szabadságunk van és mi sem ítélünk másokat. Minden ilyen dolog a szabadság kategóriája, ennek a bibliai korlátja annyi, hogy ne botránkoztassunk meg senkit.

Amit tehát világosan tanít az Ige azt megtartjuk (pl. morális kérdések), amikben meghagyja a személyes meggyőződésünket, ott a nekünk adott bölcsesség alapján hozzuk meg a döntéseinket, és nem kárhoztatjuk sem magunkat sem az atyánkfiát. 

1. Kor. 4:3-5 szintén egy tévesen használt rész a „ne ítélj” filozófiájában:

Rám nézve pedig igen csekély dolog, hogy ti tőletek ítéltessem meg, vagy emberi ítéletnaptól; sőt magam sem ítélem meg magamat. Mert semmit sem tudok magamra, de nem ebben vagyok megigazulva; a ki ugyanis engem megítél, az Úr az. Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, a ki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek az Istentől lészen a dícsérete.

Pál nem azt tanítja, hogy a hívők semmit se ítéljenek meg és hagyjanak mindent Istenre. Ez teljesen ellentmondana a levél egyéb állításainak (2:15, 5:3,12, 6:2-3, 14:29). Arról beszél, hogy a hívők ne ítéljék meg Isten szolgáit a saját emberi gondolkodásukkal, azt, hogy milyen legyen Isten szolgája, hogyan tanítson és tevékenykedjen, sokkal inkább legyen az ítéletük igazságos Isten Igéje szerint.

Arról beszél, hogy emberi ítélettel ítélik meg (4:3). A tanító nem alkalmazkodik az emberi gondolatokhoz és ítéletekhez, egyedül Istennek hűséges, ez az egyetlen mérce, amellyel szükséges megítélni.

Azt is tanítja, hogy a végső ítélet Istené, és alázatosak és óvatosak legyünk a jelenben az ítéletben (4:4-5). Habár rendelkezünk az Igével és meg kell ítélnünk a dolgokat az Ige alapján, nem kell azt gondolnunk, hogy tévedhetetlenek vagyunk. Még a saját szívünket sem ismerjük (Jer. 17:9). Tudásunk a jelen világban tökéletlen. 

Felismerhetjük, ha egy ember tanítása hamis, ehhez tudhatunk eleget, elkerülhetjük és megnevezhetjük a tévedését, de nem tudjuk a szívnek titkait, ahogy végül Isten ítél majd a tökéletes világosságban. Tehát minden ítéletünk átmeneti és a végső ítélet az Úré.

Jakab 4:11-12 is gyakran tévesen használt igehely az ökumenizmus hamis áradatában:

Ne szóljátok meg egymást atyámfiai. A ki megszólja atyjafiát, és a ki kárhoztatja atyjafiát, az a törvény ellen szól, és a törvényt kárhoztatja. Ha pedig a törvényt kárhoztatod, nem megtartója, hanem bírája vagy a törvénynek. Egy a törvényhozó, a ki hatalmas megtartani és elveszíteni: kicsoda vagy te, hogy kárhoztatod a másikat?

A szövegösszefüggés megmutatja, hogy Jakab a gonosz beszédet tiltja, a helyes ítélet viszont az igazság szeretetben való közlése. Az igazság nem gonosz és az igazságot szeretetben szólni nem gonosz. Az igazság utáni szenvedély és a tévedés elleni szenvedély nem gonosz. A Zsoltárok 119:128 így ír erről:

Igaznak tartom azért minden határozatodat, és a hamisságnak minden ösvényét gyűlölöm.

Tehát Jakab a gonosz szándékú ítéletet utasítja el. Ha valaki a bűnt és a tévedést az Ige alapján ítéli meg, az soha nem azért történik, hogy megsértsen másokat.

Az Ige bőven tanít a helyes ítélethozatalról.  János 7:24-ben az igaz ítéletről:

Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!

Szükséges megítélnünk dolgokat a testvérek között:

Megszégyenítéstekre mondom: Hát nincs ti köztetek egy bölcs ember sem, a ki ítéletet tehetne az ő atyjafiai között?

Meg kell ítélnünk a tanítást 1. Kor. 14:29:

A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg.

Meg kell ítélnünk azokat, akik hamis evangéliumot, hamis krisztusokat és hamis lelket prédikálnak 2. Kor. 11:1-4:

Vajha elszenvednétek tőlem egy kevés balgatagságot! Sőt szenvedjetek el engem is. Mert isteni buzgósággal buzgok értetek; hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szűzet állítsalak a Krisztus elé. Félek azonban, hogy a miként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől. 

Mert hogyha az, a ki jő, más Jézust prédikál, a kit nem prédikáltunk, vagy más lelket vesztek, a mit nem vettetek, vagy más evangyéliomot, a mit be nem fogadtatok, szépen eltűrnétek.

Meg  kell ítélnünk a sötétség cselekedeteit Ef. 5:11:

És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat;

Meg kell ítélnünk a lelkeket 1. Ján. 4:1:

Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba.

Valójában mindent meg kell ítélnünk 1. Kor. 2:115-16:

A lelki ember azonban mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg. Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy megoktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van.

Tehát a lelki ember nem a saját gondolkodása alapján ítéli meg a dolgokat, hanem Krisztus elméjével és Isten Igéjével. Tisztában van vele, hogy bukott világban él és a lelki megtévesztés veszi körül. Tudja, hogy rendelkezik az Ige világosságával és ennek fényében ítél meg mindent.

 

(2) A BIBLIAI SZERETET

A második részben a szeretet kérdésével foglalkozunk. Szükséges pontosan meghatározni a bibliai szeretetet ahhoz, hogy megértsük, mi is a kapcsolat a bibliai ítélethozatal és a szeretet között. Ez azért fontos, mert még a megfelelő, helyes, és szükségszerű bibliai megítélést is sokszor elutasítják, és ezt legtöbbször a szeretet ürügyén illetve a szeretetlenség vádjával. 

Az ökumenikus világ szeretet meghatározása nagy mértékben eltér a bibliai szeretet fogalmától. Az ökumenizmus szeretete egy olyan tolerancia, amely mindenkit feltétel nélkül a keblére ölel, aki Istenről és Jézusról beszél. Mindez keveredik a humanista gondolkodással, az emberi jósággal, az általános béke tervével. Tegyük jobbá szeretetben a világunkat emberi jóságunkkal.

A Biblia a következőket mondja a szeretetről:

Felele Jézus és monda néki: Ha valaki SZERET engem, MEGTARTJA AZ ÉN BESZÉDEMET: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. (János 14:23)

És azért imádkozom, hogy a ti SZERETETETEK még jobban-jobban bővölködjék ISMERETBEN és minden ÉRTELMESSÉGBEN; Hogy MEGÍTÉLHESSÉTEK, HOGY MI A ROSSZ ÉS MI A JÓ; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára. (Fil. 1:9-10)

Mert az az Isten SZERETETE, hogy MEGTARTJUK AZ Ő PARANCSOLATAIT; az ő parancsolatai pedig nem nehezek. (1. János 5:3)

De hű az Úr, a ki megerősít titeket és megőriz a gonosztól. Bízunk is az Úrban reátok nézve, hogy megteszitek és meg is fogjátok tenni azokat, a miket parancsolunk. Az Úr pedig igazgassa a ti szíveteket az Isten iránt való szeretetre, és Krisztus iránt való állhatatosságra. A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig, rendeljük néktek, atyámfiai, hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól, a ki rendetlenül él, és nem ama utasítás szerint, a melyet mi tőlünk kapott. (2. Tessz. 3:4-6

A bibliai szeretet az Isten Igéjének a szeretetével kezdődik. Ahogy szeretjük az Igéjét, és megtartjuk a parancsolatait, ez határozza meg a szeretetben járásunkat. Az AGAPÉ szeretet nem érzés, hanem akaratlagos döntés. Természetesen lesznek a döntésnek érzelmi következményei is. Azok lesznek a valós bibliai szereteten alapuló érzelmek, amelyek a bibliai szeretetet kísérik. 

A bibliai házasságnak is ez a működési elve. Isten azért rendelte a házasságot, hogy tanuljunk az ő szeretetéről. Ahogy az Atya szereti Izraelt a Jehova és felesége kép szerint az Ószövetségben, ugyanúgy szereti Jesua az egyházát az újszövetségi képben. Ez a szeretet legintimebb módon a házasságban ismerhető meg. De ennek része a férj és a feleség engedelmessége Isten Igéjének, és mindannak a bibliai rendnek, amit az Ige a házasságról tanít. Abból fakad annak a szeretetnek a megismerése, amiről a Biblia beszél.

Tehát az érett hívők szeretete elsősorban nem emocionális, mert az érzelem bizonytalan és félrevisz, bár természetesen lesznek érzelmi velejárói a hívő életnek.   A bibliai szeretet következménye, hogy a viharokban és kihívásokban  a hívők megállják a helyüket érzelmileg is. 

A bibliai szeretet lelkileg/szellemileg óvatos. Isten Igéje alapján ítéli meg a dolgokat, és csak az Isten akaratával egyező dolgokban vesz részt. 

A bibliai szeretetnek nincs ellenére a feddés és intés sem a 2. Tim. 4:2 szerint:

Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.

Jesua maga mondja a gyülekezeteknek a Jelenések 3:19-ben:

A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg.

Tehát a bibliai szeretet semmiképpen nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül hagyom a spirituálisan és morálisan veszélyes dolgokat. 

Nemcsak a szeretet meghatározása problémás az ökumenizmusban, hanem az IRÁNYA  is. Sokkal inkább az emberi irányra koncentrálnak Isten igazsága nélkül mintsem arra, hogy Isten igazságából kiindulva gyakorolnák mindezt a testvérek és mások felé. 

És megkérdé őt közülök egy törvénytudó, kisértvén őt, és mondván: Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22:35-39)

Bár ezt az ószövetségi elvet Jesua még intenzívebbé tette a tanítványok számára, mert azt mondta:

Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.

A feljebb leírt sorrenden azonban ez semmit nem változtat. A szeretetünk a testvérek felé bizonyítéka lesz annak, hogy ismerjük az ő szeretetét felénk. Ez viszont csak az Igéjének és így az igazságainak a szeretetéből és megtartásából következhet. 

 

(3) A TÖRVÉNYKEZÉS ÉS A HELYES BIBLIAI ÍTÉLETHOZATAL KÜLÖNBSÉGEI 

Több helyen foglalkoztunk már a törvénykezés jelenségeivel, a mostani tanulmányunkban a helyes bibliai ítélethozatal és a törvénykezés közötti különbségekre szeretnénk rávilágítani.

A törvénykezés meghatározása így hangzik: minden olyan hozzáadás az evangélium igazságához, amely a hitből való ingyenes kegyelem mellé más egyéb szükséges lépéseket ad, (pl. vízkeresztség, megvallás stb.)

illetve, minden olyan gyakorlat, amit  magunk számára kifejlesztünk (pl. tiltások vagy kötelező dolgok: evés ivás, ünnepek, napok) és azt gondoljuk, hogy ezek hozzátesznek a megigazulásunkhoz sőt mindezeket mások számára is követelményként hangsúlyozzuk.

A helyes bibliai ítélethozatalnál nem győzzük hangsúlyozni, hogy elsősorban magunkat ítéljük meg:

Mert ha mi ítélnők magunkat, nem ítéltetnénk el. 1Kor 11:31

Ha ebből indulunk ki, akkor biztos nem esünk abba a hibába, amit a Máté 7:3-5 foglal össze:

Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre? Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van? Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!

Egyes hívők manapság a fél életüket eltöltik fórumokon és vitatkoznak dolgokról, ítélgetik egymást sokszor minden bibliai bölcsességtől mentesen, egyfajta szájkaratét vívva egymás között. A tanítvány épülésének útja a nyitott fül az igazságra, a jó kérdések, a teljes Írásnak a kompromisszumok nélküli befogadása, mindennek a megvizsgálása, a jó megtartása és a rossz elhagyása. Hány és hány házasságban jelent problémát, hogy a feleség úgy gondolja, majd akkor engedelmeskedik a férjének ha az eléggé lelki/ szellemi lesz, de addig inkább pótolja a Szentlelket a számára. És hány férj érti félre a bibliai vezetést és cseréli fel a török pasa vagy a macsó szerepkörével, ahelyett, hogy „beleszeretné”feleségét a bibliai engedelmesség örömteli megtapasztalásába, jó példával az élen járva és követvén a Messiást.

Efézus 2:8-10 világosan megmutatja, hogy kegyelemből tartattunk meg drága véren hit által és cselekedetek nélkül, de jó cselekedetekre:

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. 

Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban JÓ CSELEKEDETEKRE, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.

A hívő tehát nem azért engedelmeskedik az Igének, hogy meg legyen váltva, hanem azért, mert már meg van váltva. Nem törvénykezés egy tanító részéről arra biztatni a hívőket, hogy tegyenek jót és tartsák meg a Messiás törvényét, vagyis cselekedeteikkel tegyék erőssé az elhívásukat. Egyedül a feljebb idézett levélben több mint nyolcvan messiási parancsolat található. Az 5:11 jól kifejezi mindazt amit szükséges egy hívőnek gyakorolnia és nem törvénykezés:

És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat;

A hívőnek az élete minden területén figyelembe kell vennie, hogy ne legyen közössége a világnak dolgaival, ne szabja magát a világhoz, hanem újítsa meg az értelmét (Róma 12:1-2). Nézzük meg a Titus 2:11-15-öt:

Mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kivánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon: Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését; A ki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképen való népet, JÓ CSELEKEDETEKRE IGYEKEZŐT.

Ez a rész ismét nem arra tanít, hogy tűrjük el a bűnt és a tévelygést, hanem arra, hogyan  éljünk a jelenvaló világban mértékletesen és szentül, amennyire az a csak lehetséges, vagyis járunk a megszentelődés útján. A tanítót pedig arra buzdítja az írásrész befejezésével, hogy hirdesse mindezeket, hogy senki meg nem vesse őt: 

Ezeket szóljad, és ints és feddj teljes méltósággal; senki téged meg ne vessen.

Pál tehát meg van győződve, hogy akkor vetnék meg, ha mindezeket nem tenné, nem intene és feddene. Nem lehet törvénykezés az, ha ezeket a tanító komolyan veszi. Viszont nem véletlen, hogy Jakab figyelmeztet:

Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lessen (Jak. 3:1)

Ennek a két dolognak a kiegyensúlyozottsága érettség kérdése is. Tehát még egyszer megismétlem, a tanítvány épülésének útja: a nyitott fül az igazságra, a jó kérdések, a teljes Írásnak a kompromisszumok nélküli befogadása, mindennek a megvizsgálása a jó megtartása és a rossz elhagyása.

A 2 KORINTHUS 3:6 egy sokszor félreértett írásrész a vizsgált témában. Ennek az Igének az allegorizált értelmezése szintén szerepet játszik abban, ahogy sokak a helyes bibliai ítélethozatal illetve a törvénykezés közötti különbségről gondolkodnak. Azt állítják ugyanis, hogy az Írás az csak holt betű és egyedül a Szellem/Lélek az ami számít. Szükségünk van újra és újra (Íráson túli) friss, új szavakra a Szentlélektől. Ennek a tanításnak a szélsőségeit most nem kívánjuk megbeszélni, csak az adott téma kapcsolatában tárgyaljuk ezt az Igét. Ez a gondolkodás támadja többek között a szószerinti értelmezést és ezzel az Újszövetség és a Messiás törvényeinek a betartását. Mivel a betű öl, ezért nem lehet csak úgy a vétkesek „fejére olvasni” az igéket. Mindez akár gonosz beszéd is lehet, mert ugye „a betű öl”. Tulajdonképpen sokkal jobb a bűnöket „betakarni”. Az sem ritka, hogy problémás eseteknél nem a bűnöst szólítják fel a megtérésre, hanem azt, aki ellen a bűnt elkövették, mert mindent meg kell bocsájtanunk. 

Láthatjuk, hogy rossz értelmezések egy sor más tévedést is generálnak. 

Ha a teljes szövegösszefüggés elolvassuk, láthatjuk, hogy Pál itt a kőbe vésett mózesi szövetség és a Szentlélek által elhozott új szövetség közötti különbségről beszél. 

A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít. Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orczájára arczának elmúló dicsősége miatt: Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata?

A szövegösszefüggés a legalapvetőbb elve a bibliai értelmezésnek. A mózesi törvény betűje azért „öl” mert a célja az volt, hogy kijelentse a bűnt, sőt fel is nagyítsa. A bűnös nem volt képes megfelelni a törvénynek és betölteni azt, és a törvény átka alá került (Róma 3:19-20). Pál tulajdonképpen a júdeaizálóktól  óv, akik Krisztus kegyelmét a törvény betartásával akarták felcserélni. Erről volt az ApCsel 15-ben a jeruzsálemi zsinat legfőbb határozata, hogy a pogányokra nem tették rá a törvény jármát. Pál a Galatákhoz írt levélben szintén ezt a kérdéskört magyarázza el.

Ha Írást Írással hasonlítunk össze, ami egy másik alapvető értelmezési szabály, akkor azt látjuk, hogy az apostolok a hívő életviteli szabályokban egyébként szigorúak voltak, mindezeknek engedelmeskednünk kell a Messiás törvénye szerint és nem mondhatjuk, hogy a „betű megöl” és ezzel megkerüljük az Újszövetség világos tanításait. Olvassuk el az alábbi példákat:

Mindentől, a mi gonosznak látszik, őrizkedjetek! (I. Tessz.5:22)

A miképpen Maczedóniába menetelemkor kértelek téged, hogy maradj Efézusban, hogy megmondjad némelyeknek, NE TANÍTSANAK MÁS TUDOMÁNYT, (1.Tim. 1:3)

Meghagyom néked Isten előtt, a ki megelevenít mindeneket, és Krisztus Jézus előtt, a ki bizonyságot tett Ponczius Pilátus alatt ama szép vallástétellel, Hogy TARTSD MEG A PARANCSOLATOT MOCSOKTALANUL, FEDDHETETLENÜL a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig,

Mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek, A mely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kivánságokat, MÉRTÉKLETESEN, IGAZÁN ÉS SZENTÜL ÉLJÜNK a jelenvaló világon:  Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését; A ki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt. EZEKET SZÓLJAD, ÉS INTS ÉS FEDDJ teljes méltósággal; senki téged meg ne vessen. (Titusz 2:11-15)

Láthatjuk tehát, hogy nem féltek szigorúan megítélni mindazt, ami szemben állt Isten világos kijelentésével a Messiás törvényével.

u.i. Ne értsük félre, a Szentlélek szolgálata, a kenet szükséges az Írás megértéséhez, mert érzéki (nem újjászületett) ember nem fogja föl az Isten Lelkének dolgait (I. Kor. 2:14). Ezzel viszont minden újjászületett hívő rendelkezik, mert ez a Szentlélek öt szolgálata közül ez az egyik a megtérés pillanatában. De ez már egy másik téma. (Lásd: A Szentlélek szolgálatai tanítást a honlapon. 

 

(4) A HITTŐL VALÓ ELSZAKADÁS

Az egyik prédikátor üzenetében a Zsidó 10:25-ből arról tanított, hogy ne hagyjuk el a saját gyülekezetünket, és másokat is erre buzdított: a katolikusok maradjanak katolikusok, az evangélikusok evangélikusok stb. (Mindemellett közös, több estét betöltő evangelizációs koncertrendezvényeket tartottak ezekkel a felekezetekkel és más közösségekkel. „Fő a békesség és az egység, a bibliai igazság csak sokadlagos szempont.”)

A Promise Keepers mozgalom (ígéret megtartói) egyik célja föloldani a gyülekezetek közötti felekezeti akadályokat, és a közös célokért egyesülni, ezzel sajnos figyelmen kívül hagyva egyes közösségek aposztáziáját.

Mindkét dolog meglepő módon a „ne ítélj” hamis kifejeződése. Az első azt sugallja: mi nem ítélünk meg senkit, ők se ítéljenek meg minket. A második pedig azt, mindegy hogy ki vagy, ha használsz bizonyos terminológiát, a mindent átfogó mozgalom részese lehetsz. A „purpose driven” (céltudatos) mozgalom, a „seeker friendly” (tapintatos a keresőket illetően, bár én inkább úgy nevezném a nem hívők sokszor testi vágyait maximálisan kielégítő) mozgalom tökéletesre fejlesztette gyarapodásának a szabályait. Ezek többek között: a mindenki számára, de legalábbis a legtöbbek számára kedvelt zene (kérdőívekkel mérték fel, milyen zenét részesítenek előnyben a látogatóik), a tudatosan laza öltözködés (hiszen buli van), a mindig pozitív üzenet (bizonyos szavakat tudatosan kerülnek pl. bűn, kereszt, vér), sokféle, az igényeket kielégítő programok, és így tovább.

Van-e jelentősége annak, hogy kivel vállalunk közösséget hívőként? Természetesen nem a világból való kilépésre gondolok, mert Isten pont sóként tesz minket vissza a világba. De ha sóként ízetlenné válunk, mert a közösségünkbe is a világot hozzuk be, akkor mivé leszünk?

Az aposztázia mindig az újszövetségi hittől való elszakadást jelenti. Ez nem azoknak a kitalációja, akik felhívják a figyelmet a dolgok biblikus megítélésére és a bibliai doktrinák tiszta megőrzésére. Az Újszövetségben végig láthatjuk annak a megfogalmazását, hogy Krisztus visszatéréséig a hit megtartóit üldözik, elutasítatják, és megvetik. Az idők végén a világuralomra törő, békét hirdető hamis egyház uralkodik, és a nagy nyomorúságban az igazak elragadtatása után teljességre jutva üldözi az akkor élő szenteket:  

És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől; és nagy csodálkozással csodálkozám, mikor látám őt (Jel. 17:6)

A hittől való elszakadás folyamata hosszú és töretlen. Az évszázadok során az aposztázia egyre növekszik, és ahogy az idők végére a világosság egyre nagyobb lesz az egyik oldalon (Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és NAGYOBBÁ LESZ A TUDÁS… Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan, az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek, és az istentelenek közül senki sem érti; DE AZ ÉRTELMESEK ÉRTIK, Dan 12:4,10) úgy a sötétség is a másik oldalon. 

Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, HOGY A TANÍTVÁNYOKAT MAGOK UTÁN VONJÁK (ApCSel 20:29-30)

A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén. Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretökben. A kik tiltják a házasságot, sürgetik az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, a kik megismerték az igazságot (1.Tim. 4:1-3)

 A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén (2.Tim. 3:13)

MERT LESZ IDŐ, MIKOR AZ EGÉSZSÉGES TUDOMÁNYT EL NEM SZENVEDIK, HANEM A SAJÁT KÍVÁNSÁGAIK SZERINT GYŰJTENEK MAGOKNAK TANÍTÓKAT, MERT VISZKET A FÜLÖK; ÉS AZ IGAZSÁGTÓL ELFORDÍTJÁK AZ Ő FÜLÖKET, DE A MESÉKHEZ ODA FORDULNAK (2.Tim. 4:3-4)

Valának pedig hamis próféták is a nép között, a miképen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, a ki megváltotta őket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak. ÉS SOKAN FOGJÁK KÖVETNI AZOKNAK ROMLOTTSÁGÁT; A KIK MIATT AZ IGAZSÁG ÚTJA KÁROMOLTATNI fog (2. Péter 2:1-3)

 Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba 1. János 4:1)

Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak néktek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam, hogy intőleg írjak néktek, hogy tusakodjatok a hitért, a mely egyszer a szenteknek adatott. Mert belopózkodtak valami emberek, a kik régen előre beírattak ezen ítéletre, istentelenek, kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják (Júdás 3-4).

A Máté 13-ban leírt példázatok világossá teszik, hogy ebben a korban Isten királysága láthatatlan módon van jelen, és a keveredés a külső szemlélő számára felismerhetetlen. A kovász belekerül a királyságba. A kovász mindig a bűn és a tani tévedés jelképe már a zsidó ünnepek szerint is, és az Újszövetség ugyanezt a használatot folytatja: 1.Kor. 5:6, Gal. 5:9:  Kis kovász az egész tésztát megkeleszti.

Tehát a az igékből világosan látjuk, hogy a példázatokban bemutatott kovász már az apostolok idejében megjelent, és a tetőpontját csak az idők legvégén közvetlenül a Messiás visszajövetele előtt éri el. A „törvényszegés” titkos bűne már működik: 

Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, a ki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével; (2: Tessz 2:7-8)

Amikor az Antikrisztus ideje eljön, és a törvényesség teljesen megszűnik a nyomorúság első 3.5 évében, a parázna Babilon uralkodik, majd a nyomorúság közepén elpusztulván átadja helyét a leggonoszabb kornak, az Antikrisztus politikai és vallási 3.5 éves uralmának, akit Krisztus megemészt az ő szájának leheletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével.

A mi reménységünk az, hogy a jelen korban mindezt felismerjük, mert a világosságban járunk, és az eljövendő haragtól Isten megment minket, ugyanúgy mint egykor a bárka ajtaját is már az özönvíz előtt bezárta, és megmentette az övéit. Az igaz és láthatatlan egyház elragadtatása a nyomorúság előtt történik meg mostantól kezdve bármelyik pillanatban. Fogadjuk meg Jesua figyelmeztetését:

De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jőjjön az a nap: Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, a kik az egész föld színén lakoznak. Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy MÉLTÓKKÁ TÉTESSETEK ARRA, HOGY ELKERÜLJÉTEK MINDEZEKET, A MIK BEKÖVETKEZNEK, és megállhassatok az embernek Fia előtt! (Lukács 21:34-36)

Aki megismerte Őt az átment a halálból az életbe és méltó arra, hogy megálljon előtte.

 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

 

Az idők jelei

Az idők jelei Bibliatanítások 2016. 02. 22. 00:01

AZ IDŐK JELEI - A GLOBÁLIS VALLÁSI RENDSZER FELÉPÜLÉSE, MAGYARORSZÁGI ESEMÉNYEK

Jesua szigorúan megrótta korának vallási vezetőit, hogy nem képesek értelmezni az idők jeleit. Már számtalan módon bizonyította nekik, hogy ő a megígért Messiás, de csodáit Belzebub számlájára írták, és MENNYEI JELET  követeltek tőle. 

Máté 16:1. És hozzá menvén a farizeusok és sadduczeusok, kisértvén, kérék őt, hogy mutasson nékik mennyei jelt. 2. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mikor estveledik, azt mondjátok: Szép idő lesz; mert veres az ég. 3. Reggel pedig: Ma zivatar lesz; mert az ég borús és veres. Kép- mutatók, az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok? 4. E gonosz és parázna nemzetség jelt kíván; és nem adatik néki jel, hanemha a Jónás prófétának jele. És ott hagyván őket, elméne.

Mik voltak a farizeusok számára akkor az „idők jelei” és hogyan állunk mi ugyanezzel a kérdéssel? 

Az akkor írástudók rendelkeztek a zsidó Biblia (Ószövetség) komplett lezárt kánonjával. Ismerték a Messiásról szóló próféciákat, és látták, hogy az ígéretek egyaránt beszélnek egy győztes Messiásról és egy szenvedőről. Természetesen nem volt világos képük a Messiás két különböző eljöveteléről, hanem két külön Messiásban hittek. Jesua idejére a római elnyomás miatt rendkívül felerősödött a győztes Messiás várása. Egy olyan személyt vártak, aki szembefordul Rómával és egyszerre politikai és vallási győzelmet arat, majd ezt követően elhozza a messiási királyságot. A szegény származású és lenézett názáreti hiába teljesítette be sorra az első eljövetellel kapcsolatos messiási próféciákat, hiába tett messiási csodákat, amelyeket maguk az írástudók is annak tartottak, mint például a leprás meggyógyítása, a süketnéma démon kiűzése és a vakon született meggyógyítása, mivel személye és cselekedetei nem passzoltak bele a várakozásukba és a maguk által létrehozott „atyai hagyományokba”, ezért hivatalosan elutasították. Elfogadása és követése magában hordozta a zsinagógai kizárás azonnali lehetőségét.

Izrael tehát nemzeti szinten nem ismerte fel az idők jeleit és így a várva várt Messiást. Szerencsére volt egy hívő maradék „Isten Izraele”, akik befogadták a szívükbe, és halála és feltámadása után a Szentlélek erejével megalapították az akkor még kizárólag zsidó gyülekezetet. Az evangélium üzenete a nem zsidók felé csak Jónás jelének második elutasítása után, István megkövezésével vált visszafordíthatatlan valósággá.

A gyülekezet megalapítása óta vár a Messiás visszajövetelére. Pál már akkoriban úgy beszélt erről, mint ami bármikor bekövetkezhet. Ahogy a zsidó Biblia elrejtette olvasói elől a Messiás két eljövetelét, szinte hasonlóan marad rejtve a „hivatalosak” (a látható egyház) számára a második eljövetel két egymástól jól elkülöníthető fázisa. A gyülekezet áldott reménysége az, hogy a Messiás eljön értük és elragadja őket. Ez (sajnos) nemcsak a világ számára rejtett igazság, hanem a látható, hivatalos egyház túlnyomó része sem hirdeti ezt az igazságot. A második fázis viszont minden szem számára látható esemény lesz (Máté 24:30), de akkor már nem lesz lehetőség a helyes döntésre, a Messiás megváltásának elfogadására az akkor élők számára. A döntést a látható visszajövetel előtt kell meghoznia mindenkinek.

Milyen jeleket szükséges felismernie a reménységben várakozó hívőknek, léteznek-e ilyen jelek egyáltalán, és a napi eseményeket mennyire lehet és szabad összefüggésbe hozni ezekkel a jelekkel? Ebben az írásban utalunk bizonyos bibliai jelekre és utána megvizsgáljuk az elmúlt idők minket körbevevő eseményeit, mennyire hozhatóak mindezek összefüggésbe az idők jeleivel. Természetesen tartózkodunk attól, hogy napi eseményeket és személyeket prófétikus beteljesülésként azonosítsunk, de azért nem szeretnénk abba a hibába sem esni, hogy elmegy mellettünk a történelem, és még csak meg sem kíséreljük megvizsgálni mindezt az Írások kontextusában. 

Egy korábbi írásunkban (A totális megsemmisítés tervének bibliai bizonyítékai - 4) már megvizsgáltuk a nyomorúságot és a második visszajövetelt megelőző bibliai próféciákat vagyis a számunkra a Bibliából felismerhető „idők jeleit”. Ezek a következők:

A. Az I. és II. Világháború

A Máté 24 az egész világra használja a nemzet támad nemzet ellen kifejezést. Jesua idején ez a rabbinikus kifejezés arra a világháborúra utal, ami megelőzi a Messiás visszajövetelét. Ez a szülési fájdalmak kezdete.

B. Izrael megalakulása

1948-ban közel kétezer év után megalakult Izrael állama. A két világméretű összegyűjtés közül ez az első, hitetlenségben az ítéletre (Ezékiel 20:33-38). 

C. Jeruzsálem zsidó fennhatóság alatt

Bár ezt az eseményt a biblia nem jövendöli meg, de az 1967-es hatnapos háború és a történelmi Jeruzsálem zsidó kézre kerülése nyitja meg az utat számos prófécia jövőbeni beteljesedéséhez. Az első három esemény már történelem a következő hat még a jövő.

D. Az Északi Szövetség inváziója Izrael ellen (Góg és Magóg) – Ezekiel 38:1-39:16

Ez egy olyan háború lesz, amely elhozza a kelet nyugati egyensúly megszűnését, (az erő keleti oldala végérvényesen meggyengül), és utat nyit a világkormány megalakulásához.

