A Purim ünnepének főszereplője Eszter számomra az egyik legszebb példája annak a hívőnek, aki teljesen profán cselekedetek sorozatán keresztül, a külvilág számára a végső kifejletig, szinte észrevehetetlenül, de mégis a legelképesztőbb módon szolgálja Isten céljait. A hívő számára pontosan ez az örök kérdés és egyfajta "nehézség": jó döntéseket hozni nem morális területen, hiszen ezen a téren nagy a szabadságunk, mindent szabad, de nem minden használ.

Az önmagában (és a szó nem negatív értelmében) vallásos jellegű cselekedet legnagyobb veszélye a hívő számára pont abban rejlik, hogy az ilyen jellegű tevékenység látszatra is már szinte önmagáért kedves Isten előtt, hiszen ezt vagy Ő írta elő (mint pl. a mózesi törvények), vagy része a mai gyülekezeti életnek, úgymint a közösség gyakorlása (részvétel), úrvacsora, az Ige szolgálata, az örömhír hirdetése, dicséret stb. De az igazság az, hogy mindezekre nemcsak a búza, hanem a konkoly is képes. Ezért mindenkinek szükséges saját magát megvizsgálni, hogy hitben jár-e, mert a kulcs mindezekben a cselekedetekben sokkal inkább a szív állapota vagy fogalmazzunk úgy: kinek a nevében történik mindez a cselekedet. Hiszen visszatérve a nem vallási jellegű profán cselekedetekre, bárki képes lehet arra, hogy egy pohár vizet adjon a szomjazónak, de Jesua hozzáteszi, az én nevemben:

Márk 9:41:  Mert a ki innotok ád egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom néktek, el nem veszti az ő jutalmát.

Nyilvánvaló, hogy az "én nevemben" nem egy puszta szófordulat, ahogy bizonyos körökben néha mantraként mondogatják Jesua nevét, hanem az Ő követésének, a neki való tanítványi alávetésnek, a hívő elméje megújításának egyfajta esszenciája, élő kapcsolat mindenek Urával, a tanítvány szívének helyes állapota egy cselekedetben, amit máshol az Írás a jó fa jó gyümölcsének nevez, olyan cselekedet, amely elnyeri jutalmát Krisztus ítélő székénél, amely nem válik a tűzben, fává, szénává és pozdorjává.

Eszter példája ebben egészen kiemelkedő, mert egy fogságban lévő nép gyermekeként a perzsa királyi udvarban az isteni gondviselés segítségével királynéi rangra emelkedik, és királynéként egy a számára is életveszélyes helyzetben jó döntések sorozatát képes meghozni, és ezzel megmenti népét a pusztulástól és leleplezi a legfőbb ellenséget Hámánt.

Története rendkívüli tanulsággal bír a mai hívő számára is, mert élethelyzeteink jelentős része nem szakrális, és legtöbbször nem látható, semmilyen látványos eredménye a hittel megtett cselekedeteinknek, de mégis napról napra abban növekedhetünk, hogy hit által életünk legkevésbé látványosabb területeit is Jesuába vetett hittel éljük meg, legyen az munka, emberi kapcsolat, gyereknevelés vagy bármi, ahol látható szinten rengeteg kudarccal is szembesülnünk kell.

A hívő felelőssége a gyümölcstermésben pont azért hatalmas, mert újjászületésünk nem automatikus garancia a jó cselekedetekre, bár ez lenne a természetes és kívánatos útja a tanítványságnak, de személyes döntéseink a Krisztusban elnyert szabadságban, kizárólag az Írásokból fakadó Isten ismeret és alkalmazás útján növekedhetnek helyes irányban. Péter ezt így foglalja össze figyelmeztetésében:

2 Péter 1:5-9: Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve. Mert a kiben ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, elfelejtkezvén a régi bűneiből való megtisztulásáról.

Figyelemre méltó, hogy akik mégsem így járnak, azoktól nem az üdvösséget vitatja el, hanem gyümölcstelennek, hivalkodónak vaknak, rövidlátónak nevezi őket, akik elfelejtkeztek mindarról, amit a Messiásuktól kaptak az újjászületéskor.

A Keren Jesuah összejövetelén elhangzott tanításban folytatjuk a hit és cselekedetek témakörét, megvizsgálván azokat az igehelyeket, amelyek a gyümölcstelenség lehetőségével és veszélyével foglalkoznak.