A zsidó hagyomány legszomorúbb ünnepe az Áv hónap 9-e (ebben az évben augusztus 1-e). A Tisá BeÁv gyász az első és második jeruzsálemi templom lerombolása, illetve más a zsidóságot ért tragikus események miatt. Az alábbi írás a zsidókat ért leghosszabb üldözés gyökereit kutatja, amely ellentmondásos módon éppen a „keresztény” Európában történt.

Pál a Rómabelieknek ír Izraelről (nem véletlen, hogy nem a görög gyülekezeteknek ír erről a témáról!), nekik mondja, hogy az evangélium először a zsidóknak szól (1:16), akik megkapták Isten törvényét, akik közül való a Messiás, akik kapták az ígéreteket és a szövetségeket (9:4-5). Elmagyarázza, hogy a pogányok is hitre jutottak, pedig nem keresték az igazságot (9:30-33):

Mit mondunk hát? Azt, hogy a pogányok, a kik az igazságot nem követték, az igazságot elnyerték, még pedig a hitből való igazságot; Izráel ellenben, mely az igazság törvényét követte, nem jutott el az igazság törvényére. Miért? Azért, mert nem hitből keresték, hanem mintha a törvény cselekedeteiből volna. Mert beleütköztek a beleütközés kövébe, A mint meg van írva: Ímé beleütközés kövét és megbotránkozás szikláját teszem Sionba; és a ki hisz benne, nem szégyenül meg.

Miután a pogányok eljutottak az igazság megismerésére hit által, nem maradtak meg ebben az örömben. Már a 2. században azonban némelyek közülük, befolyásos egyházatyák is, elkezdtek azon gondolkodni, majd tekintéllyel megfogalmazni, és egyházi normává tenni, hogy valójában most már ők Isten népe (és ezt a zsidók ellenében tették). Erre írja Pál (11:17-22):

Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának; Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be. Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez. Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét: azok iránt a kik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben; különben te is kivágatol.

A pogányok csak részesei lettek a gyökérnek (az ábrahámi szövetség áldásainak). Ennek ellenére megjelent a kevélység, miszerint az áldás kizárólag a pogány (nemzetekbeli) keresztényeké, és nem a zsidóké. A szó (kevélykedni) azt is jelenti, hogy győzedelmeskedni, diadalt ülni valaki felett. Pál határozottan azt tanítja a római keresztényeknek, hogy ezt ne tegyék, és figyelmezteti őket, ne fuvalkodjanak fel, mert a gyökér továbbra is a zsidóké. Sőt, azt írja, féljenek. Ezután elmagyarázza, hogy a zsidók nemzetként újra hitre jutnak (11: 23-27):

Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket. Mert ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelid olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájokba. Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higyjétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, a meddig a pogányok teljessége bemegyen. És így az egész Izráel megtartatik, a mint meg van írva: Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat: És ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket.

A történelem sajnos bebizonyította, hogy Pál figyelmezetése a rómaiaknak nem volt alaptalan. Hiszen helyettesítési elmélet, miszerint Isten elvetette Izraelt és helyette az egyházat (pogányokat) választotta, éppen a római birodalom területén élő keresztények köréből indult. Amit befolyásos teológusok, egyházatyák megfogalmaztak, az a későbbi római „keresztény” birodalomban törvény szintre emelkedett. Az antiszemitizmus társadalmi normává vált. Az egyház történelme folyamán pontosan azt tette, ami ellen Pál felemelte a szavát: győzedelmes lett, diadalt vett a zsidók felett. Törvényeket hozott ellenük, kivetette őket a társadalomból, démonizálta őket. Később a római katolikus egyház antiszemita helyettesítési teóriáját a protestantizmus nagy része is átvette. A rómabeliekhez írt figyelmeztetést a szintén római birodalom talaján született protestantizmus elindítói sem fogadták meg. Ezzel szemben az egyház a Bibliában meghatározott feladata az lett volna, hogy bemutassa a zsidó Messiást saját népének.

Pál folytatja is (15: 7-9):

Azért fogadjátok be egymást, miképen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére. Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyák ígéreteit; A pogányok pedig irgalmasságáért dicsőítik Istent, a mint meg van írva: Annakokáért vallást teszek rólad a pogányok között, és dícséretet éneklek a te nevednek.

Pál figyelmeztet, hogy szeretetben legyenek egymás iránt. Jesua a Messiás szolgája lett a zsidó népnek, nem pedig ellensége (bár az ő nevét valló római katolikus majd protestáns egyházak egyes képviselői üldözték, gyilkolták a zsidókat, csak azért mert zsidók).

Pedig Isten igazsága teljessé lett és Jesuában valósultak meg az atyáknak tett ígéretek. Ha Jesua (Jézus) szolgája lett a zsidóknak, hogyan vett bátorságot magának az a ő nevét viselő egyház, hogy üldözze őket? Úgy, hogy a biblikus kijelentéseket meghamisították, semmibe vették, elferdítették, a maguk érdekei szerint kiforgatták. Ez lett a kereszténynek nevezett egyház szégyene. Az ilyen egyházaknak nincs sok közük ahhoz a biblikus hithez, ami tiszteli, szereti azt a zsidó népet, aki az Írásokat, aki a zsidó Messiást adta a világnak.