E. A Világkormány Dan:7:23-24

Lefedi az egész világot, nemcsak az Európai Unió tartozik hozzá.

F. A tíz királyság Dan. 7:24a

A világ 10 közigazgatási rendszerre oszlik fel. Ez a forma uralja a nagy nyomorúság első 3 ½ évét is, de már korábban elkezdődhet.

G. Az Antikrisztus fölemelkedése Dan. 7:24b

A bűn embere még a nyomorúság előtt politikai hatalomra tesz szert. Jelentős pozícióban lesz, de még nem lesz egyeduralkodó. Már képes lesz a hét éves szerződés megkötésére Izraellel.

H. A hamis béke és biztonság ideje I Thessz. 5:1-3

Ez az időszak jellemző lesz a világkormány idejére és valameddig akár a tíz részre osztott korszakra is. De nagy hirtelen vége szakad és Isten haragjának hét éve kezdődik el a földön.

I. A hét éves szövetség (Dan. 9:27)

Nem az elragadtatás vezeti be a Nyomorúságot, hanem a szerződés aláírása.

Tehát kilenc megelőző eseményt tudunk kronologikusan megemlíteni, amelyek megtörténnek a nyomorúság előtt, de léteznek más események is, amelyek megtörténnek ugyan, de nem lehet egész pontos helyt adni nekik a kronológiában. Ilyen például a harmadik templom, amely a nyomorúság közepén már biztosan áll, tehát legkésőbb a nyomorúság első felében, de lehet, hogy korábban felépül.”

Most szeretnénk azzal foglalkozni, hol tartunk ebben a kronológiában és hogyan tudjuk ezeket összefüggésbe hozni a minket körülvevő eseményekkel. A C. pont: „Jeruzsálem (illetve az óváros) zsidó fennhatóság alatt” már beteljesedett tehát az 1967-es hatnapos háborúban. A többi esemény még előttünk áll. A D. pontról már szintén megjelent egy kétrészes írásunk (Az északi szövetség inváziója Izrael ellen október 3.-án és 10.-én) Vizsgálatunk tárgyát most tehát olyan események képezik majd, amelyek összefüggésben lehetnek a további pontok tartalmával.

Mivel az elragadtatás és a második eljövetel között legalább hét év telik el, a Messiás második (látható) eljövetelét leíró próféciák felismerése csak az akkori kor, a nyomorúság hívői számára lesz közvetlenül irányadó. Nekünk, mostani hívőknek viszont célszerű a feljebb említett próféciákat és a hozzájuk kapcsolódó történelmi hátteret is felismerni. A következő részekben erre teszünk majd kísérletet. 

IDŐK JELEI (2)

A GLOBÁLIS VALLÁSI RENDSZER FELÉPÜLÉSE

Egyik nemrég elhangzott beszédében a Ferenc Pápa félreérthetetlenül utalt arra, hogy minden nagy világvallás különböző ösvényen vezet bennünket ugyanahhoz az Istenhez. A katolicizmus ehhez hasonló megközelítése a világvallások felé egyáltalán nem új keletű. már régóta tartanak a pápák közös imádkozásokat a világvallások vezetőivel Assisiben.  Az új Pápa barátságos és kedves személye, az elesettek felé való érzékenysége, különösen alkalmassá teszik arra, hogy segítsen megtalálni a közös pontokat más – szintén gesztusokat felkínáló – vallásokkal. Ami viszont újdonságnak számított, hogy Ferenc pápaságának kezdetén engedélyezte az iszlám imádkozást és az imákat a Koránból a Vatikán területén. Egyesült Államokbeli útja során szintén komoly közeledést mutatott a muszlim közösség felé, és többek között  kifejezte, hogy ugyanazt az Istent imádjuk. Beszédében megemlékezett a mekkai áldozatokról,  és a felettébb könyörületes és irgalmas istenhez imádkozott, amely egyértelműen  Allah megszólítása. A Pápa világosan munkálkodik egy eljövendő világvallás alapjain, amelyben különböző utakon mindannyian ugyanahhoz a szerető istenhez juthatunk el. 

Mégsem kedvel azonban mindenfajta vallásosságot a Pápa. Nemrégen úgy utalt a keresztény fundamentalizmusra mint egy betegségre, és világossá tette, hogy nincs számára hely a katolicizmuson belül. A fundamentalizmus az általános meghatározás szerint a vallásosság olyan formája különösképpen az Iszlámon vagy a protestantizmuson belül, amely hisz az írások szószerinti értelmezésében. Vagyis pont olyan hívők a kereszténységen belül, akik elleneznének mindenféle világvallást, mert hisznek pl. János apostol szavainak, aki megjövendölte egy közelgő világvallás a „parázna Babilon” hatalomra jutását. 

Ennél még érdekesebb az a vatikáni dokumentum, amely nem javasolja a zsidók áttérítését katolikusok számára. A kereszténység és a judaizmus összefonódik, Isten sohasem bontotta fel szövetségét a zsidó néppel. Egy keresztény sosem lehet antiszemita, legfőképp a kereszténység zsidó gyökerei miatt nem. – olvasható a dokumentumban. Ez az első alkalom, hogy a zsidók térítésének tilalma ennyire egyértelműen ki lett mondva.

Alig pár nappal a vatikáni nyilatkozat előtt jelent meg egy ortodox rabbik által jegyzett nyilatkozat, amely felismeri és elismeri a II. vatikáni zsinat alapvető és pozitív változtatásait, a keresztényeket őszintén Istenért cselekvő gyülekezeteknek tartja, és az összekötő kapcsot Ábrahám erkölcsi egyistenhitében találja meg.

Ezek a törekvések kétségtelenül pozitív lépések a vallások békés egymás mellett élésének jegyében. Ábrahámban a közös pontot mindhárom említett világvallás magáénak tudhatja. Kétezer év után örömteli fölfedezés az is, hogy egy keresztény nem lehet antiszemita. Az persze már más kérdés, hogy az antiszemitizmus a jelen korban egyre inkább az Izrael ellenességben ölt testet. amíg Izrael államát Vatikán csak az utolsók között volt hajlandó elismerni, addig egy palesztin állam létrejöttének a törekvéseit sokkal megértőbben kezeli. Érdekes megfigyelni ezt a folyamatot: a vallások közötti növekvő tolerancia nem feltétlenül jár együtt Izrael államának a toleranciájával. 

A vallásos zsidóság Messiás várása nem mutat teljesen egységes képet. többségük szerint a templom Jeruzsálemben a Messiás visszaérkezése után lesz újjáépítve. Egy dinamikus kisebbség azonban mindent megtesz, hogy a harmadik templom felépítését már akár napjainkban megvalósítsa. Ehhez bizonyos keresztény körök jelentős anyagi támogatását is élvezi. bár ezek a törekvések biblikus próféciákat lesznek hivatottak betölteni, mégis meglepő, hogy akadnak olyan keresztények, akik azt a templomot támogatják anyagilag, amelybe Dániel és Máté szerint az Antikrisztus is helyet foglal majd. a Biblia négy különböző templomról beszél Jeruzsálemben. Ebből hármat, az elsőt, a másodikat és a negyediket kíséri Isten támogatása. A harmadikról Ézsaiás 66:1-2 így ír:

 1. Így szól az Úr: Az egek nékem ülőszékem, és a föld lábaimnak zsámolya: minő ház az, a melyet nékem építeni akartok, és minő az én nyugalmamnak helye? 

  2. Hiszen mindezeket kezem csinálta, így álltak elő mindezek; így szól az Úr. Hanem erre tekintek én, a ki szegény és megtörött lelkű, és a ki beszédemet rettegi.

Ahogy az előző írásban is utaltunk rá, a prófétai beteljesülés miatt a harmadik templom legkésőbb a nyomorúság közepére állni fog, és az áldoztai rendszer újra működni fog:

 27. És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít, a míg az enyészet és a mi elhatároztatott, a pusztítóra szakad. (Dániel 9:27)

A Messiás első eljövetele előtt Keresztelő Jánosnak, és aztán a Messiásnak is a zsidók úgy érveltek, hogy ők Ábrahám valódi gyermekei, ezért mindenképpen ők az örökösei a királyságnak. A mostani Ábrahám nevével fémjelzett ökumenikus irányvonalnak is megszívlelendő a korábban zsidóknak adott válasz:

Mérges kígyóknak fajzatai! Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek? Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket. És ne gondoljátok, hogy így szólhattok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy Isten eme kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik. (Máté 3:7-10)

Annyit biztosan kijelenthetünk, hogy az ökumenizmus látható jelei a világvallások között, a Bibliában feltétel nélkül hívő réteg kiszorítása, a zsidók megfosztása az örömhírtől nem tartoznak a biblikusan jó gyümölcsök közé. 

Jesua szavai még erőteljesebbek azoknak, akik Ábrahámra hivatkoznak ugyan, de őt nem akarják követni:

Tudom, hogy Ábrahám magva vagytok; de meg akartok engem ölni, mert az én beszédemnek nincs helye nálatok. Én azt beszélem, a mit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért, a mit a ti atyátoknál láttatok. Felelének és mondának néki: A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek. Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert, a ki az igazságot beszéltem néktek, a melyet az Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte. Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten. Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem. Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat. Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja. (János 8:37-44)

 

Valódi egység kizárólag Jesuában,a Messiásban jöhet létre. Ahogy azonban a vallásos világ az első eljövetelkor kihagyta őt teljesen a számításából, ugyanúgy nem veszi figyelembe a mai egyre vallásosabb kor a Messiás közelgő második eljövetelét. Bár a vallásos zsidók rituáléikban minden évben utalnak a Messiás érkezésére, bár a katolikusok minden misén elismétlik, hogy második eljövetelét várjuk, a vallásos világ gyakorlata teljesen mást mutat. Nem elképesztő, hogy amikor a napkeleti bölcsek megérkeztek Jeruzsálembe, mert nem tudtak Mikeás próféciájáról, hogy a Messiás-király Betlehemben születik meg, akkor a külsőségeiben vallásos Heródes nem is rendelkezett pontos ismerettel a Messiás megszületésének helyszínéről, ezért az írástudókat kellett hívatnia. Ők ugyan ismerték a születés helyszínét, de mintha egyáltalán nem érdekelte volna őket mindaz, ami körülöttük zajlott. Egyről sem olvassuk, hogy érdeklődve elment volna a nem túl messze eső Betlehembe. 

Ma ugyan melyik vallásos politikai vezető ismeri a második eljövetel és az azt megelőző események próféciáit? Hallottak-e valaha Bocráról, a 2. eljövetel előre kijelentett helyszínéről? Vagy megmagyarázzák, hogy a szöveg miért nem azt jelenti, amit olvasunk? Ebben a történelmi egyház mindig élenjárt az allegorikus megközelítésével. Most, hogy észrevették, a zsidó népnek is van köze Istenhez, fölismerik azt is, hogy a Biblia 75%-ban velük foglalkozik? Észreveszik, hogy lehetetlen helyes képet kialakítani a gyülekezetről, ha nincs helyes képünk a zsidóságról? Aligha. És a látható egyház írástudói mit hisznek el egyáltalán a próféciák valóságából? Európa kontinensére egyébként elgondolkoztató és sok tekintetben ijesztő formában tér vissza (középkori) látszatkereszténység, a kegyességnek bizonyos formái, de ismerik-e a valóságát is? Magyarország szinte élenjár a többnyire szekuláris Európán belül ebben a folyamatban. Mennyire szükséges örömmel üdvözölnünk mindezt?

 

IDŐK JELEI (3)

MAGYARORSZÁGI ESEMÉNYEK

Az elmúlt években számtalanszor utaltunk rá, hogy a bibliai próféciákat illetően nem lehet ránézni a napi eseményekre és belelátni bizonyos igazságokat. Csak akkor, ha valami minden kétséget kizáróan hajszálpontosan beteljesedett, lehet azt mondani, hogy ez volt az. A mostani sorozatunk viszont kísérletet tesz, – remélhetőleg a lehető legnagyobb óvatossággal –, rámutatni olyan közvetlen eseményekre a minket körbevevő világban, amelyeknek iránya valamilyen módon kapcsolatban állhat ismert bibliai kijelentésekkel. Több írásban is foglalkoztunk már a bibliai próféciák alapján a jövővel, most viszont az idők jeleit szeretnénk felismerni, ha lehetséges, akár környezetünkben is.

1. A „KERESZTÉNY” KEVEREDÉSE A SZEKULÁRISSAL

Nincs nehezebb dolog ebben a témában, mint bármit is mondani a minket közvetve érintő, és körbevevő mindennapokról. Egyrészt ezt mindannyian látjuk és tapasztaljuk, és még azonos közösségekhez tartozó hívőként is rengeteg egymástól eltérő véleménnyel rendelkezünk, másrészt pedig a dolgok túl közel történnek messzemenő kijelentések megtételéhez. Viszont a klasszikus közmondás szerint, a történelem az élet tanítómestere, és nem kevés tapasztalat áll már mögöttünk, akárcsak az egyháztörténelmet illetően is. Bár Európában az állam és a vallás szétválasztása megtörtént, most valahogy mégis úgy tűnik, mintha Magyarországon ez a kettő újra egyre jobban egymásra találna. Ennek egyik rendkívül érdekes példája a közelmúltban a vasárnapi nyitva tartás ellentmondásos kérdése volt. Még ha az eseményeket nem is követtük, a végeredményt valamilyen formában mindannyian tapasztaljuk. Érdemes mindjárt ennél a témánál egy két biblikus észrevételt tenni, függetlenül attól, hogy örülünk-e a végeredménynek vagy sem. Ez az eseménysorozat ugyanis rendkívül plasztikusan megmutatja, hogyan jelenik meg sokak számára egy társadalmi vita keresztény köntösben, bár a kérdésnek egyébként a valóságos bibliai hithez nem sok köze van. Ugyanis az egyik fő érv a boltok bezárása mellett az volt, hogy a keresztény családok ezt a (szent) napot  együtt töltsék, és nyugodtan mehessenek a templomba a bevásárló centrum helyett. A törvényjavaslat benyújtását a keresztény nevet is magára öltő demokrata párt volt, de megnyerte támogatójának az szintén egyre inkább keresztényivé váló nagyobbik kormánypártot is.

A Biblia, – bármennyire is meglepő sokak számára -, nem ismeri a vasárnap szentségének a fogalmát. A Messiás a hét első napján támadt fel, és a hívők valóban legtöbbször a hét első napján gyűltek össze, de ez sokkal inkább volt szombat este, mint a vasárnap reggel. A zsidó időszámítás szerint a hét első napja ugyanis szombat naplementétől vasárnap naplementéig tartott. Az Írások zsidó hívői így a sábát ünnep végén, a hét első napján, (általában) szombat este gyűltek össze. Persze lehet érvelni az európai évszázados „keresztény” gyakorlattal, de azért legalább a hívőnek nem árt felismerni, hogy ennek jelen esetben nincs feltétlenül sok köze a Bibliához. Viccesen még megjegyezhetnénk, hogy akik vasárnap naplemente után mennek templomba, azok tulajdonképpen már a hét második napján teszik ezt. Persze nincs ezzel semmi gond, csak a vasárnap „szentsége” sántít, nem kicsit, hanem nagyon. 

Miközben tehát sokan a bibliai hívők közül is üdvözlik az állam közeledésnek számos, (igen furcsa) elemét, mi szeretnénk rámutatni bizonyos dolgokra, ami miatt inkább, finoman szólva aggódnunk kellene emiatt. Ha a vasárnapi zárva tartás lenne az egyetlen dolog, akkor fölösleges lenne bármit is mondani, de ez a példa csak enyhén komikus szemléltetője sokkal súlyosabb, és nagyon szomorú események sorozatának, amely érinti az alkotmánytól kezdve életünket befolyásoló döntéseket vagy az oktatást, a tananyagot és végső soron  bármit. Ahogy a parázna babiloni rendszer a középkorban az élet minden területére elhatott, ugyanezt a szellemet hozza vissza és juttatja teljességre egy pillanatnyi „tétovázás” után az utolsó időkben. És mint annyi mindenben, Magyarországnak ezen a téren is van mivel büszkélkednie. 

Egy kicsit kénytelenek leszünk először elidőzni a keresztény szó jelentéstartalmánál, mert nem mindenki érti a kifejezés alatt ugyanazt. Magyarország történetében ez a kifejezés elsősorban a nem zsidó, hanem (igaz) magyar honpolgárokat jelentette, szemben a zsidókkal. Ebben az értelemben, ha valaki megszületett, akkor az illető vagy keresztényként vagy zsidóként született meg. Ha egy zsidó áttért keresztény hitre, akkor elvesztette a zsidóságát. Nyilván erősen hozzájárult ehhez a fogalomhoz a látható egyházak általános gyerekkeresztelési gyakorlata. A felnőttkori alámerítés inkább csak egy (sokszor szélsőségesnek tartott szektás) kisebbség sajátja volt. Ma, amikor a keresztény kifejezés újra az élet minden területén, és nemcsak gyülekezeti szinten használatos, érdemes felismerni a szó szélesebb jelentését, mert sokak számára ez ma is ugyanazt jelenti, mint amit akár az II. világháború előtt vagy korábban jelentett. Ehhez a keresztény kifejezéshez a történelem során sajnálatosan rengeteg antiszemita megnyilvánulás tapadt. Pogromok kereszttel a kézben, vérvádak, gettósítás, kirekesztés, zsidótörvények, és végül a holokauszt idején tanúsított ellenséges, közönyös egyházi álláspont, és egyéni (rém)tettek tanúskodnak erről. A kereszténység nevében tett pozitívumok a zsidók felé a ritka kivételt képezik. Természetesen bibliai mércével mérve a kereszténység ilyen megközelítése elfogadhatatlan. Kereszténynek ugyanis (hívő mércével), nem lehet fizikailag megszületni, csak felnőtt döntéssel, zsidónak viszont fizikailag lehet megszületni Ábrahám Izsák és Jákob utódaként. 

Sajnos azt kell mondani, hogy a keresztény kifejezés mai jelentéstartalma ugyanúgy rendelkezik ezzel a negatív töltettel (is). Nem kell messze menni, elég a világhálón belenézni a kommentekbe egy olyan téma alatt, amely valamilyen kapcsolatban áll a zsidó identitás bármely területével. „Kereszténynek”  nevezett hazánkban garantáltak az otromba és trágár megjegyzések. Sajnos azonban nemcsak „mélymagyar” kultúránk felejthető és figyelmen kívül hagyható megnyilvánulásai ezek. A jelenség az ország legmagasabb posztjáig minden különösebb erőlködés nélkül kimutatható, és a „keresztény” nevet hordozó pártok körében exponenciálisan növekvő. Nem véletlenül fogalmazott úgy a Saul fia Oszkár várományos filmjének a főszereplője Röhrig Géza egy vallási kerekasztal beszélgetésen: 

"Magyarországon a 19. században a zsidók egyenjogúsításának az élharcosai nem a római katolikusok, nem a protestáns egyház voltak, hanem az a bizonyos ezerszer elátkozott liberalizmus." 

Persze a liberális szó eredeti jelentése is megérne egy komolyabb elemzést, mert ebben a kontextusban és közegben is, – ahogy arra Röhrig utalt –, méltánytalanul szitokszóvá vált, de ebbe az irányba most nem kalandozunk el. Ha már a filmet említettük, akkor a zsidó témák körüli megosztottság sötét árnyékként, kézzelfoghatóan rányomja a bélyegét a tragikus témájú film átütő sikerére is. 

Lássunk most először egy általánosabb trendet, amely egyre inkább jellemzi szűkebb hazánkat, látszik sok hívő állásfoglalása is a kérdésben, és akár még a bibliai jövő eseményeivel is kapcsolatba lehet hozni. Ha visszaemlékszünk a nyomorúságot megelőző eseményekre, akkor az első részben rámutattunk, hogy a következő előttünk álló profetikus esemény az északi szövetség háborúja Izrael ellen. 1990-ben egész országunk eufórikus örömmel üdvözölte a KGST felbomlását és szabadulásunkat az szovjet birodalom fogságából. 2004-ben az ország jelentős többséggel szavazta meg az Uniós csatlakozást. A bibliai hívők már akkor is aggodalommal szemlélték az Európai Uniót, mert sokukban az a leegyszerűsített bibliai jövőkép élt és él ma is, hogy az Unió egyenlő a megújult római birodalommal, és ebből fejlődik ki majd az Antikrisztus világuralmi rendszere. Az Unió azonban legfeljebb része lesz csak annak az egységes világkormánynak, amely egyszer a jövőben hatalmat gyakorol az egész föld (és nem csak a volt Római Birodalom) felett, és ez lesz az az időszak, amikor a vallási Babilon szintén kiterjesztve hatalmát az egész földre, összefonódva a világi hatalommal, befolyása alatt tartja mindezt. 

Ma sokan a hívek között is ellenérzéseket táplálnak az egyesült Európa felé, és üdvözlik országunk keleti nyitását Oroszország irányába. Egy esetleges kilépés azonban az Unióból és a NATO-ból, újra az orosz birodalom karjaiba sodorhatna minket. Az orosz birodalom napjai viszont az Írások tükrében meg vannak számlálva. Persze nem tudjuk, mikor fordul Izrael ellen, és még sok más átrendeződés is szükséges mindehhez, de hívőként nem felismerni az orosz kapcsolat jövőbeli veszélyeit, több mint szűklátókörűség. Azt talán mondanom sem kell, hogy az „orosz barátsággal”, és az ilyen témájú cikkek, összeesküvés elméletek megosztásával, mindig kéz a kézben jár az Izrael ellenesség és antiszemitizmus is. Senki ne ringassa magát abba az illúzióba, hogy folytathat Izrael ellenes gondolkodást, és közben azt hiszi magáról, hogy nem antiszemita. Az, hogy országunkban egyébként a keresztény antiszemitizmus is egyre jobban terjed, nagy szerepe van a fenti eseményeknek is, és annak, hogy a politikai megosztottság a hívők magánéletét is utolérte. Tisztelet a kivételnek, de a magyar gyülekezetek nagyobbik része nem foglalkozik a mai Izrael biblikus kérdésével, és még az ország támogatói is inkább agyonhallgatják a témát, nehogy elveszítsék politikailag (és biblikusan is!) másként gondolkodó híveiket. 

2. A „KERESZTÉNY” KEVEREDÉSE A HÍVŐVEL

Lássuk most a közgondolkodás alakulását egy másik fontos bibliai esemény tükrében. A nyomorúságot megelőző események között soroltuk fel Izrael népének első világméretű összegyűjtését. A Biblia összesen két világméretű összegyűjtésről tudósít, az egyik a hitetlenségben történik, és az ítéletre. Ennek volt történelmi állomása Izrael államának 1948-as megalakulása, és az 1967-es háború eredménye, amely Jeruzsálem óvárosát is zsidó fennhatóság alá vonta. A második világméretű összegyűjtés már hitben történik meg a Messiás második eljövetele után. Tehát a mostani izgalmas történelmi időszakban Isten láthatóan újra foglalkozik Izraellel, mint néppel, és megteremti a feltételeit a második eljövetelt övező próféciák beteljesülésének. Az előttünk kirajzolódó kép igen komplikált, és még az Izrael nemzeti jövőjét egyébként elfogadó hívők is megosztottak a helyreállítás lépéseit illetően. (Akit a téma mélyebben érdekel, részletesen olvashat róla honlapunkon ebben a tanításban: Izrael modern állama a bibliai próféciákban). Persze ez még mindig az elenyésző kisebbség. Az általános közgondolkodás ma Magyarországon sokkal inkább Izrael ellenes, nem ritka az az álláspont, hogy a mai Izraelnek semmi köze Isten terveihez, ami egészen odáig megy, hogy még hívők is képesek úgy gondolkodni a közel-kelet egyetlen demokratikus államáról, mintha az egy apartheid diktatúra lenne, szemben a palesztin szabadságharcát vívó elnyomott arab lakossággal. Az ENSZ minden muníciót megad ehhez a gondolkodáshoz, számtalan határozatban ítélték már el Izraelt, noha legtöbb esetben csak az túlélésért folytatott jogos önvédelem az, amit tesznek. Érdekes módon a palesztin részről elkövetett a terrorista akciók elítélése viszont alig hallható. A folyamatos háború pedig, ami napjainkban is zajlik, és a terrorista hadviselés az ország ártatlan lakosai ellen, szinte alig kap nyilvánosságot, akár a magyarországi sajtóban, és ehhez kapcsolódva az egyházi figyelem ebben a kérdésben, egy kisebbségtől eltekintve (amely más okok miatt viszont rendkívül megosztó), teljesen elenyésző. Pedig az Írás egyértelmű abban a kérdésben, hogy a gyülekezetnek számos felelőssége van a zsidó nép felé, és sorsának alakulásában nem lehet közömbös. A második világháború tragikus történeti tapasztalatai a keresztény egyházakhoz kapcsolódóan szintén arra intik a bibliai hívőket, hogy legyenek éberek ezen a területen, és ne hagyják magukat félrevezetni. Van felelősségünk abban, hogy miket olvasunk, abban, hogy miket lájkolunk, és abban, hogy miket osztunk meg. Ez Izrael és a zsidóság szempontjából kiemelten igaz, mert az ábrahámi szövetség kötelezi a hívőt, a gyülekezetet, mind egyéni, mind közösségi szinten, és nincs lehetőség az állásfoglalás elsunnyogására. Az, hogy valamiről nem veszünk tudomást, még nem ment fel minket. A bűnös természet tipikus hozzáállása az, hogy nem akarunk tudomást venni valamiről, ami amúgy ránk is tartozik. Ennek nagyon korai példája Káin volt, aki megölte testvérét, és utána képes volt ezt mondani, amikor Isten rajta kereste Ábelt:

És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?

A történelmi egyház válasza ugyanez volt Isten felé az évszázadok során. Egyrészt hatalmas a felelőssége a zsidók elleni rémtettekben, ráadásul, ahogy az előző részben írtam, mostanra a római katolicizmus és más irányzatok is eljutottak addig a külsőségében rendkívül humánus, de biblikusan nagyon gonosz álláspontig, hogy a zsidóknak nincs szüksége az evangéliumra, nem kell őket ezzel háborgatni. Van nekik saját útjuk Istenhez, és amúgy is minden út őhozzá vezet. (Sajnálatos módon ez a gondolkodás bizonyos evangéliumi körökben is jelen van). 

Kijelentem, hogy a gyülekezet egyik legfontosabb feladata, hogy bemutassa a zsidó atyafiaknak a zsidó Messiást. Pál szerint ez elhívásunk egyik sarkalatos pontja a Róma 11:11b szerint, hogy féltékennyé tegyük őket azzal, hogy megismertük a zsidó Messiást:

…az ő esetük folytán lett az idvesség a pogányoké, hogy ők felingereltessenek.

Feladatunk tehát az üdvösség hiteles bemutatása. Nem sajátíthatjuk ki magunknak az új szövetséget és áldásait, amely egy zsidó szövetség, és Izraelben teljesedik be a jövőben a Messiás második eljövetelével. Ennek része a közbenjárás Jeruzsálemért, a zsidó ismerőseink imában hordozása, a napi izraeli helyzetért folytatott ima. Ehhez szükséges a közel-keleti események hiteles ismerete, és az ismeretek biblikus összefüggése helyezése. 

 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

 

Létezik világméretű ébredés az egyház számára?

Létezik világméretű ébredés az egyház számára? Bibliatanítások 2016. 02. 22. 15:58

Több mint 25 éves hívő életem során számtalanszor találkoztam a címben megfogalmazott kifejezéssel. Először persze nem tudtam, hogy mi is állhat mindennek a hátterében, úgy tűnt, hogy nálam jóval érettebb (és Istennel rendkívüli módon személyes kapcsolatot ápoló) hívők „biztos forrásból” tudják: a „világméretű ébredés” a küszöbön áll. Esetleg még mi magunk lehetünk mindennek gátjai, de ha kellőképpen odaszánjuk magunkat, akkor eljön a várva várt áttörés. Jól lehetett így mozgósítani az ellankadt imaharcosokat, az elszéledő házi csoportokat, vagy akár méretes gyülekezeteket is. A szent cél érdekében legtöbben hajlandóak voltak áldozatot hozni, nehogy véletlenül az ő passzivitásuk legyen az utolsó csepp a pohárban, ami még ellenáll a mindent elsöprő és magába foglaló ébredésnek. 

Nem kevés idő telt el azóta, mire megértettem az ilyen, kicsit populárisnak hangzó szlogenek mögött meghúzódó teológiai álláspontot. Először egy pár lényeges pontban összefoglaljuk a „világméretű ébredés” várakozásának teológiai hátterét és a „királyság most”  teológiáját.  Utána szemügyre vesszük az Írásokat, mennyiben támasztja alá ezt az általános reményt és várakozást, és elemezzük „az egész világon ez az evangélium hirdettetik” kijelentés kontextusát és következményeit. Végezetül levonjuk a következtetéseinket.

I. Az általános teológiai háttér

II. A „királyság most” teológiája

III. „Az egész világon ez az evangélium hirdettetik”

IV. Következtetések

 

I. Az általános teológiai háttér

A millenniumhoz (Messiás ezer éves földi uralma) fűződő  elképzeléseknek három fő irányzata létezik. 

A PREMILLENNIZMUS szerint a második eljövetel megelőzi a Messiás ezer éves földi uralmát. 

A POSZTMILLENNIZMUS szerint a Messiás második eljövetele követi az ezer éves béke és igazságosság korszakát. A millenniumi ígéretek a földön az evangélium hirdetésén keresztül valósulnak meg. Az egész föld keresztény lesz és Messiás eljövetele előtt elfogadja az evangéliumot. 

Az AMILLENNIZMUS szerint nem létezik egy szó szerinti ezer éves királyság Messiás uralma alatt. A jelen kor az első és a második eljövetel között a millenniumi kor betöltése. Bár eltérő a válaszuk a posztmillennizmustól, abban hasonlítanak egymáshoz, hogy az egyház valamilyen módon uralkodik vagy uralkodni fog ebben a korban. 

Az evangéliumi keresztény világon belül is rendkívül elterjedt az a nézet, hogy egy új korszak előtt állunk, Isten apostolokat és prófétákat küld, hogy lerakják az „alapokat az új királyság korának hajnalán”. Fölkészítik a gyülekezetet egy új üdvtörténeti korszakra. A kegyelem korszak után eljön az uralom korszaka. Eszerint a nézet szerint keresztények kerülnek a kormányokba, oktatás és a gazdaság vezetésbe, mint Dániel vagy József az Ószövetségben. Isten kész arra, hogy megszállja a földet. Dániel 7:18, 22, 27 szerint a szentek öröklik a királyságot. (A Dániel könyvének kontextusában a „szentek” kifejezés Izrael hívő maradékára és nem az egyház szentjeire vonatkozik.)

A premillennista megközelítés és a másik két nézet között témánk szempontjából az a legfontosabb különbség, hogy az előbbiben Messiás visszatér (a gyülekezettel) a nagy nyomorúság végén, legyőzi ellenségeit, és megalapítja a királyságát, addig a másik két nézet szerint ezt a győzelmet az egyház vívja ki itt a földön, nemcsak spirituális eszközökkel. Isten földi királysága látható módon épül, az egyház és a királyság mint felcserélhető kifejezések jelennek meg. Ebben a gondolkodásban elengedhetetlen elem a világméretű ébredés, mert bár  - ahogy azt a későbbiekben megmutatjuk - mind a Biblia, mind a látható valóság ellentmond egy, a dicsőségét és győzelmét lépésről lépésre, a földi valóságban, politikai, gazdasági, (katonai) eszközökkel felépítő egyháznak. Mégis úgy tűnik, hogy a pénz és a hatalom csak kis szeletét is megtapasztaló egyházi szervezetek, mozgalmak stb. szívesen gondolkodnak ebben a földön megvalósítandó perspektívában. A történelem kiválóan megmutatta már a múltban, milyen könnyen esett áldozatul a látható egyház a földi hatalomgyakorlás kísértésének. Azt a kísértést, amit Jesua a pusztában elutasított, a később felépülő földi szervezete, az egyház már megvalósítandó célként látott maga előtt. Ez a gondolkodás jelenik meg a fent említett teológiai irányzatokban is, legfeljebb egy kicsit szofisztikáltabb formában. Lássuk tehát az Írásokat, mit is találunk benne egy állítólagos világméretű ébredésről. Valóban ez lenne az egyház jövője?

Elsőként vegyük szemügyre az Isten királysága (magyarban legtöbbször Isten országa) és az egyház közötti lényeges különbséget. Isten királyság programjának ötféle formája létezik:

1. Az egyetemes vagy örök királyság: ez a szempont fejezi ki Isten uralmának gondoskodását és teljhatalmát, amiben minden Isten fennhatósága alá tartozik. Semmi nem történik Isten akaratán kívül. Ami történik, az lehet Isten irányító, elrendelő, vagy éppen megengedő akarata miatt.

2. A lelki királyság: Isten királyság programjának második megjelenése a lelki királyság. A lelki királyság tartalmazza minden idők összes emberét, aki megtapasztalták a Szentlélektől való újjászületést. Ádámtól napjainkig és mindaddig, amíg emberek születnek a földön, lesz lelki királyság. Ádám óta minden ember, aki hit által született újjá a Szentlélek munkájából, tagja ennek a királyságnak.

3. A teokratikus királyság: ennek a királyságnak két formája volt a történelem folyamán a közbenjárói és a monarchikus forma. 

4. A messiási királyság: Isten királyságának negyedik megjelenése is két nevet visel, a messiási vagy millenniumi királyság. A „messiási királyság” elnevezés kiemeli magát a Messiást, aki uralkodik ebben a királyságban. A „millenniumi” név pedig a királyság hosszára utal, az 1000 évre.

5. A titkos királyság: az Újszövetség használja ezt a kifejezést arra, amit az Ószövetség még nem jelentett ki. (Ef. 3:1-10 Kol. 1:25-27, Márk 4:11 Máté 13:11)

Alapvetően a titkos királyság a Messiás első és második eljövetele közötti kort fedi le. (Egész pontosan a Messiás elutasításától kezdődő időszak Máté 12-től a második eljövetelig.) Talán a legjobb szó a titkos királyság leírására a „keresztény világ.” Leírja a körülményeket a földön mialatt a király a mennyben tartózkodik. A királyság titkai igazságokat jelentenek ki Isten örökkévaló céljáról az örök királyság programjához kapcsolódóan. A titkos királyság képe magába foglalja az igaz és a hamis egyházat, a búza és a konkoly együttes növekedését. Az elragadtatás pillanatáig nem lehet különválasztani a látható és a láthatatlan egyházat. Az elragadtatás után a konkoly által épített látható szervezeti rendszer vallási Babilonként uralja a világot és az akkor élő szentek vérét ontja. 

II. A „királyság most” (kingdom now) teológiája 

Sok karizmatikus és pünkösdi hátterű gyülekezet vallja a „késői eső” tanítását, amely szerint Luthertől kezdődően elkezdődött a gyülekezet helyreállítás és folyamatosan tart napjainkig. Luther felfedezte a hit általi megigazulás tanát, John Wesley kezdte a szentség mozgalmat. Az Azuza utcán jött el a Szentlélek kiáradása a nyelveken szólással és a Lélek most helyreállítja a prófétákat és apostolokat egy új gyülekezeti vezetés számára. Várhatóan ez teremti meg a gyülekezet számára a végső győzelem feltételét és uralmának kiterjesztését a földre. A bibliai ünnepek prófetikus képe alapján a sátoros ünnep teljesíti be a gyülekezet utolsó napjait. Ahogy az Atya minden hatalmat Jézusnak adott, úgy látogatja meg Jézus az utolsó nagy ünnepen a gyülekezetet és „titokban” minden hatalmát közli velünk mielőtt nyilvánosan is megjelenik. 

Egyesek szerint ez az új dolog „hullámokban” érkezik. Az első hullám a pünkösdi mozgalom, a második a karizmatikus a harmadik hullám eltér ezektől, de ugyanakkor magába is foglalja az előző kettőt. Lerombolja a felekezeti akadályokat és ha nem tanulunk meg együtt mozogni velük, elmos minket, mint a homokot. Az a mérték nélküli kenet, amivel jézus rendelkezett, most kiöntetik az egész testre, ameddig minden ellenségét le nem győzi. A gyülekezet teszi a földet a király lábainak zsámolyává. A Szentlélek keresztség az éretleneknek is adatott, de az új kenet a lelkileg éretteknek szól, amikor Messiás „adoptálja” gyermekeit. 

Az új vezetőséggel az élen (apostolok és próféták) a gyülekezet belép az uralom korába. De akik megtagadják az ötféle szolgálatot (Efézus 4), azok nem élik túl ezt az időszakot. A gyülekezet a születésekor Isten adott apostolokat és prófétákat, hogy a gyülekezet kifejlődjön és megkapja az Igét. Ma sokan akarják ugyanazt a pozíciót, amit Jézus akkor személyesen adott, mert szükségesnek tartják a túléléshez. Senki nem akar a „száraz csontok” közé tartozni és ellenállni az „új kinyilatkoztatásnak”. A prófétákra szükséges hallgatnunk Isten kijelentése miatt, különben nem rendelkezünk Messiás életével. Szerintük nem az aposztázia és a langymelegség kora jön, hanem az apostoloké. A történelemben soha nem látott erővel lesz felruházva a gyülekezet, nagyobbal mint a kezdetekkor. Ami most érkezik, az nem csak egy ébredés hanem egy valódi forradalom. A halált nem Jézus győzi le, miután visszatér a földre, hanem a gyülekezet, amikor uralmat vesz a föld fölött. 

Ez csak egy rövid de érzékletes idézetsorozat az irányzat jelentős képviselőitől. Jól megfigyelhető az a tendencia, hogy az elragadtatás egyáltalán nem játszik szerepet az írásaikban vagy ha igen, akkor csak a gúny tárgyaként, és a hangsúly a győzedelmes földi aktivitáson van. A cél a gyülekezet földi öröksége és az itteni fizikai győzelem.

III. „Az egész világon ez az evangélium hirdettetik”

Az eddigiekben röviden vázoltuk a teológiai hátterét annak a gondolkodásnak, amely az egyházra, mint földi szervezetre győztesként tekint, és olyan képet fest a (benne) hívőknek, amelyben az egyháznak a hatalma növekszik és végül az egész világot meghódítja. Ebben a jövőképben előttünk áll még egy világméretű ébredés. Ez egyik legfontosabb eszköze a végső győzelemnek. Nézzük meg azokat az igehelyeket, ahol az evangélium világméretű hirdetéséről olvashatunk. Az első írásrész a Máté 24:14:

És az Isten országának (királyságának) ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.

Mielőtt szemügyre vennénk a kontextust és más esetleges párhuzamos írásrészeket, annyit ebből az igéből is megállapíthatunk, hogy ez az ébredés megelőzi a „vég” eljövetelét. A vég ebben az írásrészben a nyomorúság második 3 ½ éve, az Antikrisztus totális uralma, és a „háborúság ideje Jákobon”. 

A Máté 24. fejezetének összefüggésében az „egész világ” a földet jelenti, a „minden nép” az összes akkor élő nemzetet. Valójában ebből a részből maga az „ébredés” vagyis az elfogadás nem is derül ki, csak a hirdetés. Noé 120 évig hirdette az evangéliumot (örömhírt) mindenkinek és senki sem fogadta el a családján kívül. Itt más lesz a helyzet, de ez csak a párhuzamos szövegrészből derül ki. 

Ebben az igeversben vajon az egyház az, aki hirdeti az evangéliumot? Azok, akik egy nyomorúság közepén, vagy végén történő elragadtatásban hisznek, (vagy egyelőséget tesznek a második eljövetel és az elragadtatás között), akár igennel is válaszolhatnak. De nem csak egy nyomorúság előtti elragadtatás zárja ki azt, hogy ezt az igeverset az egyház teljesítse be. Máté 24-ben Jesua az apostolok három kérdésére válaszol. Bár a válaszban érintett időszak részben átfedésben van az egyház idejével is, de mégsem Krisztus testével, hanem a zsidósággal foglalkozik. Természetesen a zsidó hívő maradék is az egyház része, de az Ószövetség nyomorúsággal foglalkozó igeversei kizárólag Izraellel foglalkoznak, (az egyház sehol nem jelenik meg az Ószövetségben, még ApCsel 1:6-ban is a jövő, és csak az ApCsel 2-ben kezdődik). A Jelenések könyvének a nyomorúságról szóló időszaka szintén nem említi az egyházat egyszer sem. Izraellel foglalkozik, beszél általában szentekről, de az egyház, mint Krisztus teste nem jelenik meg a 6-16. fejezetekben. (Viszont látjuk az egyházat nyomorúság előtt és utána a második eljövetelkor visszatérni a Messiással.) 

Látunk azonban a Jelenések könyvében a nyomorúság első 3 ½ évében legalább két, de talán három említést is az evangélium egész világon történő hirdetéséről.  Mivel a Máté 24:14-ben említett hirdetés is a „vég” előtt történik és a most következő részeknek az időzítése pont ide esik, joggal állítjuk, hogy a Máté 24:14 a Jelenésekben található világméretű hirdetésekre utal. A hirdetők között látjuk először a 144 000 zsidót, másodszor a két tanút, és harmadszor egy angyalt. 

A nyomorúság első felében Isten angyala elpecsétel a szolgálatra 144 000 kiválasztottat Izrael minden törzséből:

És hallám a megpecsételtek számát: Száznegyvennégyezer, az Izráel fiainak minden nemzetségéből elpecsételve (Jel. 7:9).

Szolgálatuk eredményeképpen nagy sokaság jut üdvösségre: 

Azután látám, és ímé egy nagy sokaság, a melyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék előtt és a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak;

Ez a nagy sokaság a föld minden nemzetéből  származik, tehát a szolgálat világméretű. Az eredménye azonban nem a világméretű hatalomra jutása ezeknek a szenteknek, hanem a halál, mert az akkori hamis egyház, a parázna Babilon üldözni fogja őket és sokan mártíromságra jutnak. Az ötödik pecsét felnyitásánál lehet látni ezeknek a szenteknek a halálát (6:9-11).

A két tanú szolgálatáról a Jelenések 11:3-12-ben olvashatunk. A jelekkel és csodákkal kísért szolgálat központja Jeruzsálem lesz, de hatásuk, ahogy a szövegből kiderül, világméretű. Tehát ez egy második utalás arra, hogy a föld lakosai világméretekben hallani fogják az evangéliumot. 

A legérdekesebb utalás azonban a világméretű hirdetésre a Jelenések 14:6-ban található:

És láték más angyalt az ég közepén repülni, a kinél vala az örökkévaló evangyéliom, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangyéliomot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek,

Nem derül ki a szövegből, mindez hogyan történik meg. De az világos, hogy ezen a módon is MINDENKI megismeri az evangéliumot, tehát tudni fogja, mi az amit elutasít, amikor felveszi a fenevad bélyegét, ahonnan már nincs visszaút. (Egy lehetséges megoldás lenne, hogy mindenki álmában világos üzenetet kap az evangélium tartalmáról, de ez nem több, mint találgatás a részemről, ezért máris elvethetjük.) 

Összefoglalva tehát azt látjuk, hogy a Máté 24:14-ben leírt evangelizálást kettő esetleg három másik igehely részletezi, (amennyiben a két tanú szolgálatát is világméretűnek nevezzük ebből a szempontból is). Azt látjuk viszont, hogy a világméretű hirdetésre megtért szentek többnyire mártíromságra jutnak. A választ arra, hogy ki öli meg a hívőket a nyomorúság első felében, Jelenések 17:6-ban olvassuk:

És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől.

A pogányok tömegei, akik a 144 000 szolgálatára megtértek, üldözést szenvednek a vallási Babilon részéről és sokan közülük lesznek mártírok. 

Ezek után feltehetjük azt a kérdést, milyen „világméretű ébredés” vezet egy olyan szuperegyház létrejöttéhez, amely uralkodik a nemzeteken is, üldözi és gyilkolja a valódi hívőket. 

IV. KÖVETKEZTETÉSEK

A BIBLIA KÉPE A VÉGSŐ IDŐK EGYHÁZÁRÓL: VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS HELYETT APOSZTÁZIA

Az előző részekben megmutattuk, hogy a Bibliában található világméretű hirdetése az evangéliumnak Máté 24:14-ben a nagy nyomorúság időszakában történik és sokkal inkább kapcsolódik Izrael történetéhez, mintsem a gyülekezetéhez. A Máté 28-ban adott úgynevezett nagy parancsolat természetesen folyamatosan érvényben van a gyülekezet részére, de nem látunk arra garanciát, hogy a hirdetést egy „világméretű ébredés” is követné. Emellett már többször kifejtettük, hogy az úgynevezett „nagy parancsolatban” egy dolog szerepel felszólító módban: ez pedig a tanítása MINDEN igazságnak vagyis a teljes Írásnak. Ennek része az, hogy elmegyünk, hirdetjük és bemerítünk. (De a hirdetés már a családban és közvetlen környezetünkben is elkezdődhet - szóval vagy éppen csak tettekkel.)

A nagy nyomorúság idejének három fő célja van az Írások szerint:

1. Véget vetni a gonoszságnak és a gonoszoknak (Ézs. 13:9, 24:19-20)

2. Világméretű ébredés (Jel. 7:17)

3. Megtörni a szent nép erejét (Dán. 12:7)

Ebben a részben választ keresünk arra a kérdésre, milyen irányba tart a gyülekezet valójában. Lehetséges lenne, hogy a  „világméretű ébredés” álcája alatt egy tulajdonképpeni aposztázia vette kezdetét? A Máté 24-ben a tanítványok egyik kérdése arra vonatkozott, milyen előjelei lesznek a korszak végének. A zsidók két korszakban gondolkoztak általánosan: ez a kor és az eljövendő kor. Az eljövendő kor a messiási királyságot jelenti. Az előző részben megállapítottuk, hogy a válaszok jelentős része a zsidókat érinti, de találunk átfedést utalást az egyház idejére is. Az egyik ilyen fontos megállapítás a 24:4-5-ben olvasható:

Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket, Mert sokan jőnek majd az én nevemben, a kik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek.

 

Ez a félrevezetés a gyülekezetre és a korára vonatkozik. A történelemben először Jesua mondta Messiásnak magát, de utána hamis messiások hosszú sora vette kezdetét. Ez önmagában még nem jelenti a korszak végét, hanem végigkíséri ezt a kort. A Krisztus szó jelentése „felkent”. Lesznek olyanok, akik felkenteknek, „nagy kenettel” rendelkezőnek állítják be magukat. Voltak, akik használták a messiás kifejezést is a történelem során, ma az egyházon belül a „nagy kenet” kérdése osztja meg sokszor a hívőket. Bizonyos mozgalmakban mindenen a „kenetet” vizsgálják, legyen az egy dal vagy üzenet vagy akár tárgy is. Nagy kenet hullott már a korábban említett mozgalmakra (harmadik hullám), bizonyos „prófétákra” és „apostolokra”. Pál és János apostol is utalnak rá, hogy a gyülekezetet is meglátogatják a hamis apostolok és próféták. A Máté 24:11-ben a hamis prófétákat már a nyomorúság elején látjuk. Ahogy Jesua üzeni a thiatirabeli  gyülekezetnek, beviszi őket a nagy nyomorúságba (a hamis apostolokkal, prófétákkal és tanítókkal együtt), ha meg nem térnek (Jel. 2:2) 

Egyértelmű, hogy a hamis egyház, a parázna babiloni rendszer, a nyomorúságban éri el majd csúcspontját, és egészen a hét éves korszak közepéig uralkodik a nemzeteken és gyilkolja a szenteket (Jel 17).  Az is világos, hogy a hamis jelek és csodák elképesztő módon jelen lesznek a nagy nyomorúságban, Sátán a választottakat is el akarja hitetni (Máté 24:24). Ez itt a zsidó maradékra utal, de a hitetés az egész földön jelen lesz és nyilván már a nyomorúság előtt is működik, tehát megjelenhet (még sokkal erőteljesebb formában jelekkel és csodákkal) akár az elragadtatás előtt az igaz egyház számára is. 

A csodák terén a hitetés már elkezdődött, de ez még többnyire verbális szinten van. A bibliai csodáknál nem az volt a kérdés, hogy a csoda megtörtént-e, hanem az, hogy ki a forrása. Manapság a jelek és csodák nagyobbrészt szóbeli úton és „hit által” terjednek, többségük kamu, és ha ténylegesen meg is történt valamilyen csoda vagy természetfeletti gyógyulás, akkor is érdemes a Biblia tükrében tekinteni rájuk. Amikor Jesua megnyitotta a vakon született szemeit vagy Péter feltámasztotta a halottat, nem volt szükség az ott lévőknek külön hitre, hogy ténylegesen történt-e valami. Látták és egyértelmű volt.

A végidők (ördögi) csodáinak célja a hamis krisztusokon és végül az Antikrisztuson keresztül a megtévesztés. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lesznek valódi és bibliai csodák, mert, pl. a két tanúnál is olvashatunk ezekről. De akik az Írásokkal szemben a  tapasztalatukban bíznak és ezt már a szolgálat, mozgalom részévé tették, és ezekre építik az „ébredést” veszélyes úton járnak. 2 Tessz. 2:11-12 szerint Isten megengedi az aposztáziát, sőt, aki nem az Igéből nyer bölcsességet, hanem a saját tapasztalatából, ehhez még „segítséget” is kaphat tőle:

És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak; Hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.

A törvényszegés titkos bűne már jelen van a kezdetektől fogva. A búza és a konkoly együttes növekedésében ennek a kovásznak a gyülekezet ugyanúgy hatása alá kerül mint a világ. A gyülekezetet és a hívőket csak az Igéből nyert bölcsesség képes mindettől megőrizni.  Azt, hogy ez mennyire teljesedik ki az elragadtatás előtt, csak Isten a megmondhatója, de a kovásznak az a tulajdonsága, hogy növekszik és az egész tésztát megkeleszti. 

 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

 

Teológia és antiszemitizmus - interjú

Teológia és antiszemitizmus - interjú

TEOLÓGIA ÉS ANTISZEMITIZMUS
Nagy V. Rita (Ariel Hungary) látható a Budapest TV műsorában. A következő témákról hallhatnak beszélgetést: a keresztény egyházakban megjelenő antiszemitizmus teológia okai, ennek mai aktualitása a szerző ebben a témában írt könyve alapján, személyes Istenkeresés, megtérés, mit jelent a keresztény cionizmus, miért támogatták az általánosan uralkodó antiszemita nézetekkel szemben bizonyos egyházak a zsidókat. Mindezekről hallhattok Tölgyesi Katalin KATALIZÁTOR című műsorában.

 

ritanagy@gmail.com 2016. 08. 15. 16:47

Az iszlám szerepe a jövőben

Az iszlám szerepe a jövőben Bibliatanítások 2016. 02. 22. 15:51

AZ ISZLÁM ÉS AZ ARAB VILÁG SZEREPE ÉS SORSA A JÖVŐBEN, A MENEKÜLTVÁLSÁG HATÁSA, AVAGY KÖZELEDIK A MUSZLIM ANTIKRISZTUS?

Több írást közöltünk az elmúlt időben a jövővel összefüggő bibliai próféciák üzenetéről. foglalkoztunk a „pogányok idejével” (Lukács 21:24). Ez az időszak, amikor Jeruzsálemet és Izrael Istentől kijelölt területeit részben vagy teljesen pogány népek uralják. Láttuk Babilon újjáéledését és Sátán tervét arra, hogy saját egyeduralmát kiteljesítse a földön, elpusztítsa a zsidóságot és megakadályozza a 2. eljövetelt. Ezután foglalkoztunk azzal a prófétai eseménnyel, amely megmutatja a két részre osztott világrend meggyengülését és elvezet az egységes világrend megjelenéséhez. Közben úgy tűnik, részben olyan mindennapi eseményeknek lettünk résztvevői vagy szemlélői saját hazánkban is, amelyek mintha olyan irányba kényszerítenék a történelem kerekét és Európa sorsát, amely részben vagy akár jelentősen eltér a korábban vázoltaktól. Jelen írásunkban szeretnénk a címben felvetett kérdésekre válaszolni és pár gondolatot megfogalmazni az országunkat érintő válsághoz is. Arról is szeretnénk beszélni, hogy mi az, amivel egy hívőnek (és az egyháznak mint egésznek, amely számunkra a helyi gyülekezetben jelenik meg) foglalkoznia kell, és mi az amivel nem. Melyek azok a kérdések, amelyekre egy hívőnek (és a gyülekezetnek) fontos választ adnia és melyek azok, amelyekre nem. 

1. MENEKÜLT VÁLSÁG – A HÍVŐ ILLETVE A GYÜLEKEZET FELELŐSÉGE

2. ARABOK

3. ISZLÁM

4. MUSZLIM ANTIKRISZTUS?

5. ARAB ORSZÁGOK JÖVŐJE A PRÓFÉCIÁKBAN 

1. Elgondolkoztató, hogy a kereszténységnek (és az egyes hívőknek) annyira különbözőek a válaszaik a menekült kérdésben az adott helyzetekre és kihívásokra. Nyilván a találkozási pontok a kérdéssel eleve lehetnek nagyon eltérőek, mert van aki idejét, energiáját nem kímélve nap mint nap részt vesz vagy vett az aktív segítségben, és van aki még egyáltalán nem is találkozott menekültekkel csak legfeljebb valamilyen médiafelületen. Nekem pl. a nyár eseményei külföldi távollét miatt teljesen kiestek itthon. Valamennyire a hírekből és kommentekből láttam a történéseket, ameddig haza nem jöttünk. Ez persze egyoldalú, de amióta hazajöttünk azt, hogy mennyit vettem részt (vagy nem) aktív, a terepen történő segítségnyújtással szándékosan nem részletezem és nem fotózom. Ez (is) része a meggyőződésemnek és a bibliai indíttatású álláspontomnak.

Isten Igéjének bőséges a mondanivalója a mindennapok életvezetésére, de ezt nem úgy teszi mint egy aznapra szóló receptkönyv. Rengeteg olyan bölcs tanáccsal rendelkezik, amely felkészít a napi kihívások helyes megválaszolására, legyenek azok bármilyen nehezek is. Ezzel együtt a legfontosabb azonban, hogy az Ige hosszú távon változtatja meg lelkünket, és a mindennapok nem elhanyagolható kérdései mellett még inkább a legfontosabb dolgokkal foglalkozik (élet értelme, örök élet, bűn, megváltás, Messiás személye, választott nép sorsa, cselekedetek kérdése, jövő stb.), és ezen keresztül lesz leginkább hatással a mindennapokra. Vagyis örök érvényű dolgokkal foglalkozik, hogy hatással legyen saját (sokszor egoista) életvezetésünkre. Ha nincs hatással, az legalábbis furcsa. Ezt most nem teológiai szemszögből mondom (szükséges-e a látható gyümölcstermés az üdvösséghez?) csak mint egy általános logikus megállapítást. Ha van egy vállalt és tudatos életformánk és annak semmilyen külső jele nincs, az legalábbis elgondolkoztató. Ugyanakkor a külső és elvárható életforma számonkérése másoktól ritkán vezet a megfelelő eredményre és a vége sokszor a cselekedetekből való megigazulás lesz.

Nehéz lenne az olvasott (hívő?) véleményeket és a különféle hozzáállásokat mind felsorolni. A példák az önmagát szinte felemésztő segítségnyújtástól kezdve a fegyveres fellépést is helyeslőkig tartanak. Megjelennek olyan írások, akik már legszívesebben itt hagynák az országot annak közönyössége és szívtelen (politikai) lépései miatt és olyanok is, akik határozott és szervezett állami föllépést sürgetnek a menekültekkel szemben, vélt vagy valós terrorveszélyre hivatkozva.

A Biblia az egyén szempontjából nem hagy kétséget afelől, hogy az elesettek, árvák, özvegyek, betegek, támogatása, meglátogatása helyes és jó dolog és szükségszerű. Kezdve a családunkkal kapcsolatos törődéstől, a helyi gyülekezet szükségben lévőinek a segítségével folytatva, részletezi az özvegy asszonyokkal való törődést (abban a korban nem volt nyugdíj és a férj halála az utolsó lehetséges bevételi forrás megszűnését jelentette) egészen az idegenek felé történő segítségnyújtásig. Az irgalmas szamaritánus példázatát rengetegen hangoztatták már. Egyetértek azzal, hogy mindenkinek hasonló hozzáállással illene viseltetnie embertársai felé. Azt azonban megemlíteném, hogy a példázat nem azt tanítja, hogy a szamaritánus egy mindennapos misszió részeként folyamatosan szolgált az elesettek között. (Természetesen megtehetné és ez rendkívül nemes cselekedet lenne.) A példázat azt írja, hogy „arra ment egy szamaritánus”. A hangsúly itt azon van, hogy amikor az életünk során szembesülünk ilyen helyzetekkel, az irgalmasság legyen a fő motivációnk. Kereshetjük ezeket a helyzeteket? Természetesen. De nem várhatjuk el mindenkitől ugyanazt. Jézus világosan megmondta, hogy szegények mindig lesznek velünk, rászorulókat minden nap találunk a 
KÖZVETLEN KÖRNYEZETÜNKBEN is. Ha a mostani kiemelten nehéz helyzetben a mindennapi aktív segítségnyújtást választjuk, jól tesszük, de érdemes elkerülni az ezzel járó figyelemfelkeltést. A hívők nem egy szervezet, a helyi gyülekezetnek mint SZERVEZETNEK nem feladata jelen lenni. Megteheti, de az ő feladata leginkább a híveket megtanítani az egyéni belső motivációból fakadó segítségnyújtásra.

Az intézményesült segítségnyújtásra és rendfenntartásra az állam hivatott és ez kötelessége is. A helyi gyülekezetnek nem feladata átvenni állami funkciókat és szervezetként belebeszélni állami kérdésekbe. Sóként lehet csak jelen. A só miután belekevertük az ételbe sehol nem látszik (jobb esetben), de képes hatását mindenhol kifejteni. Ez lenne a helyes működése a helyi gyülekezetnek. Persze a kép teljesen mást mutat, mert a látható egyház jelentős része annyira összekeveredett az állammal, hogy még a kisebb közösségek esetében is kérdéses, hogy mi is egy helyi gyülekezet feladata mint gyülekezet és mi nem.

Bármennyire is meglepő az újszövetségi kép, a helyi gyülekezetek soha nem léptek fel közösségi alapon bármilyen humanitárius munkában. Persze nem állítom, hogy soha nem történt ilyen, csak annyit, hogy nem került ilyen példa feljegyzésre. Azt látjuk, hogy helyi gyülekezetek támogatnak más helyi gyülekezeteket, Pál utal rá, hogy ez a nem zsidók közt nem parancsolat, de a hitnek próbája (2 Kor. 8:8) viszont a pogányok felé még teológiai okot is ad a szegény zsidó hívők támogatására a Róma 15.25-27-ben. Azt is látjuk, hogy egyéni szinten a segítség és irgalom kiemelten fontos, de sehol nem találkozunk azzal felszólítással a gyülekezet feladatai között, hogy mint gyülekezet kellene részt venniük bármilyen humanitárius akcióban. (Persze ismét hangsúlyozom: megtehetik.) A világ árgus szemekkel nézi a vélt vagy valós keresztényeket és mindenképpen levonja saját (legtöbbször rossz) következtetéseit. Különösen akkor, amikor a kormányzó pártok képesek pártjukat és akár országukat kereszténynek nevezni. Micsoda tragikus megtévesztés és félreértés. Hála Istennek viszont azokért a valós hívő közösségekért, akiknek vezetői példát mutatnak egyénileg, és aki akarja követi őket ebben.

Hála az önkéntesekért, a segélyszervezetekért, a hívőkért, akik csatlakoznak ehhez a munkához és jó példát mutatnak. De mint mondtam, a hívők nem várhatják el a helyi gyülekezetüktől, hogy szervezetként (különösen a gyülekezet megfogalmazott bibliai feladatai helyett) ezt tegye. Mindenképpen tanítson a helyes hozzáállásról egyéni szinten, de amúgy ez a Biblia ALAP tanítása, tehát nem kel külön túl nagy feneket keríteni. (Veszélyes mozgalmiság válhat abból, ha egy közösségben mindig meghatározzák, most éppen min van a „kenet”, mi az Úr akarata, merre kell mennie mindenkinek. Az érettség pont abban lesz megtalálható, hogy a hívek egyéni szinten jól döntenek az élet kihívásai közepette, és nem abban, hogy egy vezető közösségi szinten dönt több ezer hívő helyett olyan kérdésekben, amire nincsen bibliai felhatalmazása.)

Csalóka persze évszázados sőt évezredes felekezeteket látni pénzzel és hatalommal és intézményrendszerrel, mert ez azt a látszatot kelti mintha a bibliai egyház (helyi gyülekezetek) ténylegesen rendelkeznének ilyen infrastruktúrával és valóban ez lenne a legfőbb feladatuk. Ez azonban a Bibliában nem létező modell. Persze ezzel együtt a nagyok lehetnének humánusak, (és sokan, különösen tőlünk nyugatabbra azok is), de ez önmagában senkit nem tesz hívővé.

Egy dolog felismerni a mai nehéz helyzetben rejlő veszélyt a jövőre nézve akár bibliai szempontból (vagy anélkül is), és egy másik dolog a közvetlen hívő reakciónk egy konkrét felmerülő kérdésben. Semmilyen jövőbeli esemény vélt vagy valós ismerete akár a próféciák alapján, nem olthatja ki az irgalmat és a segítségnyújtást a jelenben. De ez igaz a válságtól függetlenül is. Fontos az elv, hogy a családunkról kell elsősorban gondot viselnünk, mert ha nem tesszük, akkor rosszabbak vagyunk a hitetleneknél. (Azok a menekültek egyébként, akikkel személyesen találkoztunk, pont ezt tették, mentették a családjukat a biztos pusztulásból. A gazdasági menekült kérdésről folytatott vita abszurdnak látszott az általunk is tapasztalt helyzetekben.)

Pál az adakozással kapcsolatban (ami a segítségnyújtás egy formája is) rendkívül fontos elveket oszt meg, amelyekből általánosan is sokat tanulhatunk.

Mert ha megvan a készség, aszerint kedves az, amije kinek-kinek van, és nem aszerint, amije nincs. (2 Kor. 8:12)

Nem abból kell adni ami nincs. Vagyis nem azt kell tenni, ami nincs a hatalmunkban. És nem is érdemes azért aggodalmaskodni, amire semmilyen befolyásunk nincsen. A rendelkezésünkre álló tömeges hírözön miatt erős a kísértés sokat foglalkozni mindazzal, amire semmi hatásunk nincsen, és semmit nem foglalkozni azzal amit viszont megtehetnénk. Hívőként „KÉSZNEK KELL LENNÜNK” olyan jócselekedetekre, amelyek a hatalmunkban állnak. Isten mindannyiunkat belehelyez a szamaritánus helyzetébe. Ha nem élünk sosem ezekkel a lehetőségekkel, akkor a „szeretet meghidegül” és csak ítélői és bírái leszünk a cselekvőknek. Viszont arra vigyázzunk, ha életünket letesszük a szamaritánusi cselekedetekre, ne váljunk közben mások farizeusává, akik nem pont ugyanazt teszik mint mi. A jó példa lehet ragadós, de a jó példával való hivalkodás még itt a földön learatja a dicsőségét. Nehéz megállni a mai kultúrában, hogy ne arassunk némi dicsőséget a posztjainkkal és fényképeinkkel, de ebben is megszívlelendő az a régi biblikus elv, ha adakozunk (értsd itt: jót teszünk), azt titokban tegyük:

Amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy a te adakozásod titkon legyen. És a te Atyád látja, amit titkon tettél, és megfizet neked nyiltan. (Máté 6:3-4)

Még néhány megjegyzés a már sokszor megosztott hivatkozásért, amennyiben nekünk imádkozni kell az ország vezetőiért, akik valójában Isten tudtával és akaratában viselik a hatalmat:

Mindenki engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, csak Istentől, a meglévő felsőbbségeket Isten rendelte. Azért, aki szembeszáll a felsőbbséggel, az Isten rendelése ellen szegül, az ellenszegülők pedig ítéletet vonnak magukra. Mert a hatóságok nem a jó, hanem a rossz cselekedetek büntetésére vannak. Akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicsérni fog téged, mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt teszed, félj, mert nem ok nélkül viseli a fegyvert, mert Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki gonoszt cselekszik. (Róma 13:1-4)

Az ország törvényének betartása mindaddig kötelesség, ameddig nem hágja ár Isten morális akaratát. Ehhez hozzákapcsolva a következő Igét úgy tűnik, mintha mindig mindenkit ott kéne tartanunk ahol van, vagyis a hatalomban. De ez nincs így. 1 Tim. 2:1-4:

Mindenekelőtt arra kérlek, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden fölöttesért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk, teljes istenfélelemben és tisztességben. Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy MINDEN EMBER ÜDVÖZÜLJÖN, ÉS ELJUSSON AZ IGAZSÁG ISMERETÉRE.

Ez az ima az üdvösségért szól és nem többért. Ha ezek az emberek is megismerik a Messiást, (vagy legalább felismerik, hogy a Messiásban elrejtett hívő életünk áldás az országunknak) akkor a nyugodt és csendes élet esélye sokkal nagyobb lesz számunkra. Viszont nyugodtan kérhetünk imában alkalmasabb vezetőket is ha erről vagyunk meggyőződve. Az európai káoszra Istennek van gondja, nem éri meglepetésként, és ő a rossz dolgokból is mindig jót hoz ki. Pontosan azért engedi a gonoszt megjelenni, hogy az emberek feleszméljenek és nála keressenek menedéket. Sajnálatos, hogy a legtöbben persze nem ezt teszik, de ez az ő felelősségük.

Felismerhetjük az idők jeleit, a pogány birodalmakról és az ördögi tervről viszonylag részletesen tanítottunk több részben is, a napi eseményeknek nem kell viszont bibliai aktualitást adni, és a nagy nyomorúságot kikiáltani. Sok minden történik még addig.

Ne feledjük: A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben. (1János 4:18)

MENNYIRE NAIVAK ÉS JÓHISZEMŰEK AZOK A HÍVŐK, AKIK A VESZÉLYEK FELISMERÉSE HELYETT VAGY MELLETT A SEGÍTSÉGNYÚJTÁSRA ÉS A BEFOGADÁSRA TESZIK A HANGSÚLYT?

A jóhiszeműség része a hívő életnek, mert segít abban, hogy a szeretet ne hidegüljön meg a szívünkben. (Persze csak abban az esetben, ha a bibliai hit kritériumai mentén próbáljuk megőrizni a szívünket.) Pál szeretet himnusza eléggé félreérthetetlenül fogalmaz. Felismerhetünk ugyan veszélyeket a minket körbevevő világban, lehetünk nagyon „bölcsek” a mostani történésekben, illetve jövőbeni hatásukban, de egyrészt könnyen kerülhetünk ezen az úton végzetes szereptévesztésbe is. Mit érünk vele, ha a mai információtengerben elárasztva magunkat a nehezen beazonosítható (negatív) hírekkel úgy érezzük: egyfajta „szakértőivé” váltunk a történéseknek szemben a „naivakkal” akik nem látják mindezt vagy egy még rosszabb forgatókönyv szerint direkt ilyenek, (az egész eseménysorozat mögött gonosz és titkos összeesküvés áll) mert hátsó céljaik vannak. Sok hívő olyan dolgokat fogalmaz meg és olyan dolgokért aggódik, amire egyáltalán nincs hatása. Nem képes aggódásának a tárgyát semmilyen módon befolyásolni. Rá egyből igaz lesz a hegyi beszéd, hogy „mit aggodalmaskodik a holnap felől” hiszen semmilyen befolyása sincs rá. Sokkolhatjuk magunkat az iszlám szélsőséges nézeteivel (és lehet ez akár egy valós veszély is) de mire jutunk vele? Arra, hogy általánosan előítéletessé és bizalmatlanná válunk az emberek felé, akiknek más színű a bőre, vallása, mérete, stb. és esetleg netán éppen szükségben is van? Csomagoljunk? Meneküljünk mi is? Építsünk bunkert? Gyűjtsünk konzerveket?

A koldusokra már eddig is gyanakodtunk, hogy csak ál koldus a nagy részük és manipulál minket. Nem tett ez a "bölcs" tudásunk a kéregetőkkel kapcsolatosan irgalmatlanná a valós szegényekkel szemben is?

A legnagyobb népirtást koncentráltan a legfejlettebb ország követte el Európában. Németország élenjárt a kultúrában, a filozófiában, a vallási (protestáns és neoprotestáns) megújulásban, a gazdaságban. No én inkább erre használnám, hogy a Sátán is átváltoztatja magát a világosság angyalává. (Persze igazán még erre sem, mert az igerész egyfajta tökéletes vallási megtévesztést jelent, és nem gondolom, hogy egy bibliahívő ránéz az iszlámra és meg lesz tévesztve, hogy ez lenne a valós hit. A más Jézus, más lélek más evangélium sátáni megtévesztése a keresztény világ kontextusában játszódik és a búza és a konkoly keveredéséről szól.) Vagyis ha Németország és a legfejlettebb kultúra pár év vagy évtized alatt képes volt eljutni a pokol legmélyebb bugyraiba és szisztematikusan kiíratni hatmillió zsidót faji alapon, akkor a mostani „izgalmunk” tartok tőle, hogy nagyon elvéti a célt.

Ha mindenáron a napi eseményeket szeretnénk „megfejteni” a bibliai próféciák rendkívül átfogó és szövevényes világán keresztül, akkor én inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy a megtévesztett világ a zavaros események miatt egyre erősebben követeli majd a „békét és biztonságot”. Meg fogják kapni. És akkor menthetetlenek lesznek. (1 Tessz. 5:3) No én inkább ezt a veszélyt látom, hogy ebbe a zsákutcába indulunk el. Félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy már itt tartanánk a (biblikus) történelemben, de az látható, hogy a hisztéria és a félelem gyorsan létrejön, és nem hinném, hogy a félelem jó tanácsadó lenne a hívő döntéseiben. Talán érdemes lenne nagyon-nagyon szelektálni a hírek között, bizonyos (egyébként antiszemita) forrásokat teljesen mellőzni és igyekezni megtalálni a tudományosan megalapozott és lehetőség szerint előítéletességtől mentes objektív forrásokat. (Megjegyzem halkan: ennek a kritériumnak leginkább a Biblia felel meg, bár abból a napi híréhségünk nem elégül ki. Ezt elégíti ki a Facebook teljesen random és sokszor ellenőrizhetetlen módon….)

Személy szerint nem ismerek olyan hívőt, aki jelen helyzetben döntési pozícióban lenne, és hívőként átlátva az eseményeket, politikai döntéseket kellene hoznia. Ez lehetne külön egy téma, de mi nem vagyunk ez a kategória. 

Természetesen az aktuális eseményekkel megjelenik az aktuális keresztény irodalom is: az iszlám mint Babilon az Antikrisztus az iszlámból stb. De a római birodalom működési elvein felépülő világbirodalom és az efölött uralkodó vallási babiloni rendszer a maga megtévesztő keresztény színezetével NEM egy iszlám uralta társadalom és gazdasági rendszer. Erről talán lehetne egyébként gondolkozni a Biblia alapján, hogy milyen lesz ez a jövőbeli rendszer? (A következő részben kitérünk ezekre a kérdésekre is.)

Befejezésül még annyit, hogy minden (negatív) általánosítás komoly gondokat vet fel, mert keményebbé tesz minket és tartok tőle, hogy általában nem is igaz. (Készült arról pl. tényleg felmérés, hogy hányan tudnak a menekültek olvasni vagy a társadalom milyen rétegét foglalják magukba a menekültek? Akikkel én találkoztam kiválóan olvastak a neten…) Sajnálom, hogy sokunknak nem elég a szamaritánusi helyzetfelismerés egy adott pillanatban, de nem látom, hogy a hívő számára ennél többet (vagy kevesebbet) tanítana az Írás, ami a közvetlen emberi kapcsolatokat illeti. Pedig a római birodalomban lett volna ok a kollektív aggódásra és ellenség felismerésre. Az egyháznak azonban semmi ilyen hatalma és feladata nem létezik túl azon, hogy a bibliai jövőképet viszont tanítania kell. (Na ebben viszont nagy az elmaradás, foglalkozunk sok mindennel, ami nincs benne az Írásban, és kevesen foglalkoznak azzal, ami viszont benne van. A hívők kutatják azt, amiről a Biblia hallgat és alig ismerik, amiről viszont beszél…) 

Majd a messiási királyságban, ott jelen lesz a messiási törvény állami szinten, ott olyan rend lesz, amire mindannyian vágyunk.

MITŐL KELL FÉLNÜNK? KÖZELEDIK A MUSZLIM ANTIKRISZTUS?

Az előző részben a tanulmányunk első pontját fejtettem ki azzal kapcsolatosan, hogyan viszonyuljunk hívőként a mostani válsághoz. A további részekben röviden arra teszek kísérletet, hogy rámutassak: a menekültválsággal kapcsolatos félelmeink még ha valósak is, igen rossz irányba terelhetik a gondolkodásunkat bibliai szempontból. A mostani írás a 2-4 pontokkal kíván foglalkozni. (Ezek a következők: az arabok, az iszlám, és a muszlim Antikrisztus kérdése.) Az utolsó részben ismerjük majd meg az egyes arab (iszlám) országok jövőjét a bibliai prófécia alapján.

2. ARABOK

Az arab népek származásukat tekintve Ismaeltől származnak. Hágár kapott egy próféciát a fiáról, amit érdemes szemügyre vennünk:

Az pedig vadtermészetű ember lesz: az ő keze mindenek ellen, és mindenek keze ő ellene; és minden ő atyjafiának ellenébe üti fel sátorát.

Anélkül, hogy túlbonyolítanánk a kérdést, (nem mintha a túlságos leegyszerűsítés nem hordozna magában szintén veszélyeket), az mindenképpen látszik, hogy Ábrahámnak ez a magja nem a békés egymás mellett élés alapjait fekteti le. A történelem során számos példát látunk ennek a próféciának a működésére. A próféciában leírt állapot látható ma is az arab népek és Izrael viszonyában, de ugyanúgy láthatjuk a különböző arab népek, törzsek egymáshoz való viszonyában is. 

Ha kizárólag a bibliai próféciák szemszögéből értékeljük a történelem menetét, akkor annyit leszögezhetünk, hogy az arab népek nem jelennek meg nagyhatalmi tényezőként a birodalmak között. Látjuk az asszírokat, a babiloniakat, a perzsákat és a médeket, az egyiptomiakat, és végül a rómaiakat. Látjuk azt, hogy a negyedik birodalom a Dániel könyvében a korai szakaszában egyezik a római birodalommal, de ez nem jelenti a teljes történetét, és ennek a birodalomnak van egy folyamatos továbbélése a történelem folyamán, és az idők végén a két részre osztottsága megszűnik, és helyét egy az egész földre kiterjedő rendszer veszi át. Ahogy korábban rámutattunk a két részre osztottság megszűnésének kiváltó oka lehet a Góg és Magóg háborúja. (Abban a háborúban egyébként arab országok a bibliai fölsorolásban legalábbis nem érintettek, más iszlám országok, mint pl. Irán (perzsák) viszont igen.) A világbirodalom még nem maga a nagy nyomorúság, hanem a látszólagos béke és biztonság hosszabb vagy rövidebb korszaka. Ebben az időben emelkedik politikai hatalomra a „kis szarv”, az Antikrisztus, aki az egységes világrend tíz birodalmi részre osztásakor már jelentős pozíciót tölt be, mert megerősíti a szövetséget Izraellel és garantálja számukra egy hétéves szerződésben a biztonságot és a templomi áldozat zavartalan működését. Ezt a szerződést töri meg 3 ½ év múlva, amikor teljes erejével Izrael ellen fordul. 

Ha igaz is lenne az a félelem, ami most megjelent mind a világi mind a keresztény irodalomban, írásokban, kommentekben stb. (szerintem egyébként nem igaz, de ebben itt nem kívánok most állást foglalni), hogy az arab (ill. az iszlám vallású) népek elözönlik országainkat és pár évtizeden belül akár többségbe is kerülhetnek, és teljesen átalakítják kultúránkat, társadalmi berendezkedésünket, a vallás szerepét a társadalomban, még akkor is ezek az országok olyan politikai, társadalmi, vallási szerkezettel rendelkeznek majd, amely lehetővé teszi az egységes világ kialakulását. Ez a feltételezett folyamat meglehetősen ellent mondana annak a próféciának, amivel ezt a részt bevezettük. És akkor még a vallás kérdéséről egyáltalán nem beszéltünk, csak arról, hogy ezek a népek és utódaik képesek-e megvalósítani a Biblia által felvázolt jövőképet. Én sokkal inkább azt gondolom, hogy a mostani folyamatoktól való túlzott félelem csak egy eszköze annak, hogy a társadalmakat a „béke és biztonság” jövőképe felé terelje. Az most is látszik, hogy szabadságunkat sokan hajlandóak vagyunk feláldozni a „béke és biztonság” érdekében.  De vessünk egy pillantást a vallásra is mielőtt levonjuk a következtetéseinket. 

3. ISZLÁM

Bár az iszlám vallás a kialakulása során sok mindent átvett a Bibliából, ettől még nem vált igaz vallássá. Mohamed többek között azt gondolta, hogy képes lesz egyesíteni az egymással folyamatosan harcban álló arab népeket egy monoteista vallás zászlaja alatt, de ezt a célt sosem érte el. A szunniták és a síiták a 8. század óta harcban állnak egymással. A legnagyobb iszlám birodalom az ottomán török birodalom volt, (nekünk magyaroknak kellene a legjobban tudnunk), ez a birodalom az arab muszlimokat szolgaként ill. rabszolgaként kezelte.

Biblikus szempontból bizonyos közös vonások ellenére az iszlám (és minden más vallás) egy hamis vallás. Allah nem egyenlő a Biblia Jehovájával, bármennyire is törekednek sokan a mai ökomenikus áradatban megtalálni a közös pontokat. A bibliai kijelentés letéteményese egyetlen nép, ez pedig a zsidó nép. Nincs más olyan nép, aki mint nép az egy igaz Istent imádta volna történelme során. Ez az állítás természetesen nem csak az arab és egyéb iszlámhívő népekre igaz, hanem igaz az úgynevezett „keresztény nemzetekre” is. Bibliai szempontból NINCSENEK keresztény nemzetek. Akármennyi valós hívőt is tartalmaz egy nemzet, az ország maga akkor is csak névlegesen lehet keresztény. Miért fontos ez? Azért mert a mai félelmek legnagyobb része ebből a félreértésből fakad. Sokan úgy érzik, hogy szükséges megvédeni „keresztény” értékeinket. De tulajdonképpen összekeverik az általános emberi humánus segítségnyújtást, (ami persze jelen van a Bibliában, de nem ez az üzenetének a lényege) a tényleges bibliai igazságokkal. (Megjegyzem néha az egyébként hősies példát mutató segítők is fölcserélik a bibliai igazságokat a humanitárius segéllyel, de ez az érem másik oldala.) 

Tisztában vagyok vele, mennyien kimutatták már az iszlám vallás veszélyét a másként gondolkodókra és más népekre, különösen a zsidókra. Ez ismét lehet igaz, de hagy ismételjem meg, a legnagyobb veszélyt eddig a történelemben a zsidóságra (és a bibliai kereszténységre is) a „keresztény” katolikus és protestáns Európa illetve a kiemelkedően művelt és fejlett Németország talaján hatalomra jutó nácizmus jelentette. Az arab népek a maguk megosztottságában és az egyéb népek az iszlám zászlaja alatt soha nem lennének képesek megalkotni a Biblia által megjövendölt egységes világrendet. Ez világosan látszik azokon a népeken keresztül, akiknek a messiási királyságban betöltött szerepével a Biblia külön foglalkozik. De mielőtt erre is rátérnénk, vegyük végül szemügyre a muszlim Antikrisztus fenyegető rémét.

4. MUSZLIM ANTIKRISZTUS?

Azok, akik az Antikrisztust az iszlám országok kontextusában szeretnék bemutatni, kísérletet tesznek arra, hogy bizonyítsák, az Antikrisztus birodalma nem lesz jelen az egész földön. De Jelenések  13:7-8 teljesen egyértelműen az ellenkezőjét állítja:

 Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze; és adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen. Annakokáért imádják őt a földnek minden lakosai, a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, a mely a Bárányé, a ki megöletett, e világ alapítása óta.

A kontextus határozza meg a jelentést és ez az igevers nem engedi meg, hogy az Antikrisztus birodalmát csak egy regionális iszlám szövetségnek mutassuk be. 

A másik probléma egy lehetséges iszlám típusú birodalom kialakulásával a jövőben, hogy a Dániel könyve, Nebukadnezár látomása és Jelenések 17:10-11 ezt nem teszi lehetővé. Ott ugyanis egy olyan birodalomról van szó, amely a Jelenések könyve szerint már János idejében uralkodott és uralma és működése folyamatos lesz valamilyen formában egészen az Antikrisztus 3 ½ éves uralmáig. Lássuk ismételten ennek a birodalomnak a szerkezetét:

4. Negyedik birodalom (Róma)

a. Egyesült korszak

b. KÉT RÉSZRE OSZTOTT KORSZAK (a jelen)

c. Egységes világkormány korszak

d. Tíz részre osztott korszak

e. Antikrisztusi korszak

És most lássuk a Jelenések könyve információi alapján a negyedik birodalom részletes szerkezetét:

 Király is hét van; az öte elesett, és az egyik van, a másik még el nem jött; és mikor eljő, kevés ideig kell annak megmaradni. 

  11. A fenevad pedig, a mely vala és nincs, az maga a nyolczadik, és a hét közül való; és a veszedelemre megy. (7:10-11)

A Negyedik Pogány Birodalmat előkészítő kormányok

a. A Tarquinius Királyok - Első Fej

b. A Konzulok- Második Fej

c. A Plebejusok - Harmadik Fej

d. A Republikánusok - Negyedik Fej

e. A Triumvirátusok - Ötödik fej

4. A Negyedik Pogány Birodalom – Imperializmus - Hatodik fej

a. Az Egyesült korszak – A Római birodalom

b. A Két Részre Osztott Korszak – Az Erő Kelet-Nyugat Megoszlása

c. Az Egységes világkormány Korszak 

d. A Tíz Királyság Korszak – A Tíz Szarv

e. Az Antikrisztusi Korszak – A Hetedik Fej (a 11. szarv aztán a 8.)

(A lehullott első öt fej alternatív magyarázata szerint birodalmakat jelenítenek meg: 1.Egyiptom, 2.Asszíria, 3. Babilon, 4.Méd-Perzsa és 5.Görög birodalom).

A pogány birodalmak bemutatásából világosan kitűnik, hogy az egyesült világkormány a negyedik birodalomból fejlődik ki. többen megkísérelték az ottomán birodalmat ráerőltetni a látomásra, ezt itt nem kívánjuk részleteiben megvizsgálni, de sem az arab világnak sem az iszlám vallásnak nincs kapcsolata ezzel a próféciával. Ha a vallásokat vesszük szemügyre, akkor a negyedik birodalom magára öltötte a kereszténység látszatát és a két részre osztott  birodalom is egyfajta látszatkereszténységet képviselt a történelem során. Aki azt állítja, hogy a világkormánynak és az azt uraló vallási babiloni rendszernek iszlám jellege lesz, annak meg kell tudni magyaráznia miért is lenne akkor ez a rendszer bárki számára is megtévesztő, aki valaha csak érintőlegesen is találkozott a bibliai kereszténységgel? 

Ez a világot leuraló vallási rendszer sokkal inkább egy olyan ökumenikus (a világvallásokat magába olvasztó) rendszer lesz, amely használja a Biblia elemeit, megvan benne a kegyesség látszata, de tagadja az újjászületés valóságát (az erejét) és mindazt, amely a tényleges hívő élet része. Használhatja a bibliai terminológiát, Jézus nevét, de ez egy más Jézus lesz más Lélekkel és más evangéliummal. Ez lesz a végső formája a nagy paráznának, Jézabelnek, aki Jelenések 2:20-22 szerint a nagy nyomorúságba megy:

Íme én ágyba vetem őt, és azokat, a kik vele paráználkodnak, NAGY NYOMORÚSÁGBA, ha meg nem térnek az ő cselekedeteikből.

A nagy parázna a sok vízen ül, vagyis teljesen kontrollálja a nemzeteket, akik kiszolgálják, és üldözi a szenteket, akik a 144 000 zsidó evangélista szolgálata alatt megtértek. Sokan lesznek mártírok közöttük. 

A HÉT GYÜLEKEZET leírása a Jelenések könyve elején nemcsak a konkrét gyülekezetek leírása. Átfogó képet ad az egyház korszakában a különféle formában megjelenő gyülekezetekről és kronologikusan azt is bemutatja, hogy a történelem során milyen típusú egyház lesz a domináns. A végső kor meghatározó gyülekezete a laodiceai gyülekezet, amely jellegében ugyan „keresztény”, de gyakorlatában tagadja a megváltót, aki kívül van a gyülekezeten. 

A vallási Babilon a nagy nyomorúság első felét uralja csak. Az Antikrisztus ezalatt az idő alatt éri el az abszolút politikai hatalmat, a tíz (politikai/gazdasági részre osztott világot meghódítja, hét politikai vezető (király) behódol neki és hármat megsemmisít. A nyomorúság második fele a politikai Babilon uralma lesz, amelyben az Antikrisztus egy személyben képviseli az egyházi és a világi hatalmat. Ebben a totális vallási rendszerben az ördög a hamis atya, aki minden hatalmát a hamis fiúnak adta, az Antikrisztusnak és a hamis próféta játssza a Szentlélek szerepét, mert a földet az Antikrisztus imádására vezeti. Ez a szerkezet sem engedi meg az iszlám vallás semmilyen formáját és ellene mond egy lehetséges muszlim Antikrisztusnak. Az Antikrisztus – ahogy a neve is mutatja – mindenben Krisztus ellentéte lesz, de közben elhiteti, hogy ő maga a messiás. Teljesen értelmetlen ezt a felállást az iszlám eszkatológiával összekapcsolni és magyarázni. A hasonlóságok csak azért jelennek meg, mert az iszlám eszkatológia a bibliából kölcsönözte (valójában lopta) az elemeit. 

Ahogy a következő és utolsó részben megvizsgáljuk egyes arab (iszlám) államok jövőbeni sorsát, még világosabban látni fogjuk, hogy az iszlámnak és ezeknek az államoknak nem az lesz a szerepe a jövőben, amitől most oly sokan rettegnek. 

5. ARAB ORSZÁGOK JÖVŐJE A PRÓFÉCIÁKBAN 

Az elmúlt részekben áttekintettük a menekültválság lehetséges hatásait és a biblikus hozzáállást, az arab és iszlám országok történelmi jelentőségét a bibliai jövőkép alapján, és végül cáfoltuk egy lehetséges muszlim Antikrisztus jövőbeni megjelenését. Tanulmányunk befejező részében kísérletet teszünk,  hogy röviden összefoglaljuk az arab (iszlám) országok jövőjét a bibliai próféciákban. Ezeknek az országoknak a megjövendölt sorsa a messiási királyságban szintén jelentősen befolyásolja az első négy pont kérdéseit és válaszait. A próféciák kiemelten foglalkoznak azokkal a területekkel illetve országokkal, amelyek valamilyen formában kapcsolódtak és kapcsolódnak Izrael történetéhez.

A próféták fő vádja a felsorolt országok ellen, hogy folyamatosan gyűlölik Izraelt. Ez a gyűlölet Ismael és Ézsau leszármazottaival kezdődik IV. Mózes 20:14-21-ben és egészen máig tart. A 83. Zsolt. 2-9 foglalja össze ezt a hozzáállást.

Isten, ne vesztegelj, ne hallgass és ne nyugodjál, Isten! 

  3. Mert ímé, háborognak ellenségeid, s gyűlölőid fejöket emelik. 

  4. Néped ellen álnok tanácsot gondolnak s védenczeid ellen terveket szőnek. 

  5. Ezt mondják: Jertek, veszessük el őket, hogy ne legyenek nemzet, hogy ne emlegessék többé Izráel nevét! 

  6. Mert tanácskoztak együtt, egy szívvel; szövetséget kötöttek ellened: 

  7. Az Edomiták és Ismáeliták sátrai, a Moábiták és Hagarénusok; 

  8. A Gebaliták, Ammoniták és Amálekiták, a Filiszteusok Tyrus lakosaival együtt. 

  9. Az asszir is szövetkezett velök, segítőjévé lettek a Lót fiainak.

Ezekben a versekben egy összeesküvésről olvashatunk Izrael ellen. Céljuk Izrael teljes megsemmisítése, úgy, hogy még a nevére se emlékezzenek. A felsorolt nemzetek ősi népek, de lefedik a modern arab népek területét, amelyek más névvel rendelkeznek. A következő lista segít az eligazodásban:

EdomDél-Jordánia

IsmaelitákAz arabok atyja

MoábJordánia közepe

HagarénusokEgyiptom

GebalitákLibanon

AmmonÉszak-Jordánia

AmálekA sínai félsziget

FiliszteaA gázai övezet

TyraLibanon

AsszíriaIrak és Szíria részei

Ez az összeesküvés a modern zsidó állam megalakulása óta továbbra is jellemzi az arab nemzeteket és egészen a nagy nyomorúságig tart. 

Két elv szerint láthatjuk az arab országok jövőjét: először az antiszemitizmusuk története szerint, másodszor az őket Izraelhez kapcsoló vérrokonság mértéke szerint. Végezetül béke lesz majd a különböző arab országok és Izrael között, de ez három formában következik be: először, megszálláson keresztül, másodszor, a pusztítás eszközével, harmadszor, megtérésen keresztül. Most lássuk az egyes országokat.

1. Libanon

Béke lesz Libanon és Izrael között a megszállással. Ezt nem állítja direkt az Írás, csak levezethető bizonyos tényekből. Ezékiel 47:13-48:29 adja meg a királyság határait. Az északi határ azt mutatja, hogy Izrael része a modern Libanon. Ebből az következik, hogy Izrael megszállja és birtokba veszi egész Libanont, és néhány északi törzse fog ott letelepedni. 

2. Jordánia

A modern Jordánia magában foglalja Edom, Moáb, és Ammon ókori országait. Mivel Isten nem ugyanazt a jövőt szánja nekik ezért külön tárgyaljuk őket.

a. Edom: Dél-Jordánia

Számos rész ír arról, hogy Izrael és Edom között béke lesz a pusztítás eszközével: Ezékiel 35:6-9: A kép egy hatalmas pusztítás vérrel és hullák töltik meg a hegyeket, völgyeket (6-8),  és Edom folyamatos pusztává válik (9).

Jeremiás 49:7-13 is a teljes pusztításról ír, hogy semmi sem fog emlékeztetni Ézsau magjára. Abdiás rövid könyve teljes figyelmét Edom pusztulására fordítja. Az a tény, hogy Izrael hozza a végső pusztulást Edomra Ezékiel 25:12-14-ben is olvasható.

b. Moáb: Közép-Jordánia

Moáb is pusztítást szenved Jer. 48:1-46 alapján, de ez nem lesz teljes. Akik túlélik megtérnek és Moáb maradéka visszatér a 48:47 szerint.

c. Ammon: Észak-Jordánia

Jeremiás 49:1-2 szerint Ammon részben elpusztul és Izrael tulajdona lesz. A 49:6 szerint Ammon maradéka az Úrhoz fordul és a királyságban lesz ilyen nevű nemzet.

3. Egyiptom 

Egyiptom és Izrael között béke lesz, de először pusztítás vár rá, utána pedig megtérés. Egyiptom összefoglaló története Ézs. 19:1-22-ben olvasható. Mindezen túl Egyiptom félni kezd Izraeltől, ahogy Ézs. 19:16-17 írja. Ézs. 19:19-22 szerint oltárt építenek mint jelet Izrael Istenének, hogy mentse meg Egyiptom földjét. Egyiptomot az Antikrisztus seregei teljesen elnyomják (Dániel 11:42-43), de Isten megszabadítja őket az elnyomóiktól. Az egyiptomiak ráébrednek, hogy Allah, a muszlim isten nem mentheti meg őket, csak Jehova, Izrael Istene. Ez vezet majd Egyiptom nemzeti megtéréséhez. Az Isten, aki pusztulást hozott a számukra, most elhozza a helyreállásukat is. Így Egyiptom a messiási királyságban a pogány nemzetek között kap helyet. Egyiptom lesz az egyik ország, aki az Antikrisztus ellen vonul Dániel 11:40- szerint. 

Mindazonáltal az ábrahámi szövetség elve miatt Egyiptom ítélet alá is kerül Edomhoz hasonlóan Joél 3:19-ben. Egyiptom bűne hasonló Edoméhoz, de a büntetés Edom esetében a teljes pusztulás lesz, Egyiptom esetében a királyság első negyven évében lesz csak pusztaság az ország Ezékiel 29:1-16 szerint. A negyven év után azonban Egyiptom népét újra összegyűjtik és nemzetként lesz jelen, aki megünnepli a sátoros ünnepet is a királyságban Zakariás 14:16-19 szerint. 

4. Asszíria: észak Irak

Az ókori Asszíria a mai modern Irak másik jelentős arab ellensége a modern Izraelnek. De Ézsaiás 19:23-25 szerint béke lesz köztük megtérésen keresztül. (23) egy gazdasági egységet ír le, amely Egyiptomot Izraelt és Asszíriát foglalja magába. 

 

5. Kedar és Hazor: Szaúd-Arábia

Béke lesz Izrael és Szaúd-Arábia között Jeremiás 49:28-33 szerint. Teljes pusztulást ír le a rész háború miatt és a lakosok az egész világon szétszóratnak. 

6. Elám: Perzsia vagy Irán

Bár ez nem arab ország, de ugyanaz a vallása mint a többi arab országnak. Béke lesz Izrael és Irán között teljes pusztítás eszközével Jer. 49:34-39 szerint. Elám pusztulását írja le (34-38) és a lakosok teljes szétszóratását a világon. De a 39-ben kiderül, hogy ez csak részben lesz így és a szétszóratás időleges lesz. 

d. A királyság két puszta helye

Ahogyan már láttuk az előző részekben, a messiási királyság rendkívül produktív és gyümölcsöző lesz, az egész földet a szépség jellemzi. De lesz két terméketlen terület égő szurokkal és kénkővel a királyság egész ideje alatt: Babilon és Edom. (Szaud-Arábia  is puszta lesz, de csak lakatlan értelemben.)

1. Babilon: Dél-Irak

Az egyike az elhagyott helyeknek. A korábbi világ antikrisztusi fővárosa lesz Babilon. Számos rész ír erről pl. Ézs. 13:20-22. A lakatlan romok Szodomáéhoz és Gomoráéhoz hasonlóak Jer. 50:39-40-ben. Később ő hangsúlyozza Babilon pusztulásának teljességét 51:41-43-ban. A királyságban nem lesz ember, aki csak átkelne a romok között. Ez mára nem igaz. Nemcsak hogy puszta lesz, de folyamatos égés és füst helye lesz Jel. 19:3 szerint. 

2. Edom: Dél-Jordánia

A másik puszta hely Edom lesz. Ez is számos helyen szerepel pl. Ézs. 34:8-15-ben. Jeremiás másik próféciája 49:17-18 a Szodomához és Gomorához való hasonlóságot hangsúlyozza. Ezékiel 35:10-15 magyarázza Edom ítéletének súlyosságát. Végül Joel 3:19 szerint Edom Izrael elleni speciális erőszakossága miatt folyamatos pusztaság lesz a királyságban.

Ahogy szemügyre vettük az országok sorsát, látjuk, hogy  nem rajzolódik ki egy egységes arab/iszlám globális rendszer, mint a babiloni globális hamis vallási rendszer, amely a nyomorúság első felét uralja, illetve egy antikrisztusi politikai-vallási rendszer, amely a nyomorúság második felét uralja. Bár gyűlöletükben és antiszemitizmusukban közösek, de ennek különböző mértéke más és más szerepet enged meg számukra az idők végén. A történelem vége nem kérdéses. Ahogy a történelem Ura hajszálpontosan beteljesítette az első eljövetel összes próféciáját, pontosan így történik minden próféciával a jövőben is. Ne rettenjünk meg a napi események nyomasztó tartalmától. Nyerjünk bölcsességet az Igéből, engedjük hogy a Szentlélek megvilágosítsa Isten igazságait, tartsuk magunktól távol az összeesküvés elméleteket, és minden féltett dolognál jobban őrizzük meg a szívünket, mert abból indul ki az élet. Mindaz, ami elhidegít az irgalomtól, az együttérzéstől, a könyörülettől, a segítségnyújtástól, a jelenvaló gonosz világ fejedelméhez tartozik.Ne aggodalmaskodjunk azon, amit nem tudunk megváltoztatni, és cselekedjünk ott, ahol Isten előre elkészítette számunkra a jócselekedeteket. Az Úr közel. Ámen.

(A tanulmány negyedik részének teológiai összefoglalója Arnold G. Fruchtenbaum: The Footsteps of Messiah műve alapján készült.)

 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

 

A gyülekezet választás szempontjai

A gyülekezet választás szempontjai Bibliatanítások 2016. 12. 20. 17:28

Kérdés: Tudnál szempontokat adni a gyülekezet választással kapcsolatban?

Válasz: A biblikus helyi gyülekezet jellemzőivel foglalkozunk a honlapunkon a bibliaiskola sorozatunkban, hat tanulmányt olvashattok ezzel kapcsolatban itt.

A legfontosabb, hogy a gyülekezet meg legyen győződve az írások tévedhetetlenségéről. Másodsorban mit gondol a gyülekezet Izraelről és a királyságról? A gyülekezetnek fel kell ismernie a különbséget Izrael és az egyház között, vagyis azt, hogy Isten ígéretei Izrael számára megmaradtak, szó szerint értendők és nem a gyülekezet tölti be azokat. Harmadszor pedig, hogy a vezetők üzenetei magyarázó (expository) tanításokat tartalmaznak a Bibliából – vagy egy könyvön keresztül vagy egy téma szerint – és Isten igéje nemcsak egy ugródeszka ahhoz amit mondani akarnak. Persze ha nem találunk olyan gyülekezetet aki pontosan érti Izrael szerepét, de betölti a másik két kritériumot, meg kell fontolni, hogy csatlakozzunk mert a teljes távolmaradás sem biblikus.

Talán elsőre kicsit szokatlan a második pont fontossága, de ez jól megmutatja a gyülekezet valós viszonyát az írásokhoz. Elfogadja azt amit Isten állít? Vagy allegorikus értelmet ad a szövegnek ott ahol úgy gondolja, hogy már nem aktuális? (Csak ebben az esetben lesz igaz az amit a Biblia kritikusai szoktak hangoztatni: Az írásokból mindent meg lehet magyarázni és annak az ellenkezőjét is.) Ha Isten nem tartja be Izraelnek tett ígéreteit, nem tartja be a velük kötött szövetségeket, miért kellene bíznunk benne, hogy betartja azt amit a gyülekezetnek ígér? Pál nem véletlenül folytatja a nagyon jól ismert nyolcadik fejezetét a Rómaiakhoz írt levélnek a következő három fejezetben Izrael kérdésével: ha tényleg semmi nem választhat el Istentől, akkor mi a helyzet a zsidókkal? Erre meg is adja a választ: Isten nem vetette el az ő népét és a teljes Izrael megtartatik.

Az elsődleges szempontok mellett számtalan más dolog van, amire érdemes odafigyelni. Ezek nem szükséges, hogy feltétlenül vízválasztók legyenek közöttünk és a helyi gyülekezet között. De ha mindig szem előtt tartjuk, hogy nem egy gyülekezethez, pláne nem egy mozgalomhoz tértünk meg, akkor szükséges a gyülekezet dolgait összemérni Isten mérőzsinórjával. Van felelőségünk, mert az elszámoltatás személyes és nem kollektív. Az alább leírtak inkább csak felsorolásszerű dolgok és nem összefüggő tanítás.

Ha úgy csatlakozunk egy gyülekezethez, hogy megtértünk ott és részévé váltunk, akkor nyilvánvaló, hogy bébiként nem voltunk abban az állapotban, hogy tisztában legyünk a gyülekezet hitvallásával, tanítási gyakorlatával, stb. Később azért célszerű tájékozódni. Nagyon gyorsan elkezdjük magunkra ölteni a gyülekezet szokásait. Ez nem feltétlenül rossz, ez lehet egy természetes folyamat is, de sokszor fiatal közösségek is képesek hihetetlen gyorsan elindulni a megszokások útján, és egy evangéliumi közösségben ugyanolyan görcsösen lehet ragaszkodni a kialakult tradíciókhoz, mint a 2000 éves katolikus egyházban. Ez odáig vezethet, hogy összekeverik a „szolgálat szívét” „illatát” a Szentlélek jelenlétével, illetve a kellemes érzéseiket, amit a megszokott biztonság vált ki, azonosítják a Szentlélek betöltésével.

Érdemes a dicséretet is szemügyre venni. Mindaz, ami manapság történik pl. a modern popkultúrájú dicséretek jelentős részében, sokszor semmiben sem különbözik a hasonló jellegű világi koncertektől, (mert a szöveg már annyira távol került a bibliai szövegektől, néha csak pár szót ismételgetnek – „ne legyetek olyanok mint a pogányok,” - mondta Jesua, ne mantrázzatok). Ott is „betöltekeznek” mindazzal a kellemes érzéssel, amit a néhány óra alatt magukba szívnak.

A helyi gyülekezetnek nem az a feladata, hogy az új tagokat minél gyorsabban beépítse úgy, hogy valami feladatot „szolgálatot” ad nekik. (Jól tudsz angolul? Gyere tolmácsolni, az Úr elhívott…) Ez az egyik kulcs: Az újak hozzákapcsolása a Messiás testéhez csakis az Ige és az agapé szeretet által történhet meg. A tudatos fileo technikák, „barátkozás, kávézgatás „bulizás” „bandázás” „fun, food, fellowship” nevezzük bárhogy is, a seeker friendly model technikái, ezek korunk jelenségei, a Biblia semmi ilyesmit nem tanít. Csak a keskeny úton lehet Krisztust bemutatni, a széles úton fennáll a veszély, hogy más Jézust ismerünk meg és észre sem vesszük. Részeivé válunk egyfajta társadalmi kereszténységnek, lesz „szolgálatunk” „barátaink” időnk ki lesz töltve, néhány mozgalom szinte tudatosan törekszik arra, hogy a hívek idejét teljesen lefoglalja és saját forrásából engedjen csak információt kapni, nagyobb mozgalmaknál kiépülnek a munkahelyek, ezáltal olyan szinten fonódik néha össze a világ és a gyülekezet, hogy a hívek ha akarnának se tudnának kimenekülni a felépült rendszer karmaiból.

A helyi gyülekezet mindezzel szemben az érett férfiúságra nevel. Felnőtt, döntésképes híveket akar, nem fél attól, ha a hívek kérdeznek, mindent megvizsgálnak, nem hirtelenkedi el a kézrátételt, vagyis nagyon megfontoltan enged a szolgálatba híveket, a pulpitus (de a zeneszolgálat sem) nem szolgálhat arra, hogy kitüntetésképpen megosszuk testvérekkel, azért, hogy jobban kötődjenek a gyülekezethez. A testvéreket nem a szervezethez, hanem a Messiáshoz kapcsolja. Lehetőséget biztosít a Szentlélek ajándékainak működésére, ez feltételezi azt, hogy tanít erről részletesen. Nagyon értékesnek tartja mind a gyülekezeti időt mind a hívők idejét. Tehát a rábízott feladatokkal foglalkozik: elmenvén hirdeti az evangéliumot, kereszteli az új hívőket és MINDENKIT TANÍT MINDARRA, AMIT KRISZTUS RÁNK BÍZOTT VAGYIS A TELJES ÍRÁSRA. Ma a legfontosabb működő ajándék a tanítói ajándék. Tehát a jól forgolódó presbitereket/pásztorokat/véneket megbecsüli, kiváltképp azokat, aki tanítanak. A diakónusok fő feladata a tanítók fölszabadítása minden egyéb (pl. tanácsadás, gyakorlati ügyintézés, véget nem érő látogatás stb.) feladatai alól azért, hogy az elöljárók ne „az asztal körül szolgáljanak,”  hanem az Igével legyenek elfoglalva.

A helyi gyülekezet tanításából látható a gyülekezet vezetésének biblikusan plurális felépítése a zsidó zsinagógai hagyomány követésén keresztül. Ahol nem plurális vezetés van érdemes odafigyelni arra, hogy milyen hatalom koncentrálódik egy pásztor kezében. Az Újszövetségben mindig plurális gyülekezeti vezetést látunk, az egyszemélyű vezetésre használt igék vagy apostolokra vagy Jesuára vagy angyalra (Jelenések) vonatkoznak, ezért ezeket nem lehet alkalmazni az egyházi vezetésre.

Még inkább figyelmet érdemel, ha a mozgalmat egy „különleges elhívású” alapító indította és vezeti. Ez a kiválasztottság tudat teremti meg a melegágyát a hamis tanítói tekintélynek és elhívás tudatnak. Ha ehhez még a nem bibliai értelemben vett,  „karizmatikus” ajándékok is párosulnak (szónoki készség, vezetői képesség, humor, stb.) az eredmény nem fog elmaradni. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az evangéliumot nem hirdetik, Isten mindezeket és mindenkit tud használni céljaira. Az evangéliumnak önmagában való ereje van, ez a lényegi tulajdonsága a magnak, elvetik és kikel, függetlenül a vetőtől. Tehát egy hamis tanító is vethet akár jó magokat, mert a jó magok elérik a nyitott szíveket és kihajtanak. Bár sokszor a speciális elhívás speciális kijelentéseket hoz magával, és ez a hívekbe is megfogan, evangélium plusz gyógyulás plusz áldás, „karizmatikus hívő” szemben a „száraz” hívővel,  vagy evangélium plusz nagyobb kegyelem (még Istenénél is nagyobb néha), „kegyelmi hívő” szemben a „kegyelmet nem ismerő” hívővel stb. Biblikusan minden hívő karizmatikus. Biblikusan minden hívő kegyelemből hívő, mert kegyelemből tartattunk meg és hit által üdvözülünk. Nincs más lehetőség. Tehát a mozgalom és a mozgalmi  „karizmatikus” vezető veszélye mindig az, hogy a tömegek a rendszerhez kezdenek megtérni, a vezetőt és a kiépült rendszert követik, és nem épül bennük ki a biblikus felismerés, a béreai hívők alapossága, ami elengedhetetlen hosszú távon a szívbe vetett mag növekedéséhez.

A további növekedés és gyümölcstermés tehát erősen kétséges lesz. És ne felejtsük el: a konkoly is növekszik . Ebben a korban olyan szinten keveredik a búza és a konkoly, hogy Jesua azt mondta, nem lesz szétválasztva, csak a világ végén, az ítéletkor. (Egészen pontosan az elragadtatás választja szét az igaz egyházat a hamistól, és a határ a látható egyház falain belül húzódik meg. Gondoljuk meg, hogy az elragadtatás egyáltalán nem fogja megrázni a látható hamis egyházat, hanem inkább világuralomra jut és uralja a nyomorúság első három és fél évét.  A rendszer, a szisztéma, a mozgalom „győz” a biblikus helyi gyülekezet fölött.

Az Apostolok Cselekedeteit tanulmányozva egyetlenegy igét emelnék ki a  gyülekezetválasztás egyéb szempontjaihoz. Ebben a versben megtaláljuk a legfontosabb összetevőit a helyi gyülekezetnek és nem utolsó sorban azok sorrendjét. Az ApCsel 2:42. verse mutatja a tanítványi elköteleződést:

És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben.

És foglalatosok valának, [az angolban állhatatosan folytatták] versrész mutatja, hogy mindez nem csak egy érzelmi válasz volt pünkösd üzenetére és Péter első prédikációjára. A vers megmutatja a tanítványság négy területét az első helyi gyülekezetben. A tanítványság első területe AZ APOSTOLOK TUDOMÁNYA, az apostolok tekintélyét a kezdetektől foga elismerték, a doktrinális tanítást szóban mondták el, és végül írott formába tették. Ma ezen nyugszik a helyi gyülekezet, az apostolok tudományán írott formában. Ezt és csak ezt eleveníti meg a Szentlélek. A kenet ajándéka a megvilágosodás, megértés szolgálata minden hívő számára, és a tanítás ajándéka pedig egyes hívők ajándéka a gyülekezet tanítására. A tanítványság második területe A KÖZÖSSÉG, mindenben osztoztak, megosztották a lelki és anyagi áldásaikat. A vagyonközösség a jeruzsálemi gyülekezet sajátossága volt. Ennek több okát látjuk, a legfontosabb talán a rövid hátralevő idő a közelgő ítéletig. A helyi gyülekezetek számára ez nem vált mintává a későbbiekben. A tanítványság harmadik területe A KENYÉRNEK A MEGTÖRÉSE, a közös étkezés, az úrvacsora. A tanítványság negyedik területe A KÖNYÖRGÉSEK, rendszeresen imádkoztak, ahogy az a zsidó emberek között szokás volt.

Tehát mindennek ez az alapja és a legfontosabb az Ige tanítása, csak abból képes a biblikus agapé szeretet kifejlődni. Ez a szeretet akaratlagos, tudatos választás Isten Igéjének a tanítása alapján. Ezzel szeret minket Isten és ezzel szeretjük a testvéreinket. Nem zárja ki a fileót (érzelmi szeretet, a barátság szeretete), de a fileó  nem helyettesítheti az agapét.

 

 

A megtérés mikor történik? Az újjászületés előtt, azzal egy időben, vagy utána?

A megtérés mikor történik? Az újjászületés előtt, azzal egy időben, vagy utána? Bibliatanítások 2016. 11. 12. 16:07

2 Korinthus 3. fejezetében Pál többek között arról a lepelről ír, amely a mai napig ott van a legtöbb zsidó szemei előtt és nem ismeri fel a Messiást. A 16. versben így folytatja:

Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.

A versben a megtérés az újjászületés szinonímája. Abban a pillanatban, amikor befogadjuk a Messiást, lehull lepel, és elkezdjük megérteni az Írásokat. Új életünk van, romolhatatlan magból növekedik a táplálás és öntözés mértéke szerint. Elindul a megszentelődésünk és fedetlen arccal szemlélhetjük a Megváltót. Részesei leszünk az új szövetség szolgálatának. Az Írás kezd érthetővé válni a Messiáson keresztül. A zsidók problémája nem az volt, hogy minden nap olvasták Mózest, hanem az, hogy nem a Messiáson keresztül fogadták az Igét és a jó hírt. A lepel ott maradt rajtuk. De sose feledjük, hogy amíg a lepel ott van, kaptunk esélyt, hogy megtaláljuk mi nem-zsidók a zsidó Messiást, és részesei legyünk Krisztus testének.

Róma 11:25: Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higyjétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegyen.

A megtérés pillanata után indulhat csak a megtérés folyamata. Tévednek azok, akik a megtérést egy hosszú folyamatnak képzelik az újjászületés előtt. Hiszen ez olyan lenne, mintha cselekedetekből nyernénk üdvösséget. Az újjászületés egy adott pillanat eseménye, amikor Isten új szívet ad nekünk, mert elhittük az evangéliumot. Befogadtuk szívünkbe az Isten-embert, és ezzel Úrrá tettük életünk felett. A megtérés mint kifejezés egyrészt az emberi oldalát fejezi ki az újjászületés természetfeletti eseményének. Az Istenhez történő odafordulást. Másrészt, amikor például Keresztelő János a megtérés gyümölcseiről beszél legfőképp vallási vezetőknek, akkor nem azt állítja, hogy cselekedetekből kellene elnyerniük az örök életet, hanem azt, hogy aki hívőnek állítja magát, sőt Izrael vallási vezetőjének, de cselekedeti olyanok mint a mérges kígyóké, ott gond van mind a megtérés pillanatával, mind a megtérés folyamatával.

A fa nem akkor terem jó gyümölcsöt, ha még ki sem hajtott a magból. Néhány fának hosszú évekbe telik, mire egyáltalán eljut a látható (és élvezhető) gyümölcstermésig. Ez egy hívőnél is lehetséges. Sokszor egyedül Isten látja a szívet és a gyümölcsöt is. A gyülekezeti rendtartásban van felelőssége a vezetőségnek fellépni bizonyos nyilvánvaló bűnök ("rossz gyümölcsök") esetén, de a hívő nem kapott felhatalmazást arra, hogy más hívő esetében egyfajta "gyümölcs minőség ellenőr" legyen. Sőt inkább első sorban önmaga életében ítélje meg a gyümölcsöket:

Mert ha mi ítélnők magunkat, nem ítéltetnénk el. (1 Kor. 11:31)

 

 

 

A totális megsemmisítés tervének bibliai bizonyítékai

A totális megsemmisítés tervének bibliai bizonyítékai Bibliatanítások 2016. 02. 22. 15:41

(avagy: nincs új a Nap alatt)

A progresszív kinyilatkoztatás nemcsak az emberiség számára ismert, Isten legfőbb ellensége a Sátán is pontosan ismeri az Írást, ha kell idéz belőle, bár kizárólag a saját tervének megfelelően. Ahogy az ember lépésről lépésre megismerte a Bibliát, úgy vált egyre világosabbá, hogy a történelem egyik fő negatív mozgatója a bukott kerub eltökélt harca Isten minden terve és igazsága ellen. A történelem végső kimenetele nem kétséges, Isten nemcsak a múltat mutatja meg nekünk, hanem a jövőt is leleplezte, hogy aki hajlandó követni őt, ne legyen bizonytalanságban sorsát és az emberiség jövőjét illetően. 

Sátán lázadása már jóval az ember teremtése előtt lezajlott. Amikor Isten megteremtette az új fajt az embert,  számára nem volt kérdéses, hogy Isten az ő jövőbeni ítéletét valamilyen módon az emberhez köti. (1Kor 6:3: Nem tudjátok-é, hogy angyalokat fogunk ítélni, nemhogy életszükségre való dolgokat?) Ezért támadása Ádám és Éva ellen saját tervének logikus következménye. Önmagában is mindent gyűlöl, ami Istentől van, de az emberi faj az ő és bukott angyalai végzetének folyamatos ígérete és bizonyítéka. Ezért is embergyűlölő kezdettől fogva, szeretné az ő bukásának részévé tenni és mindenkit Isten ellen fordítani.

Az emberi faj léprecsalása Sátán korai sikere. Úgy tűnik, egyre inkább kézbe veszi  a dolgokat és hatalmát kiterjeszti  Isten legújabb teremtményeire. 1 Mózes 3:15-ből kiderül, hogy a harc a történelemben ezek után az asszony magja (a majdani Messiás) és a Sátán magja (a majdani Antikrisztus) között zajlik, illetve az ő eljöveteleik előkészítése - vagy éppen a kísérlet az eljövetel megakadályozására - jelenti a küzdelem és a háborúskodás nagy részét. Mivel a Messiás mindkét eljövetele Izrael nemzetéhez kötött, a (spirituális és ennek hatására fizikai)  háborúk jelentős része ehhez a nemzethez kapcsolódik. Az antiszemitizmusnak és a modernkori Izrael-ellenességnek ez a kulcsa.

Az ördög totális befolyása a földi szférában Efézus 2:1-3-bán olvasható:

  1. Titeket is megelevenített, a kik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt, 
  2. Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; 
  3. A kik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is:

A Sátán három területen is komoly hatalommal rendelkezik tehát:

  1. Az emberiség spirituálisan halott állapotban van bűnös természet illetve az ebből fakadó bűnök miatt. Ezért kivétel nélkül mindenki születésétől fogva Sátán királyságának az állampolgára. (Csak az  újjászületés jelent szabadulást és egy másik királyság állampolgárságát.)
  2. A világ „folyása”  közvetlenül Sátán uralma alatt van (Isten abszolút uralma korlátozza mindezt)
  3. „A levegőbeli hatalmasság fejedelme” közvetlenül is munkálkodik az embereken keresztül uralmának megvalósítására. Erre külön hadserege is van, melynek befolyását nem érdemes sem alá- sem túlbecsülni. (lásd Démonológia ill. A Sátán tana)

Sátán nem rendelkezik ugyanolyan tulajdonságokkal mint Isten. Nem mindenható, nem mindent tudó, és nincs jelen mindenütt. De ő a legbölcsebb teremtett személy az univerzumban, és korrupt állapotában minden rendelkezésére álló tudását és eszközét felhasználja Isten és az emberiség ellen folytatott háborújában. Képes természetfeletti dolgok végrehajtására és azt a látszatot kelteni (gonosz angyalai segítségéve)l, mintha isteni tulajdonságokkal (is) rendelkezne.

A pusztító terve tehát működik egyéni szinten és globális méretekben is. Nyilván Isten bizonyos határt szab a működésének, de a múltbeli példákból egyértelmű, hogy ezek a keretek néha rendkívül tágas voltak, és kétség nem fér hozzá, a jövőben is lesznek az egész földet érintő (sajnálatos) történelmi események. Tekintsük át röviden a múlt legfontosabb eseményeit ebből a szempontból.

A bűnbeesés utáni ítéletben Sátán világosan megérthette, hogy saját sorsa és végső ítélete szorosan kapcsolódik az emberiség történetéhez. Az asszony magvából származik a szabadító  a jövőben, aki az ő vesztét okozza és karrierje végét jelenti. A bűn Ádámon keresztül minden emberre elhatott, ezen a területen Sátán közvetlen beavatkozása nélkül is működik a lázadás Isten terve ellen. Ezért Sátán közvetlen beavatkozását először kifejezetten a női nem ellen irányította. Ha képes korrumpálni a női nemet és megállítani a szaporodást, akkor az asszony magja nem lesz képes fellépni ellene a jövőben. 

Noé korára a föld teljesen fertőzött lett. Az özönvízben összesen nyolc lélek menekült meg. A teljes bűnös emberiség elpusztult, az angyalok és nők torz kapcsolatából származó nefillimekkel együtt ( Részletesen lásd: Isten üdvtörténeti korszakai). Ebben a lázadásban résztvevő angyalokat Isten speciális büntetése végleg a Tartaroszba zárta az ítéletre fenntartva.

A Noé családjából felnövekvő emberiség újra lehetőséget kapott a földet Isten következő szövetsége szerint kormányozni. Isten ebben a szövetségben hatalmat adott az embernek, hogy a rendet kormányokon keresztül tartsa fenn, és a bűnöst akár halálos ítélettel is büntesse. Az embernek az volt a feladata, hogy népesítse be a teljes földet. Sátán az emberi uralkodás Istentől rendelt módját vette most célba. Az emberiség nem oszlott el, és olyan birodalmat kezdett kiépíteni, amelyben az állam és a vallás tökéletes egységben épültek Isten céljaival szemben. Mindezt prófétikusan Sineár földjén Bábel (Babilon) építésével vitték véghez. Ennek a végzetes veszélyét igazán csak a Jelenések könyvében látjuk a nagy nyomorúság eseményeinek fényében. A sátáni terv ugyanis az volt (és most is ez), hogy fölépüljön egy politikai Babilon a vallási hatalommal teljes mértékben összefonódva. Ennek vezetője egy személy, aki totális teljhatalommal bír mindenek fölött és az egész föld őt imádja. Ezzel Sátán ki akarta terjeszteni az uralmát mindenkire, és elvágni azt a lehetőséget, hogy az asszony magjából valaha megszülessen a megváltó. Terve olyannyira előrehaladt, hogy Istennek közvetlenül kellett beavatkoznia az emberiség történelmébe. A nyelvek összezavarása - bármennyire is akadályoz most minket a kommunikációban más népekkel – segített abban, hogy az azonos nyelvet beszélők maradjanak csak együtt és így keressenek helyet maguknak. Azt ítélet az emberiség segítségére volt, mert története nem ért véget idő előtt, különösen a megváltó érkezése előtt. A népek szétszórása segített a hatalom megosztásában, és bár időről időre nagy pogány birodalmak emelkedtek fel és aztán hanyatlottak alá, Isten ezeket használta egyrészt Izrael ítéletére, (majd utána megítélte azokat is)  másrészt előkészítette azt az időt, amikor az örömhírrel eléri a pogány népeket is.

Bábel után beszélhetünk először a pogány népekről. Isten mindig megőrizte a messiási mag vonalát, és kihívott magának a pogány népek közül egyetlen embert, Ábrámot, hogy nagy néppé tegye, és az ő leszármazottai közül hozza el a megváltót. 

A következő koncentrált ördögi támadás már Ábrahám, Izsák, és Jákob leszármazottai ellen történt, a zsidó nép ellen. Ahogy tovább követjük a történelmet, látni fogjuk, hogy az antiszemitizmus végső és legfőbb oka az ördög. Isten üdvtervében a zsidó nép különleges helyet foglal el. Szemben az összes többi néppel ez az egyetlen szövetségi népe Istennek. Ezért az ördögi megsemmisítés tervében is kiemelt helyen állnak. Tovább komplikálja a képet, hogy a szövetségi kapcsolat miatt Isten kettős áldása és ítélete is része a sorsuknak. Bár rengeteg válasz született az antiszemitizmus különböző okaira, és ezek tartalmazhatják az igazság részeit, mert vizsgálhatjuk az antiszemitizmus társadalmi, gazdasági, vallási, politikai stb. okait, a végső és mindent magábafoglaló helyes válasz a teológiai válasz lesz.

A zsidó nép fogsága Egyitomban és az ezt követő  exodusz  i.e. 1847-1407-ig tartott. Jákob családja 70 emberből lett nagy néppé. A semita Hikszosz dinasztiát, akik pozitívan viszonyultak Jákob leszármazottaihoz, felváltotta egy másik dinasztia. A Biblia csak annyit mond erről, hogy új király támadt Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet. Sátán figyelme ettől az időtől kezdve kiemelten a zsidó nép ellen fordult. Felismerte, hogy rá a legnagyobb veszélyt a jövőben ez a nép és ennek a népnek a leszármazottja jelenti. Ezért pusztító terve első sorban ellenük fordult. Most  Egyiptomot és a fáraót használta fel céljai megvalósítására. A népet rabszolgaságba taszították, és a nagy népszaporulat miatt a fáraó ördögi parancsot hozott: öljenek meg minden fiú elsőszülöttet a héberek  között. Ezzel a tervvel Sátán el akarta pusztítani a szabadítót, akit Isten küld népe megmentésére. Isten azonban már elkötelezte magát az  ábrahámi szövetségben, és a szövetség áldásai és átkai működésbe léptek.  Az átokért-átok elve visszaszállt a fáraó családjára és teljes Egyiptomra. A tizedik csapásban Egyiptom minden hímnemű elsőszülöttje elpusztult. A zsidó nép Isten közvetlen beavatkozása nyomán hatalmas szabadulást élt át, és történelmének következő szakaszába lépett, amely a törvényadással és az negyven éves pusztai vándorlással folytatódott. (folyt. köv.)

 

A TOTÁLIS MEGSEMMISÍTÉS TERVÉNEK BIBLIAI BIZONYÍTÉKAI (2)

„Sátán egy óceán mennyiségű igazságot használ egy fontos hazugság elhitetésére”

Zsolt 147:19-20:  Közli igéit Jákóbbal, törvényeit s végzéseit Izráellel. 

Nem tesz így egyetlen néppel sem; végzéseit sem tudatja velök. Dicsérjétek az Urat! 

Izrael történelme Isten egyetlen szövetségi népének története. A történet kulcsa, mint ahogy korábban utaltunk rá az ábrahámi (feltétel nélküli) szövetség, amit a négyszáz évvel később hatályba lépő mózesi (feltételes) szövetség nem helyezett hatályon kívül. A mózesi szövetség célja többek között a zsidó nép védelme volt a környező pogány népek bálványimádó gyakorlatával szemben. A történet során látjuk, ahogy Isten előkészíti a mag vonalát a Júda törzséből, a Dávid házából, és világossá teszi, hogy a Messiás akkor fog ebből a házból megszületni, amikor a leszármazottak alacsony sorsúak lesznek:

És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevekedik (Ézsaiás 11:1) 

Elegendő prófétai információt közöl, hogy Izrael felismerje a majdani Messiást, bár ezek a próféciák azt is tartalmazzák, hogy a nemzet egészében elutasítja a Messiás első eljövetelét. 

A sátáni terv tehát ettől fogva Izrael elpusztítására koncentrál. Támadásának két fő oka kapcsolódik a zsidó néphez. Ez a nép adja a Messiást és ez a nép kapja az Írásokat. Eszközei között megtaláljuk a beolvasztást bálványimádáson keresztül, a hamis prófétákat, vagy akár később a görög „jóléti társadalom” világi vonzerejét. Látunk kísérletet Eszter könyvében a Perzsa  birodalomban a zsidóság totális megsemmisítésére. Ez a könyv már előre jelzi a későbbi korok szörnyűségeit. Márdokeus és Eszter segítségével a zsidóság itt teljes győzelmet arat, de sajnos nem minden történet lesz később ilyen pozitív kimenetelű. 

Ahogy a Messiás megérkezik és Isten behozza az emberiség történelmébe a megváltót, Sátán is minden erejét Izrael kicsiny területére koncentrálja. Világosan látszik, hogy a démonikus jelenlét Jesua idejében sokkal nagyobb volt mint később. A démoni aktivitás az Apostolok cselekedetei alatt ismét lecsökkent. Sátán, mint mondtuk nem mindenható, és korlátozott számú démoni sereg áll rendelkezésére. Ez nyilván igen nagy, de tévedés azt hinni, hogy mindig és mindenkor, minden esemény mögött démoni aktivitás áll. 

Az edomita származású Heródes, akinek trónja Róma támogatását élvezi, paranoid félelmei  miatt saját családjában és mindenhol trónkövetelőket sejt. Több gyerekét és feleségét is kivégeztette, mert attól tartott, hogy a trónja veszélyben van. Nem véletlenül terjedt el az a mondás, hogy biztonságosabb Heródes disznajának lenni, mint a rokonának. (Heródes ugyanis a törvény névleges követője lett és a mózesi törvények tisztátalan állatokra vonatkozó tiltásai miatt a disznók tényleg nagyobb biztonságban voltak, mint egyes családtagok). 

A Sátán most Heródest felhasználva az éppen megszületett Messiás ellen intézett totális támadást. Megtudakolta a bölcsektől a csillag megjelenésének időpontját, ebből tudta, hogy a gyermek akár két éves is lehet már. A bölcsek visszatérésére várt még Betlehemből, de Isten itt természetfölötti módon lépett közbe, mert a bölcsek egy álom miatt nem mentek vissza Heródeshez, hanem Jeruzsálemet elkerülve indultak haza. Heródes megtestesítvén a Sátán gyűlöletét, csapatot küldött ki a két éves és annál fiatalabb betlehemi csecsemők meggyilkolására. Isten újabb természetfeletti beavatkozása volt szükséges ahhoz, hogy József és Mária a mészárlás elől Egyiptomba meneküljön. Csak akkor tértek vissza miután Heródes meghalt.

A Messiás életében Sátán számos  további kísérletet tett az isteni üdvterv meghiúsítására. Jesuát szolgálata kezdetén megkísértette, és felajánlotta számára a föld feletti uralmat. Jesua ezt nem azzal utasította vissza, hogy ez az uralom jelenleg nem Sátáné, de természetesen legyőzte a kísértést. A Messiás majd egyszer jogosan megszerzi a hatalmat, és második eljövetele után Jeruzsálemből irányítja Izraelt és az egész földet a messiási királyságban. Addig azonban még sok minden történik. 

Az evangéliumokban több további sátáni kísérletet látunk arra, hogy Jesua ne úgy és ne akkor haljon meg, ahogy azt az Írások megjövendölték. Meg akarták kövezni, le akarták lökni a szikláról, a Gecsemáni kertben komoly veszélyben volt, hogy idő előtt meghal. A főpapok összeesküvésük végrehajtásának időpontjaként kifejezetten el akarták kerülni a pászka ünnepét, mert féltek a zendüléstől. Jesua nem véletlenül leplezi le Júdást kétszer is a széder estén. Bár a tanítványok nem fogják fel mi is megy végbe, Júdás idő előtt távozik, hogy végrehajtsa az ördögi tervet. Ebben az összefüggésben válik érthetővé Jesua mondata Júdásnak: „Amit cselekszel, hamar cselekedjed” (Ján:13:27). A látszattal szemben Jesua tartotta kezében az időzítést, mert most jött el az órája. A Messiás pere alatt és a kereszten is még több kísérletet tett Sátán az isteni terv megakadályozására. Erre szolgált volna a római korbácsolás, ami több esetben is halálos kimenetelű volt, a kábító ital, amit visszautasított vagy a gúnyolás, hogy szálljon le a keresztről, és ezzel bizonyítsa be, hogy ő a Messiás.

A kereszthalál és feltámadás azonban teljes győzelem volt Sátán felett. Hiába volt Izrael római elnyomás alatt, hiába nem ismerte fel és utasította el saját Messiását, Isten terve sokkal nagyobb és átfogóbb volt annál, mint amit az ördög és bárki el tudott volna képzelni. Ézsaiás és a többi próféta persze sok mindent leleplezett ebből a tervből, de igazán csak visszanézve érthető meg az a csoda, amit Isten tett értünk. Ézsaiás 49:6:

Így szól: Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!

Vagyis Isten pontosan látta előre a Messiás első eljövetelének nemzeti elutasítását saját népe részéről, és mint ahogy minden esetben, ő a rosszat is jóra használja fel, így ment ki az evangélium üzenete a nemzetekhez. A Messiás halála előtt pár nappal viszont világossá tette Izrael nemzete (és mindenki) számára, hogy csak akkor látják meg (újra) a Messiást eljönni, ha nemzetként azt mondják, hogy „áldott aki jön az Úr nevében – BARUCH HABA B’SHEM ADONAJ. Ez a kulcs mondata a kereszt utáni történelemnek, Sátán terve ennek az eseménynek a megakadályozása. Amint látni fogjuk, jelentős sikereket ér el három területen is: az intézményesülő egyház tanításának megfertőzésében, Jesua nevének lejáratásában és démonizálásában a zsidók szemében, és kereszt jelképének tragikus használatában. Az elkövetkező századokban ugyanis ez alatt a jelkép alatt üldözték és irtották a zsidókat leginkább.

Az elutasítás vezetett Jeruzsálem i.sz. 70-ben lezajló pusztulásához, a templom lerombolásához és Izrael népének világméretű szétszóratásához. A templom, az áldozat, és az ország megszűnése magában hordozta a teljes asszimiláció veszélyét. A szóbeli hagyományok lejegyzése (Misna), és később a talmudi irodalom egyrészt rendkívül hasznos volt a beolvadás megakadályozásában, de ahogy a szóbeli hagyományok megakadályozták a zsidó vallási vezetők jelentős részét a Messiás felismerésében és elfogadásában, úgy épített a zsidó vallásos irodalom nehezen áthatolható falat a későbbi korok generációi számára a zsidó Messiás felismerésében. A második századra a messiási zsidó közösség és a rabbinikus judaizmust követő vallásos zsidók teljesen külön útra léptek, és ennek végső állomását a Bar  Kochba lázadás jelentette a Római birodalom ellen. A messiási zsidó hívők nem tudták elfogadni, hogy Rabbi Akiba Messiásnak kiáltotta ki Bar Kochbát, és nem vettek részt tovább a felkelésben. Mindezek a sajnálatos események voltak a kezdetei a zsidó nép hányattatott és üldözött történelmének az elkövetkező kétezer évben, amelynek legnegatívabb főszereplője az egyre erősödő és a negyedik században politikai hatalomra jutó pogány (nem zsidó) „kereszténység” lett. (folyt. köv.)

A TOTÁLIS MEGSEMMISÍTÉS TERVÉNEK BIBLIAI BIZONYÍTÉKAI (3)

(A golgotai győzelemtől napjainkig)

Bár az ördögi terv első része a kereszten hatalmas vereséget szenvedett, a történelem utolsó pillanatáig tartó spirituális háború egyáltalán nem ért véget. Sátán nem tudta megakadályozni a megváltás tervének megvalósítását, ezért az utolsó időkben (az elmúlt kétezer évben) igyekezett meghamisítani az üzenetet, minden módon lejáratni és ellehetetleníteni a hirdetőit, és teljesen megsemmisíteni Isten szövetséges népét, a zsidóságot, akiknek – mint korábban láttuk -, nemzeti szinten történő jövőbeni megtérése a kulcsa a Messiás második eljövetelének. Sajnos azt kell mondani, az ördög mindhárom területen jelentős pusztítást hajtott végre. 

A látható egyház elszakadván vassal egyre jobban kiterjesztette, és közben észre sem vette, hogy bár rendelkezett a kulcsokkal, (nem a Péterével, hanem az Írásokkal), maga sem ment be az ajtón, és a valós üzenetet teljesen elzárta a tömegektől. De ami a legszörnyűbb: a zsidóság felé azt a nevet utáltatta meg leginkább, amelynek elfogadása jelentené a második eljövetelt. Pál apostol figyelmeztetése és intése a más Jézussal, más evangéliummal, és más lélekkel kapcsolatban hamar valósággá vált. Az ördög átváltoztatta magát a világosság angyalává, és amit lehet, meghamisított. Ha nem sikerült neki megvalósítani Babilont az első nekirugaszkodásra, megvalósítja azt kis lépésekben. Isten országa (királysága) ebben a korszakban csakis a szívekben van jelen. Isten a királyság teokratikus formáját kizárólag szövetségi népének, Izraelnek vezetésére alkalmazta a múltban, és alkalmazza később egy eljövendő messiási királyságban. 

A kereszténység megjelenési formája ma spirituális és titkos. A spirituális királyság minden idők minden hívőjét magába foglalja, így az egyház korszakában az igaz egyházat is. A titkos királysági formát Jesua akkor vezeti be és kezdi el tanítani, amikor Izrael vezetősége a nemzet nevében elutasítja a messiási igényét azon az alapon, hogy démonizált. Jesua itt kimondja a ítéletet, amely megváltozhatatlan és megbocsáthatatlan. Az ítélet nemzeti és nem egyéni, és kizárólag a kor nemzedékére és fiaira vonatkozik („Az ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon.” Máté 27:25). Az ítélet fizikai, i.sz. 70-ben teljesedik be Jeruzsálem és a templom pusztulásával, és a szétszóratással (diaszpóra). 

Az elutasítás után Jesua példázatokban kezd tanítani (Máté 13), és elmagyarázza, milyen lesz a (titkos) királyság látható formája. A látható egyház hatalmasra nő a földön és keveredik benne az igazság a hamissággal és az igaz hívők a nem hívőkkel(búza és konkoly). A kettő  nem lesz szétválasztható, és a külső szemlélő számára nem is lesz különbség. 

Sátán egyik technikája a kereszténység történetének kezdetétől fogva a „rendszerbe” történő beépülés volt. A zsidó gyökerektől megfosztott teológiát egyre inkább megfertőzte, és olyan rendszert hozott létre, amiben a zsidóság teljes egészében elvetett lett, és meg lett fosztva minden reményétől a nemzete jövőjével kapcsolatban. Ennek legszélsőségesebb formái jelentek meg a keresztes háborúkban, a pogromokban, vérvádakban, és az "igaz hitért” folytatott háborúkban. Az látható egyház tulajdonképpen Isten királyságának teokratikus formáját akarta megvalósítani isteni felhatalmazás nélkül. Az állam és az egyház összefonódásával biztosította saját rendszerének fennmaradását. Bár a reformáció sok változást hozott az Írások megértésében, és később felvilágosodás korában lépéseket tettek az állam és az egyház szétválasztására és születtek is előrelépések ezen a téren, a kereszténység nagy részének a gondolkodásmódja semmit sem változott. Továbbra is uralkodni akar és intézményesülni minden lehetséges formában. Bizonyos kivételektől eltekintve egyáltalán nem érti a „helyi gyülekezet” biblikus fogalmát. Olyan kérdésekre keresi a választ, amelyeket soha fel sem tettek neki, és olyanokat nem válaszol meg, ami a feladata lenne. Nem egyéneket juttat érettségre, hanem rendszereket épít hosszú távú stabilitásra. Sajnos még az evangéliumi kereszténység sem mentes ettől a jelenségtől. A jézusi példázat a felnövekvő mustármagról mindenhol működik. 

Isten csodája az, hogy a zsidó nép saját haza nélkül, a nemzetek között szétszórva sem tűnt el az évezredes üldöztetések során. Ennek a csodának a háttere természetesen Isten örök szövetsége a zsidó néppel. Az ábrahámi szövetség működésére számos példát találhatunk egyéni, nemzeti, és egyházi szinten is. Az áldás és átok elve megjelenik mindhárom szinten, és meghatározó szerepet játszik a zsidók és a nem zsidó népek kapcsolatában és sorsában. 

Isten a szövetség alapján biztosította a nép fennmaradását is. Amikor a zsidók élete teljesen ellehetetlenülni látszott egy bizonyos helyen, új lehetőségek nyíltak meg számukra a túlélésre. Ennek legismertebb példája a zsidók egyre nehezebb helyzete Spanyolországban a 15. században. Kolumbusz fölfedezésével egy új világ nyílt meg, ahova a zsidók nagy számban menekültek az európai üldözések elől. A történet szépsége, hogy Kolumbusz vezérhajójának az árbockosarában egy zsidó matróz ült, aki először pillantotta meg az Új világot, Amerikát.

A kétezer év óta kiépülő „keresztény” antiszemitizmus lassan de biztosan készítette elő a huszadik századi népirtást. Bár a náci holokauszt faji alapon irtotta ki az európai zsidóság jelentős részét, mindez nem lett volna lehetséges ilyen „olajozottan” az intézményesült egyház előkészítő szerepe nélkül. 

„A zsidók megölték Jézust”  évezredes dogmája a legutolsó faluban élő  „keresztény” szívében is képes volt megteremni gyilkos gyümölcsét. Nem szabad elfelejteni, hogy a keresztény kifejezés Európában annyit jelentett: nem zsidó. Már a kategória definíciója is ördögi (ti. az az értelme a keresztény kifejezésnek, hogy nem zsidó), zsidónak ugyanis kizárólag születni lehet, ezzel szemben biblikus keresztény nem lehetne valaki természetes születés alapján. A gyerekkeresztség írásellenes gyakorlata mégis ezt erősítette meg. Így viszont a szóhasználat azt hivatott sugallni, hogy egy zsidó csak úgy lehet hívő, ha feladja a zsidóságát. Már ez az ördögi trükk is önmagában hatalmas visszatartó erővel bír a zsidó nép számára saját Messiásuk felismerését illetően.

A második világháború borzalmai után jött létre Izrael zsidó állama 1948-ban. Sátán újabb kísérlete a nép totális megsemmisítésére kudarcot vallott, és Isten ismét jóra fordította a legrosszabbat is, mert 2000 év után ismét lett egy ország Isten ígéreteivel egybehangzóan. Az a hívő irányzat, amely a 18.-19. században fejlődött ki a Biblia próféciáinak szószerinti értelmezésével (és folytatta azt, amit a reformáció elkezdett, de nem fejezett be), hatalmas bizonyítékot kapott, hogy Isten nem vetette el a zsidó népet. Az első világméretű összegyűjtés hitetlenségben tehát megtörtént, és a hatnapos háború természetfeletti győzelmével (Jeruzsálem óvárosa és a templomhegy zsidó kézre került) 1967-ben a történelmi színpad elkészült a következő felvonáshoz. (folyt köv.)

A TOTÁLIS MEGSEMMISÍTÉS TERVÉNEK BIBLIAI BIZONYÍTÉKAI (4)

Amikor jelenkori eseményeket vizsgálunk a bibliai próféciák tükrében, vigyáznunk kell arra, hogy nem mondjuk ki valamire „ez az”, csak azért mert esetlegesen némi hasonlóságot vélünk felfedezni egyes bibliai mondatok és a napi események között. Az egyik legnagyobb lejáratása Isten tervének a jövővel kapcsolatosan az Ige folyamatos, téves alkalmazása napi eseményekre. Ennél már csak az elragadtatással kapcsolatos dátumok károsabbak. Való igaz, hogy a bibliai próféciák helyes értelmezésének jelen korban leginkább a túlzott rajongói ártottak. A kétezer éves egyháztörténelem óriási hibája és felelőssége a jövővel kapcsolatos próféciák nagy részének allegorikus értelmezése, ezáltal Isten üdvtervének elrejtése még a hívők elől is. 

Manapság viszont nem múlik el olyan nap, hogy keresztény körökben ne osztanának meg valamilyen vélt prófétikus eseményről szóló írást vagy összeesküvés elméletet. Ide tartoznak a vérholdakkal kapcsolatos hamis teóriák vagy a keresztény bestsellerek mint a „Harbringer” vagy a „Semitah”. A legtöbb ilyen  „prófétai” írás, könyv, és információ figyelmen kívül hagyja a bibliai szövetségek kizárólag Izraelhez kötődő szempontjait, legtöbbször nem tesz különbséget Isten népe, Izrael és az egyház, mint a sok népből kihívottak közössége között. Elfelejti, hogy Izraelen kívül nincsen más nép Istennel örök szövetségben, és megengedhetetlen módon alkalmaz Izraelre vonatkozó Igéket más népekre vagy akár az egyházra. Ráadásul kontextus nélküli igék használatával szenzációhajhász módon ér el rövid távú és kétes sikereket és sokszor gazdagságot. (A bestsellerek általában igen jó pénzt hoznak.) 

Az összeesküvés elméletek, amelyek különösen a mostani aktuális veszélyek és nehézségek miatt hihetetlen virágkorukat élik, egy talán még rosszabb kategóriába tartoznak, és kiválóan képesek hívőket is teljesen tévútra terelni. Ezekkel nem kívánunk itt foglalkozni, itt most csak annyit jegyeznénk meg, egyáltalán nem meglepő, sőt rendkívül figyelemre méltó, hogy a legtöbb ilyen elmélet mindig antiszemita és Izrael-ellenes, ezzel is leleplezve azt, hogy végső soron ki is mozgatja ezeket a szálakat. Legyünk persze őszinték: egy összeesküvés tényleg van és ez nemcsak antiszemita és Izrael-ellenes hanem Messiás-ellenes is. Ez maga a sátáni összeesküvés és babiloni terv a második eljövetel megakadályozására, és ennek különböző visszatükröződései jelennek meg minden szinten és minden formában. Hívőként (és persze nem hívőként is) teljesen értelmetlen foglalkozni velük, olvasni őket és belegabalyodni, mint majom a fonálba, a napi szintű összeesküvés elméletek zavaros összevisszaságába. 

A Biblia valóban leleplezi a jövőt és annak kulcseseményeit, de a megértés módja sosem lehet az, hogy napi aktualitásokra erőltetjük rá kedvenc írásrészeinket. A tanulmányunk utolsó részében megkíséreljük röviden összefoglalni, hogy az ördögi terv milyen főbb pontokon igyekszik meghiúsítani Isten tervét, és mit láthatunk meg ebből a történelemben. Mivel a téma a Bibliában rendkívül összetett és sokrétű, ezért nem áll szándékunkban egy igehelyekkel teletűzdelt szisztematikus teológiai összefoglalót írni, hanem egy átfogó képet vázolunk fel, amelyben egy-két fontosabb pontot emelünk csak ki. 

Az emberiség történelme a Dániel könyve alapján a pogány birodalmak korszakában tart. Ezt a Biblia úgy nevezi hogy „a pogányok ideje” (Lukács 21:24). Ez az az időszak, amikor Jeruzsálemet és Izrael Istentől kijelölt területeit részben vagy teljesen pogány népek uralják. Ez alól vannak időszakok, amikor a zsidók részlegesen visszafoglalják a történelmi Jeruzsálemet. (Erre szükség is van más próféciák beteljesülése miatt, mint például a harmadik templom felépítése). A korszak az első templom lerombolásával kezdődött és a nagy nyomorúság végéig, a második eljövetelig tart. Bármi történik is addig, minimálisan még 3 és fél évig a pogányok fogják Jeruzsálemet és a jövőben felépülő harmadik templomot uralni (Dániel 9:27, 12:11, Máté 24: 15-30, Jel. 11:2). Egy rövid vázlatban szeretnénk bemutatni a különböző birodalmi korszakokat Dániel könyve alapján:

  1. Babiloni birodalom
  2. Méd-Perzsa birodalom
  3. Hellén birodalom
    1. Egyesült korszak
    2. Négy részre osztott korszak
  4. Negyedik birodalom
    1. Egyesült korszak
    2. Két részre osztott korszak
    3. Egységes világkormány korszak
    4. Tíz részre osztott korszak
    5. Antikrisztusi korszak
  5. Messiási korszak

A pogányok idejeként aposztrofált  időszak a két részre osztott vagy két pólusú világrend korszakában tart a római birodalom kettéoszlása óta (az ábrán a 4b pont). Ez az erőviszony a kelet és nyugat oszlik meg. Először a kelet- és nyugatrómai birodalomban jelent meg ez az erőegyensúly. Az erőviszonyok és a hatalmi központok sokat változtak a történelem során, de az látszik, hogy az események fő mozgatórugója ez a kétpólusú hatalommegoszlás volt. Ennek az ütközése érvényesült az I. és a II. világháborúban, ez határozza meg a mai katonai és gazdasági viszonyokat. Ma ez a kétpólusú viszony a NATO és Oroszország között áll fenn. Ez egy meglehetősen instabil egyensúly. Most csak annyit a jelenkori eseményekről, hogy idővel felborítják ezt az egyensúlyt, és a kétpólusú rendszer átadja a helyét egy világkormánynak. A folyamat érdekessége, amire a Biblia is utal, hogy sok „jó” döntésen keresztül érjük el az egyre rosszabb helyzetet. Mit is jelent ez? Mindenki békére és biztonságra vágyik. Senki nem akar üldözött lenni. Nemcsak magunkat, hanem szeretteinket is legalább egyfajta viszonylagos politikai és gazdasági biztonságban szeretnénk tudni. Ezért hajlandóak vagyunk még a szabadságunkból is egyre többet feláldozni. A Biblia ezt így fogalmazza meg:

Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek (1 Tessz. 5:3)

A szülési fájdalmak sorozatában tehát eljön egy olyan pillanat, amikor a viszonylagos és látszólagos béke és biztonság korszaka hirtelen félbeszakad. Az egységes világkormány azonban még nem antikrisztusi kor, mint ahogy azt sokan gondolják. Ez még csak a végső események előkészítő fázisa és a szülési fájdalmak része. A nagy nyomorúságot, Dániel utolsó hét évét (9:24) legalább kilenc olyan szülési fájdalom előzi meg, ami a Bibliában is látható. Ezek az események is segítenek abban, hogy lássuk, hol is tarunk a pogányok ideje történetében. 

A. Az I. és II. világháború

A Máté 24 az egész világra használja a „nemzet támad nemzet ellen” kifejezést. Jesua idején ez a rabbinikus kifejezés arra a világháborúra utal, ami megelőzi a Messiás visszajövetelét. Ez a szülési fájdalmak kezdete.

B. Izrael állam megalakulása

1948-ban közel kétezer év után megalakult Izrael állama. A két világméretű összegyűjtés közül ez az első,  amelyhitetlenségben történik az ítéletre (Ezékiel 20:33-38). 

C. Jeruzsálem zsidó fennhatóság alatt

Bár ezt az eseményt a biblia nem jövendöli meg, de a ’67-es hatnapos háború és a történelmi Jeruzsálem zsidó kézre kerülése nyitja meg az utat számos prófécia jövőbeni beteljesedéséhez. Az első három esemény már történelem, a következő hat még a jövő.

D. Az északi szövetség inváziója Izrael ellen (Góg és Magóg) – Ezekiel 38:1-39:16

Ez egy olyan háború lesz, amely elhozza a kelet-nyugati egyensúly megszűnését, (az erő keleti oldala végérvényesen meggyengül), és utat nyit a világkormány megalakulásához. 

E. A világkormány Dan:7:23-24

Lefedi az egész világot, nemcsak az Európai Unió alkotja. 

F. A tíz királyság Dan. 7:24a

A világ 10 közigazgatási rendszerre oszlik fel. Ez a forma uralja a nagy nyomorúság első 3 és fél évét is, de már korábban elkezdődhet.

G. Az Antikrisztus fölemelkedése Dan. 7:24b

A bűn embere még a nyomorúság előtt politikai hatalomra tesz szert. Jelentős pozícióban lesz, de még nem lesz egyeduralkodó. Már képes lesz a hét éves szerződés megkötésére Izraellel.

H. A hamis béke és biztonság ideje I Thessz. 5:1-3

Ez az időszak jellemző lesz a világkormány idejére és valameddig akár a tíz részre osztott korszakra is. De nagy hirtelen vége szakad és Isten haragjának hét éve kezdődik el a földön.

I. A hét éves szövetség (Dan. 9:27)

Nem az elragadtatás vezeti be a nyomorúságot, hanem a szerződés aláírása.

Tehát kilenc megelőző eseményt tudunk kronologikusan megemlíteni, amelyek megtörténnek a nyomorúság előtt, de léteznek más események is, amelyek megtörténnek ugyan, de nem lehet egész pontosan meghatározni a kronológiában. Ilyen például a harmadik templom, amely a nyomorúság közepén már biztosan áll, tehát legkésőbb a nyomorúság első felében (de lehet, hogy korábban) felépül. 

Követvén a kiindulási pontunk alapvetését – vagyis azt, hogy a spirituális valóságban létezik egy ördögi terv, amelynek legfőbb célja jelenleg a második eljövetel megakadályozása és a zsidók kiirtása -,  a következő észrevételeket tehetjük az Írások alapján a jövővel kapcsolatosan. 

Sátán terve sikeres lesz abban, hogy a pogány birodalmakat egységes rendszerbe kovácsolja. Az emberiség a béke és biztonság érdekében hajlandó lesz lemondani a személyes szabadságról, és egyre inkább követeli egy átlátható, ellenőrizhető, fenntartható globális rendszer felépítését. Csak egy megjegyzést szeretnénk hozzáfűzni a mostani aktuális (és egyébiránt mindannyiunk számára húsbavágó) problémákhoz. Ezek is kiválóan alkalmasak arra, hogy a stabilnak hitt és jól működő nyugati típusú, Istent teljesen maga mögött hagyó jóléti demokrácia elveszítse egyensúlyát és biztonságérzetét. A mindent átfogó babiloni rendszer ugyanis az egységes politikai rendszer mellett egy egységes vallási rendszert is létrehoz. Ez lesz a konkoly uralma és befolyása, amely az egész világra rátelepszik. Hatalmának csúcsát nem a világkormány ideje alatt éri el, hanem a tíz részre osztott világrend utolsó 3 és fél évében, amely a nagy nyomorúság első felében uralja az egész földet. A Jelenések könyve részletesen leírja ezt a vallási rendszert, uralkodását, és végső bukását. Mi csak egy idézet erejéig mutatjuk be:

És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, a mely teljes vala káromlásnak neveivel, a melynek hét feje és tíz szarva vala. Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett vala aranynyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele útálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával, És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld útálatosságainak anyja. És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől (Jel. 17:3-6)

Látjuk, hogy Babilon titka itt kerül leleplezésre. Ez egy olyan hamis vallási, mindent magába foglaló rendszer, amely uralkodik a politikai vezetőkön (a hétfejű és tízszarvú szörny), és üldözi Jézus bizonyságtevőit. Ezek azok a hívők a nagy nyomorúságban, akik a 144 000 zsidó bizonyságtevő munkája nyomán hitre jutottak. Sokan mártírok lesznek közülük a hitükért. 

A vallási Babilon, amely uralkodik a földön és befolyását kiterjesztette a világ politikai elitjére még nem a vég. Sátán végső terve egy olyan rendszer, amelyben saját kiválasztottja egyeduralkodó és korlátlan hatalommal rendelkezik a világ politikai és vallási élete fölött. Ő a „kis szarv,” „a veszedelem fia,” „a sátán magja,” „a pusztító,” a fenevad, akit a világ imádni fog, de a Biblia Antikrisztusként nevezi meg (1 Ján. 2:22). Imádatához nagy mértékben hozzájárul, hogy meghal, de feltámad (Jel. 13:3). Minden tekintetben ő lesz Krisztus ellentettje. Végső imádását a feltámadása váltja ki.  

A nyomorúság elején már erős politikai vezetőként az Antikrisztus szövetséget köt Izraellel. A nyomorúság közepére elérkezettnek látja az időt hatalmának maximális kiterjesztésére. Ő lesz a pogányok idejének utolsó pogány uralkodója, aki Jeruzsálemet is uralma alatt tartja 1260 napig. A nyomorúság közepén megtöri a szövetséget Izraellel, a tíz részre osztott világi hatalommal hadba száll, három vezetőt megöl és hét az uralma alá kerül. Mivel teljes politikai hatalomra tesz szert, elpusztítja a vallási Babilont, és a vallási hatalmat is a saját kezébe veszi. Ugyanekkor a spirituális hadszíntéren Sátán levettetik a magasságból a földre, és tudja, hogy rövid az ideje. Minden erejét az Antikrisztusnak adja, hogy elpusztítsa Izraelt, és megakadályozza második eljövetelt.  

Izrael számára történelmének legpusztítóbb időszaka kezdődik el. A vallási Babilon ugyan elpusztult, de a politikai Babilon felépült, és egy kézben összpontosítva a politikai és vallási hatalmat végső háborút folytat Izrael és a zsidóság teljes megsemmisítésére. Az Antikrisztus a templomban felállíttatja saját állóképét és ezen keresztül is istenként imádtatja magát. Ha Isten nem avatkozna be természetfeletti módon, és nem lennének ezek a napok rövidre szabva, senki nem élné túl őket. De Izrael népének legsötétebb időszaka a legnagyobb győzelemmel ér véget. A nemzet egységesen felismeri Messiását, megtérésre jut, és segítségül hívja a nevét. Az Ézsiás 53 egy olyan prófétikus ima, amelyet a zsidók ekkor mondanak el és ekkor hull le minden hályog a szemeikről. (Szívem szerint itt idézném Ézsaiás 52:13-53:12-t, de túl hosszú lenne. Ha az olvasó megteheti, itt olvassa most el). A Messiás dicsőségesen visszatér (az egyházzal, hívőkkel), elpusztítja az Antikrisztust, és egybegyűjti a választottjait (a zsidókat) a föld minden tájáról és a mennyből (ószövetségi szentek):

És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig (Máté 24:30-31)

A pogányok idejének korszaka a pogányok ítéletével ér véget. Az ítélet dönti el, hogy ki mehet be a messiási királyságba és ki az aki végleg elveszett.  Ezért mondja Dániel, hogy  boldog, a ki várja és megéri az ezerháromszáz és harminczöt napot (12:12). Sokan túlélik ugyan a nyomorúság második felét a pogányok közül (1260 nap), de nem mindenki éli meg közülük az 1335. napot. 

A pogányok ideje után a Messiás helyreállítja a földet és kezdetét veszi ezer éves uralma. A teokratikus királyságban „vasvesszővel” irányítja a pogány nemzeteket. Elérkezik a valódi béke és biztonság korszaka. Izrael és az egyház gyakorolja a hatalmat, de ez már egy következő történet. 

 

Minden jog fenntartva © 2016 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

 

Akik csalódtak és nem járnak sehova

Akik csalódtak és nem járnak sehova Bibliatanítások 2016. 12. 20. 17:24

Sokat írtam már arról, hogy mire figyeljen a hívő a tanítványság útján. De sosem fordultunk azok felé, akik hajótörés szenvedve vagy akár megszabadulván egy mozgalom szorító öleléséből, elvesztették a közösséget és a rossz tapasztalatok miatti félelmükben inkább választják a magányt és az elszigetelődést, mintsem egy másik gyülekezeti közösség megtalálását. Természetesen  számos jó érvet is felsorakoztatnak emellett, és ezek az érvek lehetnek jók és meggyőzőek saját maguknak, de nem tartom valószínűnek, hogy az érvek megállnak, ha bibliai mércével mérjük meg őket. Úgy gondolják nincs egy jó közösség sem, és elismételve a sokat hallott szakállas viccet igazuk is van: a legtökéletesebb gyülekezet is a veszt a tökéletességéből, ha mi egyszer betesszük a lábunkat az ajtaján. A viccet félretéve valóban nincs tökéletes gyülekezet, de Isten a gondviselésében segíteni fog nekünk, hogy találjunk számunkra megfelelő helyet, ha erre kérjük és teszünk is érte.

A Biblia a hívő életet közösségi életként tanítja. Az Ószövetségben néha látunk ugyan „magányos harcosokat”, akiket Isten hívott el különleges küldetésre, de újszövetségi keretek között ez sehol nem követendő példa. Ezért Robinson Crusoe-n kívül, aki hosszú ideig magányosan élt egy szigeten, senki másnak nem szükséges ugyanezen a módon folytatni hívő napjait. Nincs magányos hívő élet. Zsidók 10:25 világosan tanítja, hogy ne hagyjuk el az összegyülekezést. 1 János 4:20 szerint szükséges szeretnünk a testvéreinket, mert ha nem szeretjük őket, hogyan szeretnénk Istent? Ez viszont közösség nélkül elképzelhetetlen. A Biblia nagy részletességgel tanít a helyi gyülekezetről, ami mindenképpen több mint egy imaalkalom vagy két három hívő spontán találkozása. Egy test tagjai vagyunk és az újjászületésünk pillanatában kegyelmi ajándékokat kaptunk a testvérek szolgálatára. Ahhoz, hogy növekedjünk, szükségünk van Istentől elhívott bibliatanítókra, mert bár mindenki rendelkezik a kenettel az alapvető igazság az evangélium megértéséhez (I. János 2:20), de nem mindenki rendelkezik pl. tanítói ajándékkal és a bölcsesség ajándékával az Ige rendszerezéséhez és átfogó megértéséhez. A Máté 28 szerint a legfontosabb dolog minden hívő számára az, hogy tanítvány legyen és meglegyen tanítva MINDENRE, amit Krisztus tanított vagyis a teljes Írásra.

A gyülekezetnek Jézus adott rendeléseket, amelyeket a hívőknek szükséges megtartaniuk ha engedelmeskedni akarnak. Ilyen az úrvacsora közössége, a megemlékezés Jézus haláláról és feltámadásáról, ilyen a bemerítés parancsa. Nyilván fontos egy hívő számára a tanúságtétel. De netán valaki elfogadja a bizonyságodat, utána mit mondasz neki: Maradj egyedül és csinálj amit akarsz?” Hova küldöd jó szívvel, ha te nem mégy sehova?

Ha családos vagy, feleséged/férjed van, esetleg gyermekeid, milyen példát mutatsz nekik, hogyan találnak megfelelő kapcsolatokat közösség nélkül, hogyan találnak maguknak elkötelezett hívő férjet/feleséget a jövőben? Ki fogja őket összeadni? Kicsit morbid talán, de ki fog eltemetni?

Ha magányosan éled tehát hívő életed közösség nélkül, akkor ideje, hogy lépéseket tegyél a közösség felé vezető úton.

Képezd magad, már most, tegyél azért, hogy tanítvány lehess és képes legyél mindent megpróbálni és a jót megtartani (1. Tessz. 5:21).

Mindenképpen felelős vagy a családod lelki növekedéséért, ha férfi vagy. Nemcsak magadat kell képezned, hanem tanítanod szükséges a gyermekeidet is.

Ha nem jársz sehová, akkor is kezdj el keresni többfelé. Szerezz információkat lehetőleg független helyi gyülekezetekről, közösségekről. Ha valami nagyobb rendszerbe tartoznak, érdemes arról is tájékozódni, mert ellenkező esetben sok meglepetés érhet. Olvasd át a honlapjukat a hitelveiket. Látogass meg több közösséget többször. Kérdezz. Ismerkedj. Hallgass és figyelj. És legfőképpen imádkozz. Isten képes a lehetséges legjobb helyre vezetni. Végül is a mennyben is ő az, aki helyet készít nekünk. Ne légy kötözködő, a kákán is csomót kereső, de ragaszkodj a biblikus elveidhez. Legyenek saját kialakított hitelveid, amiket ismersz és valamilyen szinten meg is tudsz védeni. Az apologetika tudománya egy hívő tanítvány számára elengedhetetlen. Ahogy a tanulmányokban olvasol a bibliai szövetségekről, korszakokról, Isten személyéről, angyalok tanáról, a megváltásról, az imáról, a helyi gyülekezetről, Izraelről, a jövőről, úgy a hitelveid is kifejlődnek. A Szentlélek nem azért adott új szívet, vett lakozást benned, keresztelt bele Krisztus testébe, pecsételt el az örök váltság napjára és adta neked a megvilágosítás kenetét, hogy magányosan szomorkodj otthon és életed hívő része is elfolyjon. Akar adni neked közösséget elöljárókat, tanítókat és testvéreket. Kezdetnek találj legalább egy házi csoportot. Ez inkább szóljon a Biblia szisztematikus tanulmányozásáról és alkalmazásáról mint a közös evésről. (Persze semmi baj a közös evéssel, kávézással, de ha ez szolgálja a hívők megtartását az Ige megtartó ereje helyett, akkor az probléma.) Az agapé kizárólag az Igéből tud kinőni. Biztosan akadnak kóborló hívő barátaid, akik ugyanúgy kicsit megszomorodva magányosan visszahúzódva élnek. Kezdj el buzdítani valakit a közös keresésre. Imádkozzatok együtt, hogy az Úr nyisson kapukat és adjon hozzá bölcsességet, hogy melyiken menjetek be és melyiken ne. Mint tudjuk, a nyitott ajtók lehetnek ugyan Istentől kapott lehetőségek, de semmiképpen nem jelentik Isten tökéletes rád szabott akaratát. Életutad járásához Isten bölcsességgel akar felruházni az Igéből, hogy jó döntéseket hozzál és nem mindent eldönteni helyetted.

Az engesztelés ünnepe, Zsidókhoz írt levél - Interjú Nagy Ivánnal

Az engesztelés ünnepe, Zsidókhoz írt levél - Interjú Nagy Ivánnal

jomkipuridf.jpgA témák: Zsidókhoz írt levél, Jom Kipur, az engesztelés ünnepe és beteljesedése,   a főpap szolgálata és beteljesedése Jesuában, a Messiásban, aki főpap a Melkishedek rendje szerint, Izrael maradéka, a Jónás jele:a feltámadás jele, amit Izrael mint nemzet elfogad a jövőben a nyomorúság idején, ami az engesztelés ünnepének beteljesedése, át kell törni a mai napok farizeusságán, keresztény Magyarország;

keresztény antiszemitizmus; a valódi egyházban zsidók és pogányok eggyé lettek, a megváltás ugyanaz.

Készült Tölgyesi Katalin Katalizátor című műsorában, a Bp TV-ben.

Bibliatanítások 2016. 10. 10. 16:39

Az örömhír terjesztésének gyakorlata az Írásokban (1)

Az örömhír terjesztésének gyakorlata az Írásokban (1) Bibliatanítások 2016. 10. 17. 16:54

Mert nem azért küldött engem a Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangyéliomot hirdessem (1 Kor. 1:17)

Pár éve indult hódító útjára a Last Reformation néven ismerté vált mozgalom a dán evangélista és hitgyógyító Torben Søndergaard vezetésével. Azóta egyre több anyagot lehet látni és olvasni velük kapcsolatban. Ennek a cikknek az aktualitását az adja, hogy a mozgalom vezetője nemrég Magyarországon járt a csapatával, és a saját fogalmai szerint sikeres szolgálatot tartott a Lurdy házban és Budapest utcáin.

Ebben az írásban kiemelten az örömhír hirdetésének bibliai gyakorlatával szeretnénk foglalkozni. Ez a szolgálat gyakorlati módját érinti, amely meghatározó jellegzetessége nemcsak ennek az új, és egyre inkább nemzetközi szinten is tért hódító mozgalomnak, hanem sok más közösségnek. A örömhír terjesztése elengedhetetlen része minden élő közösségnek.  Persze egy dolog mindezt tenni a magunk által választott módon, - az Írások nem adnak kizárólagos leírást a módszert illetően -, a Biblia kizárólagossága szigorúan a tartalomra korlátozódik. Egy másik dolog viszont, hogy Torben azt állítja: mindaz, amit ő tesz, visszatérés Jézus gyakorlatához, és az Apostolok Cselekedeteihez. Ez az, amit a gyülekezet akkoriban, a kezdetekkor is tett. A mozgalom erős kritikával illeti mindazt, ami az ő módszerét megelőzően, és más módon történt a nem hívők elérésére a gyülekezet korában. A név "Utolsó reformáció" nem titkolt büszkeséggel hirdeti az eddigi reformáció(k) hiányosságait, saját szolgálatának egyháztörténeti jelentőségét, valamint az egyháztörténet mindent betetőző csúcspontját, vagy legalábbis annak kezdetét. Az "utolsó" kifejezést nehéz ugyanis ennél szerényebben értelmezni. Teológiájának nagy részét egy nem kifejezetten teológiai, hanem sokkal inkább történeti könyvre építi, és ez jelentős mértékben hozzájárul ahhoz a biblikusnak beállított, de számomra erősen megkérdőjelezhető gyakorlathoz, amit Torben és sikeresen növekvő mozgalma képvisel. Az Apostolok Cselekedetei ugyanis mindamellett, hogy történeti könyv, ráadásul átmenetet is képez a mózesi törvény vége és a kegyelem korszaka között. Sokkal óvatosabban szükséges megvizsgálni a könyv eseményeit ahhoz, hogy egyes ottani eseményeket bemutatva mindjárt végleges, és mindenre kiterjedő általános teológiai következtetéseket vonnánk le belőlük. Az újszövetségi teológia elsősorban a levelekben található, ha az Apostolok Cselekedeteiben levő gyakorlat valamiért eltér ettől, akkor sokkal inkább az eltérés okát szükséges megvilágítani. Így nagyobb az esély, hogy nem építünk téves, vagy kizárólagos gyakorlatot olyan eseményekre, amelyek nem feltétlenül történnek minden egyes alkalommal ugyanúgy. A szervezetet bemutató filmet itt lehet megtekinteni.

Mivel itt most az üzenet teológiai tartalmát nem részletezzük, ezért két különböző teológiai háttérrel megírt elemzést ajánlok a filmhez. Elsősorban ezt a magyar nyelvűt

Angolul olvasók figyelmébe ajánlom ezt a rövid összefoglalót.

Vagy ezt a részletes elemzést.

Akik hallgatni szeretnek jobban angolul, nekik ajánlom ezt a szintén angol nyelvű hanganyagot.

Szeretnénk megmutatni az Írásokban látott gyakorlatot. Ki fog derülni, hogy a Torben és csapata által használt módszer, és a Bibliában olvasottak között igen nagy különbség található. Ez persze még nem jelentené önmagában azt, hogy Torben gyakorlata eleve rossz. Az ő gyakorlatának problémája eltörpül az általa képviselt teológiai tévedések mellett. De azzal, hogy azt állítja, az ő általa folytatott módszer a helyes bibliai, és az Apostolok Cselekedeteiben látott gyakorlat, ezen a ponton is megtéveszti a követőit, és ráadásul olyan munícióval látja el őket, amely sokak számára szinte minden más közösség lenézéséhez, elutasításához vagy téves megítéléséhez vezet.

A következő pontokat vizsgáljuk meg: először Jézus (Jesua) módszerét (1) vesszük szemügyre az evangéliumokban. Számtalanszor elhangzik (ebben a mozgalomban is), hogy mindenben őt kell követnünk. Nos, ha az evangélium hirdetésében ezt tennénk, akkor soha nem tennénk ezt az utcán és tereken. Másodszor, megnézzük, mit tettek a tanítványok az evangéliumokban (2), amikor Jézus kiküldte őket a szolgálatra, és mi volt mindennek a speciális célja. Harmadszor, megvizsgáljuk, hogyan hirdették az evangéliumot az Apostolok Cselekedeteiben az első fejezetekben, kifejezetten zsidó közegben (3). Végül negyedszer, mi történt azután, hogy az evangéliumot hirdetni kezdték a pogányoknak (nem zsidóknak) is (4), és hamarosan a közöttük való hirdetés lett az evangelizálás legfőbb területe.

1. Jesua evangelizációs gyakorlata

Ézsaiás próféciája hajszálpontosan megfogalmazza már 700 évvel korábban azt, ahogy Jesua a szolgálata során nem tevékenykedik:

 Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. (Ézsaiás 42:2)

Jesua módszere nagyon távol állt a mai utcai evangelizációtól. Nem volt ugyanis utcai prédikátor a szó mai értelmében. Városról városra és zsinagógáról zsinagógára járt, és gyakorlata illeszkedett a mózesi törvényekhez, illetve korának rabbinikus gyakorlatához. Egy olyan közegben lépett fel, ahol a hívő zsidó maradék várta a Messiás érkezését, és az egész zsidó társadalom számára a héber Írások alapvető ismerete a rendelkezésre állt:

És leméne Kapernaumba, Galilea városába; és tanítja vala azokat szombatnapokon. (Lukács 4:31)

És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangyéliomát... (Máté 4:21)

Emellett többször tanított kint a szabadban, ahogy az emberek hozzá özönlöttek:

És lőn, hogy mikor a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét, ő a Genezáret tavánál áll vala; (Lukács 5:1)

Végignézve az összes példát, nem fogunk olyan esetet találni, ahol Jesua kiállt volna az utcára vagy térre, és ott fogott volna bele az evangélium hirdetésébe és a gyógyító szolgálatába. Gyógyítás történt ugyan nyilvánosan, de vagy speciális céllal, vagy pedig azért, mert közvetlenül hozzá fordultak segítségért mindazok, akik rátaláltak vagy felismerték.

2. A tanítványok kiküldésének gyakorlata és célja az evangéliumban

Jesua több alkalommal küldte ki tanítványait a szolgálatra. A kiküldések nem történtek meg a nemzeti elutasítás előtt. Addig a pontig Jesuát magát látjuk nyíltan hirdetni a messiási igényét, és csodákat tenni nyilvánosan ennek az igénynek a bizonyítására. Utána először a szűkebb kört, a tizenkettőt küldte ki. Mielőtt ezt a hosszabb írásrészt szemügyre vesszük, fontos felhívni a figyelmet arra, hogy időrendben mindez már a nemzeti elutasítás után történik. (A Máté 9. és 10. fejezete később történik, mint a 12. fejezet eseményei.)

És körüljárja Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtelenséget a nép között.  Mikor pedig látta a sokaságot, könyörületességre indula rajtok, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok. Akkor monda az ő tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. (Máté 9:35-38)

Jesua tovább folytatja azt a gyakorlatot, hogy a zsinagógákat keresi fel. Itt először vonja be a tanítványait a közvetlen munkába. Személyesen ad hatalmat nekik a betegségek és erőtlenségek fölött. Ennek a kiküldésnek több olyan specialitása is van, amit nem lehet automatikusan minden helyzetre kiterjeszteni.

Ezt a tizenkettőt küldé ki Jézus, és megparancsolá nékik, mondván: Pogányok útjára ne menjetek, és Samaritánusok városába ne menjetek be; Hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett juhaihoz. Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa. Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok. Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe, Se útitáskát, se két ruhát, se sarut, se pálczát; mert méltó a munkás az ő táplálékára. A mely városba vagy faluba pedig bementek, tudakozzátok meg, ki abban méltó; és ott maradjatok, a míg tovább mehettek. (Máté 10:5-11)

A szolgálat kifejezetten Izraelnek szól. Azon belül pedig azoknak, akik már "méltók" (10:11) vagyis hívők és  "a váltságot várták." (Lukács 2:38). A  10:10-ben a pálca fegyverre vonatkozik, azt nem vihettek. Márk szerint "kettesével" küldte ki őket Jézus, azokhoz akik "méltók", házakhoz mentek, és ott is maradtak, amíg tovább nem mentek. Itt a "pálcán kívül" megjegyzés (5:8) a sétabotra vonatkozik.  Vegyük tehát észre, hogy a célcsoport itt Izrael hívő maradéka, aki várja a Messiást. Szó sincs utcai evangelizációs akcióról a nem hívő egyének vagy még kevésbé tömegek felé.

A következő rész a hetven tanítvány kiküldése:

Ezek után pedig rendele az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettőnként az ő orczája előtt, minden városba és helyre, a hová ő menendő vala. Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. Menjetek el: Ímé én elbocsátlak titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne hordozzatok erszényt, se táskát, se sarut; és az úton senkit ne köszöntsetek. Valamely házba bementek, először ezt mondjátok: Békesség e háznak! És ha lesz ott valaki békességnek fia, a ti békességtek azon marad; ha nem, ti reátok tér vissza. Ugyanazon házban maradjatok pedig, azt evén és iván, a mit ők adnak: mert méltó a munkás az ő jutalmára. Ne járjatok házról-házra. És valamely városba bementek, és befogadnak titeket, azt egyétek, a mit előtökbe adnak: És gyógyítsátok a betegeket, a kik ott lesznek, és mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa. Valamely városba pedig bementek, és titeket be nem fogadnak, annak utcáira kimenvén, ezt mondjátok: Még a port is, a mely reánk ragadt a ti várostokból, itt köztetek letöröljük; mindazáltal ez legyen tudtotokra, hogy az Isten országa elközelített hozzátok. (Lukács 10:1-11)

A hasonló megbízás mellett (kettesével menjenek, mit ne vigyenek, gyógyítsanak stb.) több információt is látunk erről a szolgálatról. Az "ő orcája előtt" mennek, ami azt jelenti, hogy neki készítik elő a szolgálati terepet, minimum 35 helyszínt. Ez lesz az utolsó útja, ahogy Jeruzsálembe megy, és az utolsó pészah majd a kereszthalál.  Az úton ne álljanak szóba senkivel, hanem most is házakhoz menjenek, és maradjanak is ott, ha lehet. Mindez megint nem az utcai evangelizáció esete, hanem a Messiás személyéhez kötődő speciális szolgálat, amely része az ő utolsó jeruzsálemi útjának.

A következő nagyon érdekes részlet, amely bizonyos szempontból az előző kiküldések értelmezését is tovább segíti, az utolsó pészah vacsora vége felé található:

És monda nékik: Mikor elküldtelek benneteket erszény, táska és saru nélkül, volt-é valamiben fogyatkozástok? Ők pedig mondának: Semmiben sem. Monda azért nékik: De most, akinek erszénye van elővegye, hasonlóképen a táskát; és akinek nincs, adja el felső ruháját, és vegyen szablyát. (Lukács 22:35-36)

Jesua rámutat arra, hogy a földi szolgálata alatt a tanítványai nem szenvedtek szükséget akkor sem, amikor "erszény, táska és saru nélkül" küldte ki őket. Tulajdonképpen megtapasztalták a messiási királyság ellátását a Messiástól személyesen. Most azonban változik a gyakorlat, mert elhagyja őket. Maguknak kell gondoskodni az ellátásukról és még az önvédelemről is. A fegyverhasználat nem az igazság terjesztésére szólt.

A következő pont, ami a vizsgálat tárgyát képezi, Jézus a tanítványoknak adott megbízása feltámadása után. A Messiás több mint tízszer jelent meg tanítványai számára a feltámadás után. Ezek között három alkalommal tér ki azokra a feladatokra, amelyet leginkább "nagy parancsolat" néven ismerünk. Ennek részletei fontos információkat tartalmaznak témánk szempontjából. Ezek az ötödik, a nyolcadik és a tizedik megjelenésben találhatóak, a Messiás feltámadása című tanulmányban a honlapunkon.

A következő írásunkban az Apostolok Cselekedetei könyvét vizsgáljuk. 

Az örömhír terjesztésének gyakorlata az Írásokban (2)

Az örömhír terjesztésének gyakorlata az Írásokban (2) Bibliatanítások 2016. 10. 23. 11:14

A következő pontokat vizsgáljuk meg: az első részben Jézus (Jesua) módszerét (1) vettük szemügyre az evangéliumokban és megnéztük, mit tettek a tanítványok az evangéliumokban (2), amikor Jézus kiküldte őket a szolgálatra. Harmadszor, a jelen tanulmányunkban megvizsgáljuk, hogyan hirdették az evangéliumot az Apostolok Cselekedeteiben az első fejezetekben, kifejezetten zsidó közegben (3). Végül negyedszer, mi történt azután, hogy az evangéliumot hirdetni kezdték a pogányoknak (nem zsidóknak) is (4), és hamarosan a közöttük való hirdetés lett az evangelizálás legfőbb területe.

3. Hogyan hirdették az evangéliumot az Apostolok Cselekedeteiben?

Amint azt látni fogjuk, a könyv beosztását Jesua adja meg az ApCsel 1:8-ban:

Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.

Ez a program témánk szempontjából is tartalmaz fontos szempontot, mert a befogadó közeg részben eltérő volt a zsidóknál, a szamaritánusoknál és végül a nem zsidó területeken, és ez hatással volt az örömhír hirdetésének módjára is. Vizsgáljuk meg most ebben a sorrendben az evangélium hirdetésének körülményeit és módját (a) Jeruzsálemben, (b) Júdeában, Szamáriában, és a (c) földnek végső határáig.

a. Jeruzsálemben és Júdeában

Az első és egyben az egyik legjelentősebb esemény a könyv 2. fejezetében az egyház megalakulása és a Szentlélek kiáradása. Péter itt olyan hallgatósághoz beszél, akik nemcsak az Írásokat ismerik, de sokan közvetlen tanúi is voltak a Messiással kapcsolatos jeruzsálemi eseményeknek. A kulcsmondat a következő:

Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, a ki Istentől bizonyságot nyert előttetek erők, csudatételek és jelek által, melyeket ő általa cselekedett Isten ti köztetek, a mint magatok is tudjátok. (2:22)

A helyszín Jeruzsálem régi városrésze, a felház illetve a templomhegy. Ez a zsidóság központi vallási helyszíne. A hallgatóság tud az eseményekről, senki nem kérdőjelezi meg a történet valóságát, legfeljebb a kritikusok a látott eseményeknek más magyarázatot adnak. Az ezt következő időszakban is a templomhegy területén gyűlnek össze és házanként:

És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek eledelben örömmel és tiszta szívvel. (2:46)

Ez a folyamat egészen István elfogásáig, és megkövezéséig folytatódik. Ezután érik el majd a Jesua által megadott menetrendben a két következő állomást, Júdeát és Szamáriát:

És támada azon a napon nagy üldözés a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és mindnyájan eloszlának Júdeának és Samáriának tájaira, az apostolokat kivéve. (8:1)

Nincs okunk feltételezni, hogy Júdea területén megváltoztatták volna azt a gyakorlatot, amit korábban Jézus is tett, vagyis eljutott a zsinagógákba és ott az Írásokon keresztül hirdette az örömhírt. A 40 napos szolgálata során a feltámadása után az egyik fő tanítási feladata a Lukács 22:44-46 szerint az volt, hogy tanított a messiási próféciákról és a királyság programjáról. Nyilván a tanítványok ezen keresztül hirdették a többi zsidónak mindazt, amit a Messiás rájuk hagyott.

b. Szamária

Szamária már egy speciális terület, ezért röviden foglaljuk össze, kik azok akiket itt elér az örömhír. Azt már Jesua szolgálatában is látjuk, hogy bizonyos pontokon szolgált feléjük is, bár ekkor a tanítványait még eltiltotta ettől a területtől. Szamária népe két módon is keveredést mutatott. Etnikailag i.e. 734-ben az első száműzetés utáni zsidó és asszír házasságokból származtak, és Izrael északi részén éltek. Vallásilag az asszírok hozták a pogány isteneket, és a zsidók hozzáadták az Írások Istenét. Jesua idején csak a zsidók Istenét imádták, de tagadták Jeruzsálem és a Templom szerepét, mert a zsidók nem engedték nekik, hogy segítsenek a Templom újjáépítésében a babiloni fogság után (Ezsdrás 4:1-2). Így felépítették a saját templomukat a Gerizim hegyén. Hittek Mózes öt könyvében, de tagadták a többi könyvet. A Morija hegy nevét is kicserélték Gerizimre a mózesi könyvekben. Ábrahám áldozata is itt történt szerintük. Nem exkommunikálták őket a judaizmusból egészen i.e. 400-ig, de nem is fogadták el őket azon belül. Ez a háttere a 8.fejezet eseményeinek. Itt látunk először egy tanítványt, aki Szamária városában prédikált:

És Filep lemenvén Samária városába, prédikálja nékik a Krisztust. A sokaság pedig egy szívvel-lélekkel figyelmeze azokra, a miket Filep mondott, hallván és látván a jeleket, melyeket cselekedék. Mert sokakból, kikben tisztátalan lelkek voltak, nagy hangon kiáltva kimenének; sok gutaütött és sánta pedig meggyógyula. És lőn nagy öröm abban a városban. (8:5-8)

Fontos megjegyeznünk, hogy olyan népről van szó, akik várták a prófétát, aki olyan mint Mózes, és úgy gondolták, hogy ő lesz a Messiás (János 4:25) Ez nem egy hitetlen és pogány közeg volt, hanem egy ismerettel rendelkező, a zsidókhoz igen közel álló nép, és látjuk, hogy Istennek külön gondja van a tervében a szamaritánusokra. Ezt látjuk a Messiásnál a János 4-ben, ezt látjuk itt is, ahogy jelekkel és csodákkal erősíti meg a szolgálatot, és abban is, hogy mindezek ellenére egy jeruzsálemi vezető apostolra, Péterre volt szükség, hogy lemenjen és megerősítse a történteket. Péternél voltak a kulcsok, és az Apostolok Cselekedetei három népcsoportja felé (zsidók, szamaritánusok, nem zsidók) az ő szolgálata jelentette az egyház és a Szentlélek kiáradásának a kezdetét. Az itteni események Jézus szolgálata után újra bizonyítják a szamaritánusoknak Jeruzsálem, a Templom, az apostolok szerepét, és azt, hogy „az üdvösség a zsidók közül támadt” (János 4:22)

Mindezeket a körülményeket tehát mindenképpen tartsuk szem előtt, amikor azt halljuk, hogy valaki a szolgálatával „visszatér” az Apostolok cselekedeteihez. Ennek a szolgálatnak bizonyos pontjai ugyanis egyszeriek és megismételhetetlenek. Másrészt az eddig látott eseményekben Jeruzsálemben és itt is, olyan nép szerepel, aki ismeri az Írást, és bizonyos várakozással tekintett a próféciák beteljesülésére. Az apostolok visszafelé Jeruzsálembe még több szamáriabeli faluban is hirdették az evangéliumot (8:25). Filep ugyanezt tette a tengerparti városokban egészen Cézáreáig (8:40). A két utóbbi feljegyzés nem részletezi a körülményeket, de a befogadó közeg mindkét esetben megegyezik az előzőekkel, mind Júdeában és mind Szamáriában.

c. A földnek végső határáig

A következő rendkívül jelentős esemény az első tulajdonképpen nem zsidó, hanem pogány közegben történő örömhír hirdetés. Bár Cézárea még Izrael területén, a tengerparton található, a célcsoport változása miatt ez az esemény vezet el ebben a pontban meghatározott területekhez. Péter minden tiltakozása ellenére és külön isteni beavatkozás hatására jut el Kornéliusz házához. Érdemes megfigyelni, hogy Kornéliusz olyan istenfélő ember, akit a héber Írások kontextusában hívőnek neveznénk. Jámbor és istenfélő, aki sok alamizsnát oszt, szüntelen könyörög Istennek, imádkozik, böjtöl, keresi Istent. Személyében látjuk azt a történelmi pillanatot megvalósulni, amikor az örömhír üzenete a nem zsidók felé már egy olyan zsidó Messiásról szól, aki értük is eljött, meghalt és feltámadt. Isten gondoskodik arról, hogy aki keresi őt, az megkapja a szükséges speciális kinyilatkoztatást is. Nagyon tanulságos egyébként, hogy a történet angyali és isteni jelenésekkel teli, de az evangéliumot emberek adják át az embereknek. Még ebben az elképesztően természetfeletti történetben is a leglényegesebb pont, az örömhír átadása „természetes módon” zajlik.

Ez az esemény szintén nagyon távol áll az utcai evangelizációk megszokott gyakorlatától. Teljesen speciális és megismételhetetlen. Péter ugyanis itt nyitja meg az utat a harmadik népcsoport, a nem zsidók számára. Az egyház kapui immár mindenki előtt nyitva állnak: ettől a pillanattól kezdve a Szentlélek minden új hívőt belekeresztel a testbe az újjászületés pillanatában (1 Kor. 12:13). Ezt látjuk a következő rövid feljegyzésben is:

Azok tehát, a kik eloszlottak az üldözés miatt, mely Istvánért támadott, eljutának Fenicziáig, Cziprusig és Antiókhiáig, senkinek nem prédikálván az ígét, hanem csak a zsidóknak. Voltak azonban közöttük némely cziprusi és czirénei férfiak, kik mikor Antiókhiába bementek, szólának a görögöknek, hirdetve az Úr Jézust. (11:19-20)

Egyrészt a zsidóknak hirdetik az örömhírt (minden valószínűség szerint, ahogy később Pál is tette szombatonként) a zsinagógákban, és emellett Anthiókiában már nem zsidóknak is. Nyilvánvaló, hogy ezek olyan pogányok, akik már a betérés előtt álltak, „istenfélők” mint Kornéliusz is volt, vagy már akár betért prozeliták lehettek. Ezt is részletesen látjuk majd Pál missziós gyakorlatában.

Pál arra lett elhívva, hogy a nem zsidó népek apostola legyen. Az Apostolok Cselekedeteiben mégis azt a sajátságos gyakorlatot látjuk, hogy az örömhír terjesztését a Róma 1:16-ban leírt elvek szerint teszi. Az nyilván külön fejtegetés tárgyát képezhetné, hogy mit jelenthet mindez a mai gyakorlatban, ha elfogadjuk az elvet, hogy „először zsidónak”. Mivel Izrael és az egyház kapcsolatáról részletes tanulmányt lehet itt olvasni, a tanulmány III. fejeztében a 3. pontban láthatjuk az elvet is, ahogyan ezt Pál tette, itt csak azt szeretnénk megvizsgálni, hogy látunk-e nála bármikor, bármilyen más gyakorlatot. Azt látjuk, hogy elvétve találkozunk más esetekkel egy-egy speciális szituációban. Természetesen ezek sem a véletlen művei, de nem is az Istentől rendelt módszer lépései az örömhír megfelelő hirdetésére. Így látjuk Pált a 16. fejezetben egy spirituális csata megnyerése után börtönbe kerülni, és ott dicséreteket énekelni, majd egy isteni csoda után hirdetni az evangéliumot a börtönőrnek és háza népének.

A 17. fejezet talán az egyetlen olyan hely, ahol Pált a nyílt utcán látjuk hirdetni az evangéliumot egy nagyrészt nem hívő pogány, bálványimádó környezetben. Ez is azonban csak része az egyébként szokásos szombati zsinagógai szolgálatának azzal a többlettel, hogy itt a „minden nap” kifejezést is látjuk szinte egyedülálló módon az összes példánk során. Érdemes megfigyelni az „istenfélő” kifejezést, amely a zsidók mellett a betérni készülő nem zsidókra vagy a prozelitákra utal, akik hittek Izrael Istenében és elfogadták az Írásokat.

Athénben pedig, mikor azokat várá Pál, lelke háborog ő benne, látván, hogy a város bálványokkal van tele. Vetekedik azért a zsinagógában a zsidókkal és az istenfélő emberekkel, és a piacon mindennap azokkal, a kiket előtalált. Némelyek pedig az epikureus és stoikus filozófusok közül összeakadtak ő vele. És némelyek mondának: Mit akarhat ez a csacsogó mondani? Mások meg: Idegen istenségek hirdetőjének látszik. Mivelhogy a Jézust és a feltámadást hirdeti nékik. És megragadván őt, az Areopágusra vivék, ezt mondván: Vajjon megérthetjük-é mi az az új tudomány, melyet te hirdetsz? (17:16-19)

Az „akiket előtalált” és a „piacon mindennap” fordulatok engednek teret olyan nem zsidó hitetleneknek, akikkel Pál leállt vitatkozni. Szeretnénk megjegyezni, hogy a vizsgált téma szempontjából ez egyetlen hely annak megmutatására, hogy Pál valószínűleg kifejezetten hitetlenekkel is leállt vitatkozni, és nem olyanokhoz szól, akik hittek ugyan valamilyen formában az Írásoknak, elfogadták azt tekintélynek, de nem ismerték még a Messiást. Ezután még külön lehetőséget kapott a kor  „epikureus és sztoikus” filozófusaitól, hogy istenhitét az „Areopáguson” is hirdethesse. Annyit mindenképpen tudunk a történelemből, hogy az aeropagoszi testület bár hatalma jelentősen csökkent a korábbihoz képest, vallási ügyekben most is illetékes volt, és Pál esetében is inkább erről volt szó mint puszta kíváncsiságról.

A következő érdekes pontot Korinthusban látjuk. Pál itt is, szokása szerint követve a Róma 1:16 elvét, először a zsinagógában prédikált a zsidóknak és az istenfélő görögöknek. A zsidó ellenállás után már kizárólag a nem zsidókhoz ment, de közöttük is az „istenfélőkhöz”:

És általmenvén onnét, méne egy Justus nevű, istenfélő ember házához, kinek háza szomszédos vala a zsinagógával. Krispus pedig, a zsinagógának feje hűn az Úrban egész házanépével egybe; a Korinthusbeliek közül is sokan hallván, hisznek, és megkeresztelkednek. (18:7-8)

Látjuk, hogy Justus egy betérés előtt álló nem zsidó (leendő prozelita) lehetett, de most hitét a Messiásba vetette. Háza szomszédos volt a zsinagógával. Pál korábbi zsinagógai szolgálatának eredményeképpen a zsinagóga vezetője is megtért.

Efézusban szintén először a zsinagógában találjuk Pált, három hónapig szolgál itt, ami azért figyelemre méltó, mert innen már egyszer kitették, (18:19) és Apollós is prédikált itt (19:27-28). A mostani elutasítás után „elszakítja” a tanítványokat és új központot talál: Tirannus iskolájában tanít több mint két évig. Ez egy görög iskola volt, ahol intellektuális dolgokat és tanácsokat osztottak meg, Pál viszont a Messiásról tanított, aki Isten bölcsessége (1 Kor. 1:30).

Mikor pedig némelyek megkeményíték magokat és nem hivének, gonoszul szólván az Úrnak útáról a sokaság előtt, azoktól eltávozván, elszakasztá a tanítványokat, mindennap egy bizonyos Tirannus oskolájában prédikálván. Ez pedig lőn két esztendeig; úgyannyira, hogy mindazok, kik lakoznak vala Ázsiában, mind zsidók, mind görögök, hallgaták az Úr Jézusnak ígéjét. (19:10-11)

Ez sem az a kifejezetten nyílt terep volt, és a szöveg nem részletezi, hogy a nem zsidók milyen háttérből jöttek hozzá, de feltételezhetjük, hogy nemcsak az „istenfélők” voltak rá kíváncsiak, mivel  „nem közönséges csodákat cselekedett az Isten Pál keze által” (19:11).

Az apostolok cselekedeteinek története ezután Pál jeruzsálemi elfogásával és fogságának történetével foglalkozik. Természetesen Pál amikor lehetősége volt továbbra is hirdette az evangéliumot, de ez fogságának korlátozott keretei között történt Ennek ellenére itt teljesedett be az, hogy királyok elé állhatott az örömhírrel.

Összefoglalva témánkat kijelenthetjük, hogy az evangéliumok és az Apostolok Cselekedetei történetében alig-alig fedezhető fel az a gyakorlat, amit ma sokan mint a legfőbb evangelizálási módszernek ismernek el és gyakorolnak. Sőt, ahogy láttuk, Torben egyenesen azt állítja, hogy az ő általa folytatott evangelizációs módszer a visszatérés a gyökerekhez, amelytől Krisztus teste több évszázadon illetve évezreden keresztül elszakadt. Ezek után mindenki eldöntheti, hogy ez tényleg így van-e, vagy ez az állítás legalábbis erős túlzás.

Befejezésül még egyszer szeretném leszögezni, hogy az utcai evangelizáció jó dolog, és nagyszerű, hogy bátor hívők alkalmas és alkalmatlan időben is képesek előállni a jó hírrel. De senkinek nem lenne szabad arra hivatkozni, hogy ez lett volna Jézus és az apostolok gyakorlata is, mert ez egész egyszerűen nem igaz. Persze bizonyos mértékig minden történeti korban figyelni kell a kor lehetőségeire, és tekintettel kell lenni bizonyos változásokra. Tehát nem állítjuk pl. azt, hogy ma is a zsinagógáknál kellene kezdenünk a jó hír hirdetését. Pálnak és a többi zsidó hívőnek megvolt még a szerves kapcsolata az istentisztelet eme gyakorlatával. Nekünk ez nem áll rendelkezésre. E módszeren túl mindenképpen észre kell venni azt a figyelmet, amit Pál a nem zsidók apostola a zsidóknak szentelt, és elvként le is fektetett a Róma 1:16-ban. Az elv modern kori alkalmazásáról korábban itt írtunk már.

A következtetésünk mindezek után az, hogy nincs elrendelt és üdvözítő módszer kijelentve az Írásokban. Fontos látnunk azt, hogy mire tettek akkor hangsúlyt, és ezek figyelembevételével tudjuk mi is hirdetni az örömhírt, és ehhez kapcsolódóan tanítvánnyá tenni mindazokat, akik ezt örömmel fogadják és bemerítkeznek. A hirdetés ugyanis csak az első lépés, amit követ a bemerítés. És igazán a felszólító módban az úgynevezett „nagy parancsolatban” a tanítványozás áll, ennek a része az, hogy menjünk, hirdessük és bemerítsünk. 

Jób könyvének legfőbb tanulsága

Jób könyvének legfőbb tanulsága Bibliatanítások 2016. 10. 04. 19:27

A minap botlottam egy megosztásba a Jób könyvéből. A Facebook-on amúgy is az egymondatos (fél)igazságok korát éljük amely már önmagában megérne egy misét, itt viszont egy pontos idézetet olvasunk Jób egyik barátja, Czófár szájából. Az idézet a következő:

Az istentelenek vígassága rövid ideig tartó, és a képmutató öröme egy szempillantásig való. (Jób 20:5)

Az örökkévalósághoz mérve ez az állítás nyilván igaz. De egy általános igazság is lehet egy adott helyzetben orbitális tévedés sőt gyilkos fegyver. A probléma az, hogy kevesen tévedtek akkorát mint Czofár és barátai a Jóbbal folytatott beszélgetésben, és ez a történet végén egyértelműen kiderül. Csak Jób közbenjárására kíméli meg Isten Czófár és társai életét, mert hamis színben és hazug módon tüntették fel Istent a Jóbbal folytatott vitájuk során:

Haragom felgerjedt ellened és két barátod ellen, mert nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób. Most azért vegyetek magatokhoz hét tulkot és hét kost, és menjetek el az én szolgámhoz Jóbhoz, és áldozzatok magatokért égőáldozatot; Jób pedig, az én szolgám, imádkozzék ti érettetek; mert csak az ő személyére tekintek, hogy retteneteset ne cselekedjem veletek, mivelhogy nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám Jób. (42:7-8)

Nos, Istennek ez a fajta - az adott helyzetben - téves bemutatása ma szinte mindennapos, mert a kontextus nélküli idézetek virágkorát éljük. Van egy adott helyzet és hozzáguglizunk egy "ütős" mondatot. Sokan nem járnak ezzel sikerrel.

Az itteni idézetnek az érdekessége tehát, hogy önmagában igaz ugyan, (szemben olyan mondatokkal, amelyek már magukban is ellentmondásosak, mert azokból is bőven akad), de téves az adott helyzetben. Egy kicsit pontosabban a mondat így szól:

Tudod-é azt, hogy eleitől fogva, mióta az embert e földre helyheztette, Az istentelenek vígassága rövid ideig tartó, és a képmutató öröme egy szempillantásig való? (Jób 20:4-5)

A kérdést Czófár Jóbhoz intézi, és teológiájának az esszenciáját tartalmazza. Azt hiszi, megfejtette Jób tragikus helyzetének spirituális hátterét, és ezt tárja most Jób elé. Számára nyilvánvaló, hogy Jób azt kapta amit megérdemelt. Ha röviden össze akarjuk foglalni Czófárnak a mondanivalóját, akkor igaza van abban, hogy Isten végső soron megbünteti a bűnt, de alapvetően téved abban, hogy ez itt a földön feltétlenül megtörténik. Így Jób állapotának és Isten vele való bánásmódjának az okait is teljesen félreérti, mert azt feltételezi, hogy Jób rettenetes helyzete valamilyen titkos bűnre vezrthető vissza. Lássuk mit téveszt szem elől Czófár és ma is olyan sokan?

Jób szenvedésének a története az emberiség egyik legizgalmasabb kérdésével foglalkozik: Minek alapján bánik Isten velünk, mik azok a bibliai elvek, amelyek megválaszolják az isteni bánásmód kritériumait? Sokszor úgy tűnik megtaláljuk Jób szenvedésének kiváltó okait, akár a barátai:

Mert amitől nagyon rettegtem, az szakadt rám, és amitől féltem, az esett meg velem. (Jób 3,25)

Ezt mondja Jób, és mintha úgy tűnne, hogy legalábbis részben saját maga is felelős mindazért, ami történt vele. Más magyarázat szerint Jób igazsága egyfajta önigazság, jobban épített arra, hogy mennyire helyesen tett mindent, mint arra, hogy az igazság egyedül Istené.

Bár ezek a magyarázatok nyilván tartalmazhatnak némi igazságot is, nem tudnak kielégítő választ adni Jób szenvedésére. Sokkal inkább szeretnénk megnyugtatni magunkat, hogy a történetben Jóbnak saját felelőssége van, és ha mi mindent helyesen teszünk, akkor velünk ilyesmi nem történhet meg. (Jób barátai is pont ebbe az érvelési hibába esnek.) Így titkon kontrollálni szeretnénk Isten velünk kapcsolatos bánásmódját. Úgy gondoljuk, hogy a megfelelő hitet és a megfelelő cselekedeteket Isten szerintünk ehhez illő pozitív bánásmódja követi.

Bár tagadhatatlan, hogy Isten használja ezeket az elveket, hiszen a mózesi törvény áldásai és átkai hasonló elvekre épülnek, de Jób története azt hivatott megtanítani, hogy mégsem kizárólag ez az isteni bánásmód alapja. Sőt, az említett elvek mögött van egy fontosabb, és mindezeken túlmutató elv. Hiszen Isten a Biblia tanulsága szerint is egy igaz és feddhetetlen embert választott ki erre a próbára:

Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő. (Jób 1:1)

Ha az igaz és feddhetetlen Jób szenvedett, akkor az igazságosság nyilvánvalóan nem zárja ki a szenvedést és nem garantálja feltétlenül és automatikusan Isten minden területre kiterjedő védelmét. Jób személyes jósága és Isten előtti tökéletessége nem képezte az Istennel való kapcsolatának (kizárólagos) alapját.

Ha viszont Isten bánásmódja nem feltétlenül ez, akkor micsoda? Jób történetének alapvető üzenete az, hogy Isten bánásmódja velünk elsősorban és legfőképp a KEGYELMÉN nyugszik. Isten két okból áld meg minket: egyrészt a szuverén döntése alapján, másrészt azért, mert bízunk benne és engedelmeskedünk neki. Nem tudjuk kontrollálni Isten szuverén döntéseit, és azt, hogy Isten áldása eltérő lehet a hívők életében. Ezért sokszor egyre inkább arra helyezzük a hangsúlyt, hogy bizalmunkkal és engedelmességünkkel biztosítsuk az áldást magunknak. Ez persze bizonyos mértékben elfogadható, de könnyen ahhoz a meggyőződéshez vezet, hogy mindezzel Istent kontrollálni tudjuk. Úgy érezzük, hogy a megfelelő viselkedésünk miatt Isten tartozik nekünk. Könnyen eljutunk oda, hogy hitünk és imáink mögött egy mindenkor rendelkezésre álló pozitív erőt látunk, amelyet sokan úgy szeretnének használni mint Aladin a teáskannában rejtőző Dzsinnt. Jób barátainak az érvelése végig ezt a logikát követi. Isten viszont megmutatja, nem ért egyet velük, és bemutatja azt, hogy nem érdemeink szerint, hanem kegyelemből bánik velünk.

Fontos tehát felismerni: ahelyett, hogy Isten automatikusan a jó cselekedeteinkre áldással és a rossz cselekedeteinkre átokkal válaszolna, következetesen a kegyelméből részesülünk, anélkül, hogy ezt kiérdemelnénk. A Facebook jelenségre pedig annyit mondanék egy mai alkalmazással szabadon a Példabeszédek 10:19 alapján, ahogy a sok beszédben, úgy a sok kontextus nélküli megosztásában  is elmaradhatatlan a vétek; aki pedig megtartóztatja ajkait és az Istent hamis színben feltüntető megosztásait és kommentjeit, az értelmes.

U.i.: Csak a félreértések elkerülése végett: természetesen rengeteg egymondatos önmagában is megálló, és örökérvényű igazság található a Bibliában. De mindezeket lehet rosszul és rosszkor is alkalmazni. Erről majd legközelebb.

Pészah és Messiás -Nagy Iván bemutatója

Pészah és Messiás -Nagy Iván bemutatója

A pészah bemutató során megismerhetjük Jesua utolsó vacsoráját (széder vacsora), az úrvacsora jelentését, a Bárány áldozatának jelentőségét.

Legalább öt jó okunk van nekünk különösen nem zsidó háttérből érkező hívőknek a zsidó ünnepek és különösen a pészah tanulmányozására. 

1. Jobban megértjük Jesua áldozatát

2. Jobban megértjük az úrvacsora alkotórészeit, eredetét és jelentőségét

3. Jobban megértünk bizonyos írásrészeket

4. Jobban megértjük az Ószövetség és az Újszövetség szerves kapcsolatát

5. Jobb bizonyságok lehessünk és jobb bizonyságot tehessünk a szelíd olajfa eredeti ágai a zsidók felé.

Jesua utolsó vacsoráját nyomon követve (ami talán inkább az utolsó pészah vagy akár az első úrvacsora is) láthatjuk, hogyan lett ő az egész világ számára a húsvéti engesztelési bárány. Elámulhatunk a szertartás részein, amelyek mind egy irányba mutatnak, akár a kovásztalan kenyér, akár a bor és az összes többi elem. Bár az Újszövetség nem közöl minden részletet egy teljes széder vacsorával kapcsolatosan, elegendő információt ad arról, hogy megbizonyosodjunk, mennyire is része volt ez a zsidó ünnep Jesua utolsó estéjének az apostolaival. A Messiás pészah ünneplése mind a négy evangéliumban megtalálható: Máté 26:1-5, 17-30, Márk 14:1-2, 12-26, Lukács 22:1-2, 7-20, János 13:1-30. 

Nyolc különböző elemet látunk a pészahból:

1. Előkészületek

Az első rész a pészahi előkészületek Ez különleges pészah volt, hiszen Jesua halálával betöltötte a pészah ünnepét. Az igehelyek: Máté 26:1-5, 17-19, Márk 14:1-2, 12-16, Lukács 22:1-2, 7-13. 

2. Kidus: a megszentelés

A második zsidó szokás, amit az evangéliumok említenek a kidus, a pészah megszentelése (Lukács 22:14-18). 

3. Urhác: a kézmosás

Az evangéliumokban a harmadik esemény, ami a zsidó szokásokkal megegyezik az urhác, a kézmosás, János 13:1-11-ben. Szokásosan egy szolga mosta meg a kezeket. Ez alkalommal Jézus megtörte a zsidó szokást és felvette a szolga szerepét a mosakodásban, ráadásul a kezek helyett a lábakat mosta meg. A lecke a 13:12-20 versekben található, miszerint a tanítványoknak is szolgálniuk kell, ahogy ő tette. 

4. Kárpász: a petrezselyem bemártása

A negyedik szertartás a kárpász, a petrezselyem bemártása, a Máté 26:20-25 és a Márk 14:17-21. 

5. Jáchác: a középső macesz megtörése

Az ötödik zsidó szokás a jachac, a középső pászka megtörése és a későbbi úrvacsora egyik központi eleme (Máté 26:26, Márk 14:22, Lukács 22:19). 

6. Koréch: a szendvics elkészítése 

A hatodik rész a koréch  elkészítése, amely egy szendvics tormából és az alma dió keverékből (János 13.21-30). 

7. A harmadik pohár

A hetedik rész a harmadik pohár, amit a Máté 26:27-28, a Márk 14:22-25 és Lukács 22:20 említ. Lukács pontosan azt írja, ez a pohár a vacsora után történt. Ez harmadik, a megváltás pohara volt, a megváltást jelképezve, amit a bárány vérének kiontása eredményezett Egyiptomban. Ez a fizikai megváltást jelképezte, most azonban a Messiás által a lelki megváltás szimbóluma lett. Tehát a kulcs téma az emlékezés. Ez lett az úrvacsora másik központi eleme.

8. Dicséretek éneklése

Nyolcadik a halél, a dicséretek éneklése (Máté 26:30, Márk 14:26). Ekkor  elénekelték a 115-118 zsoltárokat. 

 

 

 

Minden jog fenntartva © 2012 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

 

 

 

 

 

ritanagy@gmail.com 2016. 07. 16. 11:58

Zsidó szövetségek - interjú

Zsidó szövetségek - interjú

Interjú Nagy Ivánnal Budapest TV KATALIZÁTOR című műsorában a Messiási próféciákról, Izrael és az egyház kapcsolatáról, a szövetségekről, és sok másról. Műsorvezető: Tölgyesi Katalin. 

Bibliatanítások 2016. 08. 15. 16:38

Konferencia a kegyelemről

Konferencia a kegyelemről

Nagy Iván az örök biztonságról beszélt egy több gyülekezet által szervezett konferencián. A tanítás megtekinthető: 

Az örök biztonságról szóló tanítás oldalunkon olvasható itt

admin 2014. 02. 24. 00:57

Purim

Purim Bibliatanítások 2017. 03. 07. 20:15

Egy személyes élménnyel szeretném kezdeni a zsidó ünnepek közötti purim rövid bemutatását. 1988-ban először látogattuk meg az Egyesült Államokban New York államban a Camp Shoshanah elnevezésű messiáshívő nyári bibliatábort. Itt volt lehetőségünk életünkben először – mint nem zsidó hátterű hívők – részt venni egy zsidó hívők körében megünnepel sábát vacsorán. Mélyen megérintett az alkalom minden tekintetben: az esemény biblikus vonatkozásai fölkeltették az érdeklődésünket a bibliai zsidó ünnepek gyakorlata és tágabb üzenete felé is. Ahogy az idő múlt, egyre többet értettünk meg az ünnepek jövőbemutató üzenetéből, és segített megérteni Isten tervét zsidókat és nem zsidókat illetően. 

Izrael kilenc jelentős ünnepe között két ünnep későbbi, amelyek a mózesi törvény után keletkeztek. Az egyik a hanuka, a templomszentelés ünnepe, amely a Makkabeusok győzelmére emlékezik, és a másik a purim ünnepe az Eszter könyvéből. 

Eszter könyve az egyetlen az Írásokban, amelyben nem találjuk meg Isten nevét. Nincs benne ima, még csak utalás sem Istenre. A legközelebbi pont talán, ahol külső segítségre utal Márdokeus (és Istenre gondol) a 4:14-ben olvasható:

Mert ha e mostani időben te hallgatsz, másunnan lészen könnyebbségök és szabadulások a zsidóknak; te pedig és atyád háza elvesztek. És ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra?

De ha így van, akkor mit keres ez a könyv  és az ünnep a Bibliában? Eszter története bemutatja nekünk Isten hűségét a szövetségeihez, különösképpen az ábrahámi szövetséghez. Van egy elv a szövetségben, amit fontos nemcsak zsidóknak is megérteni: 

És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei. (1 Mózes 12:3)

A zsidó nép megtanulhatja Eszter könyvéből Isten feléje megnyilvánuló gondoskodását. Még a szétszóratásban és a fogságban is jelen van Isten gondviselése, és így lesz ez mindaddig, amikor a teljes Izrael megtartatik. 

A nem zsidók megtanulhatják ebből a könyvből, hogy jelentős a felelősségük a zsidókat illetően. A nagy nyomorúság után a pogányok ítéletének látható alapja a filoszemitizmus ill. az antiszemitizmus lesz. A pogányokat két táborra osztják, a filoszemita juhokra és az antiszemita kecskékre. Azok a pogányok, akik támogatták a zsidókat a nyomorúság alatt megmutatták a hitüket a cselekedeteikből (Jakab 2:14-17).  Nem a cselekedeteik miatt nyertek természetesen üdvösséget, a cselekedeteik csak látható következményei lettek a hitüknek az emberiség történelmének legsötétebb órájában. A juhok áldásban részesülnek és bemennek a messiási királyságba. A másik pogány csoport, a kecskék, az Antikrisztus támogatják a zsidók kiirtásának tervében, ítéletre mennek. Eben az értelemben lesznek átkozottak és a pokolra jutnak. Az Eszter könyve és a purim ünnepe fontos figyelmeztetés mindazoknak a nem zsidóknak, akik antiszemiták. 

Bár nincs konkrét hivatkozás a messiási személyre és programra ebben a könyvben, több párhuzamot is felfedezhetünk a végső időkkel és a nagy nyomorúság eseményeivel.

  • A zsidók szét vannak szórva az egész perzsa birodalomban – A zsidók szét vannak szórva az egész világon (bár a hitetlenségben való első világméretű egybegyűjtés már megtörtént Izrael államának a megalakulásakor
  • Hámán ki akarja irtani az összes zsidót – Az Antikrisztus ki akarja írtani az összes zsidót
  • A történet végén Hámán (és a fiai) elpusztulnak – Az Antikrisztus és teljes családja (Ézs. 14:21) elpusztul a nyomorúság végén
  • A zsidók elpusztítják ellenségeiket – A pogányok ítélete
  • Purim ünnepe – A Bárány menyegzői lakomája
  • Az ábrahámi szövetség garantálja, hogy a zsidók mint nemzet túlélik a pogányok idejét – az ábrahámi szövetség (és a másik három feltétel nélküli zsidó szövetség) garantálja, hogy a zsidók túlélik a nagy nyomorúságot és eljön a messiási királyság

Az ünnep leggyakoribb elnevezése a purim. Az a biblikus neve, ahogy Eszter 9:26-ban olvassuk. A pur sorsot jelent így a purim (többes szám) sorsokat. Az elnevezés oka Eszter 9:24-ben az, hogy Hámán sorsot vetett, hogy elpusztítsa a zsidókat (Eszter 3:7, 9:24). Az események a i.e. V. században történtek a perzsa birodalomban, amikor Xerxész (Ahasvérus) volt a király. Hámán vezette összeesküvés a zsidók ellen sikertelenül végződött, Márdokeus vezetésével és Eszter királyné közbenjárásával a zsidók elpusztították ellenségeiket, akik meg akarták őket semmisíteni. ennek az eseménynek a megünnepléseként Márdokeus és Eszter királyné elrendelte a purim ünnepének a megtartását.

Az ünnep leírását Eszter 9.17-32-ben találjuk. Az ünnepet Adár hónap 13. napján tartották az összes tartományban. A következő napon pihentek és a napot az öröm és vigasság napjává tették (v.17). A zsidók Susánban a 13. és 14. napon gyűltek össze és a 15. napon pihentek (v.18). A nap ünnepnap lett és nem böjti nap, az öröm napja lett és nem a szomorúságé. Ajándékokat küldtek egymásnak, ahelyett, hogy kifosztották volna őket. Az ünnepet évente tartották meg. 

Minden jog fenntartva © 2012 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

Teológia és antiszemitizmus

Teológia és antiszemitizmus

Teológia és antiszemitizmusMegjelent Nagy V. Rita Teológia és antiszemitizmus - Krisztus megfeszítésétől a 20. századig című könyve a Jószöveg Műhely kiadásában. 

Nagy V. Rita az antiszemitizmus genezisét vizsgálja Jézus megfeszítésétől a középkoron át, a magyarországi 19., 20. századi parlamenti megnyilatkozásokig. A kötetben nyomon kísérhető az egyházak szerepe a zsidóellenesség kialakulásában, az előítéletesség, a túláltalánosítás, s legendakeltés születésében, elterjedésében, s maradandónak bizonyulásában. Külön elemzés mutatja be az 1840-1941 közötti magyarországi országgyűlés egyházi elkötelezettségű tagjainak beszédeiben megjelenő antiszemitizmust. E könyv ezen évezredeken átnyúló probléma teljességre törekvő kézikönyve.  Kapható a könyvesboltokban. 

A keresztény befolyás alatt álló európai társadalmakban a zsidóságról az évszázadok során archaikus előítélet-sémák keletkeztek, és ezekre a modern antiszemita előítéletek, mint egy vázra ráépültek. Az antiszemita jelenségeknek a szociálpszichológia által értelmezett folyamatait történeti keretbe helyezve a mű magyarázatot nyújt e jelenségek eredetére. A könyv egy kevéssé vizsgált teológia nézetrendszeren, az amillennizmuson keresztül elemzi a teológiai zsidóellenesség hatását a modern kori antiszemita közbeszédre. 

A szerző arra keresi a választ, hogyan hatott az antijudaista gondolkodás a magyarországi egyházak a közéleti megnyilvánulásaira. A forrásanyagot az egyházi képviselők parlamenti hozzászólásai adják, amelyek a zsidókkal kapcsolatos törvényviták során hangzottak el 1840-től 1941-ig tartó periódusban. A kötet bemutatja, hogy a korai egyházban kialakult zsidóellenes teológiai nézet, az amillennista elmélet milyen hatást gyakorolt a modern idők egyházi antiszemitizmusára. 

Az amillennista teológiát a mű Szent Ágoston Isten országa című könyve alapján elemzi. Az amillennizmus szerint az egyház Izrael helyébe lépett, Izraelt Isten elvetette, nem tartogat számára jövőt. A zsidók testi gondolkodásúak, nem tudják megérteni a Biblia spirituális jelentését, ők az egyház ellenségei. Az egyház ezzel szemben a lelki, az igazi Izrael, amely sokkal dicsőségesebb, mint az Ószövetség, a zsidók vallása. Az egyház csalhatatlan, szent, a társadalom akkor jó, ha az igaz vallás jelen van, és az engedetleneket, eretnekeket megbüntetik. Ebben a korszakban az egyház uralkodik a keresztény nemzetállamokban. Ez a nézet korán, a 3-4. századtól terjedt el az egyházban, és a keresztény államok kialakulásával meghatározó lett az európai történelem során.

A teológiai zsidóellenesség és a modern antiszemitizmus összehasonlításhoz a könyv sorra veszi a magyarországi egyházi képviselők parlamenti megnyilatkozásait az emancipációt megelőző kortól a diszkriminatív, jogfosztó törvényekig. A beszédek érvelési rendszerét, felépítését a szerző történelmi kontextusba ágyazva, tudásszociológiai szempontok szerint elemzi. 

A teológiai kategóriákkal való összevetés során válik értelmezhetővé, hogy a korai keresztény antijudaizmusból hogyan merített a modernkori politikai antiszemitizmus, hogyan tudott fennmaradni és számottevő formában hatni a társadalmi gondolkodásra. Az elemzés rámutat, hogy a vizsgált korszak jellegzetes teológiai indíttatású antiszemitizmusa nem politikai vitairatokban, értekezésekben, cikkekben, tanulmányokban jelent meg, hanem parlamenti megnyilatkozásokban. Egyértelmű, hogy a szándék itt már a törvényalkotói gyakorlatban való megjelenítés volt: vagyis az elvont teológiai elvektől vezetett az út a legkonkrétabb politikai gyakorlatig. 

A mű nemcsak a keresztény zsidóellenességgel foglalkozik, hanem kitér azon teológiai nézetek és hatásának vizsgálatára, amelyek korlátozták az antiszemitizmus megjelenését az egyházban, egyes felekezetekben. 

Több tudományág megközelítését is alkalmazva a kötet rávilágít arra, hogy az antiszemitizmus-történetnek nem pusztán historikus, hanem szociológia, szociálpszichológiai, vallásbölcseleti dimenziói is vannak. 

Ajánlások:

„Mélységesen mély a múltnak kútja” – írja Thomas Mann a József és testvérei elején. Nagy V. Rita a „modern”, rasszista antiszemitizmus elődjének (bátyjának, apjának?), az antijudaizmusnak a kútjába ereszkedett le, felszínre hozva mindazokat a gondolatokat, eszméket és téveszméket, amelyeket már kétezer éve terjesztenek a zsidókkal és vallásukkal kapcsolatban keresztény gondolkodók, papok, lelkészek és 19–20. századi politikusok. A szerző gondosan válogatta könyve anyagát, melyet melegen ajánlok a kérdéskör iránt érdeklődő tanároknak, diákoknak és minden olvasónak.

Karsai László történész, egyetemi tanár (Szegedi Tudományegyetem)

Van-e az irracionalitásnak, az irracionális gyűlöletnek, az antiszemitizmusnak történelme? Történelme aligha, de története annál inkább. A könyv, amelyet kezében tart az olvasó, épp arra világít rá, miként jött létre a másfél évezreddel ezelőtti teológiai diskurzuson belül az a fogalmi készlet, amely szervezeti (egyházi) elfogadottsága révén előbb társadalmilag megszokottá és mindennapossá tette, később a politikai közbeszéd, egyebek mellett a hazai parlamenti törvényhozás legitim részévé avatta az argumentációnak ezt a formáját. Ám a „nincs új a nap alatt” vitatható eszme- és hatástörténeti axiómája helyett a szerző tudásszociológiai érzékenységének köszönhetően az alak- és formaváltozások, az ősi toposzok és masszív előítéletek folyton alakuló és a változásokhoz alkalmazkodó formáit érzékelhetjük, máig nem szűnő tanulságokkal.

Gábor György vallásfilozófus, egyetemi tanár (MTA Filozófiai Kutatóintézet)

Az „amillennizmus” szakirodalmunkban szokatlanul csengő kategória, ugyanakkor Nagy V. Rita tanulmánya sokoldalúan bizonyítja a fogalom használhatóságát. Új szempontokat és eredményeket felmutató könyve meggyőzően mutatja be, hogy a zsidósággal kapcsolatos egyházi megnyilatkozások milyen kontextusban fogalmazódtak meg az eltérő összetételű és szerepű, 19–20. századi magyar törvényhozásban. Az antiszemitizmus hazai történetének kutatását segíti elő hol részletes elemzésekkel, hol az olvasó számára a továbbgondolást lehetővé tevő utalásokkal.

Fazekas Csaba történész, egyetemi tanár (Miskolci Egyetem)

Sok történész szerint kétségbevonhatatlan a folytonosság az antikvitás és középkor keresztény antijudaizmusa, valamint a modern kor világi antiszemitizmusa között. Mások úgy vélik:  modern antiszemitizmus korának szülötte, kialakulásának magyarázatát nem előzményeiben, hanem a modernitás természetében kell keresni. Nagy V. Rita könyve gazdag magyar történelmi forrásanyagot tár az olvasó elé a folytonosság-tézis bizonyítására. A könyv a teológia, a történelem és a szociológia iránt érdeklődő olvasó számára is fontos, elgondolkodtató, és sokszor termékeny vitára késztető olvasmány.      

Kovács András szociológus, egyetemi tanár (Közép-Európai Egyetem)

 

Minden jog fenntartva © 2012 Ariel Hungary bibliatanitasok.hu

admin 2011. 04. 15. 12:51